3. Egy kicsit jobban

   Felébredve ismerősként üdvözöltem könnyeimet, majd felültem az ágyon. Ugyanabban a helyiségben voltam, mint ahol először ébredtem.
   Az ágy mellett lévő komódon még enyhén gőzölgő étel várakozott rám, de figyelmen kívül hagyva azt a tükörhöz mentem. Nem láttam tükörképem a könnyeimen keresztül, de elmosódva láttam, hogy átöltöztettek. Egy fehér selyempizsama volt rajtam, és a hajamat is összefonták. Fejemet nekidöntve a tükörnek fújtam ki a levegőt, amikor halk beszédfoszlányokat hallottam a tükör túloldaláról.
   Ijedten húzódtam vissza, majd amikor az ajtó előttről is hangokat hallottam bemenekültem az ágy alá.
  -Hogy érzed magad?- kérdezte Kandúr, de amikor nem válaszoltam benézett az ágy alá.
   Rémülten futottam ki onnan és a szoba túlfelére futottam és összegömbölyödtem hátamat mutatva neki. Amikor észrevettem, hogy a tükör előtt ülök, megpróbáltam visszamenni az ágy alá, de két kézzel, minden különösebb nehézség nélkül emelt fel.
  -A múltkor is feltűnt, de nagyon könnyű vagy. Akkor még azzal magyaráztam, hogy egy lánynál ez nem szokatlan, de azóta már tudom, hogy fiú vagy. Milyen idős vagy?
   Rövid mondandója alatt egyáltalán nem figyeltem, mert először lefagytam, majd megpróbáltam elérni, hogy elengedjen, de nem sikerült. Egyre kevésbé kaptam levegőt és már épp szédülni kezdtem amikor egy hangszóró szólalt meg valahol a szobában.
  -Kandúr valami nincs vele rendben, amióta hozzáértél szinte kiszakad a szíve, pedig előtte se vert valami lassan- mondta Király én pedig reszketve húztam össze magam.
   A megszólított ellenőrizte pulzusomat a nyakamnál valahol, majd elengedett. Feledve eredeti tervemet csuklottam össze és megérintve a nyakamat realizáltam, hogy van rajtam egy nyakörv. Miután egy kicsit magamhoz tértem megpróbáltam átváltozni, de felüvöltöttem a fájdalomtól.
  -Hé, hé nyugi! Ameddig rajtad van az a nyaklánc nem tudsz átváltozni.
   Nem figyeltem rá csak tovább próbálkoztam vele. A nyakörvet  rángattam és egyre jobban sírtam, de nem hagytam abba.
  -Ha nem fejezed be most azonnal, felpofozlak!- üvöltötte le a fejem.
   Annyira ijesztő! Pedig a múltkor még olyan kedves volt! Odafutottam az ajtóhoz, de mivel az zárva volt megfordultam és még alaposabban körülnéztem. Ott ahol az első alkalommal a szekrény volt most egy ajtó lett, a szekrényt pedig arrébb tolhatták, mert most máshova került.
  -A fürdőszoba, Kandúr!- üvöltötte a hangszóró, de én már csuktam be magam mögött az ajtót, és szerencsére kulcs is volt hozzá. Dörömbölve próbált meg rávenni, hogy kinyissam, de nem engedelmeskedtem.
   A fürdőszoba hatalmas volt. Megkerestem a kézmosót, majd megmostam az arcom és tükörbe néztem egy extrasápadt önmagammal. Már éppen ültem volna le az ajtótól legtávolabbi sarokba amikor a nyakörv megint működébe lépett. Ezúttal fojtogatni kezdett. Semmivel se törődve karmolásztam a nyakamat és észre se vettem, hogy kinyílott az ajtó csak akkor amikor enyhült egy kicsit a fojtogatás. Kandúr állt előttem, egy kulccsal a kezében és aggódva nézett le rám.
  -Minden rendben kölyök?- hajolt le elém, és feladtam a harcot. Anyu halála annyira kikészített, hogy nem bírtam tovább letámadtam az előttem lévőt.
   Olyan erősen öleltem magamhoz, hogy először próbált leszedni magáról, de amikor észrevette, hogy hang nélkül zokogok egy percre ledermedt, majd magához ölelt és szép lassan felemelt.
  -Mi történt?- kérdezte a hangszóró amikor kilépett velem a karjai közt a fürdőszobából.
  -Szerinted? Meghalt az anyja és mi is megijesztettük, hát nem egyértelmű?!- kérdezte fojtott hangon, majd kinyitotta az ajtót.
  -Hé, Király azt mondta, hogy ne hagyja el a szobáját!- mondta az őrtálló Csődör
  -Most őszintén láttad az arcát amikor a tükörhöz ment?! Úgy rémlik, hogy pont előtted állt meg. Szerinted lenne ereje még egy menekülésre, ha még lábra se tud állni, annyira kikészült?!- ordította, mire egy kicsit megnyikkantam és vállába fúrtam a fejem -Minden rendben nem neked szólt- suttogta, majd puszit nyomott a fejemre.
   A folyosón sétálva már éppen kezdtem megnyugodni amikor kirángattak a kezéből, de elkezdtem kapálózni, felé nyújtva kezeimet.
  -Megőrültél Király? Már éppen kezdte jobban érezni magát- üvöltötte reményt vesztve, mire megkarmoltam fogvatartóm és kiszabadulva rohantam vissza a biztonságot nyújtó karokba, melyek rögtön felemelték megbicsakló testemet.
  -Érdekes- hallatszott mögülem a hang mire elengedtem Kandúrt és magam mögé lökdösve fújni kezdtem Királyra -Nagyon érdekes.
   Hirtelen erős bűz csapta meg az orromat és szédelegve omlottam össze.
  -Mi történt Yuki?- kapott fel gyorsan Kandúr, mire megráztam a fejem és orromat befogva bújtam mellkasához.
  -Gyorsan vidd a szobádba, nagyon úgy tűnik, hogy erős a szaglása- értetlenül néztünk az egyszerre sokkal kedvesebb szemekkel vizslató Királyra -Most hamvasztanak és a kölyök Őt érezheti.
   Felfogva, hogy mit mondott megpróbáltam elrohanni a szag irányba,de még a kezéből se tudtam kiszabadulni, nemhogy a lábamra állni. Újult erővel folytattam, hát a zokogást, és egy szó nélkül mentünk tovább a folyosókon, vélhetően a szobája felé. Amikor bementünk Király ránk zárta az ajtót, de nem törődtünk vele csak továbbvitt a fürdőszobába és letett a kádnak a szélére.
  -Hogy érzed magad? Megtudnál fürödni egyedül?- bólintottam -Akkor várj egy kicsit hozok neked tiszta ruhát.
   Mikor visszajött egy boxert és egy fekete pólót rakott le a WC tetejére, majd elővéve egy törülközőt azt is odatette.
  -Bátran használhatsz minden tisztálkodószert, ha szükséged van valamire csak szólj- kiment és becsukta maga mögött az ajtót.
   Körbenéztem, majd egy kis keresés után találtam néhány ismerős terméket, és bár a víz megnyitásakor reflexből át akartam alakulni, mindent megoldottam. A hajam vizesen az átlagosnál is nehezebb volt, de hamar megszoktam. Hajszárító hiányában egy kicsit megtöröltem majd összefogtam a hajamat.
   A póló majdnem a térdemig ért, így kísértetiesen hasonlítottam Anyura, amitől az a kis nyugalmam is elmúlva az ajtó kicsapása után, száguldottam a meglepett férfi karjaiba, minek hatása feldöntöttem az ágyon és hozzápréselődve, kezdtem rá a már szinte névjegyemmé váló zokogásra. Élő párnám, egy hatalmas sóhajtás után, leteszi az eddig olvasott könyvet és nyugtatni kezd engemet.
  -Kölyök, hogy hívnak?- amikor csak a szemébe néztem, de nem válaszoltam, folytatta -Yuki?- bólintás -Mennyi idős vagy?- erre először nem tudtam, hogyan válaszoljak, majd kezeimmel elmutogattam -18?- bólintás -Hát mit ne mondjak, nem látszik rajtad. Akkor ezek szerint már felnőttél- nem értem, mutattam arckifejezésemmel -Ez a végleges alakod? -bólintás- Miért nem beszélsz?- elhúzódtam tőle és az ágy ellenkező végére kuporodva hátamat mutattam neki -Akkor máshogy kérdezem. Tudsz beszélni?
   Mérlegeltem, hogy mit válaszoljak, majd egy alapos körülnézést követően, mivel nem láttam tükröt megszólaltam.
  -Igen- hangom alig nevezhető suttogásnak, de hátrapillantva megállapítottam, hogy hallotta.
  -Szép hangod van, miért nem használod?- jött hozzám közelebb.
  -Anélkül is megvagyok.
  -De hát most is beszélsz- értetlenkedett.
  -Állatként nem szükséges. Nem szeretek ember lenni- piszkáltam meg a nyakörvemet -Olyan mintha nem lenne rajtam semmi, és Anyu is szerette az állati alakjaimat- csuklott el a hangom.
  -Ha megígéred, hogy nem mész el a közelemből akkor leszedem. Jó?
   Nem válaszoltam neki, csak közelebb húzódtam hozzá és dorombolni kezdtem. Valamit babrált a nyakamnál, majd egy kattanást követően szép lassan levette rólam a nyakörvet, végig a szemembe nézve. Egy kicsit megborzongtam, mert hirtelen minden kitisztult egy kicsit, majd eltávolodtam tőle és koncentráltam. Nagy volt a kísértés, hogy a most már gepárdként engem néző Kandúrhoz hasonlóan én is azzá változzak, de nem akartam annyira megnyílni neki így maradtam a párducnál.
   Amint átváltoztam, megéreztem kíváncsiskodó auráját, de nem törődve vele nyújtózkodni kezdtem. Hangomat nem eresztettem ki, és élveztem a felém áramló tekintetének súlyát, ahogy alaposan megnézi az átlagosnál jóval apróbb testemet. Tudom, hogy mi nem tetszik neki, és megmutatva, hogy nálam ez normális váltogatni kezdem a fajomat. Először a farkast veszem fel, majd miután megértette, hogy mi a szándékom fejével a padlóra mutat, és követve őt a szoba közepére sétálok.
   Nem ülök le, csak fejemmel követve lépteit várom, hogy jelezzen valahogy, majd egy újabb felém  irányuló biccentés után sassá változom. A következő biccentésénél gondolok egyet és változás helyett felröppenek a plafon felé, hogy a levegőben változzak hattyúvá. Egy meglepett morranás hagyja el a száját és visszaváltozik emberré.
  -Gyere ide- nyújtja kezét.
   Először csak felé repülök, de a közvetlen közelében sólyommá változom, és  óvatosan, nehogy megsebezzem karmaimmal, leszállok az alkarjára.
  -Gyönyörű vagy, tudsz róla?- simogatta tollaimat. Ránéztem, hogy komolyan gondolja-e -Tetszik, hogy mindig változatlan hófehér a színed és ilyen apró vagy- megremegtem ujjai cirógatása és szavai gyengédségétől, mire felkuncogott.
   Meglepetten kaptam fel fejemet a gyönyörű hang hallatára. Figyelmeztetést küldtem szemeimmel, hogy most egy kicsit legyen óvatos majd átváltoztam egy királykobrává. Először egy meglepett szitokszó hagyta el ajkait, de ráemeltem kék, összehúzott pupillájú pillantásom, és amikor kicsit megnyugodott elkezdtem mozogni. Tekeregtem az alkarján, majd amikor biztonságosnak ítéltem meg, felemelkedtem a szemével szemben, tartva a távolságot közöttünk és becsuktam szemeim.
  -Szabad?- közelebb húzódtam hozzá.
   Elkezdte simogatni a fejemet, mire enyhén megremegtem és hozzábújtam. Amikor a homlokomat elhagyva a számat kezdte cirógatni kinyitottam a szememet és szép lassan szemén tartva szememet, hogy óvatosságra intsem kitátottam azt, megmutattam fogaimat. Éreztem, hogy benyúl a számba, de próbáltam figyelmen kívül hagyni a kellemetlen érzést és újra lehunytam pislogómat.
  -Van mérged?- ránéztem és miután megértette mit akarok, kivette ujját és várakozóan irányította fogaimra a tekintetét.
   Még jobban előugrasztottam azokat és beindítottam méregtermelésem, mert az csak akkor indult be amikor én azt akartam. Néhány pillanattal később meglepett sikkantást hallottam az ajtó felől, ezért becsuktam a számat és Kandúr nyakát használva megfordultam és a kezében finoman illatozó tálcát tartó Csődört pillantottam meg.
  -Te megőrültél?! Miért szedted le róla a nyakörvet?- kérdezte hátrálva a férfi.
  -Mert megígérte, hogy nem megy el.
   Újra belenéztem a zöld szemeibe és amikor biccentett lesiklottam a padlóra. Nem foglalkozva a közeledésemre hátráló férfival érzem, hogy elkezdek átváltozni és pár másodperccel később egy fehér ló képében állok az orra előtt. Most az egyszer hagyom, hogy hozzámérjen de nem sokkal később visszalépdelek Kandúr mögé és vállára hajtom a fejem, hagyom, hogy sörényembe túrjon. Valamiért ez még Anyu érintésénél is jobban tetszik. Anyura gondolva egy kicsit megrázkódva észlelem, hogy Csődör is átváltozott. Ijedten kezdek el hátrálni a fekete lótól lehető legtávolabb menekülve, majd  a falnak ütközve átváltozom.
  -Változz vissza, nem szereti, ha valaki ugyan az mint ő- emelte fel házi cica énemet Kandúr.
   Reszketve simulok hozzá, enyhén karmaimmal kapaszkodva, majd a hangjának keserű árnyalata hatására szemébe nézek. Vártam egy picit, majd leugortam a földre és átváltoztam. A meglepett zöldességbe tekintettem, majd amikor megértette mit akarok, izgatottan változott ő is át. Megijedtem, hogy milyen erősen éreztem jelenlétét a nálam kétszer nagyobb teremtésnek, de barátságos közeledésére nem menekültem el, hanem szemem szorosan összehúzva tapadtam a padlóra.
   Enyhe figyelmeztetést éreztem a levegőben és valami hozzámért. Minden lélekjelenlétemre szükségem volt arra, hogy ne meneküljek a lehető legtávolabb tőle, de amikor elkezdett dorombolni egy kicsit megnyugodtam. Kinyitottam a szemem és figyeltem ahogy lefekszik mellém. Összeszedtem bátorságom utolsó darabjait és közelebb húzódva én is rákezdtem.
  -Nem kicsi egy kicsit, még gyerek létére is?- szólalt mag halkan Csődör bezárva maga mögött az ajtót.
   Csukott szemmel maradtam, miközben visszaváltozott, majd ölébe emelt Kandúr és simogatás közben válaszolt neki.
  -Már felnőtt a kölyök, és az összes eddigi mutatott alakjában kisebb a normálisnál. Még egy nővel se vehetné fel a magasságbeli különbséget, nem hogy egy férfival- mondta enyhe aggodalommal a hangjában, de a továbbiakban is istenien simogatott, így egy kicsit bátrabban doromboltam kezéhez bújva -Eltudod ezt hinni? Ez a cukorborsó kishapsi 18 éves.
   A megszólítást lereagálva odakaptam egy kicsit és arrébb sétálva durcásan változtam elefánttá, mert úgy gondoltam az egy kicsit visszavesz a kedvéből. Nevetve felállt és megpróbált hozzám érni, de mielőtt megérinthetett volna mamutra váltottam. Erre mindketten meglepetten kapták rám a tekintetüket.
  -Tud, már kihalt állatokká is átváltozni?- értetlenkedett a paci.
  -Mit tudsz még csodabogár?
   A csillogást látva a szemeiben kicsit megnyugodtam és visszagondolva a kérdésére, emberré változtam. Csődörre szegezve pillantásomat, odamentem Kandúrhoz és pipiskedve lehúztam magamhoz az égimeszelő fülét.
  -Mondj bármit, ha ismerem és láttam már azzá válok- suttogtam a lehető leghalkabban -De vedd figyelembe, hogy nagyon magasat és vízben élőt ne mondj, mert az ide nem való- távolodtam el tőle.
   Miközben elmondta a mellette állónak, hogy mit mondtam, a lehető legtávolabb tőlük összekuporodtam.
  -Bármit?!- hallottam, a meglepett Csődört.
  -Azt mondta bármit, csak ne legyen túl nagy, mert nem férne el idebent. A vízi élőlényt meg a kádban megoldhatjuk- intézte felém is a szavait.
  -Tudsz egyszarvút?- reménykedett paci, de értetlenkedtem egy sort -A homlokán egy hegyes szarvat viselő ló.
   Elképzeltem az állatot és éreztem, hogy elkezdek változni. Hallottam, hogy mindketten felszisszennek és tudtam miért. Amikor valami újat próbáltam ki, először az alapnak használatos állat alakját veszem fel, jelen esetben egy gyönyörű paripát, majd azt kezdem el alakítgatni. Éles fájdalom járta át a homlokom, és valami meleg folyt végig rajta, de nem hagytam abba. Lehajtottam fejemet és zihálva vettem a levegőt, de végig koncentráltam.
  -Minden rendben, Yuki?- észre se vettem, hogy idejött hozzám Kandúr. Nehezen felemeltem a fejemet és nagyot szusszanva döntöttem neki óvatosan a mellettem állónak -Gyönyörű lett. Jól csináltad- ölelte át, megtartva azt.
   Kinyitottam a szememet és felegyenesedtem. A döbbent hallgatóságot hátrahagyva belépkedtem a fürdőszobába, és éppen csak befértem az ajtón. Addig ügyeskedtem a tükör előtt amíg megláttam benne a fejemet. Homlokomból egy hegyes szarv nőtt ki, és tövéből halvány vércsík folydogált egyre lassabban.Tényleg szép volt.
  -Menj arrébb hófehérke, letörlöm neked- kérése helyett visszaváltoztam emberré és lihegve estem össze -Dőlj hátra nyugodtan, padlófűtés van itt.
   Mire végzett majdnem elaludtam olyan kényelmes volt a padló.
  -Yuki, készen vagy- bökdösött meg a lábával gyengéden, hogy kelljek fel, de nem hallgattam rá -Ha nem kelsz fel nem kapsz enni.
   Erre, ha lassan is, de feltápászkodtam és kimentem a fürdőből. Kint Csődör a kaját felvéve a földről éppen benyitott valahova, és követve a példáját én is bementem. Egy ebédlővel összenyitott kisebb konyhába kerültünk és már éppen menekültem volna ki, mintsem bent legyek amikor előretolt a mögöttem megjelenő Kandúr.
  -Az ételt a konyhában fogyasztjuk!
   Kétségbeesetten kaptam hátra a szemeimet, de ezúttal hajthatatlan volt. Amíg előkészítették az ételt kolibrivé változva felröppentem az egyik csőre, és egy királysikló alakját felvéve bírtam ki a kis szoba nyújtotta fájdalmakat.
  -Yuki- nézett körül Kandúr, amikor észrevette, hogy eltűntem. Sziszegtem egyet, majd meglátva a sötét faltól eltérő fehérségem felém nyújtotta kezét -Inkább gyere a nyakamra, ha elveszítenélek igencsak leszidna a mi kis Királyunk.
   Nagy nehezen a kezére csúsztam, de ahelyett, hogy a nyakára tekeregve lepihentem volna, átváltoztam emberré és füléhez hajoltam.
  -Kicsi a szoba, Kandúr!- nyögtem ki keservesen, de rögtön visszaváltoztam és folytattam utam a nyakához.
  -Francba! Hé Csődör, mit esznek a kígyók? Elfelejtettem, hogy Yuki klausztrofóbiás.
  -Van egy kis sushi, az jó lesz?
  -Igen, most úgyis kisebb a pocakja, elég lesz belőle egy kevés is. Esetleg még valami?
  -Víz.
  -Na és azt meg miben adjam neki, te nagyokos?
  -Egy lapostányérban- mondta paci, miközben már szedte is elő az említett tárgyat.
   Egy tálcára rakták a nekem szánt ételt és Kandúr finoman leszedett magáról és engem is az említett tálcára tett. Megvártam amíg ők is leültek és csak akkor kezdtem nekilátni a lazacnak. Hát mit ne mondjak, Anyu sokkal jobb ízű halakat adott nekem.
  -Finom?- fordult felém Kandúr, amikor egy ideje már nem ettem, de nem válaszoltam neki, inkább belecsusszantam a vizes tányérba.
  -Nem éppen erre gondoltam amikor azt mondtam, hogy tányért adjunk neki- motyogta orra alatt Csődör, mire elkezdtek beszélgetni, de nem figyeltem rájuk csak vízisiklóvá vedlettem és bebújtam a víz alá.
   Kellemesen hűvös volt, és olyan volt mintha megint Anyu alatt kuporodnék. Mivel sírni nem tudok ebben az alakban, szívbeli sebeimet foltozgatva próbáltam kibírni, mert a megnyugtató sírást később még be tudom pótolni. Igaz, hogy Anyut elvesztettem,de úgy tűnik, hogy egyenlőre jó kezekben vagyok. Azt, hogy megóvnak-e az őrültektől, még nem tudom, de egyenlőre bízom Kandúrban.
   Kongó hang hívja magára a figyelmem és felnézve a gyakorlatilag idegenekre pillantok. Tátognak egy kicsit, de nem hallom őket, így komótosan kimászok, vissza a tálcára és újra rájuk nézek.
  -Fél óra múlva jelenésed van a Királynál- közli érdektelenül Csődör.
  -Kötelezőprogram, eredetileg egyedül kellene ott lenned, de ha akarod elkísérlek.
   Körülnézek és megállapítom, hogy már befejezték az evést így gyorsan kimegyek szobából és emberként esek össze az ágyon. Megvárom, hogy Kandúr kartávolságon belülre üljön, majd a füléhez hajolva megszólalok.
  -Gyere, nem akarok újra egyedül maradni- préselem ki magamból, majd beciculok és az ölébe fekszem, ezúttal újra párducként.
  -Csődör hoznál neki egy farmert, meg egy pólót? És minden egyebet is. Nekem nincs a méretében viszont nem tudom hol tartjuk a ruhákat.
  -Akkor el kéne mondania, hogy mik a méretei, egyszerűbb lenne, ti is eljönnétek velem a varrónőhöz.
  -Rendben.
   Egész úton a kezében vitt, és egy pillanatra sem nyitottam ki a szememet. Bárki mellett mentünk el, mindig éreztem magamon a tekintetét. A varrónő egy kedves nagymamakorú asszony volt aki kutya szagtól bűzlött, de amikor átváltoztam, hogy lemérhesse a méreteimet, már csak egy kellemesen vanília illatú asszonnyá szelídült.
  -Nagyon kicsi vagy, eszel te eleget, gyermekem?- zsörtölődött.
  -És mindezt úgy, hogy egy felnőtt!- replikázott Kandúr, mire a hölgy leetette a kezében tartott mérőeszközét.
  -Te jó ég! Hallottam róla, hogy a speciálisak kicsire nőnek meg, de nem gondoltam, hogy ennyire-vált krétafehérré arca, és félelmeimet hátrahagyva, felnyúltam és megsimogatta a rémült arcát.
  -Így könnyebb elbújni- mondtam el észrevételemet, majd, hogy bemutassam mire gondoltam Kandúrhoz léptem és meglepett lényével nem foglalkozva, átváltoztam újra királysiklóvá és bemásztam a pulcsija alá.
   A másik ujjánál kijöttem és, mivel ez idő alatt előrelátóan letette a kezét a földre, egyszerűen elhagytam a kezét és a parkettán változtam vissza.
  -Igazad van, még azt se lehetett látni, hogy ott voltál rajta- felelte kedvesen.
   Miután befejeztük a méretvételt és felöltöztem odalépett hozzám az asszony.
  -Nem tudom, hogy meddig maradsz velünk, de ide bármikor jöhetsz. A nevem Kyouko, de nyugodtan hívhatsz nagyinak is- adott puszit homlokomra.
   Megilletődve, hagytam el a szobát és ezúttal saját lábaimon lépkedtem Kandúrba kapaszkodva. Hét percnyi séta után egy ajtó előtt megálltunk, de mielőtt bementünk volna szembefordított magával.
  -Ha bementünk, ne változz át magadtól, és válaszolj a kérdésekre. Nem kell hangosan, majd én tolmácsolom, de csak az igazat mond, mert különben nem tudom garantálni az épségedet.
   A terem szerencsére óriási volt és ezúttal ablakokat is láttam. Egy emeletnyivel feljebb a fal csak abból állt és első ránézésre nagyon vastagok lehettek. Egy régi trónterem lehetett valamikor régen, egy folyosóval középen és pódiummal elöl. A folyosó két szélén üres székek sorakoztak százával, de a pódiumon ott ült egy trónon, a már említett Király. Igaz trónnak neveztem, de nem nézett ki máshogy mint a többi szék, csak a benne ülő hatására változott azzá.
   Eddig nem tudtam megfigyelni, mert mindig mással voltam elfoglalva, de Király tényleg hatalmas volt. Izomtól duzzadt mindenhol és szerte-szét álló, aranybarna haja is valahogy tekintélyt parancsoló hatást árasztott magából.
  -Mit jelentsen ez, Kandúr- kérdezte amikor megálltunk előtte és én az említett személy mögé bújtam -Úgy emlékszem azt mondtam ne vedd le róla a nyakörvet.
  -Drága Bátyám, ha nem tűnt volna fel, vendégünk nem igen van abban az állapotban, hogy lenne hová mennie. Nem rémlik? Tudod most halt meg az anyja- köpte keserűen a szavakat, és amikor megrezzentem, bocsánatkérően szorította meg a kezem, de nem engedte el.
  -Ne dühíts fel Kandúr!- azzal szemben amit mondott, kedvesen ejtette ki szavait -Csődör, kérlek hagyd el a termet.
  -Na de-
  -Azt mondtam hagyd el, és a "kérlek"-et csak dísznek rittyentettem oda- dörrent fel ezúttal.
  -Igenis- húzta ki magát -Ez diszkrimináció!- morogta halkan mellettünk elmenve.
  -Hallottam- mondta újra kedvesebben, de Csődör gyorsabban lépkedett tovább.
   Miután becsapódott az ajtó, szék csikordulását hallottam, és védőfalam mellett átnézve rémülten láttam, hogy felénk közeledik.
  -Lassabban Kai, halálra rémíted!- mondta, ezúttal sokkal kedvesebben, az engem védő minden bizonnyal a bátyjának.
  -Akkor jöjjön ide ő a saját tempójában, Kei. Ha akarsz átváltozhatsz- címezte nekem a végét.
   Egy percig figyeltem a türelmesen várakozó Kai-t, de mivel nem csinált semmi gyanúsat és az öccse is noszogatott felvettem kedvenc párduc alakom, és óvatosan közelebb araszoltam hozzá. Mindent megtettem annak érdekében, hogy mire odaérjek egybeforrjak a márványpadlóval, de próbálkozásomat nem siker koronázta, csak egy hihetetlenül lapos macska képe a fejemben.
  -Ne aggódj nem harapok- hallottam meg a hangját túlságosan közelről.
  -Óvatosan! Nem szereti, ha hozzáérnek- Kei hangjára felkaptam a fejem, de ezzel csak azt értem el, hogy a bátyja kezébe nyomtam a fejemet. Nagyon fájt!
  -Na ez most nem én voltam, nem foghatod rám!- nevette a vaskezű, miközben mancsaimat fejemre téve nyöszörögtem -Naa, ennyire csak nem fájhatott- kezdett el aggódni, és hallottam egy közeledő cipő kopogását.
  -Yuki?- csak ennyi kellett ahhoz, hogy ráugorjak a mit sem sejtő megmentőmre. Először felnyögött, mert bár alapjáraton nem vagyok nehéz, az azért megviseli az embert, ha egy kis-nagy macska ráugrik.
  -Azért ne itt támadd le- nem értettem mit akar ezzel mondani, mert minden erőmmel arra koncentráltam, hogy milyen jó érzés, fájó buksimnak Kei simogatása. Szuper.
  -Emiatt nem kell aggódni, van egy olyan érzésem, hogy azt se tudja mit mondtál- kuncogott kedvesen, minek hatására dorombolni kezdtem.
  -Szerinted most már megérinthetem?
   Kérdésére, ezúttal fájdalom okozása nélkül, felkaptam a fejem, és dorombolásom megszakítva ránéztem. Nem tűnik veszélyesnek, olyan kedvesen mosolyog! Hagytam, hogy lerakjanak a földre és ezúttal kicsit bátrabban közelítettem meg az illetőt.
  -Ezt veheted igennek- kuncogott újfent.
   Öccséhez hasonlóan Kai is nagyon jól értett a simogatáshoz, így nem kellet egy perc sem ahhoz, hogy feloldódjak, de még egy perccel később már doromboltam is. Mondjuk halkan, de a lényeg a lényeg.
  -Kérdezni akarok tőled pár dolgot. Visszaváltoznál?
   Kicsit távolabb húzódtam és a szemébe nézve vettem fel emberi alakom.
  -Mi a neved?
  -Yuki- összerezzentem saját hangomtól. Régen nem beszéltem ilyen érthetően.
  -Vezetékneved?
  -Nem mutatkoztunk be egymásnak a szüleimmel, nem tudom.
  -Apád?
  -Halott.
   Kai hátranézett fejem felett, amikor meghallotta hangom remegését, és Kei finom unszolására leültem a földre, és hátradőltem az ölelésébe.
  -Bocsánat, nem tudtam. Hány éves vagy?
  -Elsején múltam 18.
  -Bolondok napján? Részvétem- mivan? -Bocsánat, nem mondtam semmit. De várjunk csak. Ha te már 18 vagy akkor ez azt jelenti, hogy ez a végleges testméreted- sápadt el hirtelen és ő is úgy döntött, inkább leül.
  -Minden eddigi alakjában feleakkora, mint annak lenni kéne. De lehet, hogy még kisebb is- jött mögülem a hang.
  -15 évesen nőttem fel.
  -Az nagyon korán van. Van ki csak 20 évesen teszi meg. Te is csak a múlt évben váltál azzá- nézett mögém.
  -Te pedig 21 éves voltál akkor, úgyhogy még mindig én vezetek.
  -Ezt félretéve. Mihez akarsz most kezdeni Yuki?
  -...- hátradöntöttem a fejemet, és belenéztem az előbb megfeszülő testhez tartozó zöld szempárba, majd tátogásnál épphogy hangosabban megkérdeztem -Maradhatok?
   A válaszom meglepő eseményeket indított el. Kei amikor felfogta, hogy mit mondtam, felugrott a földről és örömtáncot lejtett, hangosan nevetve közben. Kai lehuppant a földre és az öccsén nevetett. Én pedig szimplán kifeküdtem. És nehogy már csak képletesen. Szó szerint, mivel miközben cseppet sem óvatosan felemelkedett, engem lelökött az öléből.
   Éppen kezdtem megbánni kérdésemet, és egy menekülési terven gondolkoztam a földön kúszok, amikor ismerős érzés lesz úrrá rajtam. Már megint felemeltek. Merénylőm nem elégedett meg a dobálgatásommal, amikor egyik érkezésemnél, nem mellesleg hányingerrel küzdve, ezúttal arccal felé érkeztem, elkezdett forogni. Azt, hogy hogy bírt el ne tőlem kérdezzétek, a lényeg, hogy amikor ő is elszédül hátrafelé esett és én kerültem rá, nem fordítva. Azt nem éltem volna túl.
  A művelet végére, már csukott szemmel, ajkaimat összeszorítva küzdöttem a zokogással, de könnyáradatomat nem tudtam visszatartani. Viszont legalább most már biztos vagyok abban, hogy nem küldenek el.
  -Hé, Yuki. Mi a baj?- kezd el aggódni amikor megérzi remegésem.
  -Ilyet többé ne csinálj!- megnyugtató simogatása, pityergéssé csillapítja sírásom.
  -Sss. Ígérem! Minden rendben van, Babó!- puszil homlokon.
   A kedves gesztus Anyut juttatja eszembe, de ezúttal nem fájdalom, hanem nyugalom áraszt el.
  -Mielőtt még elaludnál- ránézek Kai-ra -Hova vigyünk? Akarsz egy szobát?
  -Majd esetleg, egy nagyobb ebédlővel rendelkezőt. Egyenlőre bárhol jó, ha van ott ágy- meg valaki aki nem hagy egyedül.
  -Rendben, megoldjuk.
  -Kérlek, ne forogj ezúttal...- suttogom a felemelkedő Kei fülébe.
  -Nem fogok. Akkor amíg elkészül a szobája velem marad, Jó?- bólintás -Szép álmokat, Király.
  -Neked is, Kandúr.
   Út közben alighanem elaludtam, mert az ajtó becsukódása után, amikor legközelebb kinyitottam a szemem, éppen lerakott az ágyba.
  -Hova...?- fogom meg a pólóját amikor épp menne el.
  -Hmm. Fürödni. Mész te először?
  -Ühüm...
   A fürdőben a kádat figyelmen kívül hagyva az eddig bujkáló zuhanyfülkét veszem célba. Fél órával, és pár perc szundikálással később, egy a semmiből előkerült hajszárítóval a kezemben totyogok Kei elé az idő közben beadott fehér pólóban és boxerben.
  -Lécci- nyomom a kezébe a használandó készüléket.
   Egy sóhajtást követően megfogja a kezem és az ágyhoz vezetve leültet arra. Fél óra múlva, általam befonott hajjal dőltem hátra a pihe-puha ágyon. Kei a hajszárítóval és egy boxerrel a kezében bement a fürdibe, és tíz perccel később immár tisztán feküdt mellém. Megérezve, hogy befészkelte magát én is a fészkelődés mellett döntök, és szorosan mellette nyom el az álom.

2. Nem!

   Amikor magamhoz tértem úgy éreztem menten széthasad a fejem. Mire a fejemhez tudtam emelni a kezemet rájöttem, hogy visszaváltoztam emberré. Kinyitottam a szememet, de fehérségen kívül nem láttam semmit, így arrébb söpörtem hajamat. Valószínűleg most változhattam vissza, mert ugyanaz a ruha volt rajtam mint a bankrabláson. Bankrablás...
  -Anya!- kiáltottam fel pár hónapja először, de a hangszálaimon nem hallottam változást.
   Leugrottam az ágyról, majd sietve körbenéztem Anyut keresve szemeimmel, de sehol se találtam. Hol lehet? Emlékszem, hogy felém jött, de semmi több. Egy fehér óriási szobában voltam egy francia ágyon. Ledobtam magamról a szintén fehér takarót és az ajtóhoz rohantam. Zárva. Körülnéztem, megint Anyu után kutatva és észrevettem egy egész falas tükröt. Odamentem hozzá, majd az Anyutól tanult ujjrátétes trükköt használva ellenőriztem, hogy vannak-e a másik oldalon. Végül is azt nem tudom, hogy vannak-e, de elképzelhető, mert ez egy kétoldalas tükör volt.
   Felváltva néztem a tükörre meg az ajtóra miközben minden erőmet beleadva dörömböltem a tükrön. Kétségbeesetten nyüszítettem fel amikor elkezdett fájni az öklöm és már erősen a sírás határán voltam amikor kattant a zár az ajtón. Rögtön átváltoztam egy már nem emlékszem milyen fajtájú vadászkutyává, csak azt tudtam róla, hogy gyors és jó a szaglása. Az ajtó felé vetettem magam és még éppen csak kifértem rajta, fellökve a befelé igyekvőt már kerestem is anyut. Idő közben eszembe jutott, hogy nem is egy kutyává, hanem egy farkassá változtam át, de éppen hogy eszembe jutott megéreztem Anyu illatát.
   Egy 180°-os fordulatot véve folytattam az utat, mert sikeresen az ellenkező irányba indultam. Megint nekimentem az illetőnek és bár finom illatokat árasztott nem álltam meg megnézni milyen étel van nála. Valami nem stimmelt Anyu illatával. Olyan tompa és erősen vasszagú. Meg valami kellemetlenül ismerős, rossz szag kísérte. Ne, mond, hogy... Nem. Ne. Ne!  NE! Olyan az illata mint Apunak volt akkor...
   Már szinte repültem akikor elmentem egy ajtó mellett ahol erősebb volt az illata. Visszafordultam és gondolkozás nélkül emberré alakultam, majd kicsaptam az ajtót és körülnéztem a szobában. Természetellenesen hideg volt bent, de nem foglalkoztam vele csak odamentem ahhoz az ágyhoz ami Anyu illatát árasztotta és  felrántottam a lepedőt.
   Egy szinte felismerhetetlenségig összeroncsolódott nagymacska feküdt előttem élettelenül. Azt, hogy leopárd volt csak az illata miatt tudtam beazonosítani.
  -NEM!- nem, nem nem nem! Bárkit csak őt ne, könyörgöm!
   Nem bírtam tovább, zokogva rogytam le az ágy mellé. Amikor egy hangos visongás indult be átváltoztam leopárddá és Anyu mellé feküdve kezdtem morogni maximum fokozaton az ajtó felé. Fehér bundámat felborzolva vártam a dübörgő lábak megérkeztét a szobába, közben igyekeztem minél többször bökdösni Anyu orrát, hátha mégis felébred, de tudtam, hogy nincs remény. Egy ismerős illatú ember száguldott el az ajtó előtt, amit nyitva hagytam, de amikor meghallotta, majd realizálta a hangomat visszajött.
  -Basszus!- nyögte sápadtan a Kandúr, maszk nélkül amikor észrevette, hogy én vagyok az.
   Visszaemlékezve, hogy megérintett még hangosabban kezdtem morogni és Anyut eltakarva Léptem egy kicsit közelebb felé.
  -Felébredt a Csipkerózsika, nincs semmi baj, viszont ezt látnod kellene Király- üvöltötte egy rádióba, túl harsogva a ricsajt, majd szemembe nézett.
  -Meghalt, Yuki!- nem!
   Hátranéztem Anyura egy nyüszítés kíséretében, de visszafordultam és bár lekuporodva, de Anyu mellett folytattam a morgást.
  -Mit kellene látnom?- lépett be, valószínűleg Király, de rám nézve elakadt a lélegzete -Ó hogy az a!
   Megint közelebb léptem Anyuhoz, már tulajdonképpen alattam feküdt és mindenemet beleadtam a morgásba. Egész eddigi életemben soha nem voltam még ilyen hangos.
  -Ez nem egy leopárd?- basszus! Kezdtem el nyüszítve hátrálni, de amikor megláttam magam előtt Anyu testét gyorsan visszatértem előbbi helyemre és bár halkabban, de újra rákezdtem a morgásra -Úgy emlékszem a múltkor még párduc volt.
  -És ez még nem minden- lépett be az ajtón Csődör -Engem egy fehér farkas döntött fel!
  -Egy különleges- suttogta falfehéren Kandúr. Basszus!
   Miután észrevettem, hogy egyikük se mozdul, szép lassan átváltottam nyüszítésre. Mielőtt még meggondoltam volna mit teszek, most már úgyis minden mindegy alapon kiscicára vedlettem és keserves nyivákolások közepette Anyu teste alá fúrtam magam. Éreztem, hogy valaki átváltozik, majd próbál nyugtató gondolatokat küldeni felém, de csak kimásztam Anyu hideg teste alól és farkassá változva rámorogtam a gepárdra, majd egy vonítást követően újra becicultam.
   Mindenem remegett és fülem, farkam behúzva bújtam oda a felismerhetetlen fejhez. Annyira fáj! Minden egyes lélegzetvétel kész kínzás volt. Ha Anyu nincs már nekem akkor kire fogok tovább vigyázni? Ki vigyáz majd rám? Ha megtalálnak a...
   Hirtelen hagytam abba a nyivákolást és kaptam a fejemet meghökkent hallgatóimra.
  -Mi történt így hirtelen?- kérdezte a már visszaváltozott Kandúr.
   Nem vártam meg mit válaszolnak, szúnyoggá változva röppentem fel a fal tetejére.
  -Na, most meg mégis hova tűnt el- bosszankodott egy pillanatra Csődör.
  -Szúnyog a plafonon. Hozz altatógázt Kandúr- hallottam Király beszédét, majd becsukta maguk után az ajtót.
   Mivel kattant a zár és kamerát meg tükröt se láttam a szobában leszálltam és felvettem, emberi alakom. Éreztem, hogy könnyezni kezdek, de nem törődtem vele, csak felemeltem Anyu testét és leültem az egyik sarokban letéve magam elé. Anyu azt mondta ne változzak különböző állattá mások előtt. Azt mondta, hogy vigyázzak mindenkivel, mert ártani akarnak nekem. Én pedig az első adandó alkalommal doromboltam egy vadidegennek, majd átváltoztam, nem is egyszer.
   Fél órával később amikor bejöttek a terembe egy altatógázzal én már álomba sírtam magam.

1. Bankrablás

   Bent voltunk a bankban és mi következtünk volna amikor valami hangosan dörrent mögöttünk és félelmemben visszaváltoztam párduccá, pedig anyu megkért, hogy maradjak ember most kivételesen. Pénz akart kivenni, hogy a múlt heti 18. szülinapom alkalmából vehessen nekem valamit. Miután Anyu mögé kuporodtam kissé megnyugodva változtam vissza.
  -Ez egy bankrablás! Mindenki tegye fel a kezét!- kiáltotta egy maszkos idegen, de én nem engedtem el Anyut -Azt mondtam mindenki!
   Anyu megpróbált engedelmességre bírni, de nem hallgattam rá, inkább átalakultam és szoknyája alá bújtam. Éles fájdalmat éreztem gerincemben minek hatására felüvöltöttem és farkamnál fogva kihúztak rejtekhelyemről.  
  -Viselkedjél kislány!- sziszegte egy kellemes hang, valahonnan a magasból, de csak visszaváltoztam emberré és Anyu mögé bújtam.
  -Hagyjad Kandúr, nem látod, hogy halálra rémíted?!- hangzott ezúttal újra az első hang.
  -Nem én tehetek róla Csődőr!- válaszolta rossztevőm.
  -Kérem ne bántsák! Ő az egyetlen gyermekem!- könyörögte ezúttal Anya rettegve.
   Éreztem a félelmét, így inkább megkerültem, majd a nálam egy kicsit magasabb asszonyt megpusziltam és hátat fordítva neki védelmezően morogni kezdtem. Senki se bánthatja Anyut! Senki!
  -Nyugi van kiscica, ha jól viselkedsz nem bántunk senkit, de ha nem hagyod abba a morgást és rakod fel a kezed kénytelenek leszünk ezúttal kivételt tenni- próbált nyugtatni Kandúr.
   Átgondoltam a lehetőségeket, majd nekidőltem anyunak és halkan dorombolva felemeltem a kezem.
  -Most, hogy ezzel megvolnánk a személyzet itt marad, de a többiek lassan sétáljanak át egy használaton kívüli páncélterembe- nem tudom mi az, de ha Anyuval maradhatok nekem mindenhol jó.
   Pár perccel később amikor betuszkoltak egy levegőtlen kis szobaféleségbe, már nem egészen voltam ugyanazon a véleményen. Másodpercenként váltottam az alakomat párduc és ember között és Anyu ölében kapdostam a levegőt, de egyszerűen semmi nem jutott el a tüdőmig. Anyu mindent megtett, hogy lenyugodjak, már az altatódalon is túl volt amikor egyszer csak egyre lassabban kezdtem átváltozni és forgott körülöttem a világ.
  -Kérem! Valaki segítsen! A gyermekemnek klausztrofóbiája van és nem bírja a tömeget- üvöltötte sírva a gyönyörű asszony miközben az ajtót püfölte teljes erejéből.
   Először csak a körülöttünk lévő szintén bezárt emberek mentek távolabb amennyire csak tudtak, némelyikük átváltozott állati alakjába és egy ember felvette, hogy több helyem legyen, majd amikor már csak legfeljebb percenként egyszer tudtam átváltozni kicsapódott az ajtó.
  -Mégis mi ez a lárma itt benn?!- hallottam valahonnan távolról a Kandúr hangját.
  -Kérem! A gyermekem nem bírja a tömeget és a bezártságot- zokogta Anyám,és bár megpróbáltam feltámaszkodni öléből, hogy megnyugtassam, de egy fenyegető morgáson kívül amit a maszkosnak küldtem már semmire sem volt erőm, így visszaváltozva emberré felemeltem a kezem, hogy megsimogathassam arcát. Szörnyű így látnom őt.
   Egyszer csak elkezdtem lebegni és egyre távolabb kerültem Anyutól minek hatására nyüszíteni kezdtem. Karok zártak körül és ringatni kezdett valami. Szép lassan egyre több levegő vett körül és kezdtem megnyugodni így még egyszer visszaváltoztam párduccá és összegömbölyödtem, mert idő közben leült velem az ölében a kedves hang tulajdonosa.
  -Mi történt már megint Kandúr?- hallottam egy vízfátyolon keresztül, mire megrezzentem és megpróbáltam felemelni a fejem, de nem jártam sikerrel.
  -Css! Most sikerült lenyugodnia, rohamot kapott, mert mi hülyék bezártunk egy tömegiszonyos klausztrofóbiást tizedmagával egy páncélterembe- mondta miközben simogatni kezdett, cserébe pedig dorombolást adtam neki.
  -Akkor ezért sír az anyja egy Yukit hívogatva. Biztos az ő neve- engem? Anya?!
   Kipattant a szemem és felugrottam, de nem jutottam sokáig, mert egy lépés elteltével összeestem. Nyüszítve hegyeztem fülemet és épphogy ki tudtam venni Anyám keserves zokogását, de inkább csak éreztem mint hallottam.
  -Minden rendben kislány! Jól van anyu senkinek sem esik bántódása!- biztos? Hagytam, hogy a Kandúr felemeljen és újra összehúztam magamat, de még mindig koncentráltam arra a keserves hangra.
  -Honnan tudod, hogy lány? Határozottan fiúnak néz ki.
  -Onnan te eszement szamár, hogy határozottan LÁNYnak nézett ki közel öt perce, és a gyerekek állati testükben változtatni tudják a nemüket- dehát én már felnőtt vagyok és igencsak fiú!
   Mocorogtam, de újra elkezdett simogatni.
  -Kikérem magamnak ló vagyok nem pedig szamár te rühes cica!
  -Én pedig gepárd, nem cica! De ezt most hagyjuk abba, már majdnem elaludt- hmm igaza van.
  -Örülök neki, hogy mindezt megbeszéltétek, de a rendőrök mindjárt ideérnek, szedjük a sátorfánkat!- ez meg ki?
  -Igenis Király- hangzott kétfelől a válasz, majd egy rándulást követően leestem a földre. Ez igencsak fájt. Feltápászkodtam, majd remegve indultam el arra amerre Anyámat éreztem.
  -Francba! Minden rendben kislány nem direkt volt- megint felemeltek a földről, majd mivel ő is dorombolt én is rákezdtem.
  -Hát ő meg?- hmm, sokkal szebb a Királynak a hangja amikor gyengéd.
  -Egyszerűen szólva rohamot kapott és mielőtt még megfulladt volna kihoztam megnyugtatni- dorombolta halkan a csodakezű. Uram isten, nagyon jól tud simogatni!
  -Vidd vissza az anyjához nem szakíthatjuk el tőle a kölykét!
  -Rendben Király. Pedig elfogadnám házi kedvencnek, olyan aranyosan dorombol, halljátok?- erre ö is rákezdett és én is követtem példáját, bár meglehet, hogy én egy kicsit hangosabb voltam, mert közben a simogatást se hagyta abba. Már megint mindjárt elalszom, ráadásul mintha egyre több levegő lenne itt. Kinyitottak egy ablakot?
  -Tényleg különös hangja van, mintha lenne valami akcentusa. Nem gondolod?- na erre abbahagytam és anyura hangolva minden érzékemet, felfogtam végre amilyen helyzetben vagyok.
   Egy idegen EMBER ér HOZZÁM és én vígan dorombolok is neki! Nem törődve a még mindig forgó világgal morogni és csapkodni kezdek és miután szitkozódások közepette elejtett az eddig tartó személy, egyensúlyom elvesztve csapódom a csempére. Nyekkenek egyet, majd miután nehézkesen feltápászkodom és az egyre hangosabban üvöltöző, immár vélhetően állati alakjában lévő Anyám hangja irányába rohanok, de nem tettem meg két lépést sem amikor megint össze esek. Mivel felállni nem tudok nyüszítve próbálom remegve vonszolni magam az aggódó hang irányába, mert Anyu minden bizonnyal meghallotta üvöltésére választ adó üvöltésemet.
  -A francba! Földrengés! Kandúr, fogd meg a hócicádat és kifele az épületből. Mindenki kifele! Aki a legközelebb van a páncélszekrényhez próbálja meg kinyitni azt és spuri, mert összedől ez az épület a legkisebb földrengéstől is!- üvöltötte Király.
  -Igenis- hangzott mindenhonnan a válasz, de én felfogva, hogy nem én remegek, minden erőmet bevetve ugrok a levegőbe, de hirtelen egy rántást érzek és egy immár ismerős kar fogságában találom magam, megint.
  -Minden rendben Yuki-hime, rendben van az anyukád- próbál nyugtatni ezúttal egy kicsit tolakodó dorombolással, de nem hallgatok rá és tovább vergődök a kezében, de gyorsan fogy az erőm.
   Hirtelen egy ütést érzek a fejemen amikor hagos koppanással esik valami rám. Sötétülő elmémmel még hallom a Kandúr káromkodását, és az elmémben felbukkanó utolsó képen Anyám kétségbeesett macskaalakját ahogy fut felém, majd legnagyobb rémületemre egy betontömb zuhanását vélem felfedezni és elsötétül a kép.

0. Speciális

   Amióta csak az eszemet tudom, mindig menekültünk. Az elején még a szüleimmel, de Apunak nem volt szerencséje. Azóta a nap óta mióta lelőtték csak Anyu maradt nekem. Legtöbbször kedvenc párduc alakomat vettem fel, mert Apu is mindig az volt. Anyu és Apu valamiért csak egy állattá változott át, míg én többé is át tudtam. Apu párduccá, Anyu leopárddá. Amikor először változtam át párduc helyett leopárddá nagyon megijedtek.
   Alig voltam pár hónapos, de mindenre emlékszem mintha csak tegnap történt volna. Nagyon nehezen felejtek, pedig sokszor kívántam bár ne így lenne. Másnap hajnalban muszáj volt költöznünk, mert nem akartam visszaváltozni. Onnantól kezdve mindig menekültünk. Valaki meglátott engem és felismerte Anyuékat, majd amikor rájött, hogy mi nem stimmel, Aput lerázva futott el.
   Amikor legközelebb a nememet is megváltoztatva ezúttal egy hófehér macskává változtam Anyuék megkértek rá, hogy ne cserélgessem a fajomat, de nem tudtam visszatartani magam, a párduchoz meg a leopárdhoz vissza-vissza térve minimum hetente egyszer változtattam fajomon. Emberként nem változott rajtam soha semmi, csak az idő múlásával természetellenesen lassan nőttem. Öt évesen amikor Aput elvesztettem még mindig úgy néztem ki mint egy három éves, járni tudtam, ha nagyon muszáj volt folyékonyan beszélni is, de hófehér hajam amiről a Yuki nevet is kaptam és kék szemeim semmit sem változtak. Anyu megpróbálta párszor befesteni a hajamat valamivel, de egy órával később mindig újra fehér voltam.
   Bármilyen állattá változtam is a szemszínem és a szőrszínem mindig állandó volt. Állatként sokkal többet kommunikáltam Anyuval, mert bár szerettem mellette lenni a beszédet általában mellőztem. Amikor tíz éves voltam Anyu elmagyarázta nekem, hogy több száz év óta én vagyok az első alakváltoztató aki feltételezhetőleg mindenné át tud változni, mivel eddig mindenki azt hitte, hogy kihalt faj lettünk, de úgy látszik valahogy "felélesztettem". Megértettem miért félnek tőlem a többiek. Onnantól kezdve még ritkábban változtam emberré és többet voltam párduc mint bármi más.
   Amikor tizenöt lettem Anyu szerint elértem a végleges kinézetemet, mert az egyik este amikor elaludtam, mire felkeltem 153 cm-ről 166-ra nőttem. Nagyon fura volt hirtelen megváltozni. Állati alakjaim is megnőttek, és bár az átlagnál ugyan kisebb voltam, de Anyu azt mondta ne aggódjak miatta, így hát nem tettem. Nagyon ritkán telepedtünk le kisebb falukban, általában erdőkben aludtunk és amikor nagy ritkán betértünk egy egy házba mindig nagyon rosszul voltam. Anyu szerint egy kis enyhe klausztrofóbiában szenvedek, és amikor elmagyarázta, hogy ez mit jelent teljesen egyetértettem vele. Nem szerettem emberekhez érni, kivéve anyuhoz, és ha bezártak valahova nem kaptam levegőt. Pompás.
   Tizenhét éves koromra a hajam fiú létemre derekamig ért és lányos arcom miatt sokan néztek nőnek. Csak Anyuval beszéltem, ha bementünk valahova fürödni, illetve aludni mindig cica alakban voltam.
   Most tizennyolc vagyok, a világról sok mindent tudok, de még mindig menekülünk a kísérletek elől. Mert igen, Anya a múlt évben elárulta, hogy tudósok üldöznek minket annak érdekében, hogy megvizsgáljanak engem. Minden általam látott/ismert állattá át tudok alakulni és emberi alakomban viselem a testi illetve lelki tulajdonságaiknak egy részét. Ha elmegy előttem egy egér megkergetem, ha egy cica megugatom és ultrahang segítségével látok a sötétben, de ha nem jut eszembe a denevér, még mindig ott vannak a kedvenc macskafajaim, meg például a baglyok.