+1 White-nak

  -GYEREKEK!- kiabálta egy igencsak dühös hang.
   Mivel hihetetlenül közel leledzett már az Anyjuk, mindent megtettek, hogy ne nevessenek. Aki Azumi, Azumi Ao, és Ao Akira szájára tette a kezét, együttesen nyomva el bárminemű hangot. Miközben játszottak, egészen véletlenül összetörték a férfi kedvenc virágának a cserepét, így egy eléggé nagy virágföld került a szintén kedvenc hófehér szőnyegre. Azt nem mellesleg az ördögfiókák is szerették, mert az összes közül azon lehetett a legjobban aludni, de ami megtörtént, megtörtént. Pont.
   Amikor hallották, hogy a veszély távolodik úgy döntöttek nekik most a lehető leghamarabb el kell tűnniük a tett helyszínéről. A baleset után rögtön bebújtak egy szekrénybe, és annak mélyén várták meg, hogy mi történik. Mindannyian felvették az egér alakjukat és szélsebesen spuriztak ki a házból. Kint meg sem álltak az erdő egy eldugott részén tündöklő tisztásig.
   Múlt héten fedezték fel, amikor éppen az apjuk elől menekültek, mert az őzgida akit befogadtak háziállatnak lepisilte a futópadot. Mire hazaértek az őzgida eltűnt, de az apjuk nem kérte rajtuk számon ezért nem panaszkodhattak. Csak egy kicsit.
  -Most mit csináljunk?- kérdezte tanácstalan hangon az egyik csöppség.
  -Nem tudom. Szerinted én jobban értek a növényekhez?! Egyáltalán mi volt az?- fordult a legkisebb testvéréhez a fiú.
  -Nem tudom. Valami fehér, de szerintem is kár érte. Olyan gyönyörű volt!- pityeregte el magát a kislány.
  -Naa, ne sírj Azu!- kezdték vigasztalni a fiúk.
  -Majd szedünk neki virágokat! Nézz csak körül mennyi van itt!- fordult közbe az egyikük.
  -Igaza van Ao-nak! Az ágakból pedig, ha eléggé beáztatjuk őket tudunk kosarat fonni! Xen tegnap tanította, emlékeztek?- örömködött a legidősebb.
  -De az sokáig tart...- szipogott a kislány.
  -Nem baj! Addig nem megyünk haza amíg kész nem lesz- biztatta Ao.
  -Na menjél, keress szép virágokat. Mi pedig addig nekikezdünk a kosárnak- lökdöste Aki a húgát.
   A két iker mosolyogva nézte ahogy a kislány beleveti magát a virágokkal teli rétbe. Mindennél jobban szerették egymást, különösképp, ha nem veszekedtek.
  -Te még emlékszel arra, hogy, hogy kell elkezdeni?- szólt oda az egyik a másikhoz.
  -Nem- vágta rá amaz.
  -Szépen vagyunk- nevetgélve indultak neki a gallykeresésnek.
   A szerencsének (avagy a háttérből figyelő, és segítő Anyjuknak) köszönhetően, lépten nyomon találtak egyet, és nem telt fél órába se, hogy a tisztás közepén átfolyó pataknak egy kis kavicsokkal elkülönített medencében áztatták is őket. Mivel megkérték a húgukat, hogy segítsen egy kicsit, gördülékenyen ment a kosárkészítés.
  -Éhes vagyok!- kiáltott fel hirtelen, talán Akira.
  -Arra láttam valami gyümölcsfát!- szólalt meg Azumi -Szerintem érettek- még be se fejezte a mondókáját, a bátyjai már messze jártak. Nevetve rohant utánuk.
   Yuki kihasználva az alkalmat, gyorsan kicserélte a picik kosarát, egy olyanra ami, lévén a kis Xena csinálta, három rétegű. Két gallyréteg között egy műanyag is volt, hogy ne szivároghasson át a víz. Egy kicsit tartott attól, hogy a gyerekei észreveszik a turfisságot, de nem akarta, hogy rövid életű legyen ez az ajándékuk is.  Az előző ajándék, sárból készült révén miután kiszáradt, csak egy homok kupac bizonyította másnapra.
   Szerencsére miután visszatértek nem figyelték meg a kosarat, csak nekikezdtek a föld pakolásának. Mint kiderült a virágokat gyökerestől szedte ki a kis Azu, ezért kénytelenek voltak elültetni őket. A végeredmény egy majdnem túlzsúfolt, felemelhetetlen virágos kosár lett. A gyerekek már rég elfeledték, hogy mi miatt kezdtek neki, de a szomorúság ott látszott az arcaikon. Semmiképp sem hagyhatták ott a munkájukat!
   Nagyot sóhajtva állt fel a kényelmes ülőhelyéről a férfi. Még csak most töltötték be ötödik életévüket, de olyan volt mintha, csak tegnap születtek volna.
  -Aki! Ao! Azu! Mégis hogy kerültetek ti a virág ágyásba?- hupsz, néztek össze az említettek -Lassan itt a vacsora idő. Hát ez meg mi?- lepődött meg túljátszva, amikor meglátta a kosarat -Gyönyörű!
  -Neked csináltuk- tért magához a leggyorsabban Aki -Bocsánatkérésünk jeléül. Egy madár berepült és leverte a virágodat- mondjuk az a madár Ao volt, de az már részletkérdés.
  -Ó, semmi baj! Köszönöm- ölelte át a csemetéit -Most viszont mennünk kell.
   Mire visszatértek Kei már eltüntette a nyomokat. Bár nem szeret takarítani, de ezúttal a tőle telhető legjobbat nyújtotta, hogy szerelme had foglalkozhasson a csemetéikkel. A piciket, nem lehet egy pillanatra sem egyedül hagyni ezért tavaly eldöntötték, hogy bekamerázzák a gyerekszobákon, fürdőszobákon és a saját szobájukon kívül az egész villát.
   Mindig tudták, hogy mit csinálnak, de sosem szidták le őket. Mert hát ők csak gyerekek, addig kell kiélvezniük a játékokat amíg csak lehet, de egykettőre megtalálhatták őket. A vacsora  épphogy elkészült Kei jóvoltából. Még szerencse, hogy főzni azt tudott.
   Este a lefekvés minden kétséget kizáróan pikpakk lezajlott. Még be sem kerültek az ágyukba, máris aludtak a kicsik.
  -Nem tudom mit csináljak! Tény és való, hogy okosak, de nem tudom mennyire vannak arra felkészülve, hogy jövőre már iskolába mennek. Hisz még csak nem is nagyon láttak idegen gyerekeket!- aggódott Yuki a hálószobában.
  -Minden rendben lesz! Hisz ott lesznek egymásnak! Most pedig nyugodj le és irány a kád!- hangzott fel a parancs.
   Éppen elzárni készülte a vizet amikor megérezte, hogy karok fonódnak köré.
  -Azt hittem, hogy már nem is jössz- fordult meg az ölelésben. Már reggel óta várta ezt a pillanatot.
   A párja minden bizonnyal a világ legjobb szeretője. Most is, csupán csókolgatja, de állni is alig tud a lábán. A sültcsirkéket már rég maga mögött hagyta, most éppen valahol a magma közelében leledzett.
  -Mondtam már, hogy eszméletlenül jól csókolsz?- pihegte a lehető legérthetőbben, miközben párja egyre lejjebb vándorolt az említett tettével.
  -Pár ezerszer, de ne hagyd abba- vigyorogta kajánul, majd szájába vette az eddig csak éledező férfiasságot.
   A szokatlan érzésre szinte eszét vesztve túrt bele a most már vizes tincsekbe. Csak nagy ritkán fordul elő, hogy a másik a szájával kényezteti ily módon, de amikor mégis, akkor minden feledésbe merül. A férfi lábai összecsuklottak, de a kád pereme pont megfelelő széknek bizonyult.
  -Keii- kérte két nyögés között.
   Jól nevelt kutyaként kapta a karjaiba kedvese és pillanatokkal később, mindenféle előkészítés nélkül hatolt be. Yuki csillagokat vélt látni, de nem a fájdalomtól. Azt már rég megtanulta ilyenkor a háttérbe fojtani. Kezeivel a magasabb hátát karmolászta, miközben az minden egyes lökésével eltalált egy bizonyos pontot, valahol nagyon belül.
  -Édesem, mond, hogy most nem kell egy újabb csemete érkezésétől aggódnunk!- lihegte minden izmával megfeszülve Kei.
  -Nem, nem kell- nyögte ki a ködön keresztül a másik.
   A magasabbiknak több se kellett, rögtön elélvezett. Megérezve, hogy a párja elélvezett, Yuki is követte őt. A fürdőben csak a víz csobogása volt hangosabb, a lihegésüknél, de nem sokkal később már szappannal a kezükben tisztogatták a másikat mindenféle perverzség nélkül. Eddig még egyik se unta meg a másikat, és nagyon remélik, hogy ez sose fog bekövetkezni.
  -Szerinted akkor minden rendben lesz?- kérdezte Yuki, már az ágyban feküdve -A költözésről nem is tudnak.
  -Ne aggódj ennyit. Ha nem is fog tetszeni nekik, akkor is megszokják egy idő múlva- nyugtatgatta a mellette fekvő -Aludj csak.
  -Amúgy drágám? Hazudtam- vallotta meg bűnét a fehér hajú, de a férje örömteli mégis kicsit sokkos grimaszát már nem láthatta, rögtön elaludt egy éppen csak megfogant élőlénnyel a hasában.
  Arra még csak nem is számítottak, hogy az első napon az új házban a focilabdával betörnek egy ablakot, de még csak arra se, hogy Akira már első osztályban megtalálja élete nagy szerelmét. A rajzolást. 

14. Gondolni a jövőre

   Merem állítani, hogy a gyermekeim a legcsöndesebb egyhetesek a világon. Bár amikor emberek sokat dumcsiznak a körülöttük lévő elő és élettelen dolgokkal is, de nem sírtak egyszer sem. Még nem tudják koordinálni a mozgásukat, így jópárszor előfordult egy-egy keresetlen ujj egy másik ember szájában, orrában (,az első még hagyján, de a második már elég kellemetlen) miközben játszottunk velük, de ilyen alkalmakkor csak érdeklődve tapogatták az ismeretlen objektumot.
   A fürdetés nem mindig zajlott zökkenő mentesen, mivel a hab egyszer kis híján belement Azumi szemébe, mert egyik baba se vette a fáradtságot, hogy becsukja a szemét. A pelenkáztatás már egy egészen más lapra tartozott. Anyu kénytelen volt besegíteni, mert Kyouko-néni ránk hagyta a dolgot, de végül annyit bénáztunk, hogy inkább átvállalta a mi "adagjainkat" is. Kai és Ami hazament a központi szigetre, de a többiek itt maradtak babázni.
   Egész nap különbségeket kerestünk Akira és Ao között. Nehezen ment, de a nap végére megállapítottuk, hogy Ao sokkal élénkebb mint a testvérei. Akira és Azumi sokkal többet aludtak, mint Ao, így a kezem mindig vele volt tele. Az etetést nem úszhattuk meg, még akkor se, ha egyszerre nagyon sokat ittak, ezért a nap nagy részét én is gepárdként töltöttem.
   Kei jól bírta. Nem ájult el sem a puki, sem az időnkénti pisi támadástól, pedig sűrűn előfordultak, mind a fiúk, mind Azumi részéről.
  -Miért van az, hogy mindig akkor támadnak amikor pelenkát cserélünk?- kérdezte kissé idegesen egy csomaggal megáldott Akira című szellentést követően.
  -Nézd a jó oldalát, Legalább tudjuk, hogy egészséges a bélmozgásuk!- kuncogtam ördögien.
  -Legközelebb csak azért is befogom munkára a kisasszonyt!- duzzogta.
   Xena az első balesetet követően midig elhagyta a süllyedő hajót, nem mellesleg irigyeltük is érte rendesen.
  -Lesz ez még jobb is, úgyhogy reménykedjetek, hogy hamar átszoknak a bilire- nevetett Anyu, mi pedig kétségbeesetten egymásra néztünk.
  -Amúgy van egy jó hírem- mondta Anyu egyik nap, amikor a kicsik aludtak éppen, mi pedig pihenhetünk.
  -Feltaláltak egy pelenkázó gépet?- reménykedett Kai.
  -Nem tudok róla- lombozta le a lelkesedését egy mondattal -A kutatók szervezete megszűnt!
  -Nem mondod komolyan?!- ugrottam fel a székről.
  -De. A kormány felfedezte, hogy többek között gyerekeken hajtanak végre kísérleteket, ezért az összes tagot életfogytiglan börtönre ítélték. Még valamikor két éve.
  -Miért nem mondtad hamarabb?- tapsikoltam örömömben.
  -Mert voltak sokkal fontosabb dolgaink is, és ami azt illeti még van pár eldönteni valónk- komolyodott el.
   Időközben Kei felkapott és megpörgetett párszor, de most letett és újra helyet foglaltunk.
  -Folytasd kérlek- köszörülte meg a torkát.
  -Először is. Ki kéne találnotok, hogy mikor lesz az esküvő! Nem hagyom, hogy az egyetlen gyermekem hivatalosan szingliként nevelje fel az unokáimat. Másodszor!- fojtotta belém a szót -Másodszor nem lakhattok örökre itt. Amikor felnőnek kelleni fognak barátok a gyerekeknek, és szocializálódniuk is kell! Legalább ők ne szokjanak bele a bujdosásba- stimmel.
  -A házassággal nem lesz semmi gond, már megvannak a gyűrűk- suttogta a csöndbe a párom, egy perc elteltével.
  -A- Mi??? Gyűrűket mondtál?!- kaptam a kezem a szám elé.
  -Igen.
   És ekkor olyat tett amit sose hittem volna. Felállt odament egy cserepes növényhez (???), kiemelte belőle földestől, mindenestől (???) és egy fémdobozt vett ki alóla. Nem tudtam eldönteni, hogy sírjak-e vagy nevessek, de Anyu feje megadta a végső löketet, így végül is sírva nevettem.
  -Na szóval- térdelt le elém- Hölgyuram, engedelmével nekikezdenék- fordult Anyám felé, akinek csak bólintásra tellett -Yuki, hozzám jönnél fele-... Fér-... Izé... Hozzám jönnél?- fújta ki a levegőt diadalittasan.
  -Hát persze, hogy- éééés. A végét földrengető üvöltés rázta meg. Úgy látszik a gyerekek felébredtek, és megtanulták használni a hangszálaikat -Add a gyűrűt, a válaszom igen!
   Miután gyorsan felhúzta az egyébként dögnehéz aranygyűrűt, rohantunk a kicsikhez. Egy eseménytelen pelenkázást követően megetettem őket, majd egy babakocsiba tettük őket és kimentünk a késő délutáni napfényben tündöklő móló melletti homokos partra.
  -Van bármi ötleted, hogy hova költözzünk?- kérdezte meg, miután leültünk egy padra.
  -Valami forgalmas kertvárosba. Sok szomszéd, széles választék a gyerekeknek, hogy hova akarjanak suliba menni, és sok barátjuk legyen. Meg én is szeretnék végre normális életet élni. Nem mellesleg le kell vetkőznöm a félelmeimet- gondolkodtam hangosan.
  -Jő ötlet. A pénz miatt nem kell aggódni. Kai azt mondta, hogy ha rendszeresen láthatnak minket fizeti a ház körüli költségeket. Nekünk csak az ételről, a ruhákról, meg minden olyanról kell gondoskodnunk ami a mindennapokhoz kell.Végre hasznát vesszük annak a flancos diplomámnak.
  -Diploma? Ilyen fiatalon?- lepődtem meg.
  -Ja. Ráadásul sok. Magántanulóként gyorsabban haladtam, és mivel unatkoztam mindenbe belekóstoltam. A szakácstól a rendőrön keresztül az orvosig mindenhol helyt állok- düllesztette ki a mellét.
  -És én mégis mihez kezdjek magammal?! Semmihez sem értek!- szomorkodtam -Hacsak a bujdosás nem számít munkakőrnek...
  -Majd kitanulsz valamit- vigasztalt -Anyuddal mi lesz?
  -Azt mondta, hogy ha már nem lesz rá szükség utazgatni kezd. Mint kiderült elég sok megtakarított pénze van- emlékeztem vissza egy nemrégen megtörtént beszélgetésre.
  -Értem. Azért majd meglátogatja a piciket?
  -Nem túl gyakran, de igen.
   Még egy kicsit kinn maradtunk, de hamar meguntuk. Bent a tiszteletbeli nagymama és nővérke kisajátította a piciket, ezért megtámadtuk a fürdőt.
  -Mond csak. Mekkora az esélye egy újabb terhességnek?- kérdezte már a kádban, hátulról átölelve.
  -Hmm. Amíg szoptatok gyakorlatilag semennyi. Miért is?- emeltem fel a nyakam, hogy hozzáférhessen.
  -Akkor jó.
   Megfordított és magáénak nyilvánította az ajkaimat. Először az alsó, majd felső ajkamat harapdálta kicsit, majd egy erősebb harapás után végignyalt az alsón. Beengedtem a számba és vidám harcba kezdtünk. Kezeimmel a hajába markoltam, ő pedig felfedezésre indult. Olyan volt mintha mindenhol ott lenne, de cseppet se bántam. Sőt!
   Amikor a köldökömhöz ért hirtelen felkapott az ölébe, így, hogy biztosan fennmaradjak, átkulcsoltam derekát a lábaimmal. Férfiasságunk összeértek, amit mindketten hangos nyögéssel jutalmaztunk, majd beljebb indult. A falnak nyomta a hátamat és belém vezette az egyik ujját. Ennek igencsak ideje volt már.
   Hangosan nyögdécseltem minden egyes megmozdulására, annak dacára, hogy elől még hozzám se ért. Szájával birtokba vette egyik mellbimbómat és azzal kezdett el játszani. Azt hittem megőrülök mire kihúzta ujjait belőlem.
  -Felkészültél?- majd választ se várva belém hatolt.
   Csillagokat láttam, és rögtön elélveztem. Miközben pihegni kezdtem, nem fejezte be. Körém fonta ujjait és amikor felélénkültem leült. A vízbe. Miközben még mindig bennem volt. Felsikoltottam, mert ezek után lábaimat a nyakába tette és sokkal mélyebbre hatolt. Kezeivel emelgetett, mivel ujjaival széjjelebb feszegette bejáratom a víz is betolult síkosítóként furakodva közénk.
   A lökések gyorsasága egyre csak nőtt amikor végre megfeszült, és elélvezett. Belsőmet elöntötte a langyos folyadék ami a vízzel keveredett, és pár lökés után én is követtem.
  -Hogy bírod?- kérdezte később, a nyakszirtem csókolgatva. Éreztem ahogy fokozatosan újra keményedik bennem.
  -Ugh. Talán. Még. Egyszer. Menni. Fog- minden szó után egy kicsit kijjebb mozdult, míg végül teljesen üres lettem és háttal fordított magának.
  -Akkor készülj fel.
   Nyelvével végignyalt a gerincemen és amikor a nyakamhoz ért hátulról belém hatolt,és minden kezdődött elölről. Mire befejeztük mozdulni se tudtam a jóleső fáradtságtól. Leeresztette a vizet, és egy gyors zuhany után, mindkettőnket felöltöztetett.
   A fogmosást követően átcipelt a gyerekekhez, ami miatt kicsit furcsán bűnösnek éreztem magam a történtekre gondolva, de a gepárddá változás után még épphogy érzékeltem, hogy ő is követett, a picikhez bújva elaludtam.

13. Tripla bogyók a láthatáron

   Közel egy hét telt el azóta, hogy nekikezdtünk a gyerekszobának, most már csak a gyerekek hiányoznak. A babaruhák naponta gyarapodnak, különböző méretekben, kénytelenek voltunk a szemben lévő szobát gardróbbá kinevezni. A hasam lassan összenyom, ezért alvás közben inkább gepárddá változok, és néha Kei is.
   A harmadik hét felénél tartok, de Kyouko-néni szerint csaknem mindenórás állapotban leleddzek. Szinte egyszerre eszek, iszok és pisilek, olyan szinten kitöltenek belülről, és már azon is erősen gondolkozok, hogy beszerezzek egy kerekes széket, mert nem egyszerű a mostani súlyommal két lábon járni.
   Ha valamelyik kicsi rugdosni kezd, akkor, ha nagyon figyelünk még azt is meg lehet állapítani, hogy melyik lábával, ritkább esetben kezével teszi. Az ikrek a hasam alsó részében helyezkedtek el, a harmadik fölül, és valószínűleg már megfordultak. Legalább  is tegnap este azt hittem, hogy meghalok miközben mocorogtak.
   Kyouko-néni vezetésével egy ideiglenes rendelőt állítottak fel a fiúk, hogy ha megindul a szülés minden kéznél legyen, bár 76% az esélye annak, hogy egyedül is menni fog. A nevek már meg vannak, még másnap húzattam egy borítékot Kei-el és a többit elégettem, majd amikor kibújtak a kölykök és én is emberré változok, kinyitom a azt.
   Éppen a lefekvéshez készülődtünk amikor hirtelen valamit észrevettem, és miután megbizonyosodtam az igazamról elsápadtam.
  -Kei! Van egy kis gond- sikítottam. Jól van, semmi baj. Minden rendben lesz. Nagy levegő beszív, nagy levegő kifúj!
  -Mi történt?- rontott be a fürdő szobába, mert éppen fogat mostam.
  -Azt hiszem elfolyt a magzatvizem. Azt ne kérdezd, hogy hogy, de biztos vagyok benne, hogy ez az volt- aú! -Igen tuti! megkezdődtek a fájások. Szerintem én most...- és átváltoztam.
   Amíg nem csitult a fájás elterültem a földön, de amint alábbhagyott megindultam az orvosiba. Kei már elment megkeresni a többieket, ezért mire odaértem, Kyouko-néni Különböző orvosi dolgokat piszkálgatott.
  -Kérsz fájdalom csillapítót?- nemre bólintottam -Nyüszíts egyet, ha meggondoltad magad- szaván fogtam.
   Öt perccel később egy szalmával beterített sarokban feküdtem, a nyugtatótól kótyagosan.
  -Itt van?- nyitott be Kei az ajtón lihegve, és mindenki aki eddig nem volt benn mögötte sorakozott.
  -Mint látod igen itt, de arra kérnélek titeket, hogy a szülőkön kívül mindenki fáradjon ki- nagy sóhajtások -Úgy értettem, hogy a most születendő babák szülein kívül- dörrent fel és Anyu is kiment a folyosóra.
  -Jól van?
  -Már miért lenne jól?! Egy szülés fájdalmasabb mint gondolnád! Ráadásul három kölyökkel van dolgunk!- közelebb jött hozzám, és lehajolt -Nemsokára elmúlik a szer hatása, készülj fel rá! Muszáj lesz érzékelned a külvilágot, hacsak nem akarsz császármetszést- felnyüszítettem -Én is így gondoltam. Lehet, hogy állat alakban vagy, de kifaggattam anyádat és azt mondta, hogy a szülés jobban hasonlít az emberi szüléshez, mint az állatihoz. Értsd ezt úgy, hogy közben néhányszor egészen biztosan megbánod azt a bizonyos éjszakát!- Kei látványosan lesápadt.
  -És én mit csináljak?
  -Simogasd a hátát és csukd be a szemed. Volt olyan férfi aki elájult a szülés közben- forgolódott az asszony -Én addig előkészítem a karszalagokat. Mivel a nevüket nem árulta el, felírtam három rózsaszín, és három kék szalagra az 1, 2, 3 számokat, jelezve, hogy ki mikor született. Meg még is el kellene a segítséged nagyfiú. Írd már fel egy papírra, hogy mikor születnek majd meg! Percre pontosan, ha lehet.
  -Papír...?- zavarodott össze a párom.
  -Igen papír. Meg tessék itt egy toll is- nyomta a kezébe az említett dolgokat.
   Idő közben a nyugtató hatása egyre jobban gyengült. Tudtam, ha jön egy fájás az igencsak rossz lesz. Nem tévedtem sokat. Olyan volt mintha bomba robbant volna a belsőmben. Kívülről folyamatosan a "Nyomd! Nyomd! Az isten szerelmére nyomjad már!" mondatokat hallottam,ezért mindent megtettem a kérés beteljesítésének végett.
   Szerintem egy év is eltelt, míg az első gyerek megszületett. Kisfiú volt. A rövid szünetben pihentem egyet, és a fejemhez rakták a csöppséget. A szőre a rózsaszín különböző árnyalataiban úszott. Nem is tudtam, hogy szőrösek lesznek amikor megszületnek. Megnyalogattam egy kicsit, és már kezdtem magam jól érezni amikor folytatódott a rémálom.
  Mire feleszmélhettem volna, a kicsi test eltűnt mellőlem. A második nem váratta magát, sokkal hamarabb követte az elsőt a napvilágra. Jobb elülső mancsocskáján egy kék patentos szalagon a kettes szám állt,és az első kiköpött mása volt. Az ikrek kint vannak! Még egy...
   Azt hittem, hogy a fájdalom ellenére menten elalszom a fáradtságtól, de kibírtam. Az utolsó kislány volt. Sokkal kisebbnek tűnt a másik kettőnél. Elaludhattam egy picit, mert miután kinyitottam a szemem, már mind a három hófehér csöppség egy-egy csecsemen szopott. Hát ez bizony furi.
  -Bejöhetnek a többiek?- hajolt le hozzám egy zokogó Kei.
   Megnyaltam az arcát, ezért miután megmosta azt kinyitotta az ajtót.
  -Kettő fiú, egy lány!- üvöltötte el magát.
   Mindenki benyomakodott mellette, de amikor megláttak lefagytak.
  -De cukik!- tért magához először Xena -Megfoghatom őket?
  -Elégedj meg egy rövid simogatással- csitította a hulla fáradt asszony.
   Ezt követően Anyám zokogva összeesett, Ami őt, míg Kai az öccsét vigasztalta, Xena hozzám jött, Kyouko-néni pedig elvonult aludni. A gyerekek pedig semmivel sem törődtek. Vígan doromboltak,és a lehető legtöbb tejet tömték magukba. Ha egy csecs kiürült, kerestek egy másikat.
  -Mi akkor visszavonulunk- simogatta meg Ami és Kai is a kicsiket, majd Xena-t kézen fogva elmentek.
  -Tudom, hogy nem ez a legalkalmasabb idő erre, de fel kéne írni a nevüket- jött oda hozzám Anyu, még mindig pityeregve.
   A picik már abbahagyták az evést, ezért átváltoztam. Pizsamám csatakosan lógott rajtam.
  -A párnám alatt- suttogtam rekedten.
   Anyu elviharzott, Kei pedig mellém ül miután az ölembe tette a kicsiket.
  -Nem lehetne őket átváltoztatni?- ölelt át fél kezével. A kislányt a kezébe adtam, és bólintottam.
  -Lurkócskáim, ideje megmutatni magatokat!- mondtam gyengéden, és kinyitották a szemeiket.
   A fiúknak sötét, a lánynak pedig hihetetlenül világos szeme volt. Természetesen a kék árnyalataiban. Egy pillanatig pislogtak rám, utána, bár biztos vagyok benne, hogy nem értették, de átváltoztak. Egyértelműen apjukra ütöttek, csak a kislány hasonlított rám. Köszi kincsem...
  -Gyönyörűek!- cirógatta a baba arcát, szemei ragyogtak a csodálattól.
  -Egyet értek- felnézve Anyámra, azaz annak kezében tartott borítékon akadt meg a szemem -Add csak ide őket addig!
   Mellém ült, majd a csere után kinyitottam a borítékot.
  -A?- lepődött meg egyszerre a két férfi.
  -Az a kezdőbetű- hunytam le a szemeim -Akira, Ao és Azumi- simogattam meg sorrendben a fejüket, és rám mosolyogtak. Te jó ég! Még fogaik is vannak! -Mennyire nőnek gyorsan?
  -Most már rendesen fognak. Amikor te megszülettél, már fel tudtál ülni. Hogy mi mennyire megijedtünk! Még csak fel se sírtál!- kuncogott -Őket még kívülről is hallani lehetett- tette hozzá.
  -Mennyünk aludni!- ásítottam.
  -Menjetek, de azt ajánlom te inkább feküdj be hozzájuk. Még nem tudnak maguktól átváltozni, de gondolom nem akartok fél óránként felkelni, hogy ehessenek- tanácsolta, és visszaadta nekem őket, majd elment.
  -Na pakoljuk rád mindet aztán felkaplak- szólt segítőkészen Kei.
   Megkértem a piciket, hogy változzanak vissza, majd elindult velünk a kisszoba felé. Volt ott egy kisebb elterített terület szőnyeggel, így bement oda és becsukta magunk mögött az ajtókat.
  -Itt maradok én is!- jelentette ki, és megpuszilt mindannyiunkat.
   Mi is átváltozunk, majd miután Akira, Ao és Azumi megtalálta a kedvenc csecseiket elaludtunk.

x118.05.05.  -Akira: 00,37
                     -Ao: 00,49
                     -Azumi: 01,04

12. Pánik a köbön

   Az éjszaka folyamán minimum hétszer mentem ki pisilni, de egy idő után már nem számoltam. Miután felkelt a nap és még mindig tartott ez az állapot egyszerűen megágyaztam az üres kádban, így a nap se bántotta a szememet, és a WC is közelebb volt. A kérdés már csak az, hogy mégis, hogy kötöttem ki újra az ágyban.
   Mivel már jó ideje ezen gondolkoztam, inkább felültem az ágyon és keresni kezdtem Kei-t. A Sötétítő el volt húzva, így nem láttam sokat, de a fürdőszobából vízcsobogás hallatszott ezért megtaláltnak minősítettem az eltűntet, amikor a pocakomra tévedtek a kezeim és lefagytam.
   Szép lassan lefelé irányítottam a tekintetem és egy hatalmas félgömb takarta a kilátást. Míg aludtam, a hasamban élők növekedésnek indulhattak, mert közel kétszer akkora helyet foglaltak el most mint tegnap. Most már, ha akarnám se sikerülne elrejteni a terhességemet.
   A lábra állás művészetét újratanulva megcéloztam szekrényt és hosszas méricskélés után kivettem Kei egyik pólóját. Az egykor ruhaként is helyét megálló póló, most pont jónak ígérkezett. Mivel a melegítő nadrág már rajtam van, elhatároztam, hogy elmegyek reggelizni, de kilépve a szobából egy hatalmas problémába ütközök. Mégis merre van a konyha?
   Gondolkozásomból egy ölelés ébreszt fel.
  -Jól aludtál, halacska?- puszilja meg a fejem búbját Kei.
  -Mondhatni- megfordultam és, amennyire a hasam engedte, megöleltem -Nagyon nagy lett a pocakom, de úgy érzem mintha hónapok óta nem ettem volna...
  -Akkor itt az ideje a reggelinek.
   Megfogta a kezemet és jobbra fordultunk. Újra megállapíthattam, hogy hatalmas ez a ház, mert közel tíz percbe tellett, hogy elérjük a konyhát. Benyitva Ami várt minket, a már megterített asztallal.
  -A többiek is mindjárt jönnek, csak vissza kellett őket fordítani, hogy kezet mossanak. Shiro pedig úgy döntött, hogy ellenőrzi sikerült-e nekik, mert már régóta elmentek- mondta, miután kölcsönösen köszöntöttük egymást.
  -Akkor jobban teszik, ha sietnek, mert éhen halok- mondtam miközben lesuttyantam az egyik székre
  -Ha szeretnéd, nekikezdhetsz- nem kellett kétszer mondania.
   Tükörtojás volt szalonnával. Miután megettem a saját adagomat szomorúan nyugtáztam,hogy bizony ez még nem elég, így úgy döntöttem, hogy kiszolgálom magam. Megkérdeztem, hogy hol van a konyha becéloztam a hűtőt. Teli volt tojással, ezért kiszedtem egy dobozzal, majd rövidke keresés után hagymát, szalonnát, vajat és olajat is találtam.
  -Azt mind megeszed?- nagyot ugrottam ijedtemben, mert nem hallottam, hogy valaki mögém lépett.
  -Igen mind, de ha kérhetlek ilyet többet ne csinálj!- hátra fordultam és Kei szemébe néztem -Megijesztettél!
  -Bocsi- nyomott puszit a kobakomra -Menj csak be, majd én megcsinálom.
  -Köszi.
   Bent Ami éppen vizet töltött magának, de a többiek már nagyban az ételt pusztították.
  -Jó reggelt-  köszöntöttem őket vidáman, és Anyu mellé ültem -Jó étvágyat- pontosítottam.
  -Köszönöm, neked is- válaszolt Anyu -Hogy aludtál?
  -Nem valami fényesen, de túlélem- talán. Legközelebb csak azért se fogok inni lefekvés előtt.
   Kei hamar elkészült a reggelim folytatásával, és miután lerakta elém a tányért mellém ülve ő is nekikezdett. Tehetséges szakácsnak bizonyult, így, a tányérom lenyalogatása után, boldogan nyújtózkodtam egyet.
  -Nagyot nőtt az éjszaka folyamán- jegyezte meg Kyouko-néni.
  -Három napja még csak hasa se volt, de igazad van, sokat nőtt- simogatta meg az említett testrészt Kei -Bármi előrelépés a babák nemét illetően?
  -Van- villantottam ördögi mosolyt -De nem mondom el! Ha!
  -Akkor mégis hogy vegyük meg a bútorokat?- próbálkozott Anyu.
  -Az tényleg bajos. Rendben, annyit elárulok, hogy hárman lesznek. A többihez pedig segítőt fogadok fel... Nem is! Vegyetek mindenből fiúsat meg lányost is! A felesleges holmikat pedig elajándékozzuk!- ez jól jött ki. Így semmi se maradhat ki.
  -Ajj már! Pedig annyira vártam, hogy megtudhassam. De legalább azt  elmondta, hogy trió trónol a pocijában- duzzogott Xena.
  -És a babaszoba színe milyen legyen?- adta fel a reményt Ami.
  -Hmm... Jó kérdés, mert az bonyolult- töprengtem -Azt Kei már úgy is tudja, hogy az egyik gyerek fiú, de a többit még nem, így olyan kellene ami egy kisfiúhoz, meg egy lányhoz is illene- mit is kellene? -Tudom már! Szerezzetek be egy óriási buborék fújót, sok-sok pasztell színű falfestéket, meg jó sok szappant. Sajnos a festésben nem tudok segíteni, de majd mondom, hogy melyik szín tetszik!
  -Jó ötlet, de sietnünk kell. Ilyen ütemben nem lesz két hetünk- csapta össze a kezeit Kyouko-néni -Yuki, nézd meg milyen festékeket akarsz és rendeld meg a neten. Kei, Kai, valamelyikőtök vegyen három hatalmas buborékfújót, a másik pedig a szappant! Shiro, maga kérem pakolja ki a Kei szobája mellett lévő helyisége és mindent vigyen egyenlőre az aulába. Ami, te és Xena pedig velem jöttök. Megyünk a bútor boltba.
   Pislogtunk egy párat, majd szinte egyszerre indultunk a magunk dolgára. A festékekkel nehéz dolgom volt, mert nagyon sok tettszett, de sutba vágtam minden takarékosságra intő gondolatomat,és az összesből vettem a legkisebb kiadagolásban. Muszáj lesz még a neveken is gondolkozni, mert elvágtam minden segítséget magamtól.
   Estére már készítettem 17 borítékot, benne darabonként három névvel, majd a komód legalsó polcának a legmélyére dugtam őket. Mint aki jól végezte dolgát, boldogan szökdécseltem az étkezőbe. Hét szempár nézett rám izgatottan, és szinte egyszerre kezdtek el beszélni.
  -Ne segítsek valamiben? Már majdnem ráérek- Anyu.
  -Ez a buborék fújó elég nagy? Vagy keressek nagyobbat?- Kai.
  -Hoztam tíz különböző illatú szappant. Megnézed melyik tettszene?- Kei.
  -Ez az ágy nem valami tündéri?- Ami.
  -Találtam egy tetszetős pelenkázót.Van benne öt fiók is- Kyouko.
  -Kell babaház? Végül is, az is egy bútor- Xena.
   Szemeimet ide-oda kapkodtam, és mindenkinek válaszoltam, de mindig újabb és újabb kérdést tettek fel, így egy pöppet kiakadtam. Kezdett felbukkanni a klausztrofóbiám a szoros közelségüktől, így cseppet se döbbentett meg amikor hirtelen nem kaptam levegőt, de a körülöttem lévők legalább észrevették magukat. Mondjuk ehhez az kellett, hogy elájuljak, de magamban megjegyeztem, hogy ezentúl időpontot osztogatok a velem beszélni vágyókkal.

11. Apa, vagy Anya. Nem tök mindegy!

  Földrengés! Volt az első gondolatom amikor kinyitottam a szememet, de alaposabban körülnézve fájó homlokommal megállapíthattam, hogy az ágy mellett szenvedő Kei ébresztett föl. Úgy látszik keményebb fejem van mint neki, mert nekem azért annyira nem fájt.

  -Minden rendben? Hogy kerültem én ide?- kérdeztem, mert egy ismeretlen szobában voltunk.

  -Nem köszönöm minden rendben!- dörmögte miközben felállt -Míg aludtál megérkeztünk, de nem tudtunk felkelteni így a szobámba hoztalak. Vagy szeretnél sajátot? Az is megoldható- bizonytalanodott el rám nézve.

  -Nem, jó lesz ez így- nyugtattam meg és ülve felé nyújtottam a karjaimat. Úgy gondoltam megölel és esetleg egy puszit is bezsákmányolok, de ehelyett felemelt -Hova megyünk?- kérdeztem, miközben a átöleltem és szorosan hozzá bújtam. 

   A hasamon nem vettem észre változást, még mindig gömbölyödött.

  -Már egy órája megérkeztek a többiek. Te most szépen megfürdesz, az Apád, vagy esetleg Anyád? Mindegy, na az, pedig amíg elő nem kerülünk megpróbál rávezetni a történtekre. Elmesél egy nagyon különleges történetet egy különleges párról, majd annak igencsak különleges fiáról. Vagy valami ilyesmi- eközben már be is értünk egy fürdőszobában és elkezdett levetkőztetni. Hát mit ne mondjak, Wow. Most már legalább tudom, hogy nincs közöttünk félreértés. 

   Minden egyes ruha darab eltávolítását követően egyre átszellemültebb fejjel nézett rám, és meg mertem volna fogadni, hogy még a nyálát is csorgatta volna, ha nem beszélt volna éppen. Én pedig újfent a sültcsirkévé válás boldog útjára léptem. Éppen a tollaimtól fosztottak meg, és a végére jogosan éreztem magamat pucérnak. Mert az is voltam.

   Ha lejjebb pillantottam, valami igencsak kemény dolgot ismerhettem fel, de próbáltam nem folyamatosan azt nézni, hanem egész végig mélyen a szemét figyelni. Nem jött össze. Mivel a kádat előre feltöltötték (olyan hatalmas volt, hogy a fürdőszoba nagy része abból állt) Felemelt és gyengéden belerakott.

  -Akkor én szépen el- már fordult volna meg amikor utána kaptam.

  -Levetkőzöl- jelentettem ki ellentmondást nem tűrően.

  -Ha én most oda bemegyek, annak nem lesz jó vége- mondta sokat sejtetően.

  -Miért is?- annak nem örülnék...

  -Nem hiszem, hogy kibírnám anélkül, hogy hozzád érnék- sajnálkozott.

  -Ó- elengedtem,és megfordulva magamhoz öleltem a lábaimat.

  -Naa. Ezen nem kell annyit siránkozni! Majd eljön annak az ideje is- tényleg? Felcsillant a szemem, de nem láthatta, mert még mindig háttal voltam neki. Sóhajtást hallottam, amit ruha susogás követett -Ezt még nagyon meg fogom bánni... Meny beljebb! És ne mocorogj olyan sokat!

   Követtem utasításait és elmerülve a vízben félig hallá változtam,de egy másodperc múlva levegőért kapkodva erőlködtem fel magam a víz fölé. Ez fájt! A hasamat szorongattam és a kín emlékétől nyüszítve próbáltam megszabadulni.

  -Yuki!- a csobbanást követően erős karok vettek körül -Mi történt?

  -Nem tudom, de annyira fájt!- minden erőmmel azon voltam, hogy belepréselődjek bőrének melegébe.

  -És most? Yuki, mond, hogy most már minden rendben! Kérlek!- hallottam a hangján, hogy sírás közeli állapotban van már, így egy kicsit magamba néztem.

  -Már nem fáj- csak valami tompa zsibbadtságot éreztem -Viszont nem hiszem, hogy meg tudnék-e fürödni- ha pontosabb akartam volna lenni a kezeim is lehanyatlottak az erőtlenségtől.

   Nem éreztem fáradtnak magam, csak az izmaim nem tudtam használni.

  -Biztos sokkot kapott a tested. Majd megmosdatlak. Nem hiszem, hogy a közeljövőben rád ugranék- jegyezte meg halkan -Az előbb túlságosan megijedhettem.

   Tíz perc múlva már tisztán vártam,egy törülközőbe csavarva, hogy előkeressen egy hajszárítót.

  -Mi is történt az előbb?- kérdezte amikor visszaért.

  -Megpróbáltam félig hallá-

  -Sellő.

  -Sellővé változni. Ez lett a vége- gondolkozott egy picit, majd hozzálátott a hajszárításnak. Lényegesen könnyebben ment.

   Miután felöltöztetett (még az se ment, egyedül) felvett és elindultunk valamerre. A berendezés hasonlított Kai-nak a házáéhoz, de ez sokkal egyszerűbb volt. Sehol egy régi festmény, illetve szobor vagy váza, csak néhány kép volt felrakva. Többségükön két fiú volt látható, de néha a szüleik is megjelentek.

  -Mi vagyunk- felkukkantottam a fejem fölé és pirulva vettem tudomásul, hogy mosolyogva figyel és egy ideje már megállhattunk egy ajtó előtt.

  -Szép család.

  -Köszönöm. Itt vannak bent. Felkészültél?- kérdezte komolyan. Nem éppen.

  -Igen- válaszoltam helyette és miközben kinyitotta az ajtót egy nagy levegőt vettem.

  -Mi tartott eddig?- kérdezte szinte rögtön Anyu, de amikor megfordult lefagyott egy pillanatra -Lényegtelen, minden rendben?- rohant oda hozzánk.

   Úgy látszik, szembe tűnő lehet a világfájdalom a fejemen.

  -Most már igen, de akadt egy kis problémánk az előbb- mondta Kei, és sóvárogva nézett a kezeire, mert Anyu kikapott onnan és megpróbált lábra állítani.

  -Ez nem fogy összejönni- mondtam gyorsan mielőtt még elengedhetett volna.

  -Yuki, az isten szerelmére, mégis mi folyik itt?- kérdezte, és ha nem lettem volna terhes tuti, hogy megrázott volna, de ehelyett csak felkapott a karjaiba. Úgy látszik ez a mai nap erről szól.

  -Mégis mi folyik itt? Már órák óta itt ülünk és egy végtelenített gyerekmesét hallgatunk. Elmagyaráznátok, hogy miről is maradtunk le?- kérdezte egy ideges hang tulajdonosa.

   A szoba közepén egy kanapén ülve ott ült Kai, Kyouko-néni, Xena és Ami. 

  -A fiamról meséltem, mégis mi nem tettszett neked ebből, fiatal ember?- csattant fel Anyám, mire Kai összehúzta magát.

  -De hát én úgy tudtam, hogy az apja már meghalt- jegyezte meg csendesen.

  -Igen nagyokos, csakhogy senki se mondta, hogy az apja vagyok! Mivel én szültem, természetesen csakis az Anyja lehetek!- bejelentését mély csend követte.

   Kei és én csak meredtünk Anyámra és még véletlenül se fordultunk a négy újonnan beavatott felé.

  -Hallottam már ilyenről, de sose hittem volna, hogy tényleg igazak a speciális férfiakról szóló mendemondák- hallatszott a néni döbbent árnyalatú hangja.

  -Pedig hidd csak el, mert igencsak egyértelmű alapokon alapszik. Yuki, szerintem át kellene változnod.

  -Nem hiszem, hogy ez jó ötlet- mondtam neki miközben letett a földre.

  -Ez nem csak egy ötlet volt! Yuki, lovat, most!- mondta és éreztem, hogy változni kezdek.

   Gyorsan négykézlábra görnyedtem, hogy rögtön a patáimra léphessek, mert bár nem szabhatja meg, hogy mivé válhassak, de nincs időm gondolkodni. Kínomat, megpróbáltam nem mutatni, de Kei igencsak aggódva közelített meg, mivel egész testemben remegtem. Bár most nem fájt annyira mint a múltkor, de nem volt elhanyagolható. Egy cseppet sem.

  -Mond, hogy ez nem az amire gondolok- sápadt le Kai. Hátra néztem, és megállapíthattam, hogy a hasam enyhén, de határozottan dudorodik.

  -Ha nem hiszed, érintsd meg- mondta Kei miközben megfogta a fejem -Minden rendben Yuki?- kérdezte halkan, de nem válaszoltam.

   Becsuktam a szemem és a fejem megtartását teljes egészében rá hagytam. Egy kiállítási tárgynak éreztem magam, egészen addig amíg meg nem éreztem az első kezet a hasamon. Legszívesebben megcsíptem volna, mert már így is kellemetlenül éreztem magam, de miután egy kicsit arrább léptem Anyám rám szólt és jobbnak láttam türtőztetni magam.

  -Hihetetlen! Érezni lehet a magzatokat! Mond csak mióta is tart a terhesség?- kérdezte öt percnyi tapizás után Kyouko-néni. Xena és Ami átment a jobb oldalamra, míg ő és Kai a bal oldalamon szorgoskodott.

  -Rúgott egyet!- kiáltott fel kacagva Xena.

  -Ez itt a probléma- nézett szúrósan Kei-re Anyu -Kevesebb mint egy hete.

  -Az lehetetlen!- sápadt el látványosan az állatdoki.

  -Valami baj van?- kérdezte Anyu -Én is a 29. hétben szültem- jegyezte meg mellékesen.

  -Igen ám, de, ha szerencsénk van akkor is maximum 2 hét van hátra a szülésig!

   Eddig bírtam. Kei háta mögé bújva a lehető legtávolabbra húzódtam a többiektől, de a lábaim egymásba gabalyodtak, hogy hogy azt nem tudom. Amikor összeestem rögtön oldalra fordultam, hogy a lehető legkisebb súly nehezedjen rájuk.

  -Yuki! Könyörgöm, ha emberré nem is, de változz már át valami mássá- guggolt le hozzám Kei.

  -Mi történt?- na ezt pedig mindenki más mondta folyamatosan.

   Becsuktam a szemem, de mivel Anyu nem mondta, hogy visszaváltozhatok, úgy döntöttem megpróbálkozom a kiscicával. Nem sokkal később már Kei simogatását élvezve doromboltam, miközben a kanapén ülve magyarázott.

  -Ha maga- itt Anyura nézett -Megvárta volna, míg elmondjuk miért késtünk, ez nem történt volna meg. Úgy látszik nem mindegy, hogy mivé változik, mert amikor a sellővel próbálkozott sokkal jobban fájt neki. Most kibírta pár percig, de akkor még egy másodpercig se.

  -Ez, hogy lehetséges?- kérdezte a már kevésbé sokkos Kai.

  -Lehet, hogy ez összefügg az utódok számával?- gondolkozott hangosan Anyu -Én csak egyet szültem, így nem vagyok biztos benne, de mintha olvastam volna a jegyzetek között, hogy csak annyit szülhetnek a férfi anyák amennyit az apák állatfaja képes kihordani. Vagy valami ilyesmi.

  -Logikus. A ló maximum kettő csikót ell, a sellő pedig gyakorlatilag nem is létezik. De akkor mégis mennyi gyermeket vár?- kérdezte Ami.

  -Legutóbbi értesüléseink szerint hármat. Yuki?- Nyávogtam egyet Kei kérdésére választ adva.

  -Ezt így meg tudja mondani?- lepődött meg Ami.

  -Igen. Nemsokára azt is tudni fogja, hogy fiúk, vagy lányok lesznek- fiút már most garantálni tudok, de ez egyenlőre lényegtelen.

  -Hihetetlen! Várjunk csak egy percet- asszem most kezd el felszállni a köd Kai szeme elől -Ha Yuki terhes akkor mégis kitől...?- kinyitva a szemeim látom, hogy Kai teljes mértékben ledöbbenve, tátott szájjal nézi Kei -Jól sejtem, hogy?

  -Igen. Én vagyok az apa- mondta a testvére nyugodt hangon.

  -Akkor ez azt jelenti, hogy neked hamarabb összejöttek a kölykök, mint nekem?- kérdezte felháborodottan minek jutalma egy tockos a menyasszonyától.

  -Ja így is felfoghatod- vigyorgott fülig érő szájjal Kei, így ő egy szép mély karmolást kapott a combjába, de folytattam a dorombolást.

  -És a nevek már megvannak?- Kérdezte mindenki legnagyobb meglepetésére Xena.

  -Nem- válaszolta Kei rám nézve.

   Mivel úgy gondoltam, már nyugodtan vissza változhatok, így meg is tettem.

  -Azt hiszem mi most szépen megtámadjuk a laptopodat- húztam magam után a kezénél fogva -Anyu, készítenél valami enni? Éhen halok- adtam az említettnek puszit.

  -Máris viszem, de ne szokd meg! Nem vagyok a személyi pincéred! Azaz valamilyen szinten minden anya a gyermeke szolgája, úgyhogy mégis... 

   Pár órával, vagy ezer oldallal és még több névvel később fáradtan nyúltam el az ágyon.

  -Feladtam! Én már kiválasztottam a számomra szóba jövőket, ha valamelyik tettszik akkor azt megtartjuk. Egy fiunk mindenképp lesz, de többet nem tudok megállapítani. Talán majd holnap, de most aludnom kell!- hadartam el két levegővel.

  -Akkor aludj csak. Itt leszek melletted!- mivel már egy ideje az ágyban, meg persze pizsamában voltunk, csak letette a komódra a laptopot és lekapcsolta a lámpát.

  -Egész jól ment.

  -Az a szerencsénk, hogy Kyouko-néni tudott arról a bizonyos elméletről. Eléggé jól fogadta a hírt a családod. Mármint, hogy te vagy az apa.

  -Hááát. Már régóta egyértelmű volt, hogy nem éppen a megszokott testrészeket preferálom az emberekben.

  -Prefe mi?- asszem még bandzsítottam is miközben kimondani próbáltam.

  -Preferálom. Tudomásom szerint azt jelenti, hogy előnyben részesíteni valamit. 

  -Ó, értem- hatalmasra nyitottam a számat, majd egy könnycseppel később álmos hangon folytattam -Jocaká'!- és már aludtam is.

10. Kérdések

  -Már lassan fél napja alszik, normális ez?- na ez meg ki?
  -Igen, legalábbis nálam az volt. Minél többet alszik, annál tovább fent tud lenni. Majdnem percre pontosan feleannyit voltam fent mint amennyit aludtam- olyan ismerősök nekem ezek a hangok.
  -Biztos ne szóljunk senkinek? Nagyon aggódnak miatta- hmmm. Érzem, hogy mindjárt megvan...
  -Ne! Vagy tudod mit? Ha meg lehet azt oldani, hogy mindenki egyszerre tudjon idejönni akiben megbízol, és jóban van Yuki-val, lehet, hogy segíteni tudna neki- szeretem.
  -Akkor nagyobb házba kellene vinni. Szállítható állapotban van?- nagyon szeretem.
  -Igen, de gyorsan kell cselekednünk. Nem tudjuk mikor fog szülni- óóó! Meg van-
  -Anyu?
   Az eddig simogató kéz az arcomon, hangomra mintegy válaszul megduplázódik.
  -Jól vagy kincsem?- kinyitottam a szemem.
  -Ühüm. Csak nehéznek érzem magamat- jéé, fel tudok ülni. A szobámban vagyok.
  -Az lenne a furcsa, ha nem. Közel öt kilót híztál amíg aludtál. Legalábbis a hasad méretéből erre lehet következni- ült mellém Kei.
   Csak alvónadrág volt rajtam, ezért félre raktam a takaróm. Igaza van. Tegnap még könnyen el tudtam takarni, de most nagyon nehezemre menne. Ha nagyon akarnám a fejemmel elérhetném a hasamat. Vagy a nyelvemmel. Majd, ha fürdök esetleg kipróbálom.
  -Kérhetnék egy szívességet?- két felől érkező erőteljes bólintás -Kellene egy olló. Vagy egy borotva.
  -Mi?- nem értik.
  -Leszakad a fejem- szemléltetésképpen meghúzok egy lehetetlenül hosszú tincset.
  -Persze, levágjuk. Biztosan ezt akarod?- kérdezi Kei.
  -Igen. Eddig is csak azért növesztettem, hogy könnyebben elbújhassak. A lehető leggyorsabban meg akarok tőle szabadulni
  -Akkor hozok egy ollót. Viszont én aztán meg nem próbálom levágni! Még a füvet se tudnám szépen lenyírni. Kecskével se- ha az kell neki, hogy egyáltalán nekikezdhessen akkor tényleg nagy a baj-kuncogtam magamban.
  -Anyunak szólítottál- szólalt meg az említett, amikor Kei kiment.
  -Mondanám, hogy Apu, de a helyzetemnek köszönhetően hozzá kell szoktatnom magamat, hogy nem a nem (szerzői útmutató: fiú vagy lány) számít akkor, amikor az ember szülni készül- egyszerűsítettem. Sokkal bonyolultabb, ha fejben és hangosan máshogy szólítja az ember az ismerősöket. Óhatatlanul is kicsúszik, hogy kinek tartod a fejedben.
  -Köszönöm!- ölelt át óvatosan.
  -Akkor most mi lesz?- kérdeztem.
  -Mivel?
  -Azt mondtad, hogy kevesebbet leszek ébren. Nem lehetne ez ellen tenni valamit?
  -Hát, néhány órát nyerhetsz, ha állat alakban vagy, de még a kávé se tud ébren tartani. Ha álmos vagy bumm, és a következő pillanatban már alszol is. A vajúdás beindulása előtt pár perccel pedig azzá az állattá változol amivé a párod is szokott változni.
  -Gepárd. De mi lenne akkor, ha több mindenné is át tud változni a párom?
  -Vérfertőzés, de ez nálunk nem jár veszéllyel. Minden egyes rokon a lehető legtávolabbi génkészlettel rendelkezik. Valami bizarr mutáció, ami csak az egypetéjű ikreknél nem jön össze, úgyhogy amíg nem az ikertestvérével párosodik az ember, olyan mintha egy random idegen emberrel jönnénk össze. Mint utóbb kiderült az én szüleim is testvérek voltak- wow. Na erről nem tudtam!
  -Értem. És olyankor milyen állatként szülnek?- ha már itt tartunk.
  -Ahogy az anyjuk szülte őket. Példának okáért. Ugyebár neked valószínűleg több gyereked is születni fog.
  -Biztos- tettem a kezem a hasamra -Mára egyel többet érzek mint tegnap volt- jegyeztem meg.
  -Értem. Tegyük fel, hogy kettő fiú, akik nem egy petéjűek, egymásba szeretnek és jön a baba. Nem lenne semmi baja sem, és bár külsőre hasonlítana a szüleire, de nem lenne hajlamosabb a testi és a lelki betegségekre se. Viszont, ha egypetéjűek, akkor minden úgy történik, mint a többi átlagos embernél.
  -És mitől függ, hogy mivé tudnak átváltozni?
  -Egy férfi terhesség esetén biztos a speciális baba, de ha egy nő szül az már bonyolultabb. Ha rokonnal történt párosodásból termékenyül meg akkor speciális, de ha nincs közöttük szoros rokoni kapcsolat, testvéri, legfeljebb harmadfokú unoka-testvéri, akkor nehezebb összehozni a speckó bébit. Plusz, az hogy mennyivé tudnak átváltozni az embertől függ. Én csak fajonként egy állattá tudok átváltozni, de te értesüléseim szerint bármivé amivé csak akarsz.
  -Igen. Ez azt jelenti, hogy nekem speciális babáim lesznek?
  -Igen.
  -Akkor még egy kérdés és abbahagyom. Hogyan találtál meg?
  -Amikor terhes lettél megváltozott az aurád. Csak a speciális anyukák képesek érzékelni, viszont azok még a napban is megtalálnának. Én tudva lévő, már megszültelek, így én is érezhettem,és mivel te vagy rajtam kívül az egyetlen Tomei, nem volt nehéz dolog rájönni, hogy rólad van szó. Amíg meg nem szülsz, ez nem is fog változni.
  -Még egy utolsó kérdés.
  -Utolsó.
  -Amikor találkoztunk nem magamtól alakultam vissza. Ez hogy történhetett meg?
  -Te is meg tudod majd csinálni a gyerekeiddel. Viszont azt nem lehet befolyásolni, hogy milyen állattá változzon.
  -És az apa nem kap semmilyen különleges erőt?- szólalt meg hirtelen Kei egy ollóval a kezében. Észre se vettem, hogy mikor jött meg.
  -Semmit- nyújtotta érte a kezét Anyu.
  -Biztos, hogy tudsz te azzal bánni? Igazán ráér még ez a szülés utánig is- néztem félve az eszközre.
  -Ha hiszed ha nem, eredetileg fodrász voltam, így nem eshet bántódásod. Milyen rövidre?- fogta össze a hajam.
  -Még össze lehessen fogni.
   Hajgumival összefogta, majd egy kicsivel lejjebb a kezével, és a kettő között nyisszantott egyet.
  -Kész is.
  -Ennyi?- néztem rá döbbenten.
  -Igen.
  -Hát ez gyors volt- csatlakozott Kei is.
  -Uhh. Azt hiszem nekem halaszthatatlan dolgom van a mosdóban- a hirtelen felállás következtében kicsit megszédültem, de egy perc múlva elégedetten hagytam el a helyiséget.
  -Hogy lehet az, hogy ma több gyereket érzel magadban mint tegnap?- jött azonnal a kérdés Kei-től. Úgy látszik Anyu szeret pletykálkodni.
  -Nem tudom- válaszoltam és az ölébe ültem.
  -Valószínűleg az idő előrehaladtával egyre többet fog megtudni- szált be a beszélgetésbe Anyu -Én a terhességem felénél már azt is tudtam, hogy fiú leszel- jegyezte meg -Lehet, hogy egypetéjűek is lesznek, és eddig nem nőttek meg annyira, hogy érezd őket. Akkor egyenlőre minimum hárman lesznek.
  -Igen- simogattam meg a hasamat és elmosolyogtam -Felkeltek- célozgatta a jövendőbeli focikarrieresekre.
  -Szabad?- kérdezte Kei,de nem várt válasz a hasamra tette kezeit. Ahol nem voltak babák.
  -Ide- vezettem a helyére.
   Miközben mindenféle idétlenséget hordott össze, felnéztem Anyura aki csillogó szemmel figyelt minket. Egymásra mosolyogtunk és odajött hozzánk.
  -Ideje lenne készülődni. Kei, kérlek intézd a szállítást, és, hogy az ismerősök is odajöjjenek, én addig csinálok útravalót. Yuki,te pedig kezd el pakolni a ruhákat.
   A bőröndöket falmászókat megszégyenítő ügyességgel vettem le a szekrényről, majd nekikezdtem. Nagyon fárasztó volt mondhatom. mielőtt egy ruhát beraktam volna, először ellenőrizni kellet, hogy tiszta-e egyáltalán, és ha nemleges választ kaptam moshattam is ki. A szerencsém azonban mellettem volt, mert szárító is volt a csodagépben, így miután kivettem már hajtogathattam is.
   Mondtam már, hogy rühellek hajtogatni? Ha nem, hát aznap délután, vagy százszor megismételtem. Miután végeztem, már kezdtem fáradtnak érezni magam, ezért inkább átváltoztam. Bár párduc akartam lenni, valamiért gepárd lettem, de mivel Anyu mondta, hogy így  fogok szülni, nem furcsállottam.
   Az ajtót szerencsére nem zártam be a két szoba között, így kényelmesen átsétáltam és felpattantam az ágyra, Kei mellé.
  -Végeztél?- vakarta meg a fülem,és dorombolni kezdtem -Régen doromboltál utoljára- és tényleg. Már nem is emlékszem mikor. Hangosabban folytattam -Így jobban látni rajtad- simogatta ezúttal a hasamat. Hátra vágtam magamat és igazat kellett adnom neki. Eddig mindig kórosan sovány voltam, de most egy vicces gömb terült szét a hasam helyén.
   Folytatta a nézelődést, és meglepődve láttam, hogy babaoldalakat nézeget. Közelebb mentem a laptophoz, majd furcsán néztem a felettem lévőre.
  -Nem lehet elég hamar elkezdeni- mentegetőzött -Szerinted mennyi ágyat vegyünk?- hasamra böktem a fejemmel, és gyengéden a fogaimmal megfogtam a kezét és ráhelyeztem -Biztos szabad? Nem fog fájni?- rámorogtam, hogy kezdje már.
   Az elején eléggé kellemetlen volt, de miután megszokta, hogy milyen erősen kell nyomkodnia a hasamat, hogy érezze őket, egy kicsit magabiztosabban folytatta. A gyerekeknek nyilvánvalóan tetszhetett, hogy a hasamon keresztül simogatják őket, mert mindannyian a lehető legközelebb helyezkedhettek el, és egy cseppet se mozogtak.
  -Egy- kezdte el kitapogatni a fejeket -Kettő. Hmm. Talán három, de nem merném biztosra venni. Nagyon aprók még, ráadásul így még kisebbek. Még szerencse, hogy Kyouko-néni állatorvos volt, mielőtt nyugdíjba vonult. Tudtad, hogy ő volt az apukánk nővére?- nemet mutattam a fejemmel -akkor most már tudod.
   Befészkeltem magam az ölébe, és folytatta a keresgélést. Amikor Anyu is bejött a szobába egy picit nézett minket majd megszólalt:
  -Mikor indulunk?
  -Már csak rád vártunk. Még sötétedés előtt odaérünk, mert nincs innen messze, de a többiek csak a holnapi nap folyamán tudnak jönni.
  -Rendben.
  -Yuki te menj a kocsihoz és ülj be. Majd mi bepakolunk.
   Követtem Kei utasítását, mert már nem bírtam volna visszaváltozni. Közel egy óra múlva már a hajón voltunk és Kei bevezetett egy kabinba.
  -Próbálj meg pihenni. Nem baj ha elalszol, de kérlek emberként tedd, mert úgy könnyebben felemellek- nyomott egy puszit a fejemre, és átváltoztam -Szép álmokat- csókolt meg ezúttal.
   Nehezen váltunk el egymástól, de neki kormányoznia kellett, rám meg rám tört az álmosság. Hát mit ne mondjak, szuper. Még egy puszit követően újra álomba merültem.

9. Hello Mama 2

   Hétfő óta gyötörnek az olykor felbukkanó rosszullétek és most csütörtök van az orvos mégsem tudja megmondani, hogy mi a bajom. Biztonság esetére nem hagyhatom el a szigetet, mert, ha fertőző akkor nem tudnak mit csinálni vele, és Kei-en kívül mindenki hazament. A mai napon még nem volt hányingerem, de a fáradtság miatt csak délután ébredtem. Mert igen, az utóbbi pár napban nagyon fáradt voltam, és a hányingerek ellenére is naponta minimum kettő kilót híztam, de egyenlőre nem tudjuk, hogy miért.

   Amikor felébredtem egyedül voltam a szobámban, Kei biztos a laptopján nézegetett megint orvosi oldalakat, hogy rájöjjön mi bajom van. Kisettenkedtem a konyhába és valami szagtalan ételt pakoltam magamba. Fél óra intenzív evést követően, ezúttal hányinger nélkül hagytam el a konyhát. A szobámba érve egy furcsa lökést éreztem belülről ezért leülve az ágyamra a hasamra tettem a kezem.

   A lökés megismétlődött, de nem értettem, hogy miért. Azután eszembe jutott egy beszélgetés Apuval mielőtt meghalt. De nem! Ennek az esélye... Nagy. Ó, hogy az a, nagyon nagy! Még védekezni se védekeztünk! Megijedtem és gondolkozni szerettem volna, ezért egy cetlire leírtam Kei-nek, hogy ne keressen, majd jövök, és egy celluxszal az ajtómra ragasztottam.

   Kinyitva a bejárati ajtót megcsapott a meleg, így a pólómat levettem, és miután bekentem magam naptejjel, elmentem sétálni. Lépten nyomon állatokba ütköztem és legyen ragadozó, növényevő, apró illetve nagy, mindegyik hozzám bújt, majd rövid idő után utat adott a következőnek. Fura. Tény és való, hogy az állatok jobban szeretnek a kelleténél, de nem szoktak így viselkedni.

   Egy óra múlva, miután megkértem az egyiküket, hogy vezessen valami vízlelőhelyhez, a tenger mellett találtam magam. Félkör alakban sziklák vették körül és egy barlangon keresztül mentünk oda, de a kilátás gyönyörű, a víz pedig kristálytiszta volt. Kivételesen nem változtam át, pedig nagy volt a kísértés, csak levettem a nadrágom és, mivel fürdőgatya volt alatta, felfeküdtem a vízre. 

   Kellemesen hűvös volt, és a halak is hozzám jöttek, így rájuk bízva magam a hasamra tettem a kezem és elaludtam. Amikor felkeltem egy sziklán voltam és egy medve mama bújt hozzám a bocsaival, így a hideg messze elkerült, de a csillagokat a fejem fölött semmi se takarta el. Már teljesen megszáradtam, ezért igencsak későre járhat így egy kicsit pánikba estem.

   Körülnézve eszembe jutott, hogy nem tudom hol vagyok ezért a vízbe vetettem magam és úszni kezdtem a part mellett. Egy magányos delfin úszott felém ezért eszembe jutott átváltozni és így már sokkal gyorsabban haladtam. Kétségbeesetten kerestem a stéget, de sehol sem láttam. Már ott tartottam, hogy feladom amikor fényeket láttam a távolban. A delfin végig mellettem úszott tartva velem az iramot, így nem féltem a sötétségtől, ami sikertelenül próbált bekebelezni.

   A stégen még épphogy fel tudtam kapaszkodni, de felállni már nem sikerült. Mindenem fázott és a víz súlya is lehúzott, a fáradtságról nem is beszélve. Most jutott az eszembe, hogy ott maradt a nadrágom, de inkább úgy döntöttem, hogy majd máskor megyek vissza érte. Egy ideje lihegtem már miközben a hasamat próbáltam melegíteni, amikor észrevettem, hogy a delfin még mindig mellettem úszkál, le nem véve rólam a szemeit.

   Erőtlenül felé nyújtottam a kezeim és közelebb úszva beletette a fejét. Egy picit néztem, de egy újabb rúgás a hasamra térítette a figyelmemet. Ha jobban megnéztem, már látható volt, hogy természetellenesen egy halom dudorodott rajta. Nem tudom, hogy nem vettem eddig észre,mert most szinte kiszúrta a szememet akkora volt. Még, ha igazak is a feltételezéseim, biztos vagyok benne, hogy nem kellene ilyen gyorsan nőnie. Azaz nőniük. Mert valamiért biztos vagyok abban, hogy nem egyedül van.

   A súly eltűnt a kezemből ezért megint oldalra néztem, így pont elkapva azt a pillanatot amikor a delfin helyét egy férfi veszi át. Ó, hogy az a! Annyira kétségbe voltam esve, hogy nem éreztem, hogy nem egy állattal van dolgom. Párduccá változtam, és morogva hátrálni kezdtem az erdő felé.

  -Yuki, változz vissza!- mondta az ismeretlen és meglepve vettem észre, hogy visszaváltoztam.

   Öntudatlanul nyüszítettem fel és megpróbáltam felállni, de a lábaim remegésével még az adrenalin sem tudott segíteni, így újra térdre hulltam.

  -Azért ennyire nem lehetek ijesztő- mondta és kijött a vízből.

   Alaposan megnéztem és egy harmincas éveinek elején járó kék szemű, fehér hajú férfinak tűnt. Rövidnadrág, és egy póló volt rajta, de a lábán cipőt nem viselt... Fehér?! Újra a hajára néztem, és nem tűnt festettnek, mert a szemöldöke és a szempillái is ugyanolyan színűek voltak. 

  -Ki vagy te?- kérdeztem tőle bambán, de nem foglakozott vele. Odajött hozzám, levette magáról a pólóját, majd gyengéden rám rakta és szorosan átölelt. Eddig ismeretlen melegség töltött el és immár biztonságban érezve magam, hozzábújtam.

  -Csak mond, hogy tudod, hogy mi történik veled!- könyörgött.

  -Tudom. De azt még nem, hogy te ki vagy...- válaszoltam felnézve rá, bár már sejtettem a választ, mert valami derengeni kezdett.

  -Ez lehet, hogy hülyén fog hangzani, de az anyád- nem hittem, hogy valaha újra látni fogom őt. Mindig is azt hittem, hogy csak álmodtam az egészet, és Apuék csak viccelődnek velem -Azaz, hááát, hogy is mondjam... Egyszerűen mondva én szültelek. Tudom, bonyolult, meg minden, de ha felfogod a helyzetedet akkor sokkal könnyebben- egyre idegesebb lett, ezért cselekvésre szántam magamat.

   Átöleltem a nyakát és szorosan magamhoz húztam. Apu, és a húga (akiről sokáig azt hittem, hogy tényleg az, hogy az anyám) sokszor elmagyarázták, hogy különleges vagyok. Eddig nem teljesen hittem el, de a már engem ölelő férfit nézve, meg a rugdosódókat a hasamban érezve, kénytelen vagyok elfogadni, hogy igenis mindkét szülőm férfi volt. Ez azért nem olyan egyszerű.

  -Miért mentél el?- ezt sose értettem, mert azt mondták, hogy nagyon szeretett, de nem magyarázták el, hogy miért hagyott magamra.

  -Kénytelen voltam rá! Haza kellett mennem, hogy rájöjjek miként volt lehetséges, hogy teherbe essek, meg neked is tudnod kellett, hogy honnan származol. De a régi kastélyunk nagyon rossz állapotban volt, a naplókat pedig macskakaparással írták és a hetekből hónapok, a hónapokból pedig évek lettek, amikor pedig végre rájöttem, hogy mi történt, már nem találtalak titeket. Azt is hallottam, hogy apád meghalt és csak remélni tudtam, hogy ti rendben vagytok- hadarta a könnyeinek szabad utat engedve -Annyira sajnálom kincsem! Mindent megtettem, hogy megtaláljalak titeket, de nagyon jól rejtőztetek! Eszembe se jutott, hogy nem hagytátok el az országot!

  -Elhagytuk, de a szülinapomkor mindig visszajöttünk. Mindketten meghaltak! Azt hittem, már te is meghaltál!- zokogtam a vállába és szorosabban átölelt -Még a neveteket se tudom- suttogtam amikor mindketten lenyugodtunk egy kicsit.

  -Az mégis, hogy lehet?- nézett mélyen a szemembe.

  -Sose mondták.

  -Hmm. Ezt nem értem. Mondjuk most már mindegy. Az apád Shotaro volt, a húga pedig Satsuki. Amawake Shotaro, és Satsuki. Én pedig Shiro. Tomei Shiro. Neked pedig, mivel mindketten meghaltak hivatalosan is én vagyok a gyámod, így Tomei Yuki a neved. Reméltük, hogy ez nem következik be, de benne volt a végrendeletükben. Apáddal az iskolában találkoztunk, és amikor kiderült, hogy terhes vagyok már dolgoztunk. Satsuki eljátszotta, hogy ő vár gyereket, miközben mindent megtettünk, hogy ne jöjjenek rá, hogy én vagyok az. Satsuki volt a szülésznőm, és az egyetlen szerencse az az volt, hogy annak tanult, bár állatként szültem, de nem volt nehéz, mert amikor átváltoztam mindig nőivarú lettem. Észrevetted? Az előbb te is az voltál- hadarta szinte egy szuszra.

  -Nem- most először hallottam az egészet. Eddig csak annyit mondtak, hogy férfi szült -Te tudtad, hogy egyedül fogok megszületni?- kérdeztem amikor újabb rúgást érzékeltem.

  -Igen, de az is besegített, hogy ultrahanggal ellenőriztük. Te tudod?- csillant fel a szeme, mire egy kicsit elmosolyodtam.

  -Egyenlőre csak annyit, hogy többen lesznek- nevettem fel.

  -Már rúgnak?

  -Ma éreztem először. Érzed? Most is mozognak- megfogtam az egyik kezét és a hasamra tettem.

   A gyerekek egy kicsit lenyugodtak, de hamar újra rugdosni kezdtek.

  -Mintha tudnák, hogy róluk van szó. Na és az apjuk tud róla?- hirtelen megfeszültem, és nem válaszoltam -Yuki, mond, hogy elmondtad neki!

  -Nem. Én is ma tudtam meg. Miután Any-, Satsuki meghalt minden olyan gyorsan történt. Ő olyan kedves volt velem! Folyamatosan védett és engedte, hogy hozzábújjak. Aztán a hétvégén idejöttünk pihenni és valami italt ittunk és nagyon jól éreztük magunk és olyan jó volt az érintése, és és NA! Utána reggel, már jöttek a rosszullétek meg a fáradtság. Minden újra összezavarodott, csak ma jutott eszembe, hogy Apu mindenre figyelmeztetett, de annyira megijedtem, hogy inkább elmenekültem!- sírtam újra el magam.

  -Mióta ismeritek egymást?- kérdezte hűvösen. Felnéztem és úgy döntöttem jobban teszem, ha csöndben maradok -MIÓTA?- üvöltötte el magát.

  -Két hete- suttogtam.

  -Tessék? Nem hallottam.

  -Két hete- néztem ezúttal a szemébe.

  -Hogy hívják?

  -Kei.

  -Itt van a szigeten?

  -Itt.

  -Hol találom?

  -Arra- mutattam az út felé.

  -Szálj fel.

   Először nem értettem, hogy mit akar,de amikor lóvá változott nyilvánvalóvá vált. Mivel ő nem volt olyan kicsi ezért nehezen, de felhúzódzkodtam, majd miután megkapaszkodtam rögtön kilőtt. Egész úton azon gondolkoztam, hogy ezt mégis, hogy úszom meg, így hirtelen ért a megállás és majdnem leestem. Miután leszálltam róla, átváltozott és megfogva a kezemet maga után húzott.

  -MOST AZONNAL GYERE ELŐ KEI! NE AKARD, HOGY ÉN KERESSELEK MEG!-üvöltötte amikor becsapta az ajtót.

   Pár másodpercnyi csönd után ismerős lábdobogás hallatszott. Kei kétségbeesetten érkezett meg, de amikor meglátott minket egy kicsi megnyugodott, majd összeráncolta a homlokát

  -Maga mégis kics-

  -Tőlem te ne kérdezz semmit! Arra ugyan van mentséged, hogy mi történik most Yuki-val, de arra nem, hogy leitattad és utána megbasztad! Könyörgöm, alig múlt el 18, és két hete ismerted meg!- folytatta Shiro egy kicsit nyugodtabban, de még mindig idegesen. Azaz Anyu. 

  -Először is, én is ugyanúgy részeg voltam, de nem ellenkezett egy picit se! Másodszor, nem tehetek róla, hogy első látásra beleszerettem! Harmadszor, mégis kicsoda maga és mit tud az állapotáról?- miközben beszélt egyre közelebb jött, végül egy erős rántással kitépett a kezéből és magához ölelt.

   Anyu összefonta a karjait és sokkal nyugodtabban folytatta.

  -Na ez egy húzós menet lesz. Ajánlom, hogy mindannyian üljünk le valahova- folytatta már egészen gyengéden és kezdtem megérteni, hogy miről is van szó.
   Félve pillantottam Anyámra, mert aggodalmat éreztem a hangsúlyában.
  -Mindenek előtt Yuki-nak egy forró fürdőre, önnek pedig valami ruhára lenne szüksége. Én addig csinálok valami ételt, mert mióta észrevettem, hogy elmentél nem nagyon ettem- összekócolta a hajam, és elment az ebédlő felé.
  -Gyere- fogtam meg Shiro-anyu kezét.
   Rekord sebességgel fürödtem le, a lehető legkevesebbet pillantva a hasamra, de nem bírtam ki, néha-néha megsimogattam őket. Nem az ő hibájuk. Egy törülközőt csavartam a derekamra és amikor kiléptem a szobámba amíg felöltöztem Anyu végig a domborodó pocakom nézte.
  -Túl gyorsan nőnek. Mondjuk te is kinn voltál hat hónapon belül, de ők hamarabb meglesznek- gondolkodott hangosan.
  -Ez egyenlőre még ráér- átmentem Kei szobájába és magamhoz vettem egy pólót -Egyenlőre el kell hitetnünk az apával, hogy gyerekei lesznek.
  -Az nem lesz nehéz. Azon csodálkozom, hogy eddig nem vettétek észre, akkora a hasad.
  -Az utóbbi időben, sokkal többet ettem, ráadásul tegnap feleekkora se volt még- emlékszem vissza.
  -Készen vagytok?- nyitott be Kei.
  -A haja még vizes, egy kicsit kimennél még?- húzta az időt Anyu.
  -Persze- felelte zavarodottan.
  -Amúgy, hogy hívjalak?- jutott hirtelen az eszembe.
  -Örülnék neki, ha egyszer, majd "Anyu"-nak szólítanál, de addig is megfelel a Shiro- felelte reménykedve.
  -Shiro.. Illik hozzád- a hajának nem volt olyan ezüstös beütése mint az enyémnek, de nagyon szép volt, és a bőre is egy kicsit sötétebb volt mint az enyém -Az Anyut még nehéz lenne megszokni, de emiatt ne aggódj. Hidd el, szeretlek téged. Nagyon is- öleltem át.
  -Köszönöm- suttogta.
   Mivel magasabb volt mint én, kényelmesen elfértem a karjai között.
  -Remélem tudod, hogy ez húzós menet lesz. Nem akarlak ennél jobban is megrémíteni, de apáddal mi is majdnem szakítottunk amikor kiderült, hogy terhes vagyok. Egy hétnél tovább nem bírtuk ki, de ettől függetlenül bármi megtörténhet. És te szerencsére egyedül voltál. Benned pedig... Hát csak annyit tudok biztosra, hogy én melletted leszek, bármi történjék is.
   Halkan sétáltunk a nappali felé, és egész úton a kezét szorongattam. Kei már várt minket, és bár nyújtotta felénk a kezét, nem figyeltem rá, hanem inkább Shiro ölébe bújtam amin ő lepődött meg a legjobban.
  -Most már tényleg kíváncsi vagyok arra, hogy ki maga- szólt hűvösen Kei, és jobban összehúztam magam, hogy még véletlenül se látszódjon a hasam mérete.
  -Gyors, vagy lassú mesét akarsz? Előre figyelmeztetlek, hogy mindenképpen megrázó lesz!- szólt elnézően Shiro.
  -Gyorsat, egy névvel megtoldva- mondta tömören.
  -Te akartad. Na akkor jól figyelj. A nevem Tomei Shiro, és Yuki anyja vagyok. És azért vagyok itt, mert részegen felcsináltad Yuki-t- na ez tényleg rövid volt. Még kisebbre húztam magam össze,és próbáltam visszatartani a sírást.
  -... Mi?- jött a megdöbbent kérdés, és megpróbáltam elmenekülni, de Anyu sokkal erősebbnek bizonyult.
  -Jól hallottad. Én szültem őt, és mivel a sokkhatás miatt kiment a fejéből, drága fiam elfelejtette, hogy akár nála is előfordulhat. Elmondása szerint ma jutott eszébe.
  -De hát bizton állíthatom, hogy egyikőjük sem nő!- értetlenkedett.
  -Ha nekem nem is hiszel a szemednek kénytelen leszel- mondta Shiro -Yuki mutasd a hasad!
  -Nem akarom- most már zokogtam, a szememet eltakarva.
  -Muszáj lesz drágám, másképp nem hiszi el- simogatott gyengéden.
   Nagy levegőt vettem és felálltam az öléből, ahova eddig bújtam. A teljes mértékben összezavarodott Kei-re nézve nem javult az állapotom, de Anyu meglökött hátulról. Most már minden mindegy alapon levettem a pólómat és elé lépve megfogtam a kezét majd a hasamra tettem. Megrándult amikor hozzáért, de gyengéden simogató mozdulatokkal mozgatta rajta.
  -Még, ha igazat is mondotok, és semmit se tudok a terhességről, de nekem ez túl nagynak érződik- még nem ért oda a keze ahol éppen mocorognak, de jó úton járt.
  -Sokkal gyorsabb lefolyású az első terhességünk, különösen az övé. Ráadásul többen vannak- mondta gyengéden Shiro, amikor nem szólaltam meg.
   Kei keze megállt a mozdulat közepén, ezért megfogtam és a jó helyre tettem. Elállt a lélegzete és rögtön elkapta kezeit, mintha tűzbe nyúlt volna. Már kezdtem megnyugodni, de erre görcsös zokogás döntött le a lábamról. Ha nem akar minket én nem bírom ki!
   Lerogytam a földre és a lehető leghalkabban próbáltam maradni, de a vállam egyértelműen rángatózott és valami halk nyöszörgés is kijött belőlem. Pár másodperccel később, valaki esetlenül a karjaiba vett és leült velem a fotelba.
  -Sss. Semmi baj- suttogta Kei. Szorosan hozzábújtam és éreztem, hogy a bennem lakók egyre kétségbeesettebben rugdosódnak.
  -Kicsim, próbálj meg lenyugodni. Nem tesz jót a gyerekeknek, ha pánikolni kezdesz- hallottam Anyu hangját a távolból.
   Mély levegő, vár, kifúj. Megismételtem párszor és szép lassan abbamaradt a sírás. Kei öleléséből egy kicsit kibújtam, és elhelyezkedtem a karjai között.
  -Úgy látszik, rám ütöttél. Én is síró várandós voltam- erre mindannyian elnevettük magunk.
  -Minden rendben?- kérdeztem Kei-t.
   Rárakta kezét a hasamra és miután megtalálta a rugdosódókat kifújta az addig bent tartott levegőt.
  -Igen, valahogy csak megoldjuk.
   Elmosolyodtam, de a semmiből egy nagy erejű fáradtságlöket eltalált, és egy suta "joccakát" kinyögése után nyugovóra tértem.

8. Az első rosszullét

   Simogatásra keltem. Közelebb bújtam Kei-hez, de nem nyitottam ki a szemeim. Szeretek a közelében lenni, olyankor minden sokkal jobb. A napfény nem éget, a hideg pedig távol marad tőlem. De most valami mégsem stimmel. A fejem fel akar robbanni, a szemeim érzékenyek, de a legrosszabb állapotban a derekam van, bár a zsibbadtság mellett a fájdalom kicsit azért tompul.
  -Hogy aludtál?- igazítja ki a hajamat az arcomból.
  -Még alsz- hupsz. Úgy látszik nemigen tudok felülni, de ennél sokkal nagyobb bajaim is vannak -Kei!
   Kezeimet a számra tapasztva görnyedek össze.
  -Az a fránya másnaposság!
   Felkap és már rohan is a fürdőbe. A WC csészét időben be tudom célozni, mondjuk a hajam kicsit megnehezítette a dolgomat, de a fonatokat gyorsan arrébb penderítettem az útból. Ez nagyon rossz, főleg a szaga. Szerintem a tegnapi ebéd is kijött belőlem, a könnycsatornám könnykészlete pedig erősen megcsappanhatott. Ha Kei nem tart meg ott helyben omlottam volna össze.
  -Gyere, a víz majd jót tesz- vett újra a karjaiba. Az émelygés mintha nem is létezett volna, elmehetett valaki mást meglátogatni -Jobban vagy? Már nem vagy zöld- rakott le a kádban.
  -Csak a fejem fáj, de nem hiszem, hogy meg tudok állni a lábaimon- mondtam mielőtt még elengedett volna, ehelyett óvatosan leültetett -Aúúúú.
  -Mi a baj?- uff nincs rajta semmi! A rosszullétem közben észre se vettem, hogy mindketten meztelenek vagyunk.
  -Fáj a... A fenekem- suttogtam el a végét. Kicsit túl közel jött.
  -Bocsi, próbáltam óvatos lenni, de először csináltam ilyet...Úgy értem, ízééé. Ja, igen, bevallom eddig szűz voltam!- kelt ki magából. Hmm. most valószínűleg vörösebb mint én.
  -Én is, de ez gondolom egyértelmű volt- hátam mögé nyúlt és megnyitotta a csapot, majd magához húzott és hozzábújtam.
  -Igen. Viszont abban nem voltam biztos, hogy szeretsz-e engem...
   Hátranéztem a vállam fölött és megfogtam két kezemmel az arcát. Hát úgy látszik most az egyszer biztos vagyok a dolgomban. Meglepően jó érzés.
  -Az első alkalom óta amikor megsimogattál elvesztem!- mondtam a szemeibe nézve.
  -Akkor- próbál megszólalni, de a szavaiba vágtam.
  -Szeretlek!
   Tátott szájjal fagyott le. Már majdnem nevetni kezdtem amikor hirtelen igencsak elfoglalttá tette a számat, így kénytelen voltam változtatni szándékaimon. Kezeimet a tarkónyára téve húztam magamhoz, hogy a lehető legközelebb kerüljön hozzám, de kénytelen voltam szemből az ölébe ülni, hogy megvalósíthassam elképzeléseimet. Arra viszont nem gondoltam, hogy ebben a helyzetben nem csak a szája kerül hozzám közelebb.
   Mindketten belenyögtünk a csókba amikor a keményedés útjára lépett testrészeink örömmel találkoztak, és ezúttal ő küldte cselekvésre kezeit. Fenekem megmarkolva emelt az ölére, ami egy kicsit fájt, de a vágy sokkalta erősebbnek bizonyult. Lábaimmal átöleltem derekát, miközben az egyik kezével gerincemen lépegetett, a másikat pedig belém helyezte.
   Ezúttal sokkal könnyebben kitágított, de a fájdalom az előző este emlékeként lüktetett bennem. Szájával megtámadta a nyakamat úgyhogy minden erőmmel azon voltam, hogy a lehető legtöbb levegőt vegyem magamhoz amikor a víz elérte a fenekemet.
  -Ke-kei! Ez be-belém jön- lihegtem a kábító hatású érzelmek özönében.
  -Az ellen bizony tenni kell- dörmögte lentől, mert már a bimbóimat ingerelte.
   Kivette belőlem az ujjait és megfordítva térdre állított, de annak érdekében, hogy ne essek össze a kád szélébe kellett kapaszkodnom.
  -Mit- ezúttal ő fojtotta belém a szót.
   Felsőtestemet előre lökte, hogy négykézlábra támaszkodjak és leheletet éreztem hátulról. Miközben megnéztem mire készül belém dugta a nyelvét. A látvány furcsán izgató volt, hatására a sültcsirkelét régi barátként üdvözölt. Kezeim összecsukása közben a lépcsőzetes kialakítású kád mentett meg, a most már langyosnak ható víz elfogyasztásától.
   Eközben a már határozottan kemény valóm köré fonta ujjait és erősen rámarkolt. A víz innentől kezdve nem tudta elfedni nyögéseimet. Az ájulás szélén állva a tulajdon nevemre sem emlékezve nyújtottam hátra az egyik kezemet, hogy a fejére tegyem.
  -K-kérlek, eléég! nem bírom...- meghúztam a haját, mert nem úgy látszott, hogy észrevett volna -Lécci!
   Könyörgésemnek eleget téve eltávolodott rólam és a víz a most már szabad keménységemet nyaldosta, és a lábaim felmondták a szolgálatot. Ujjongó ködömön keresztül felfogtam, hogy felemelt, de semmimet sem tudtam mozgatni. Mint valami rongybaba, csak hagytam, hogy azt csináljon velem, amit csak akar.
  -Kapaszkodj Yuki!- tette kezeim a hátára és megpróbáltam magamtól ott tartani. Ment.
   Miután megbizonyosodott róla, hogy nem dőlök le, elzárta a csapot és lassan hátradőlt a kád magasított, ferde részén. Kényelmesen elhelyezkedett (elfeküdt, mintha csak az autóban ülne) Minden előzőleges figyelmeztetés nélkül mélyen belém hatolt. Meg merem kockáztatni, hogy mélyebbre mint az este.Az egész testem erősen megrázkódott az érzésre, körmeimet mélyen belenyomtam a hátába és kínomban karmolászni kezdtem.
  -Ez azért fájt- mondta két nyögés közben, úgyhogy megpróbáltam befejezni -Azt nem mondtam, hogy nem tetszik.
  -Kei- lenézett rám és rögtön a szájára martam.
   Levegőt immár automatikusan az orromon vettem és éreztem, hogy ő is így tesz. Minden egyes lökését nyögéssel háláltam, amit csókjaival sikeresen tompított, de erősen visszhangzott a fürdő ezért csak a véletlennek köszönhetően hallottam szívem dübörgését. Magabiztosan emelgetett, majd ejtett le kezeivel, és a sokadik alkalom után már nem is nyögtem, hanem inkább sikkantottam.
   Éreztem, hogy nem bírom sokáig ezért egy kicsit megszorítottam a nyakát. Megremegett és átfordított minket, így én kerültem alulra és rögtön folytatta egy gyorsabb tempóra. miután elélveztem egy lökéssel követett ő is. Élveztem a melegséget ami szétterjedt bennem, mozdulni viszont egyikünk se mozdult.
   Miután lenyugodott a légzésünk kicsusszant belőlem és magához húzva elfeküdt, így én meg ráfeküdtem. Az alvás határán voltam amikor simogatni kezdte a hátam.
  -El ne aludj, még csak most keltünk fel!
  -Hmm- ellenkeztem, mert fel akart állni, de nem hallgatott rám.
   Néztem amíg kihúzta a dugót, és valami gomb megnyomása után a víz pillanatok alatt, több lefolyón tűnt el.
  -Gyere- nyújtotta felém a kezét.
   Felhúztam magam, de meg kellett tartania, mert a lábaim felmondták a szolgálatot. Fél kezével engem tartott, de a másikkal a zuhanyrózsáért nyúlt, majd langyos vizet engedett ránk. Erősen zavarba ejtő pontossággal tisztított meg, (szó szerint kívül, belül,) de törölközni egyedül is tudtam. A hajam szárításának a végét már nem várta meg, egy puszit adott a homlokomra és kiment az ajtón.
   Kifésültem az immár száraz tincseimet és egy fürdőköpenyben botladoztam át a szobámba. A folyosón szerencsére senki se volt, így magyarázkodnom nem kellett. A szekrényhez lépve levettem a köpenyt és öltözködni kezdtem. Egy fekete fölsőt és egy halásznadrágot vettem elő, na meg persze boxert, és éppen a befejeztem az öltözködést amikor kopogtak.
  -Nyitva- szóltam ki egy kicsit rekedt hangon, ezért megköszörültem a torkom.
  -Hoztam reggelit- nyitott be Kei -Remélem szereted a tükörtojást!
  -Imádom!- eddig eszembe se jutott az étel, de az illatokat megérezve rögtön ragadozóként vetettem magam a tálcára.
  -Ne aggódj nem fut el- hallottam a távolról, de nem reagáltam le.
   Rekord idő alatt tüntettem el mindent, ezért mivel még éhes maradtam és az ő részét is megettem, elindultunk a konyhába. Fejenként öt tojással később, mindketten jóllakottan nyúltunk el a nappaliban lévő kanapén a TV előtt.
  -Reggelt- köszönt mögülünk Daichi.
  -Regge- befejezni nem tudta Kei, mert megfordulva őrült hahotázásba kezdett.
  -Mivan?- értetlenkedett.
  -Tükör- közöltem vele kurtán, mert én jobban bírtam levegővel.
  -Na mégis azt hol...- megfordult -KAI!!! ÉN KINYÍRLAK!!!- üvöltötte el magát.
   Elrohant valamerre az arcán virító elmondhatatlan firkálmánnyal együtt.
  -Szerintem addig meneküljünk amíg tudunk- pattantam fel a kezét megragadva, mert sejtelmeim szerint nemsokára lebukik az igazi tettes. Mindenben nem is lett volna semmi baj, csakhogy megint rosszul lettem, így mindkét tenyeremmel kénytelen voltam befogni a számat.
   Rögtön felkapott és a legközelebbi mosdó felé futott, útközben összefogva a hajam. A reggelim minden egyes felismerhetetlen részletét viszontláttam abban a borzalmas öt percben, de amilyen hirtelen jött olyan hamar múlt is el. Lihegve rogytam a WC mellé és felnézve három pár szempár nézett vissza rám aggódva.
  -Jól vagyok- tápászkodtam fel.
  -Nekem nem úgy tűnik. Ez nem normális. Ha másnapos lennél akkor folyton zöldellnél. De te néha jól vagy, és néha rosszul. A legjobb lenne, ha most hazamennénk- mondta Kei miközben öblögettem.
  -Ti maradjatok inkább itt, majd én elmegyek egy orvosért és idehozom. Addig próbáld meg  magadban tartani az ételeket, és ne hagyjátok kiszáradni!- mondta Kai, és a telefonnal a fülén fordult meg.
   A nap hátralévő felében, akármennyire is voltam éhes, csak csipegethettem, de a rosszullét távol maradt tőlem és a folyadékkal tömött hasamtól.

                                                                                                                     

   Eközben a világ egy távoli pontján egy magányos fehér hajú idegen a fejét masszírozta.

  -Remélem tudja mi történik vele! De könyörgöm, alig múlt el 18! Mondjuk így már tudom, hogy merre induljak- gondolkozott hangosan az erdő egy irányába nézve -Talán öt nap kell még hozzá, hogy- befejezni már csak gondolatban tudta, mert egy  vándorsólyom képében röppent fel.

7. Emberlét

  Az az egyetlen szerencsém a mai nap, hogy  vasárnap van, és ilyenkor nincs közös ebéd. A délelőttöt Ami megismerésével töltöttem. Nem is olyan ijesztő, ha az ember figyelmen kívül hagyja, hogy néha felemelik és megpörgetik. A krokodil énjére csupán ez az egy probléma emlékeztet, amúgy nagyon kedves nő.
  -Yuki? Mi történt? Elbambultál- legyezte kezeit Kei az arcom előtt.
  -Semmi különös. Hogyhogy az ebédlőben eszünk? Úgy tudtam ma nem eszünk együtt a többiekkel.
  -Nem is, de van köztünk valaki aki nem bírja a kicsi helyiségeket- borzolta meg a hajam Kai.
  -Héé! Mégis, hogy néz ki szegény kölyök! Gyere ide, majd én összefogom rendesen- mivel nem szeretem a hajas kosztot Ami-re bízom magam -Gyere Xen. segíts nekem.
   Miközben a lányok két fonatba formázták a hajam, a fiúk sutyorogtak valamit. Néha hátranéztek ellenőrizni, hogy figyel-e rájuk valamelyikünk és amikor látták, hogy csak én sunyin vigyorogva visszafordultak.
  -Kész!- kiáltott fel egyszerre a két fodrász, minek hatására megugrottam. Nincs mit tenni, megijedtem -Ne ugrándozz! Még elő kell kerítenünk valahonnan kettő hajgumit! Xen fogd csak meg ezt is, majd én körül nézek- folytatta Ami.
  -Nagyon szép hajad van! Majd, ha elég nagy leszek hozzá én is átfesthetem ilyenre?
  -Ha szeretnéd. De nekem ez a természetes hajszínem.
  -Tudom, de láttam már ilyen hajat.
  -Mikor?- kérdeztem, valószínűleg túl gyorsan. Én még csak hasonló színt se láttam soha. Azaz akkor amikor még csak járni se tudtam, néha valami meleg fehérség rémlene...
  -Nem tudom. Akkor még nem ismertük Kai-ékat. Akkor jutott eszembe amikor először láttalak. Mondjuk annak a bácsinak rövidebb haja volt. Nem sokkal, de határozottan rövidebb.
  -Oh, értem- hangolódtam le.
  -Fehéret nem találtam, jó lesz a fekete is?- zökkentett ki Ami.
  -Igen.
  -Lányok, ha végeztetek üljetek le a helyetekre, hoznák az ételt.
   Az ebéd kellemesen telt. Körülöttem végig beszélgettek, valamikor én is.
  -Délután átmegyünk a szomszédos szigetre, akartok jönni?- kérdezte Kai amikor álltunk volna fel.
  -Ma nem, csajos programokat tartunk- felelte Ami.
  -Kei?- bólintás -Akkor én is megyek- feleltem.
  -Zavarna, ha Daichi is jönne?- az meg ki? Valószínűleg Kai láthatta a fejemen az érzéseimet, mert folytatta -Csődör.
   Na és az... Jaa. Megvan. A fekete ló.
  -Nem- végül is nem kell vele beszélgetnem, mármint nem muszáj.
   Egy órával később egy hajón álltam és a lányoknak integettem. Nagyon sok mindent bepakoltunk, ezért valószínűleg maradunk egy kicsit. Az út majdnem két óráig tartott, de nem unatkoztunk. Először nézelődtünk, majd amikor megjelent mellettünk egy delfin csorda én is beugrottam melléjük. Volt ott egy fiatalabb egyed is, vele nagyon sokat szórakoztam. Átugrált felettem, kergetőztünk, vagy csak egyszerűen versenyeztünk, mondjuk sose nyertem. A delfineknek több tapasztalatuk volt a játékban mint nekem.
  -Fel tudsz jönni?- "igen Kei" bólintottam -Akkor gyere, mert mindjárt kikötünk.
   A sziget nem volt nagy, de nagyrészt erdő fedte. Egy terepjáró kocsi várt ránk a kikötőben, és bár elfért benne minden csomag, nagyon nehéz volt bepakolni.
  -Miket raktunk el?- tettem fel Kai-nak, a már eléggé esedékes kérdést.
  -Ruhákat, ételt, italt,- itt valamiért összenézett Daichi-val -Néhány filmet, egy gitárt, meg mindenféle piperecuccot- itt befejezte ezért Kei-hez fordultam.
  -Molyirtó, naptej, zsebkendő, WC-papír, tusfürdő, dezodor, sampon, fogkefe és fogkrém. Mindenkinek egyet, plusz a tartalékok. És biztos vagyok benne, hogy kártyánk is van. Én raktam be.
  -Öveket becsatolni, rázós útnak nézünk elébe!- kiáltotta hirtelen Kai.
   Öt másodperc múlva, (épphogy sikerült becsatolnom,) már el is indult. Az út tényleg rázós volt, így a beszélgetéssel nem próbálkoztam, csak ezerrel kapaszkodtam mindenbe amit elértem. Ez néha egy fogantyú, szerencsétlenebb esetben pedig Kei volt, de egyszer Daichi nyakát is sikerült elkapnom, aminek valamiért nem örült...
   A kitátás csupa, csupa növényből állt, az utat csak tippelni tudtam. Fél óra rázkódás után, egy villához értünk. Vagyis azt hiszem, mert nem lehetett teljesen látni, viszont eléggé nagynak tűnt.
  -Kezdjetek el kipakolni, én addig bekapcsolom a napelemeket- azok meg mi? Mindegy. Kai biztos tudja, hogy mit akar.
  -Hallottátok őfelségét! Pakolni, nem menekülni- fogta meg Daichi kapucniját Kei.
  -Tch!
   A már szinte természetessé vált pakolás után, amit a kocsiból a nappaliba ejtettünk meg, gyanúsan pontosan Kai is végzett a dolgával.
  -Kei-nek és nekem van saját szobánk, így csak nektek kell választanotok, de szerintem  jó lesz úgy, ha Yuki a Kei-ével szembeni szobát, Daichi pedig az enyémmel szembenit kapná meg.
  -Messzebbit kérek- jelentette ki az utolsónak említett.
  -Akkor te az istállóban fogsz aludni! Vita lezárva!
   Ezek után Kei megmutatta nekem a szobámat (hatalmas és hangszigetelt /kipróbáltuk/), Kai pedig gondolom Daichi-nak az istállót és megint pakolászni kezdtünk. Minden szobának van egy külön fürdőszobája (az is nagy) így oda rakhattam a dolgaimat ahova akartam. Össze-vissza! Otthon édes otthon...
   Kopogás rántott vissza a valóvilágba, így mentem ajtót nyitni. Kei volt az.
  -Jössz enni?- "most hogy így, éhes vagyok" árult el a hasam -Akkor kövess.
   Kint már éppen sötétedett amikor a hatalmas konyhába értünk. A konyhát és az ebédlőt csak egy pult választotta el, ezért tűnik olyan nagynak. Az asztalnál már csak ránk vártak, amikor leültünk neki is kezdtek.
  -Jó étvágyat!- motyogtam magamnak.
   Mindenki tele szájjal beszélt a tőle legtávolabb ülővel. Avagy próbálkozott, de amikor Daichi észrevette, hogy magával beszél elfordult tőlem és a mellette lévő Kai-nak súgott valamit, majd távozott az asztaltól.
  -Úgy ítéltük meg, hogy mivel még nem ünnepeltük meg, hogy csatlakoztál, iszunk egyet!- de hát már ittunk... És finom volt. Szeretem a baracklét.
  -Itt is vannak- tolt be az ebédlőbe Daichi egy palackokkal teli zsúrkocsit.
   Mialatt Kei a mosogatóba rakta a piszkos tányérokat és egyebeket, Kai apró poharakat hozott a konyhából.
  -Az ünnepelt kezdi- csapott le elém egy rossz szagú itallal töltött poharat Daichi.
  -Ne vágj pofákat! Idd meg!- Kei megfogta a löttyel teli apróságot, majd az orromat befogva a számba töltötte.
   Reflexből lenyeltem, de nagyon rosszul tettem, mert végig égette a torkomat. Próbáltam felköhögni, de a testem nem engedelmeskedett.
  -Vizet!- krákogtam, és Daichi egy átlátszó folyadékot töltött a poharamba amit kérdezés nélkül megittam. Nem víz volt!
  -Tud ám az öcskös!- veregette meg a hátam Kai miközben újból köhögni kezdtem.
   A világ kezdett tompulni, csak mellékesen fogtam fel, hogy ők is iszogatni kezdenek. Egy kis noszogatás, na meg enyhe erőszak alkalmazása után újabb és újabb ismeretlen eredetű italok kerültek le a torkomon, ami egyre érzéketlenebbé vált.
   "De szép a csillár. Jé, egy lepke! Ja nem, az is csak a csillár. De, miért fénylik ennyire?" Ez és ehhez hasonló magas röptű gondolatok cikáztak a fejemben, amikor súlyt éreztem a vállamon.
  -Né' má'! Ezek beaudtak- röhögte tompa hangon a fülembe Kei -Hol is vannak a filcek- mondta ezúttal egy kicsit értelmesebben.
   Szememmel követtem a mozdulatait, de engem semmiisten fia nem tudott volna rávenni arra, hogy egy tengert játszó parkettán lépkedjek, de nem ám!
  -Éés... Kész a mestermű!- kiáltott fel hirtelen -Bocsesz- jött oda hozzám, mert amíg megijedtem a szék is táncra perdült -De finom illatod van! Olyan ééédes- motyogta miután a karjaiba kapott -Ideje keresni egy ágyat...
   Valahogy figyelmen kívül hagyva a hullámzást ismerős folyosókon megy keresztül. Mielőtt a szobámhoz ért volna egy másik ajtón nyitott be.
  -Ez nem a én szobám- mondtam, illetve próbáltam.
  -Tudom. Az enyém- suttogta Kei a fülembe, majd az ágyra dobott.
   Nyekkenve érkeztem a rugós alkalmatosságra és pattantam még párat. Ez idő alatt Kei fölém lopakodott és a fülem mögött kezdett szaglászni.
  -Kei, ez csikiz!- kuncogtam, de megváltozott a véleményem amikor beleharapott. Az eddig növekvő melegség most hirtelen megduplázódott és valami végigszaladt a gerincemen -Keii- nyöszörögtem, mert nem akarta abbahagyni.
  -Kicsit sós, de határozottan édes- motyogta a fülembe -Vajon...- ezzel lefelé kezdett haladni.
   A fülemet az arcom széle, majd a nyakam követte. Eközben én csak a nevét voltam képes nyögdécselni. Mindenem zsibbadt, légzésem érzéseim szerint a másodpercenkénti ezret is megütötte.
  -Szerintem erre most nincs szükséged- motyogta a nyakamnak. Az ingemet kigombolta és meglepő gyengédséggel lesimogatta rólam.
   Az alattam lévő takarót gyűrögetve hagytam, hagy munkálkodjon, miközben végig az arcát néztem. A szemei a kezeit követték és úgy éreztem egy sült csirke vagyok. "Határozottan ropogós sült csirke aki finom illatokat áraszt" gondoltam amikor nyelvét végigvezette rajtam, olykor megharapva. A melegség nemhogy csillapodott volna a felső eltávolítását követően, hanem megerősödve hódította meg testem egyre nagyobb részét.
  -Kei, könyörgöm- pihegtem a pólóját rángatva, mire felnézett -Megsülök.
  -Milyen akaratos...
  -Keiii... -kérleltem és ezúttal ő kuncogott fel.
   Minden porcikámmal éreztem amikor kigombolta a nadrágomat, megsimogatva egy különösen meleg helyen. Elállt a lélegzetem, csak azért, hogy utána akadozva térjen vissza. A nadrágtól megszabadítva egy enyhe szellőt éreztem lábujjaimon, majd valami nedves érintést ami jóleső borzongást indított útjára. Lenézve láttam, hogy Kei arcomat fürkészve nyalogat ezúttal lassan, felfele vándorolva.
   A boxeremig jutott, majd felemelkedett és a mellkasomra hajolt. Először csak nyalogatta egyik mellbimbóm, de hirtelen feldurvulva erősen megharapta. Hangosan nyögtem fel, egyszerre a fájdalom és a vágy hatására. Mert nagyon vágytam valamire. Még több pucér felületre, de ezúttal rajta, mondjuk rajtam is jól jönne, mert még mindig meleg van.
   Rángatni kezdtem a felsőjét, de a kezeinél megakadtam, mert egyikkel oldalamat cirógatta, másikkal a szabad mellbimbómat kényeztette.
  -Ke- ezúttal nem tudtam befejezni, mert felemelkedett róla és egy szó nélkül levette a pólóját. Meg a nadrágját.
   Amíg a nadrágjával foglalkozott egy belső késztetést követve a hasára vezettem a kezemet. Az izmok megrándultak az érintésemre, de nem érdekelt! Ezúttal én fedeztem fel a felsőtestét, majd felhajolva a nyakára nyomtam egy puszit. Nyakamat erőtlennek ítéltem meg, így visszahanyatlottam az ágyra, és a kezeimet a fejem felé ejtve néztem a szemeibe.
   Újra csirkének éreztem magamat, de vigasztalt a tudat, hogy hasonló tekintetekkel pislogtam felé.
  -Úgy érzem ebből még bajok lesznek- motyogta és az ajkaimra hajolt.
   Emlékeim szerint éppen csókolgatta a számat amikor végignyalt rajta. Meglepettségemben szétnyíltak ajkaim és a kis helyet kihasználva becsúsztatta rajta a nyelvét. Ezúttal a számba is bepréselte lángjait a bennem égő tűz és az utolsó pillanatban vettem levegőt orromon keresztül. Kezeimet a hajába vezettem és azt markolászva nyögdécseltem tovább.
   Kezeit mindenhol éreztem és egyszerre sehol se. Bárcsak lenne neki még egy pár! Ajkaimat pihentetve egyre lejjebb és lejjebb araszolt csókjaival az őrületbe kergetve, de a boxeremnél megállt. Rá emeltem fátyolos tekintetem és börtöneibe zárta sajátjaival. Szemem sarkában láttam, hogy felemelte egyik kezét, ezért erővel elszakítottam szemeink kapcsolatát és követtem azt.
   Kezeit a furcsán domborodó fehérneműre ejtette, minek hatására csillagokat láttam. Miközben továbbra is ugyanott tartva ujjait simogatni kezdett, nyögéseim egyre hangosabbak lettek, a szabad kezével elkezdett megszabadítani az utolsó engem takaró ruhától. Ujjait körém zárta és finoman húzogatni kezdte rajta a bőrt, de valami mozgolódást éreztem magam mellett.
   Halványan érzékeltem, hogy szabad kezével a komódban turkál, majd egy halk káromkodást követően egy flakont, és valami kicsi tárgyat vesz elő. A flakont maga mellé tette, és halk pattintást hallatva letörte a folyadékkal teli tárgynak a kupakját.
  -Ne lepődj meg, nem ez lesz a legjobb érzés- suttogta a füleimnek.
   Motoszkálást éreztem a fenekemnél és egy kellemetlen szúrást követően hidegség áradt szét bennem. Igaza volt, de az elöl munkálkodó keze valamelyest enyhített a körülményeken. Sőt! Visszájára fordította azokat.
  -Végy egy nagy levegőt! Próbálj meg ellazulni- nyugtatgatott amikor valami elkezdte szétfeszíteni bejáratomat. Mert igenis, per pillanat úgy érzem, mintha egy faltörő kossal próbálnának kinyitni. Sikeresen.
   A fájdalom először mindig jelentkezett, de szép lassan átváltozik valami erősen kellemessé. A sokadik méretnövekedést követően, hirtelen üresség veszi át az eddig engem betöltő kellemességet, és nyögéseimet szüneteltetve, kinyitom a szememet.
  -Most viszont, egyenesen szörnyű lesz, de csak az elején- mondja miközben ő is leveszi a boxerét. A flakonból valami zselésen folyékonyat nyom a kezeire, majd az ágaskodó óriásra kenegeti és újfent fölém hajol -Nagy levegő...
    És... AU! Ez nagyon rossz! Sírva próbálok menekülni, de magához ölel és csókolgatni kezd, az istenért se hagyva abba.
  -Sss! Sss! Minden rendben, bent van- suttogja a fülembe az értelmetlen szavakat, mert semmi sincs rendben!
  -De még mindig fá- próbáltam sopánkodni, de szájával megakadályozott.
   Újra körém zárta ujjait és mozgatni kezdte. Mindenét. A fájdalom már megint tünedezni kezdett amikor egyszer csak eddig ismeretlen forróság hullámzik keresztül rajtam. Az eddigi meleghez képest, ez a forróság olyan mintha a jeget viszonyítanánk a forrásban lévő vízhez. Ég és föld.
  -E-ez meg mi?- nyögdécseltem akadozva.
  -Ez drágám a te gyenge pontod- dörmögte és újra eltalált azon a bizonyos ponton.
   Könnyeim ezúttal a földön túli élvezettől kezdenek folyni. Már sokadszorra élvezünk el mindketten amikor a fáradtság kezd elhatalmasodni rajtam.
  -Kei... N-nem bírom tovább- nyöszörgök újfent.
  -Egyet értek- jön az életmentő válasz -Gyere,le kell fürödnünk- húz fel magával.
   Nem sikerül lábra állnom így karjaiban teszem meg a rövid utat. Berak a sokszemélyes kádba, megnyitja a csapot, majd mögém ül. Karjainak ölelésében elhelyezkedek és nem küzdök tovább, elalszom.