10. Kérdések

  -Már lassan fél napja alszik, normális ez?- na ez meg ki?
  -Igen, legalábbis nálam az volt. Minél többet alszik, annál tovább fent tud lenni. Majdnem percre pontosan feleannyit voltam fent mint amennyit aludtam- olyan ismerősök nekem ezek a hangok.
  -Biztos ne szóljunk senkinek? Nagyon aggódnak miatta- hmmm. Érzem, hogy mindjárt megvan...
  -Ne! Vagy tudod mit? Ha meg lehet azt oldani, hogy mindenki egyszerre tudjon idejönni akiben megbízol, és jóban van Yuki-val, lehet, hogy segíteni tudna neki- szeretem.
  -Akkor nagyobb házba kellene vinni. Szállítható állapotban van?- nagyon szeretem.
  -Igen, de gyorsan kell cselekednünk. Nem tudjuk mikor fog szülni- óóó! Meg van-
  -Anyu?
   Az eddig simogató kéz az arcomon, hangomra mintegy válaszul megduplázódik.
  -Jól vagy kincsem?- kinyitottam a szemem.
  -Ühüm. Csak nehéznek érzem magamat- jéé, fel tudok ülni. A szobámban vagyok.
  -Az lenne a furcsa, ha nem. Közel öt kilót híztál amíg aludtál. Legalábbis a hasad méretéből erre lehet következni- ült mellém Kei.
   Csak alvónadrág volt rajtam, ezért félre raktam a takaróm. Igaza van. Tegnap még könnyen el tudtam takarni, de most nagyon nehezemre menne. Ha nagyon akarnám a fejemmel elérhetném a hasamat. Vagy a nyelvemmel. Majd, ha fürdök esetleg kipróbálom.
  -Kérhetnék egy szívességet?- két felől érkező erőteljes bólintás -Kellene egy olló. Vagy egy borotva.
  -Mi?- nem értik.
  -Leszakad a fejem- szemléltetésképpen meghúzok egy lehetetlenül hosszú tincset.
  -Persze, levágjuk. Biztosan ezt akarod?- kérdezi Kei.
  -Igen. Eddig is csak azért növesztettem, hogy könnyebben elbújhassak. A lehető leggyorsabban meg akarok tőle szabadulni
  -Akkor hozok egy ollót. Viszont én aztán meg nem próbálom levágni! Még a füvet se tudnám szépen lenyírni. Kecskével se- ha az kell neki, hogy egyáltalán nekikezdhessen akkor tényleg nagy a baj-kuncogtam magamban.
  -Anyunak szólítottál- szólalt meg az említett, amikor Kei kiment.
  -Mondanám, hogy Apu, de a helyzetemnek köszönhetően hozzá kell szoktatnom magamat, hogy nem a nem (szerzői útmutató: fiú vagy lány) számít akkor, amikor az ember szülni készül- egyszerűsítettem. Sokkal bonyolultabb, ha fejben és hangosan máshogy szólítja az ember az ismerősöket. Óhatatlanul is kicsúszik, hogy kinek tartod a fejedben.
  -Köszönöm!- ölelt át óvatosan.
  -Akkor most mi lesz?- kérdeztem.
  -Mivel?
  -Azt mondtad, hogy kevesebbet leszek ébren. Nem lehetne ez ellen tenni valamit?
  -Hát, néhány órát nyerhetsz, ha állat alakban vagy, de még a kávé se tud ébren tartani. Ha álmos vagy bumm, és a következő pillanatban már alszol is. A vajúdás beindulása előtt pár perccel pedig azzá az állattá változol amivé a párod is szokott változni.
  -Gepárd. De mi lenne akkor, ha több mindenné is át tud változni a párom?
  -Vérfertőzés, de ez nálunk nem jár veszéllyel. Minden egyes rokon a lehető legtávolabbi génkészlettel rendelkezik. Valami bizarr mutáció, ami csak az egypetéjű ikreknél nem jön össze, úgyhogy amíg nem az ikertestvérével párosodik az ember, olyan mintha egy random idegen emberrel jönnénk össze. Mint utóbb kiderült az én szüleim is testvérek voltak- wow. Na erről nem tudtam!
  -Értem. És olyankor milyen állatként szülnek?- ha már itt tartunk.
  -Ahogy az anyjuk szülte őket. Példának okáért. Ugyebár neked valószínűleg több gyereked is születni fog.
  -Biztos- tettem a kezem a hasamra -Mára egyel többet érzek mint tegnap volt- jegyeztem meg.
  -Értem. Tegyük fel, hogy kettő fiú, akik nem egy petéjűek, egymásba szeretnek és jön a baba. Nem lenne semmi baja sem, és bár külsőre hasonlítana a szüleire, de nem lenne hajlamosabb a testi és a lelki betegségekre se. Viszont, ha egypetéjűek, akkor minden úgy történik, mint a többi átlagos embernél.
  -És mitől függ, hogy mivé tudnak átváltozni?
  -Egy férfi terhesség esetén biztos a speciális baba, de ha egy nő szül az már bonyolultabb. Ha rokonnal történt párosodásból termékenyül meg akkor speciális, de ha nincs közöttük szoros rokoni kapcsolat, testvéri, legfeljebb harmadfokú unoka-testvéri, akkor nehezebb összehozni a speckó bébit. Plusz, az hogy mennyivé tudnak átváltozni az embertől függ. Én csak fajonként egy állattá tudok átváltozni, de te értesüléseim szerint bármivé amivé csak akarsz.
  -Igen. Ez azt jelenti, hogy nekem speciális babáim lesznek?
  -Igen.
  -Akkor még egy kérdés és abbahagyom. Hogyan találtál meg?
  -Amikor terhes lettél megváltozott az aurád. Csak a speciális anyukák képesek érzékelni, viszont azok még a napban is megtalálnának. Én tudva lévő, már megszültelek, így én is érezhettem,és mivel te vagy rajtam kívül az egyetlen Tomei, nem volt nehéz dolog rájönni, hogy rólad van szó. Amíg meg nem szülsz, ez nem is fog változni.
  -Még egy utolsó kérdés.
  -Utolsó.
  -Amikor találkoztunk nem magamtól alakultam vissza. Ez hogy történhetett meg?
  -Te is meg tudod majd csinálni a gyerekeiddel. Viszont azt nem lehet befolyásolni, hogy milyen állattá változzon.
  -És az apa nem kap semmilyen különleges erőt?- szólalt meg hirtelen Kei egy ollóval a kezében. Észre se vettem, hogy mikor jött meg.
  -Semmit- nyújtotta érte a kezét Anyu.
  -Biztos, hogy tudsz te azzal bánni? Igazán ráér még ez a szülés utánig is- néztem félve az eszközre.
  -Ha hiszed ha nem, eredetileg fodrász voltam, így nem eshet bántódásod. Milyen rövidre?- fogta össze a hajam.
  -Még össze lehessen fogni.
   Hajgumival összefogta, majd egy kicsivel lejjebb a kezével, és a kettő között nyisszantott egyet.
  -Kész is.
  -Ennyi?- néztem rá döbbenten.
  -Igen.
  -Hát ez gyors volt- csatlakozott Kei is.
  -Uhh. Azt hiszem nekem halaszthatatlan dolgom van a mosdóban- a hirtelen felállás következtében kicsit megszédültem, de egy perc múlva elégedetten hagytam el a helyiséget.
  -Hogy lehet az, hogy ma több gyereket érzel magadban mint tegnap?- jött azonnal a kérdés Kei-től. Úgy látszik Anyu szeret pletykálkodni.
  -Nem tudom- válaszoltam és az ölébe ültem.
  -Valószínűleg az idő előrehaladtával egyre többet fog megtudni- szált be a beszélgetésbe Anyu -Én a terhességem felénél már azt is tudtam, hogy fiú leszel- jegyezte meg -Lehet, hogy egypetéjűek is lesznek, és eddig nem nőttek meg annyira, hogy érezd őket. Akkor egyenlőre minimum hárman lesznek.
  -Igen- simogattam meg a hasamat és elmosolyogtam -Felkeltek- célozgatta a jövendőbeli focikarrieresekre.
  -Szabad?- kérdezte Kei,de nem várt válasz a hasamra tette kezeit. Ahol nem voltak babák.
  -Ide- vezettem a helyére.
   Miközben mindenféle idétlenséget hordott össze, felnéztem Anyura aki csillogó szemmel figyelt minket. Egymásra mosolyogtunk és odajött hozzánk.
  -Ideje lenne készülődni. Kei, kérlek intézd a szállítást, és, hogy az ismerősök is odajöjjenek, én addig csinálok útravalót. Yuki,te pedig kezd el pakolni a ruhákat.
   A bőröndöket falmászókat megszégyenítő ügyességgel vettem le a szekrényről, majd nekikezdtem. Nagyon fárasztó volt mondhatom. mielőtt egy ruhát beraktam volna, először ellenőrizni kellet, hogy tiszta-e egyáltalán, és ha nemleges választ kaptam moshattam is ki. A szerencsém azonban mellettem volt, mert szárító is volt a csodagépben, így miután kivettem már hajtogathattam is.
   Mondtam már, hogy rühellek hajtogatni? Ha nem, hát aznap délután, vagy százszor megismételtem. Miután végeztem, már kezdtem fáradtnak érezni magam, ezért inkább átváltoztam. Bár párduc akartam lenni, valamiért gepárd lettem, de mivel Anyu mondta, hogy így  fogok szülni, nem furcsállottam.
   Az ajtót szerencsére nem zártam be a két szoba között, így kényelmesen átsétáltam és felpattantam az ágyra, Kei mellé.
  -Végeztél?- vakarta meg a fülem,és dorombolni kezdtem -Régen doromboltál utoljára- és tényleg. Már nem is emlékszem mikor. Hangosabban folytattam -Így jobban látni rajtad- simogatta ezúttal a hasamat. Hátra vágtam magamat és igazat kellett adnom neki. Eddig mindig kórosan sovány voltam, de most egy vicces gömb terült szét a hasam helyén.
   Folytatta a nézelődést, és meglepődve láttam, hogy babaoldalakat nézeget. Közelebb mentem a laptophoz, majd furcsán néztem a felettem lévőre.
  -Nem lehet elég hamar elkezdeni- mentegetőzött -Szerinted mennyi ágyat vegyünk?- hasamra böktem a fejemmel, és gyengéden a fogaimmal megfogtam a kezét és ráhelyeztem -Biztos szabad? Nem fog fájni?- rámorogtam, hogy kezdje már.
   Az elején eléggé kellemetlen volt, de miután megszokta, hogy milyen erősen kell nyomkodnia a hasamat, hogy érezze őket, egy kicsit magabiztosabban folytatta. A gyerekeknek nyilvánvalóan tetszhetett, hogy a hasamon keresztül simogatják őket, mert mindannyian a lehető legközelebb helyezkedhettek el, és egy cseppet se mozogtak.
  -Egy- kezdte el kitapogatni a fejeket -Kettő. Hmm. Talán három, de nem merném biztosra venni. Nagyon aprók még, ráadásul így még kisebbek. Még szerencse, hogy Kyouko-néni állatorvos volt, mielőtt nyugdíjba vonult. Tudtad, hogy ő volt az apukánk nővére?- nemet mutattam a fejemmel -akkor most már tudod.
   Befészkeltem magam az ölébe, és folytatta a keresgélést. Amikor Anyu is bejött a szobába egy picit nézett minket majd megszólalt:
  -Mikor indulunk?
  -Már csak rád vártunk. Még sötétedés előtt odaérünk, mert nincs innen messze, de a többiek csak a holnapi nap folyamán tudnak jönni.
  -Rendben.
  -Yuki te menj a kocsihoz és ülj be. Majd mi bepakolunk.
   Követtem Kei utasítását, mert már nem bírtam volna visszaváltozni. Közel egy óra múlva már a hajón voltunk és Kei bevezetett egy kabinba.
  -Próbálj meg pihenni. Nem baj ha elalszol, de kérlek emberként tedd, mert úgy könnyebben felemellek- nyomott egy puszit a fejemre, és átváltoztam -Szép álmokat- csókolt meg ezúttal.
   Nehezen váltunk el egymástól, de neki kormányoznia kellett, rám meg rám tört az álmosság. Hát mit ne mondjak, szuper. Még egy puszit követően újra álomba merültem.

9. Hello Mama 2

   Hétfő óta gyötörnek az olykor felbukkanó rosszullétek és most csütörtök van az orvos mégsem tudja megmondani, hogy mi a bajom. Biztonság esetére nem hagyhatom el a szigetet, mert, ha fertőző akkor nem tudnak mit csinálni vele, és Kei-en kívül mindenki hazament. A mai napon még nem volt hányingerem, de a fáradtság miatt csak délután ébredtem. Mert igen, az utóbbi pár napban nagyon fáradt voltam, és a hányingerek ellenére is naponta minimum kettő kilót híztam, de egyenlőre nem tudjuk, hogy miért.

   Amikor felébredtem egyedül voltam a szobámban, Kei biztos a laptopján nézegetett megint orvosi oldalakat, hogy rájöjjön mi bajom van. Kisettenkedtem a konyhába és valami szagtalan ételt pakoltam magamba. Fél óra intenzív evést követően, ezúttal hányinger nélkül hagytam el a konyhát. A szobámba érve egy furcsa lökést éreztem belülről ezért leülve az ágyamra a hasamra tettem a kezem.

   A lökés megismétlődött, de nem értettem, hogy miért. Azután eszembe jutott egy beszélgetés Apuval mielőtt meghalt. De nem! Ennek az esélye... Nagy. Ó, hogy az a, nagyon nagy! Még védekezni se védekeztünk! Megijedtem és gondolkozni szerettem volna, ezért egy cetlire leírtam Kei-nek, hogy ne keressen, majd jövök, és egy celluxszal az ajtómra ragasztottam.

   Kinyitva a bejárati ajtót megcsapott a meleg, így a pólómat levettem, és miután bekentem magam naptejjel, elmentem sétálni. Lépten nyomon állatokba ütköztem és legyen ragadozó, növényevő, apró illetve nagy, mindegyik hozzám bújt, majd rövid idő után utat adott a következőnek. Fura. Tény és való, hogy az állatok jobban szeretnek a kelleténél, de nem szoktak így viselkedni.

   Egy óra múlva, miután megkértem az egyiküket, hogy vezessen valami vízlelőhelyhez, a tenger mellett találtam magam. Félkör alakban sziklák vették körül és egy barlangon keresztül mentünk oda, de a kilátás gyönyörű, a víz pedig kristálytiszta volt. Kivételesen nem változtam át, pedig nagy volt a kísértés, csak levettem a nadrágom és, mivel fürdőgatya volt alatta, felfeküdtem a vízre. 

   Kellemesen hűvös volt, és a halak is hozzám jöttek, így rájuk bízva magam a hasamra tettem a kezem és elaludtam. Amikor felkeltem egy sziklán voltam és egy medve mama bújt hozzám a bocsaival, így a hideg messze elkerült, de a csillagokat a fejem fölött semmi se takarta el. Már teljesen megszáradtam, ezért igencsak későre járhat így egy kicsit pánikba estem.

   Körülnézve eszembe jutott, hogy nem tudom hol vagyok ezért a vízbe vetettem magam és úszni kezdtem a part mellett. Egy magányos delfin úszott felém ezért eszembe jutott átváltozni és így már sokkal gyorsabban haladtam. Kétségbeesetten kerestem a stéget, de sehol sem láttam. Már ott tartottam, hogy feladom amikor fényeket láttam a távolban. A delfin végig mellettem úszott tartva velem az iramot, így nem féltem a sötétségtől, ami sikertelenül próbált bekebelezni.

   A stégen még épphogy fel tudtam kapaszkodni, de felállni már nem sikerült. Mindenem fázott és a víz súlya is lehúzott, a fáradtságról nem is beszélve. Most jutott az eszembe, hogy ott maradt a nadrágom, de inkább úgy döntöttem, hogy majd máskor megyek vissza érte. Egy ideje lihegtem már miközben a hasamat próbáltam melegíteni, amikor észrevettem, hogy a delfin még mindig mellettem úszkál, le nem véve rólam a szemeit.

   Erőtlenül felé nyújtottam a kezeim és közelebb úszva beletette a fejét. Egy picit néztem, de egy újabb rúgás a hasamra térítette a figyelmemet. Ha jobban megnéztem, már látható volt, hogy természetellenesen egy halom dudorodott rajta. Nem tudom, hogy nem vettem eddig észre,mert most szinte kiszúrta a szememet akkora volt. Még, ha igazak is a feltételezéseim, biztos vagyok benne, hogy nem kellene ilyen gyorsan nőnie. Azaz nőniük. Mert valamiért biztos vagyok abban, hogy nem egyedül van.

   A súly eltűnt a kezemből ezért megint oldalra néztem, így pont elkapva azt a pillanatot amikor a delfin helyét egy férfi veszi át. Ó, hogy az a! Annyira kétségbe voltam esve, hogy nem éreztem, hogy nem egy állattal van dolgom. Párduccá változtam, és morogva hátrálni kezdtem az erdő felé.

  -Yuki, változz vissza!- mondta az ismeretlen és meglepve vettem észre, hogy visszaváltoztam.

   Öntudatlanul nyüszítettem fel és megpróbáltam felállni, de a lábaim remegésével még az adrenalin sem tudott segíteni, így újra térdre hulltam.

  -Azért ennyire nem lehetek ijesztő- mondta és kijött a vízből.

   Alaposan megnéztem és egy harmincas éveinek elején járó kék szemű, fehér hajú férfinak tűnt. Rövidnadrág, és egy póló volt rajta, de a lábán cipőt nem viselt... Fehér?! Újra a hajára néztem, és nem tűnt festettnek, mert a szemöldöke és a szempillái is ugyanolyan színűek voltak. 

  -Ki vagy te?- kérdeztem tőle bambán, de nem foglakozott vele. Odajött hozzám, levette magáról a pólóját, majd gyengéden rám rakta és szorosan átölelt. Eddig ismeretlen melegség töltött el és immár biztonságban érezve magam, hozzábújtam.

  -Csak mond, hogy tudod, hogy mi történik veled!- könyörgött.

  -Tudom. De azt még nem, hogy te ki vagy...- válaszoltam felnézve rá, bár már sejtettem a választ, mert valami derengeni kezdett.

  -Ez lehet, hogy hülyén fog hangzani, de az anyád- nem hittem, hogy valaha újra látni fogom őt. Mindig is azt hittem, hogy csak álmodtam az egészet, és Apuék csak viccelődnek velem -Azaz, hááát, hogy is mondjam... Egyszerűen mondva én szültelek. Tudom, bonyolult, meg minden, de ha felfogod a helyzetedet akkor sokkal könnyebben- egyre idegesebb lett, ezért cselekvésre szántam magamat.

   Átöleltem a nyakát és szorosan magamhoz húztam. Apu, és a húga (akiről sokáig azt hittem, hogy tényleg az, hogy az anyám) sokszor elmagyarázták, hogy különleges vagyok. Eddig nem teljesen hittem el, de a már engem ölelő férfit nézve, meg a rugdosódókat a hasamban érezve, kénytelen vagyok elfogadni, hogy igenis mindkét szülőm férfi volt. Ez azért nem olyan egyszerű.

  -Miért mentél el?- ezt sose értettem, mert azt mondták, hogy nagyon szeretett, de nem magyarázták el, hogy miért hagyott magamra.

  -Kénytelen voltam rá! Haza kellett mennem, hogy rájöjjek miként volt lehetséges, hogy teherbe essek, meg neked is tudnod kellett, hogy honnan származol. De a régi kastélyunk nagyon rossz állapotban volt, a naplókat pedig macskakaparással írták és a hetekből hónapok, a hónapokból pedig évek lettek, amikor pedig végre rájöttem, hogy mi történt, már nem találtalak titeket. Azt is hallottam, hogy apád meghalt és csak remélni tudtam, hogy ti rendben vagytok- hadarta a könnyeinek szabad utat engedve -Annyira sajnálom kincsem! Mindent megtettem, hogy megtaláljalak titeket, de nagyon jól rejtőztetek! Eszembe se jutott, hogy nem hagytátok el az országot!

  -Elhagytuk, de a szülinapomkor mindig visszajöttünk. Mindketten meghaltak! Azt hittem, már te is meghaltál!- zokogtam a vállába és szorosabban átölelt -Még a neveteket se tudom- suttogtam amikor mindketten lenyugodtunk egy kicsit.

  -Az mégis, hogy lehet?- nézett mélyen a szemembe.

  -Sose mondták.

  -Hmm. Ezt nem értem. Mondjuk most már mindegy. Az apád Shotaro volt, a húga pedig Satsuki. Amawake Shotaro, és Satsuki. Én pedig Shiro. Tomei Shiro. Neked pedig, mivel mindketten meghaltak hivatalosan is én vagyok a gyámod, így Tomei Yuki a neved. Reméltük, hogy ez nem következik be, de benne volt a végrendeletükben. Apáddal az iskolában találkoztunk, és amikor kiderült, hogy terhes vagyok már dolgoztunk. Satsuki eljátszotta, hogy ő vár gyereket, miközben mindent megtettünk, hogy ne jöjjenek rá, hogy én vagyok az. Satsuki volt a szülésznőm, és az egyetlen szerencse az az volt, hogy annak tanult, bár állatként szültem, de nem volt nehéz, mert amikor átváltoztam mindig nőivarú lettem. Észrevetted? Az előbb te is az voltál- hadarta szinte egy szuszra.

  -Nem- most először hallottam az egészet. Eddig csak annyit mondtak, hogy férfi szült -Te tudtad, hogy egyedül fogok megszületni?- kérdeztem amikor újabb rúgást érzékeltem.

  -Igen, de az is besegített, hogy ultrahanggal ellenőriztük. Te tudod?- csillant fel a szeme, mire egy kicsit elmosolyodtam.

  -Egyenlőre csak annyit, hogy többen lesznek- nevettem fel.

  -Már rúgnak?

  -Ma éreztem először. Érzed? Most is mozognak- megfogtam az egyik kezét és a hasamra tettem.

   A gyerekek egy kicsit lenyugodtak, de hamar újra rugdosni kezdtek.

  -Mintha tudnák, hogy róluk van szó. Na és az apjuk tud róla?- hirtelen megfeszültem, és nem válaszoltam -Yuki, mond, hogy elmondtad neki!

  -Nem. Én is ma tudtam meg. Miután Any-, Satsuki meghalt minden olyan gyorsan történt. Ő olyan kedves volt velem! Folyamatosan védett és engedte, hogy hozzábújjak. Aztán a hétvégén idejöttünk pihenni és valami italt ittunk és nagyon jól éreztük magunk és olyan jó volt az érintése, és és NA! Utána reggel, már jöttek a rosszullétek meg a fáradtság. Minden újra összezavarodott, csak ma jutott eszembe, hogy Apu mindenre figyelmeztetett, de annyira megijedtem, hogy inkább elmenekültem!- sírtam újra el magam.

  -Mióta ismeritek egymást?- kérdezte hűvösen. Felnéztem és úgy döntöttem jobban teszem, ha csöndben maradok -MIÓTA?- üvöltötte el magát.

  -Két hete- suttogtam.

  -Tessék? Nem hallottam.

  -Két hete- néztem ezúttal a szemébe.

  -Hogy hívják?

  -Kei.

  -Itt van a szigeten?

  -Itt.

  -Hol találom?

  -Arra- mutattam az út felé.

  -Szálj fel.

   Először nem értettem, hogy mit akar,de amikor lóvá változott nyilvánvalóvá vált. Mivel ő nem volt olyan kicsi ezért nehezen, de felhúzódzkodtam, majd miután megkapaszkodtam rögtön kilőtt. Egész úton azon gondolkoztam, hogy ezt mégis, hogy úszom meg, így hirtelen ért a megállás és majdnem leestem. Miután leszálltam róla, átváltozott és megfogva a kezemet maga után húzott.

  -MOST AZONNAL GYERE ELŐ KEI! NE AKARD, HOGY ÉN KERESSELEK MEG!-üvöltötte amikor becsapta az ajtót.

   Pár másodpercnyi csönd után ismerős lábdobogás hallatszott. Kei kétségbeesetten érkezett meg, de amikor meglátott minket egy kicsi megnyugodott, majd összeráncolta a homlokát

  -Maga mégis kics-

  -Tőlem te ne kérdezz semmit! Arra ugyan van mentséged, hogy mi történik most Yuki-val, de arra nem, hogy leitattad és utána megbasztad! Könyörgöm, alig múlt el 18, és két hete ismerted meg!- folytatta Shiro egy kicsit nyugodtabban, de még mindig idegesen. Azaz Anyu. 

  -Először is, én is ugyanúgy részeg voltam, de nem ellenkezett egy picit se! Másodszor, nem tehetek róla, hogy első látásra beleszerettem! Harmadszor, mégis kicsoda maga és mit tud az állapotáról?- miközben beszélt egyre közelebb jött, végül egy erős rántással kitépett a kezéből és magához ölelt.

   Anyu összefonta a karjait és sokkal nyugodtabban folytatta.

  -Na ez egy húzós menet lesz. Ajánlom, hogy mindannyian üljünk le valahova- folytatta már egészen gyengéden és kezdtem megérteni, hogy miről is van szó.
   Félve pillantottam Anyámra, mert aggodalmat éreztem a hangsúlyában.
  -Mindenek előtt Yuki-nak egy forró fürdőre, önnek pedig valami ruhára lenne szüksége. Én addig csinálok valami ételt, mert mióta észrevettem, hogy elmentél nem nagyon ettem- összekócolta a hajam, és elment az ebédlő felé.
  -Gyere- fogtam meg Shiro-anyu kezét.
   Rekord sebességgel fürödtem le, a lehető legkevesebbet pillantva a hasamra, de nem bírtam ki, néha-néha megsimogattam őket. Nem az ő hibájuk. Egy törülközőt csavartam a derekamra és amikor kiléptem a szobámba amíg felöltöztem Anyu végig a domborodó pocakom nézte.
  -Túl gyorsan nőnek. Mondjuk te is kinn voltál hat hónapon belül, de ők hamarabb meglesznek- gondolkodott hangosan.
  -Ez egyenlőre még ráér- átmentem Kei szobájába és magamhoz vettem egy pólót -Egyenlőre el kell hitetnünk az apával, hogy gyerekei lesznek.
  -Az nem lesz nehéz. Azon csodálkozom, hogy eddig nem vettétek észre, akkora a hasad.
  -Az utóbbi időben, sokkal többet ettem, ráadásul tegnap feleekkora se volt még- emlékszem vissza.
  -Készen vagytok?- nyitott be Kei.
  -A haja még vizes, egy kicsit kimennél még?- húzta az időt Anyu.
  -Persze- felelte zavarodottan.
  -Amúgy, hogy hívjalak?- jutott hirtelen az eszembe.
  -Örülnék neki, ha egyszer, majd "Anyu"-nak szólítanál, de addig is megfelel a Shiro- felelte reménykedve.
  -Shiro.. Illik hozzád- a hajának nem volt olyan ezüstös beütése mint az enyémnek, de nagyon szép volt, és a bőre is egy kicsit sötétebb volt mint az enyém -Az Anyut még nehéz lenne megszokni, de emiatt ne aggódj. Hidd el, szeretlek téged. Nagyon is- öleltem át.
  -Köszönöm- suttogta.
   Mivel magasabb volt mint én, kényelmesen elfértem a karjai között.
  -Remélem tudod, hogy ez húzós menet lesz. Nem akarlak ennél jobban is megrémíteni, de apáddal mi is majdnem szakítottunk amikor kiderült, hogy terhes vagyok. Egy hétnél tovább nem bírtuk ki, de ettől függetlenül bármi megtörténhet. És te szerencsére egyedül voltál. Benned pedig... Hát csak annyit tudok biztosra, hogy én melletted leszek, bármi történjék is.
   Halkan sétáltunk a nappali felé, és egész úton a kezét szorongattam. Kei már várt minket, és bár nyújtotta felénk a kezét, nem figyeltem rá, hanem inkább Shiro ölébe bújtam amin ő lepődött meg a legjobban.
  -Most már tényleg kíváncsi vagyok arra, hogy ki maga- szólt hűvösen Kei, és jobban összehúztam magam, hogy még véletlenül se látszódjon a hasam mérete.
  -Gyors, vagy lassú mesét akarsz? Előre figyelmeztetlek, hogy mindenképpen megrázó lesz!- szólt elnézően Shiro.
  -Gyorsat, egy névvel megtoldva- mondta tömören.
  -Te akartad. Na akkor jól figyelj. A nevem Tomei Shiro, és Yuki anyja vagyok. És azért vagyok itt, mert részegen felcsináltad Yuki-t- na ez tényleg rövid volt. Még kisebbre húztam magam össze,és próbáltam visszatartani a sírást.
  -... Mi?- jött a megdöbbent kérdés, és megpróbáltam elmenekülni, de Anyu sokkal erősebbnek bizonyult.
  -Jól hallottad. Én szültem őt, és mivel a sokkhatás miatt kiment a fejéből, drága fiam elfelejtette, hogy akár nála is előfordulhat. Elmondása szerint ma jutott eszébe.
  -De hát bizton állíthatom, hogy egyikőjük sem nő!- értetlenkedett.
  -Ha nekem nem is hiszel a szemednek kénytelen leszel- mondta Shiro -Yuki mutasd a hasad!
  -Nem akarom- most már zokogtam, a szememet eltakarva.
  -Muszáj lesz drágám, másképp nem hiszi el- simogatott gyengéden.
   Nagy levegőt vettem és felálltam az öléből, ahova eddig bújtam. A teljes mértékben összezavarodott Kei-re nézve nem javult az állapotom, de Anyu meglökött hátulról. Most már minden mindegy alapon levettem a pólómat és elé lépve megfogtam a kezét majd a hasamra tettem. Megrándult amikor hozzáért, de gyengéden simogató mozdulatokkal mozgatta rajta.
  -Még, ha igazat is mondotok, és semmit se tudok a terhességről, de nekem ez túl nagynak érződik- még nem ért oda a keze ahol éppen mocorognak, de jó úton járt.
  -Sokkal gyorsabb lefolyású az első terhességünk, különösen az övé. Ráadásul többen vannak- mondta gyengéden Shiro, amikor nem szólaltam meg.
   Kei keze megállt a mozdulat közepén, ezért megfogtam és a jó helyre tettem. Elállt a lélegzete és rögtön elkapta kezeit, mintha tűzbe nyúlt volna. Már kezdtem megnyugodni, de erre görcsös zokogás döntött le a lábamról. Ha nem akar minket én nem bírom ki!
   Lerogytam a földre és a lehető leghalkabban próbáltam maradni, de a vállam egyértelműen rángatózott és valami halk nyöszörgés is kijött belőlem. Pár másodperccel később, valaki esetlenül a karjaiba vett és leült velem a fotelba.
  -Sss. Semmi baj- suttogta Kei. Szorosan hozzábújtam és éreztem, hogy a bennem lakók egyre kétségbeesettebben rugdosódnak.
  -Kicsim, próbálj meg lenyugodni. Nem tesz jót a gyerekeknek, ha pánikolni kezdesz- hallottam Anyu hangját a távolból.
   Mély levegő, vár, kifúj. Megismételtem párszor és szép lassan abbamaradt a sírás. Kei öleléséből egy kicsit kibújtam, és elhelyezkedtem a karjai között.
  -Úgy látszik, rám ütöttél. Én is síró várandós voltam- erre mindannyian elnevettük magunk.
  -Minden rendben?- kérdeztem Kei-t.
   Rárakta kezét a hasamra és miután megtalálta a rugdosódókat kifújta az addig bent tartott levegőt.
  -Igen, valahogy csak megoldjuk.
   Elmosolyodtam, de a semmiből egy nagy erejű fáradtságlöket eltalált, és egy suta "joccakát" kinyögése után nyugovóra tértem.

8. Az első rosszullét

   Simogatásra keltem. Közelebb bújtam Kei-hez, de nem nyitottam ki a szemeim. Szeretek a közelében lenni, olyankor minden sokkal jobb. A napfény nem éget, a hideg pedig távol marad tőlem. De most valami mégsem stimmel. A fejem fel akar robbanni, a szemeim érzékenyek, de a legrosszabb állapotban a derekam van, bár a zsibbadtság mellett a fájdalom kicsit azért tompul.
  -Hogy aludtál?- igazítja ki a hajamat az arcomból.
  -Még alsz- hupsz. Úgy látszik nemigen tudok felülni, de ennél sokkal nagyobb bajaim is vannak -Kei!
   Kezeimet a számra tapasztva görnyedek össze.
  -Az a fránya másnaposság!
   Felkap és már rohan is a fürdőbe. A WC csészét időben be tudom célozni, mondjuk a hajam kicsit megnehezítette a dolgomat, de a fonatokat gyorsan arrébb penderítettem az útból. Ez nagyon rossz, főleg a szaga. Szerintem a tegnapi ebéd is kijött belőlem, a könnycsatornám könnykészlete pedig erősen megcsappanhatott. Ha Kei nem tart meg ott helyben omlottam volna össze.
  -Gyere, a víz majd jót tesz- vett újra a karjaiba. Az émelygés mintha nem is létezett volna, elmehetett valaki mást meglátogatni -Jobban vagy? Már nem vagy zöld- rakott le a kádban.
  -Csak a fejem fáj, de nem hiszem, hogy meg tudok állni a lábaimon- mondtam mielőtt még elengedett volna, ehelyett óvatosan leültetett -Aúúúú.
  -Mi a baj?- uff nincs rajta semmi! A rosszullétem közben észre se vettem, hogy mindketten meztelenek vagyunk.
  -Fáj a... A fenekem- suttogtam el a végét. Kicsit túl közel jött.
  -Bocsi, próbáltam óvatos lenni, de először csináltam ilyet...Úgy értem, ízééé. Ja, igen, bevallom eddig szűz voltam!- kelt ki magából. Hmm. most valószínűleg vörösebb mint én.
  -Én is, de ez gondolom egyértelmű volt- hátam mögé nyúlt és megnyitotta a csapot, majd magához húzott és hozzábújtam.
  -Igen. Viszont abban nem voltam biztos, hogy szeretsz-e engem...
   Hátranéztem a vállam fölött és megfogtam két kezemmel az arcát. Hát úgy látszik most az egyszer biztos vagyok a dolgomban. Meglepően jó érzés.
  -Az első alkalom óta amikor megsimogattál elvesztem!- mondtam a szemeibe nézve.
  -Akkor- próbál megszólalni, de a szavaiba vágtam.
  -Szeretlek!
   Tátott szájjal fagyott le. Már majdnem nevetni kezdtem amikor hirtelen igencsak elfoglalttá tette a számat, így kénytelen voltam változtatni szándékaimon. Kezeimet a tarkónyára téve húztam magamhoz, hogy a lehető legközelebb kerüljön hozzám, de kénytelen voltam szemből az ölébe ülni, hogy megvalósíthassam elképzeléseimet. Arra viszont nem gondoltam, hogy ebben a helyzetben nem csak a szája kerül hozzám közelebb.
   Mindketten belenyögtünk a csókba amikor a keményedés útjára lépett testrészeink örömmel találkoztak, és ezúttal ő küldte cselekvésre kezeit. Fenekem megmarkolva emelt az ölére, ami egy kicsit fájt, de a vágy sokkalta erősebbnek bizonyult. Lábaimmal átöleltem derekát, miközben az egyik kezével gerincemen lépegetett, a másikat pedig belém helyezte.
   Ezúttal sokkal könnyebben kitágított, de a fájdalom az előző este emlékeként lüktetett bennem. Szájával megtámadta a nyakamat úgyhogy minden erőmmel azon voltam, hogy a lehető legtöbb levegőt vegyem magamhoz amikor a víz elérte a fenekemet.
  -Ke-kei! Ez be-belém jön- lihegtem a kábító hatású érzelmek özönében.
  -Az ellen bizony tenni kell- dörmögte lentől, mert már a bimbóimat ingerelte.
   Kivette belőlem az ujjait és megfordítva térdre állított, de annak érdekében, hogy ne essek össze a kád szélébe kellett kapaszkodnom.
  -Mit- ezúttal ő fojtotta belém a szót.
   Felsőtestemet előre lökte, hogy négykézlábra támaszkodjak és leheletet éreztem hátulról. Miközben megnéztem mire készül belém dugta a nyelvét. A látvány furcsán izgató volt, hatására a sültcsirkelét régi barátként üdvözölt. Kezeim összecsukása közben a lépcsőzetes kialakítású kád mentett meg, a most már langyosnak ható víz elfogyasztásától.
   Eközben a már határozottan kemény valóm köré fonta ujjait és erősen rámarkolt. A víz innentől kezdve nem tudta elfedni nyögéseimet. Az ájulás szélén állva a tulajdon nevemre sem emlékezve nyújtottam hátra az egyik kezemet, hogy a fejére tegyem.
  -K-kérlek, eléég! nem bírom...- meghúztam a haját, mert nem úgy látszott, hogy észrevett volna -Lécci!
   Könyörgésemnek eleget téve eltávolodott rólam és a víz a most már szabad keménységemet nyaldosta, és a lábaim felmondták a szolgálatot. Ujjongó ködömön keresztül felfogtam, hogy felemelt, de semmimet sem tudtam mozgatni. Mint valami rongybaba, csak hagytam, hogy azt csináljon velem, amit csak akar.
  -Kapaszkodj Yuki!- tette kezeim a hátára és megpróbáltam magamtól ott tartani. Ment.
   Miután megbizonyosodott róla, hogy nem dőlök le, elzárta a csapot és lassan hátradőlt a kád magasított, ferde részén. Kényelmesen elhelyezkedett (elfeküdt, mintha csak az autóban ülne) Minden előzőleges figyelmeztetés nélkül mélyen belém hatolt. Meg merem kockáztatni, hogy mélyebbre mint az este.Az egész testem erősen megrázkódott az érzésre, körmeimet mélyen belenyomtam a hátába és kínomban karmolászni kezdtem.
  -Ez azért fájt- mondta két nyögés közben, úgyhogy megpróbáltam befejezni -Azt nem mondtam, hogy nem tetszik.
  -Kei- lenézett rám és rögtön a szájára martam.
   Levegőt immár automatikusan az orromon vettem és éreztem, hogy ő is így tesz. Minden egyes lökését nyögéssel háláltam, amit csókjaival sikeresen tompított, de erősen visszhangzott a fürdő ezért csak a véletlennek köszönhetően hallottam szívem dübörgését. Magabiztosan emelgetett, majd ejtett le kezeivel, és a sokadik alkalom után már nem is nyögtem, hanem inkább sikkantottam.
   Éreztem, hogy nem bírom sokáig ezért egy kicsit megszorítottam a nyakát. Megremegett és átfordított minket, így én kerültem alulra és rögtön folytatta egy gyorsabb tempóra. miután elélveztem egy lökéssel követett ő is. Élveztem a melegséget ami szétterjedt bennem, mozdulni viszont egyikünk se mozdult.
   Miután lenyugodott a légzésünk kicsusszant belőlem és magához húzva elfeküdt, így én meg ráfeküdtem. Az alvás határán voltam amikor simogatni kezdte a hátam.
  -El ne aludj, még csak most keltünk fel!
  -Hmm- ellenkeztem, mert fel akart állni, de nem hallgatott rám.
   Néztem amíg kihúzta a dugót, és valami gomb megnyomása után a víz pillanatok alatt, több lefolyón tűnt el.
  -Gyere- nyújtotta felém a kezét.
   Felhúztam magam, de meg kellett tartania, mert a lábaim felmondták a szolgálatot. Fél kezével engem tartott, de a másikkal a zuhanyrózsáért nyúlt, majd langyos vizet engedett ránk. Erősen zavarba ejtő pontossággal tisztított meg, (szó szerint kívül, belül,) de törölközni egyedül is tudtam. A hajam szárításának a végét már nem várta meg, egy puszit adott a homlokomra és kiment az ajtón.
   Kifésültem az immár száraz tincseimet és egy fürdőköpenyben botladoztam át a szobámba. A folyosón szerencsére senki se volt, így magyarázkodnom nem kellett. A szekrényhez lépve levettem a köpenyt és öltözködni kezdtem. Egy fekete fölsőt és egy halásznadrágot vettem elő, na meg persze boxert, és éppen a befejeztem az öltözködést amikor kopogtak.
  -Nyitva- szóltam ki egy kicsit rekedt hangon, ezért megköszörültem a torkom.
  -Hoztam reggelit- nyitott be Kei -Remélem szereted a tükörtojást!
  -Imádom!- eddig eszembe se jutott az étel, de az illatokat megérezve rögtön ragadozóként vetettem magam a tálcára.
  -Ne aggódj nem fut el- hallottam a távolról, de nem reagáltam le.
   Rekord idő alatt tüntettem el mindent, ezért mivel még éhes maradtam és az ő részét is megettem, elindultunk a konyhába. Fejenként öt tojással később, mindketten jóllakottan nyúltunk el a nappaliban lévő kanapén a TV előtt.
  -Reggelt- köszönt mögülünk Daichi.
  -Regge- befejezni nem tudta Kei, mert megfordulva őrült hahotázásba kezdett.
  -Mivan?- értetlenkedett.
  -Tükör- közöltem vele kurtán, mert én jobban bírtam levegővel.
  -Na mégis azt hol...- megfordult -KAI!!! ÉN KINYÍRLAK!!!- üvöltötte el magát.
   Elrohant valamerre az arcán virító elmondhatatlan firkálmánnyal együtt.
  -Szerintem addig meneküljünk amíg tudunk- pattantam fel a kezét megragadva, mert sejtelmeim szerint nemsokára lebukik az igazi tettes. Mindenben nem is lett volna semmi baj, csakhogy megint rosszul lettem, így mindkét tenyeremmel kénytelen voltam befogni a számat.
   Rögtön felkapott és a legközelebbi mosdó felé futott, útközben összefogva a hajam. A reggelim minden egyes felismerhetetlen részletét viszontláttam abban a borzalmas öt percben, de amilyen hirtelen jött olyan hamar múlt is el. Lihegve rogytam a WC mellé és felnézve három pár szempár nézett vissza rám aggódva.
  -Jól vagyok- tápászkodtam fel.
  -Nekem nem úgy tűnik. Ez nem normális. Ha másnapos lennél akkor folyton zöldellnél. De te néha jól vagy, és néha rosszul. A legjobb lenne, ha most hazamennénk- mondta Kei miközben öblögettem.
  -Ti maradjatok inkább itt, majd én elmegyek egy orvosért és idehozom. Addig próbáld meg  magadban tartani az ételeket, és ne hagyjátok kiszáradni!- mondta Kai, és a telefonnal a fülén fordult meg.
   A nap hátralévő felében, akármennyire is voltam éhes, csak csipegethettem, de a rosszullét távol maradt tőlem és a folyadékkal tömött hasamtól.

                                                                                                                     

   Eközben a világ egy távoli pontján egy magányos fehér hajú idegen a fejét masszírozta.

  -Remélem tudja mi történik vele! De könyörgöm, alig múlt el 18! Mondjuk így már tudom, hogy merre induljak- gondolkozott hangosan az erdő egy irányába nézve -Talán öt nap kell még hozzá, hogy- befejezni már csak gondolatban tudta, mert egy  vándorsólyom képében röppent fel.

7. Emberlét

  Az az egyetlen szerencsém a mai nap, hogy  vasárnap van, és ilyenkor nincs közös ebéd. A délelőttöt Ami megismerésével töltöttem. Nem is olyan ijesztő, ha az ember figyelmen kívül hagyja, hogy néha felemelik és megpörgetik. A krokodil énjére csupán ez az egy probléma emlékeztet, amúgy nagyon kedves nő.
  -Yuki? Mi történt? Elbambultál- legyezte kezeit Kei az arcom előtt.
  -Semmi különös. Hogyhogy az ebédlőben eszünk? Úgy tudtam ma nem eszünk együtt a többiekkel.
  -Nem is, de van köztünk valaki aki nem bírja a kicsi helyiségeket- borzolta meg a hajam Kai.
  -Héé! Mégis, hogy néz ki szegény kölyök! Gyere ide, majd én összefogom rendesen- mivel nem szeretem a hajas kosztot Ami-re bízom magam -Gyere Xen. segíts nekem.
   Miközben a lányok két fonatba formázták a hajam, a fiúk sutyorogtak valamit. Néha hátranéztek ellenőrizni, hogy figyel-e rájuk valamelyikünk és amikor látták, hogy csak én sunyin vigyorogva visszafordultak.
  -Kész!- kiáltott fel egyszerre a két fodrász, minek hatására megugrottam. Nincs mit tenni, megijedtem -Ne ugrándozz! Még elő kell kerítenünk valahonnan kettő hajgumit! Xen fogd csak meg ezt is, majd én körül nézek- folytatta Ami.
  -Nagyon szép hajad van! Majd, ha elég nagy leszek hozzá én is átfesthetem ilyenre?
  -Ha szeretnéd. De nekem ez a természetes hajszínem.
  -Tudom, de láttam már ilyen hajat.
  -Mikor?- kérdeztem, valószínűleg túl gyorsan. Én még csak hasonló színt se láttam soha. Azaz akkor amikor még csak járni se tudtam, néha valami meleg fehérség rémlene...
  -Nem tudom. Akkor még nem ismertük Kai-ékat. Akkor jutott eszembe amikor először láttalak. Mondjuk annak a bácsinak rövidebb haja volt. Nem sokkal, de határozottan rövidebb.
  -Oh, értem- hangolódtam le.
  -Fehéret nem találtam, jó lesz a fekete is?- zökkentett ki Ami.
  -Igen.
  -Lányok, ha végeztetek üljetek le a helyetekre, hoznák az ételt.
   Az ebéd kellemesen telt. Körülöttem végig beszélgettek, valamikor én is.
  -Délután átmegyünk a szomszédos szigetre, akartok jönni?- kérdezte Kai amikor álltunk volna fel.
  -Ma nem, csajos programokat tartunk- felelte Ami.
  -Kei?- bólintás -Akkor én is megyek- feleltem.
  -Zavarna, ha Daichi is jönne?- az meg ki? Valószínűleg Kai láthatta a fejemen az érzéseimet, mert folytatta -Csődör.
   Na és az... Jaa. Megvan. A fekete ló.
  -Nem- végül is nem kell vele beszélgetnem, mármint nem muszáj.
   Egy órával később egy hajón álltam és a lányoknak integettem. Nagyon sok mindent bepakoltunk, ezért valószínűleg maradunk egy kicsit. Az út majdnem két óráig tartott, de nem unatkoztunk. Először nézelődtünk, majd amikor megjelent mellettünk egy delfin csorda én is beugrottam melléjük. Volt ott egy fiatalabb egyed is, vele nagyon sokat szórakoztam. Átugrált felettem, kergetőztünk, vagy csak egyszerűen versenyeztünk, mondjuk sose nyertem. A delfineknek több tapasztalatuk volt a játékban mint nekem.
  -Fel tudsz jönni?- "igen Kei" bólintottam -Akkor gyere, mert mindjárt kikötünk.
   A sziget nem volt nagy, de nagyrészt erdő fedte. Egy terepjáró kocsi várt ránk a kikötőben, és bár elfért benne minden csomag, nagyon nehéz volt bepakolni.
  -Miket raktunk el?- tettem fel Kai-nak, a már eléggé esedékes kérdést.
  -Ruhákat, ételt, italt,- itt valamiért összenézett Daichi-val -Néhány filmet, egy gitárt, meg mindenféle piperecuccot- itt befejezte ezért Kei-hez fordultam.
  -Molyirtó, naptej, zsebkendő, WC-papír, tusfürdő, dezodor, sampon, fogkefe és fogkrém. Mindenkinek egyet, plusz a tartalékok. És biztos vagyok benne, hogy kártyánk is van. Én raktam be.
  -Öveket becsatolni, rázós útnak nézünk elébe!- kiáltotta hirtelen Kai.
   Öt másodperc múlva, (épphogy sikerült becsatolnom,) már el is indult. Az út tényleg rázós volt, így a beszélgetéssel nem próbálkoztam, csak ezerrel kapaszkodtam mindenbe amit elértem. Ez néha egy fogantyú, szerencsétlenebb esetben pedig Kei volt, de egyszer Daichi nyakát is sikerült elkapnom, aminek valamiért nem örült...
   A kitátás csupa, csupa növényből állt, az utat csak tippelni tudtam. Fél óra rázkódás után, egy villához értünk. Vagyis azt hiszem, mert nem lehetett teljesen látni, viszont eléggé nagynak tűnt.
  -Kezdjetek el kipakolni, én addig bekapcsolom a napelemeket- azok meg mi? Mindegy. Kai biztos tudja, hogy mit akar.
  -Hallottátok őfelségét! Pakolni, nem menekülni- fogta meg Daichi kapucniját Kei.
  -Tch!
   A már szinte természetessé vált pakolás után, amit a kocsiból a nappaliba ejtettünk meg, gyanúsan pontosan Kai is végzett a dolgával.
  -Kei-nek és nekem van saját szobánk, így csak nektek kell választanotok, de szerintem  jó lesz úgy, ha Yuki a Kei-ével szembeni szobát, Daichi pedig az enyémmel szembenit kapná meg.
  -Messzebbit kérek- jelentette ki az utolsónak említett.
  -Akkor te az istállóban fogsz aludni! Vita lezárva!
   Ezek után Kei megmutatta nekem a szobámat (hatalmas és hangszigetelt /kipróbáltuk/), Kai pedig gondolom Daichi-nak az istállót és megint pakolászni kezdtünk. Minden szobának van egy külön fürdőszobája (az is nagy) így oda rakhattam a dolgaimat ahova akartam. Össze-vissza! Otthon édes otthon...
   Kopogás rántott vissza a valóvilágba, így mentem ajtót nyitni. Kei volt az.
  -Jössz enni?- "most hogy így, éhes vagyok" árult el a hasam -Akkor kövess.
   Kint már éppen sötétedett amikor a hatalmas konyhába értünk. A konyhát és az ebédlőt csak egy pult választotta el, ezért tűnik olyan nagynak. Az asztalnál már csak ránk vártak, amikor leültünk neki is kezdtek.
  -Jó étvágyat!- motyogtam magamnak.
   Mindenki tele szájjal beszélt a tőle legtávolabb ülővel. Avagy próbálkozott, de amikor Daichi észrevette, hogy magával beszél elfordult tőlem és a mellette lévő Kai-nak súgott valamit, majd távozott az asztaltól.
  -Úgy ítéltük meg, hogy mivel még nem ünnepeltük meg, hogy csatlakoztál, iszunk egyet!- de hát már ittunk... És finom volt. Szeretem a baracklét.
  -Itt is vannak- tolt be az ebédlőbe Daichi egy palackokkal teli zsúrkocsit.
   Mialatt Kei a mosogatóba rakta a piszkos tányérokat és egyebeket, Kai apró poharakat hozott a konyhából.
  -Az ünnepelt kezdi- csapott le elém egy rossz szagú itallal töltött poharat Daichi.
  -Ne vágj pofákat! Idd meg!- Kei megfogta a löttyel teli apróságot, majd az orromat befogva a számba töltötte.
   Reflexből lenyeltem, de nagyon rosszul tettem, mert végig égette a torkomat. Próbáltam felköhögni, de a testem nem engedelmeskedett.
  -Vizet!- krákogtam, és Daichi egy átlátszó folyadékot töltött a poharamba amit kérdezés nélkül megittam. Nem víz volt!
  -Tud ám az öcskös!- veregette meg a hátam Kai miközben újból köhögni kezdtem.
   A világ kezdett tompulni, csak mellékesen fogtam fel, hogy ők is iszogatni kezdenek. Egy kis noszogatás, na meg enyhe erőszak alkalmazása után újabb és újabb ismeretlen eredetű italok kerültek le a torkomon, ami egyre érzéketlenebbé vált.
   "De szép a csillár. Jé, egy lepke! Ja nem, az is csak a csillár. De, miért fénylik ennyire?" Ez és ehhez hasonló magas röptű gondolatok cikáztak a fejemben, amikor súlyt éreztem a vállamon.
  -Né' má'! Ezek beaudtak- röhögte tompa hangon a fülembe Kei -Hol is vannak a filcek- mondta ezúttal egy kicsit értelmesebben.
   Szememmel követtem a mozdulatait, de engem semmiisten fia nem tudott volna rávenni arra, hogy egy tengert játszó parkettán lépkedjek, de nem ám!
  -Éés... Kész a mestermű!- kiáltott fel hirtelen -Bocsesz- jött oda hozzám, mert amíg megijedtem a szék is táncra perdült -De finom illatod van! Olyan ééédes- motyogta miután a karjaiba kapott -Ideje keresni egy ágyat...
   Valahogy figyelmen kívül hagyva a hullámzást ismerős folyosókon megy keresztül. Mielőtt a szobámhoz ért volna egy másik ajtón nyitott be.
  -Ez nem a én szobám- mondtam, illetve próbáltam.
  -Tudom. Az enyém- suttogta Kei a fülembe, majd az ágyra dobott.
   Nyekkenve érkeztem a rugós alkalmatosságra és pattantam még párat. Ez idő alatt Kei fölém lopakodott és a fülem mögött kezdett szaglászni.
  -Kei, ez csikiz!- kuncogtam, de megváltozott a véleményem amikor beleharapott. Az eddig növekvő melegség most hirtelen megduplázódott és valami végigszaladt a gerincemen -Keii- nyöszörögtem, mert nem akarta abbahagyni.
  -Kicsit sós, de határozottan édes- motyogta a fülembe -Vajon...- ezzel lefelé kezdett haladni.
   A fülemet az arcom széle, majd a nyakam követte. Eközben én csak a nevét voltam képes nyögdécselni. Mindenem zsibbadt, légzésem érzéseim szerint a másodpercenkénti ezret is megütötte.
  -Szerintem erre most nincs szükséged- motyogta a nyakamnak. Az ingemet kigombolta és meglepő gyengédséggel lesimogatta rólam.
   Az alattam lévő takarót gyűrögetve hagytam, hagy munkálkodjon, miközben végig az arcát néztem. A szemei a kezeit követték és úgy éreztem egy sült csirke vagyok. "Határozottan ropogós sült csirke aki finom illatokat áraszt" gondoltam amikor nyelvét végigvezette rajtam, olykor megharapva. A melegség nemhogy csillapodott volna a felső eltávolítását követően, hanem megerősödve hódította meg testem egyre nagyobb részét.
  -Kei, könyörgöm- pihegtem a pólóját rángatva, mire felnézett -Megsülök.
  -Milyen akaratos...
  -Keiii... -kérleltem és ezúttal ő kuncogott fel.
   Minden porcikámmal éreztem amikor kigombolta a nadrágomat, megsimogatva egy különösen meleg helyen. Elállt a lélegzetem, csak azért, hogy utána akadozva térjen vissza. A nadrágtól megszabadítva egy enyhe szellőt éreztem lábujjaimon, majd valami nedves érintést ami jóleső borzongást indított útjára. Lenézve láttam, hogy Kei arcomat fürkészve nyalogat ezúttal lassan, felfele vándorolva.
   A boxeremig jutott, majd felemelkedett és a mellkasomra hajolt. Először csak nyalogatta egyik mellbimbóm, de hirtelen feldurvulva erősen megharapta. Hangosan nyögtem fel, egyszerre a fájdalom és a vágy hatására. Mert nagyon vágytam valamire. Még több pucér felületre, de ezúttal rajta, mondjuk rajtam is jól jönne, mert még mindig meleg van.
   Rángatni kezdtem a felsőjét, de a kezeinél megakadtam, mert egyikkel oldalamat cirógatta, másikkal a szabad mellbimbómat kényeztette.
  -Ke- ezúttal nem tudtam befejezni, mert felemelkedett róla és egy szó nélkül levette a pólóját. Meg a nadrágját.
   Amíg a nadrágjával foglalkozott egy belső késztetést követve a hasára vezettem a kezemet. Az izmok megrándultak az érintésemre, de nem érdekelt! Ezúttal én fedeztem fel a felsőtestét, majd felhajolva a nyakára nyomtam egy puszit. Nyakamat erőtlennek ítéltem meg, így visszahanyatlottam az ágyra, és a kezeimet a fejem felé ejtve néztem a szemeibe.
   Újra csirkének éreztem magamat, de vigasztalt a tudat, hogy hasonló tekintetekkel pislogtam felé.
  -Úgy érzem ebből még bajok lesznek- motyogta és az ajkaimra hajolt.
   Emlékeim szerint éppen csókolgatta a számat amikor végignyalt rajta. Meglepettségemben szétnyíltak ajkaim és a kis helyet kihasználva becsúsztatta rajta a nyelvét. Ezúttal a számba is bepréselte lángjait a bennem égő tűz és az utolsó pillanatban vettem levegőt orromon keresztül. Kezeimet a hajába vezettem és azt markolászva nyögdécseltem tovább.
   Kezeit mindenhol éreztem és egyszerre sehol se. Bárcsak lenne neki még egy pár! Ajkaimat pihentetve egyre lejjebb és lejjebb araszolt csókjaival az őrületbe kergetve, de a boxeremnél megállt. Rá emeltem fátyolos tekintetem és börtöneibe zárta sajátjaival. Szemem sarkában láttam, hogy felemelte egyik kezét, ezért erővel elszakítottam szemeink kapcsolatát és követtem azt.
   Kezeit a furcsán domborodó fehérneműre ejtette, minek hatására csillagokat láttam. Miközben továbbra is ugyanott tartva ujjait simogatni kezdett, nyögéseim egyre hangosabbak lettek, a szabad kezével elkezdett megszabadítani az utolsó engem takaró ruhától. Ujjait körém zárta és finoman húzogatni kezdte rajta a bőrt, de valami mozgolódást éreztem magam mellett.
   Halványan érzékeltem, hogy szabad kezével a komódban turkál, majd egy halk káromkodást követően egy flakont, és valami kicsi tárgyat vesz elő. A flakont maga mellé tette, és halk pattintást hallatva letörte a folyadékkal teli tárgynak a kupakját.
  -Ne lepődj meg, nem ez lesz a legjobb érzés- suttogta a füleimnek.
   Motoszkálást éreztem a fenekemnél és egy kellemetlen szúrást követően hidegség áradt szét bennem. Igaza volt, de az elöl munkálkodó keze valamelyest enyhített a körülményeken. Sőt! Visszájára fordította azokat.
  -Végy egy nagy levegőt! Próbálj meg ellazulni- nyugtatgatott amikor valami elkezdte szétfeszíteni bejáratomat. Mert igenis, per pillanat úgy érzem, mintha egy faltörő kossal próbálnának kinyitni. Sikeresen.
   A fájdalom először mindig jelentkezett, de szép lassan átváltozik valami erősen kellemessé. A sokadik méretnövekedést követően, hirtelen üresség veszi át az eddig engem betöltő kellemességet, és nyögéseimet szüneteltetve, kinyitom a szememet.
  -Most viszont, egyenesen szörnyű lesz, de csak az elején- mondja miközben ő is leveszi a boxerét. A flakonból valami zselésen folyékonyat nyom a kezeire, majd az ágaskodó óriásra kenegeti és újfent fölém hajol -Nagy levegő...
    És... AU! Ez nagyon rossz! Sírva próbálok menekülni, de magához ölel és csókolgatni kezd, az istenért se hagyva abba.
  -Sss! Sss! Minden rendben, bent van- suttogja a fülembe az értelmetlen szavakat, mert semmi sincs rendben!
  -De még mindig fá- próbáltam sopánkodni, de szájával megakadályozott.
   Újra körém zárta ujjait és mozgatni kezdte. Mindenét. A fájdalom már megint tünedezni kezdett amikor egyszer csak eddig ismeretlen forróság hullámzik keresztül rajtam. Az eddigi meleghez képest, ez a forróság olyan mintha a jeget viszonyítanánk a forrásban lévő vízhez. Ég és föld.
  -E-ez meg mi?- nyögdécseltem akadozva.
  -Ez drágám a te gyenge pontod- dörmögte és újra eltalált azon a bizonyos ponton.
   Könnyeim ezúttal a földön túli élvezettől kezdenek folyni. Már sokadszorra élvezünk el mindketten amikor a fáradtság kezd elhatalmasodni rajtam.
  -Kei... N-nem bírom tovább- nyöszörgök újfent.
  -Egyet értek- jön az életmentő válasz -Gyere,le kell fürödnünk- húz fel magával.
   Nem sikerül lábra állnom így karjaiban teszem meg a rövid utat. Berak a sokszemélyes kádba, megnyitja a csapot, majd mögém ül. Karjainak ölelésében elhelyezkedek és nem küzdök tovább, elalszom.

6. Kilátás a magasból

  -Kai!- ordibálta egy ismeretlen hagy tulajdonosa.
  -Ami!- szólt ezúttal egy kissé fáradtabb, de szintén boldogan Xelena.
  -Amily én tényleg örülök neki, hogy megjöttél, de lejjebb vehetnéd a hangerőt. Vannak akik hajnalban még aludnának- jött ezúttal mellettem.
   Kinyitottam a szemem és nagy nehezen ülésbe erőlködtem magam. Xena és a feltételezett nővére ölelgették egymást, a takarásban pedig Kai settenkedett feléjük.
  -Hííí- kiáltottak fel hihetetlenül magasan amikor felemelte őket és forogni kezdett.
  -Isten hozott!- puszilta meg Kai a nőt hosszasan, miután letette őket.
  -Menjetek szobára, vagy bárhova máshova, csak ne itt csókolgassátok egymást könyörgöm...
  -Kei? Ki az ott, melletted?- kérdezi a nő engem látva, de gyorsan a takaró alá bújok.
  -Yuki, most csatlakozott hozzánk. Rövid, de szomorú történet. Kai kimennétek? Simont "haza" kéne kísérni és elmagyarázhatnád a történteket a menyasszonyodnak is.
  -Rendben. Simon, Xena mosakodjatok meg. Ami, ha kérhetlek összepakolnál? Majd én összecsukom a kanapét, de beszélnem kellene velük.
  -Igenis- hangzott a három felelet.
   Hallottam, hogy hozzánk sétál, majd a szivacs besüppedése mutatja, hogy mellém ül.
  -Ne félj már ennyire Yuki, nem fog bántani- mondja gyengéden miközben lehúzza rólam a takarót -Olyan mint Xena csak nagyobb kiadásban, Xena-tól pedig nem félsz. Nem de?
  -De Xelena nem ő! Ő nagy és félelmetes...
  -Nagy? Mégis hol? Legfeljebb egy magasak vagytok. Talán, ha mindketten krokodilokká válnátok nagyobb lenne mint te, de nálad mindenki nagyobb- ránézve a lányra igazat kell adnom neki.
  -Kei, velem jössz?- szorítom meg a kezét még mindig az ismeretlenre nézve.
  -Gyere te kisegér.
   Kei mögött megközelítem a célpontot, majd egy szuperhalk köhintést követően felénk fordul.
  -Amelia, had mutassam be neked Yuki-t. Yuki, ő Amelia. Amelia, ő itt Yuki- lökdös Kei Ameliához közelebb.
  -Örvendek Yuki. Hívj csak Ami-nek- nyújtja kezét.
  -Kei...- nyöszörgöm kínomban, de nem menekülhetek a mosolygó nő elől -Örvendek- fogom meg végül a kezeit, csak azért, hogy utána rögtön Kei mögé bújjak.
  -Na de Yuki!- háborog Kei, és próbálna megfordítani, de nem hagyom neki. Siklóvá válok és a bokájára csavarodok -Ne most játsszál ékszeresdit!- mondja gyengéden.
  -Hagyjad csak, majd megbékél! Biztos megijedt.
  -Igen Sherlock? Erre honnan jöttél rá?!
  -Fogd vissza magad Kei!
  -Nem fogom! Képzeld a helyébe magad! Nem minden 18 éves ment keresztül olyan dolgokon amin ő! És a nagy részéről még nem is tudunk!
  -Könyörgöm, nagyfiú már! Ne kezeld gyerekként!
  -Mondod te aki még csak tavaly nőtt fel. Vedd már észre magad! Még ő is régebb óta felnőtt mint mi!
  -Ne feledd hol a helyed!
  -Na hol? Mondjad csak, hallgatom!
  -Alattam, de még mennyire!
  -Ha még igaz is lenne akkor sem fogom hagyni, hogy gúnyolódj a legjobb barátommal!
  -Na jó! Most már elég! Fogjátok be! Megijesztitek a gyerekeket! A fiúról nem is beszélve!- üvöltötte el magát Ami.
   És milyen igaza van! Simon és Xelena a fürdőszoba ajtó mögött bujdokolnak, én meg egy lepke képében a plafonon lapulok.
  -Bocs. Igazad van. És neked is Kai. Hallod Yuki? Sajnálom- hajol le a bokájához -Ó, hogy az a-! Yuki? Nem láttátok merre ment? Nincs itt.
  -Majd csak előkerül- nyugtatgatja Ami.
  -Az nem olyan biztos. Nem ismerem még annyira jól, lehet, hogy nem jön elő. Franca már! Yuki? Gyere ide, kérlek!
  -Csak semmi pánik! Gyereket nézzetek körül a fürdőben és itt, Ami tied a konyha, ha nincs ott segíts a gyerekeknek. Én a kastélyban nézek körül és mindenkinek szólok, hogy segítsen. Kei irány az erdő!
   Egyiküknek se jut eszébe az, hogy átváltozzon pedig akkor éreznének. Kei-t követve kimegyek a szabadba, majd amikor eltávolodik tőlem emberként futni kezdek. Nem a legjobb ötlet, mert a kiküldött emberek üldözni kezdenek, így kínomban galambbá változok és a vízeséshez repülök. Felmegyek a tetejére és a félig hal énemet felvéve a folyásiránnyal ellentétesen kezdek úszni. Mögöttem az üldözők közül néhányan követik a példám, de a többség a földön folytatja az útját. Nem tudom, hogy hol vagyok, de nem érdekel, csak minél messzebb kerüljek tőlük.
   Déltájban az óceánhoz érek. Vagy tenger? Nem tudom, valami nagy víztömeg. Érzem, hogy vannak mögöttem, így nem állok meg. Lemegyek a mélybe és várok. Nem kell sok idő máris látótávolságban vannak. Amikor meglátnak mindannyian ledermednek. Vannak ott különböző hüllők és halak, de még egy delfin is. Mielőtt még magukhoz térnének kilövöm magam a felszín felé. Megpróbálnak ugyan megállítani, de gyorsabb vagyok náluk.
   Amikor felszínt érek még a vízben elkezdek változni. Ezúttal az Anyu rajzáról ismert hüllővé változok. Azt mondta Anyu, hogy ezt csak akkor vehetem fel, ha vele történt valami és menekülnöm kell. Sose mondta meg a nevét, de még csak magamat se láttam, hogy mi lett a végeredmény. Annyit tudok róla, hogy hatalmas, fehér, pikkelyes és, hogy ha akarom minden megfagy körülöttem. Teszteltük.
   A szaglásom, a hallásom és a látásom is felerősödik, de nem szédülök bele, mert ebben az alakban sokkal több mindenre tudok odafigyelni mint bármelyik eddig ismertben. A felhők fölé szállok és figyelem, hogy mi történik odalenn. Ilyenkor sose félek mert mindenki olyan kicsinek tűnik. Visszaemlékezve az üvöltözésre így nyugodt fejjel észreveszem, hogy Kei csak engem védett.
   Kellemetlen vas szaga terjed a levegőben. Szememet lehunyva a hallásra koncentrálok.
  -Ha bármi történik vele, én kinyírlak!- milyen fura a hangja...
  -Nem láttad, hogy mivé változott?! Sárkánnyá! Még kilométerekkel onnan is hatalmasnak láttuk. Egy perc se telt el azóta, vagy talán elfelejtetted?
  -Nem felejtettem, de ha nem jön vissza, nem úszod meg egy törött orral!
  -Kei, nem lesz semmi baj! Ha másban nem is, de benned és a gyerekekben bízik! És ha lehet hagyd abba a bőgést! Megijesztesz, évek óta nem láttalak sírni!- SÍR?!
  -Utána küldök valakit, hogy megpróbálja lehozni. Egy gyereket úgysem fog bántani.
  -Ami, a gyerekek nem tudnak addig felrepülni!
  -Kei? Azt ajánlom nézz fel az égre.
  -Mégis miért Ka- nem tudta befejezni, mert a könnytől maszatos arcának látványának hatására elüvöltöttem magam.
  -A jó édesbe! Ez fáj!
  -Kai ne nyavalyogj! Inkább hagyjuk magukra őket mielőtt Yuki összetaposna minket.
   Amint meghallottam, hogy Kei sír rögtön összehúztam a szárnyaim a két oldalamra, de még a tüskéimet is magamhoz húztam, ahogy csak tudtam. Másodpercekkel később az üvöltés közben kinyitottam szárnyaim és abbahagytam az ereszkedést. Nem akarok én összetaposni senkit se, így kilométerekkel az ismeretlen tisztás fölött körözni kezdtem.
   Kei szemébe nézek miközben leereszkedek. A földre érve még mindig egymást nézzük, de nem akarok visszaváltozni. Így legalább nem félek.
  -Te óriás hülye!!! Tudod mennyire megijedtem?!- rohan felém és segítve neki lehajtom a fejemet a földre.
   Körülöttünk az emberek gyülekeznek, így amikor már kezd feszélyezni a farkammal megfogom Kei-t és a fejem mögé teszem.
  -Mégis mit akarsz Yuki?- kérdezi miközben megfogja a füleimet. Még szerencse, hogy azok is olyanok mintha szarvak lennének.
   Egy picit megszorítom, majd elengedem a farkammal és felemelem a fejem a földről. Szárnyaimat kitárom majd egy kicsit hajlítgatom, és óvatosan felemelkedem. Kei folyton kéreget, hogy rakjam le, de nem hallgatok rá. A tenger felé veszem az irányt, majd kellő távolságra befagyasztom a vizet, és leszállok rá.
  -Te hülye! Tudsz róla, hogy eszméletlenül hideg vagy most?!- didereg, de igaza van.
   Becsusszanok a vízbe, majd a hátamra fordulok és a hasamra rakom. Ezt követően a jég eltűnik,és mivel a hasam az egyetlen hely rajtam ami meleg, kissé nyugodtabb fejjel nézelődik tovább.
  -Szóóóval... Miért is hoztál ide?- értelmetlen kérdését hallva karmommal óvatosan letörlöm a sírásának utolsó bizonyítékait, mire édesen elpirul -Jól van, nagyfiú. Viszont vissza kéne mennünk. A végén még megijednek, hogy hova vittél.
   Bólintok egyet és lassan elkezdek megfordulni. Mintha valami játék lenne elkezd egyre gyorsabban futni, és annak érdekében, hogy ne essen le, én is követni kezdem a tempóját. Egy ideig engem is szórakoztat a kacagása, de amikor kezd hányingerem lenni fokozatosan lelassulok.
  -Na! Pedig olyan muris volt!
   Felhorkanok és hátranézve hideg levegőt fújok rá.
  -Értettem no! Milyen bátrak lettünk, uraság!- morogta amikor a nyakamra ült.
   A hazaúton le-le csukódott a szemem, így a földet érést követően, amint leszállt rólam rögtön cicává alakultam és összegömbölyödtem. Hát mit ne mondjak, nem ez volt életem legsimább hete, de szerencsére, úgy látszik a vége fele közelít...
   Elmélkedés közben éreztem, hogy felemelnek, és némi ringatózást követően, egy már ismerős ágyon adtam fel minden fennmaradással kapcsolatos próbálkozásom.

5. Sziget

   Egy hatalmas erdő terült el körülöttem. Tátott szájjal néztem keresztül a kerten, de nem láttam sehol, se a végét.
  -Hol vagyunk?- tettem fel a lényegre törő kérdést Kei-nek.
  -A családunk magánszigetén. Még a szüleink vették, de miután meghaltak ide költöztünk.
  -Ti gazdagok vagytok?
  -Mondjuk inkább úgy, hogy gyűjtögetők. Ritkán kötekedünk, és embereknek segítünk. Amikor találkoztunk azért voltunk ott, mert kaptunk egy fülest, hogy embereket tartanak fogva a pincében, de vaklármának bizonyult, úgyhogy fogtuk a pénzt, meg titeket, és leléptünk.
  -Minket?
  -Téged és anyád- mondta halkan.
  -Értem- mostanra annyi minden történt, hogy szinte elfeledkeztem róla. De muszáj megpróbálnom.
   Anyu azt mondta, hogy ha egyszer valami miatt örökre el kell válnunk, ne bánkódjak, mert a végén minden jóra fordul. Most egy gyönyörű erdőben sétálok egy kedves emberrel, és hosszú idő óta először nem akar bántani senki. Ránézek Kei-re és egy nagyon jó dolog jut az eszembe. Amikor nem engem néz meglököm és kedvenc alakom felvéve futok el előle. Amikor megérzem, hogy ő is átváltozott nagyobb iramra kapcsolok. Csak akkor jut eszembe, hogy nem ajánlatos egy gepárddal fogócskázni amikor játékosan a farkamhoz kapott.
   Gyorsan én is gepárdra váltok, de a hirtelen közelsége amit az azonos fajta eredményezett, lábra terít. Pislogni sincs időm átesik rajtam, így magamhoz tudok térni a hirtelen sokkból. Én még viszonylag friss vagyok ő pedig már teljesen lefáradt. A zöld világ közepén nézünk "gepárdszemet" és bármilyen szép is a táj, nem tudom elszakítani tőle a tekintetem. Még mindig fekszem amikor feláll és körözni kezd körülöttem. Követem minden mozdulatát, de egyre jobban megbabonáz és bárhogy próbálok, nem tudok a futásra még csak gondolni se.
   Megérezheti a kedélyállapotom, mert egyre jobban közeledik. Körülöttünk madarak ezrei csiripelnek sok száz különböző nyelven, és egyszer csak megértem mit magyaráznak. Tavasz révén eléggé zavarba hoz így felpattanva a sűrűbe ugrom. A víz csobogása egyre közelebbről hallatszik, majd egy gyönyörű vízeséssel találom szemben magam. Nem gondolkozom csak belevetem magam az őt körülölelő lélegzetelállítóan kék tóba.
   A hideg hatására megrezzenek, de egy másodpercet sem töltök a víz alatt, már át is változtam. Ezúttal csak részlegesen egy kék hallá változok, és mivel a kék szín az egyetlen amit fel tudok venni a szemeim miatt, uszonyomon a pikkely megtartja az eredeti színét. Egy kicsit összemegyek, füleim elhegyesednek és megnyúlnak, ujjaim között hártyák nőnek és mellkasom eltűnik, csak a csontok sejlenek át pikkelyeimen melyek a kopoltyúim vonaláig fokozatosan eltünedeznek.
   Még akkor kísérleteztem ki ezt a fajt amikor Anyuval egy eldugott tengerparton jártunk és megkért, hogy próbáljam meg a részleges átalakulást, majd a kezembe adott egy halat és ő is velem jött a tengerbe. Nem fájt csak tipikusan az a "valamit még nem fejeztem be" érzés vett rajtam úrrá, de a negyedik próbálkozásra már teljesen el tudtam különíteni az embertől és a haltól is egyaránt. Az egyetlen ami nem sikerült, az a hangszálaim megtartása így teljesen néma lettem, a parton is tudtam létezni, mert a tüdőm összement, de ugyanúgy működött kisebb teljesítményben, de ha kiszáradtam kénytelen voltam visszaváltozni.
   A víz hőmérsékletét nem érzem, de nyugtató hatását megtartja, pillanatok alatt elveszek a vízben lévő élőlények hadának csodálásával. Eddig számomra ismeretlen növények hadai közt különböző fajtájú állatok sokszínű egyedei jöttömre először megijednek, de hamar kíváncsivá válnak. Mindannyian körülöttem úszkálnak és én mosolyogva forgok körbe körbe viszonozva hangulatokat, beszélve nyelvükön, mely a víz alatt az én számból kiejtve furcsa dallamnak tűnik csupán. Megrezzenek amikor hallok egy csobbanást és a körülöttem lévők hirtelen bújnak a takarásomba, ami nem mellesleg nem sikerül, mert többen vannak mint amennyit el lehetne rejteni a testemmel.
   Lassan fordulok meg és a döbbenettől lefagyott Kei-el találom magam. Nézem egy kicsit, majd körülbelül egy perc elteltével megfogom a kezét és felhúzom magammal a felszínre. Hajam súlya húz lefelé a levegőn, de figyelmen kívül hagyom és magam elé emelem a megdermedt embert, aki miután felfogta, hogy itt van levegő magához térve falatozza az életmentő oxigént.
  -Te most komolyan sellővé változtál?- kérdezi két köhögés között.
   Lebukok a víz alá és magamhoz hívok egy olyan halat akiről magamat mintáztam. Félve közelít felém, de nyugtatgatások közepette gyengéden magamhoz ölelem és a víz alatt tartva kidugom fejem a víz felé. Ránézek Kei-re, majd a karjaim között nyugodtan úszkáló gyönyörre mutatok utána pedig magamra. Ezt még meg kell ismételnem párszor míg felfogja, hogy miről van szó. Ez idő alatt a vízi élővilág minden mozgásképes tagja újra körülöttem, körülöttünk úszkál.
  -Részlegesen is tudsz átalakulni?- bólintás -Én még nem próbáltam, de a macskafajtáknak általában menni szokott- gondolkozott hangosan -Viszont másoknak, csak nagyon ritkán. Az, hogy egy hal alapú is megtudja ezt csinálni szinte elképzelhetetlen, annyira különböznek az emberektől. Megfoghatlak?
   Válaszadás helyett a torkomra mutatva figyelmeztetem, hogy vegyen levegőt és lehúzom magammal a víz alá. A körülöttünk lévő halakra emeli a szemét, de nem enged el, így finoman lefeszegetem magamról a kezét. Rám kapja értetlen pillantását, de hagyja magát, majd távolabb úszva tőle felemelem uszonyom, hogy vízszintesen legyek és lehunyva a szemem, fekszem a halak gyűrűjében.
   Érzem a víz mozgásából, hogy egy felszíni levegővétel után felém közelít. Megrezzenek a finom simogatásra az uszonyomon és énekelni kezdek a halakkal. A simogatás nem marad abba, fokozatosan halad egyre feljebb a combomról a hasamra ugorva. Nyilván nem tudja, hogy ebben az alakomban nincs semmi olyan testrészem ami miatt egy kicsit is zavarban kéne lennem, hogy esetleg hozzányúlnak, de nem feszegetem a dolgot csak élvezem, ahogy elkezd gyengéden a hasamra fordítani.
   Az eddig körülöttem lebegő hajam arrébb tolja és végigsimít a gerincemen. A halak körülöttünk egyirányú örvénylésbe kezdenek fokozódó énekem hallatán, de nem sikerül visszafognom magam. Ijedten nyitom ki szemeim és gyors uszonycsapásokkal hagyom ott az újfent meglepett egyént. A színes örvényen keresztül látom, hogy a kezeit nézi. Néhány nagyobb sikló a kérésemre felfelé kezdik noszogatni, hogy ne felejtse el megint, hogy nem vízi lény, nincs kopoltyúja.
   Míg ő fent van  nyugtatgatom magamat, és próbálok rájönni mi történhetett az előbb. Még mindig reszketek, de az éneklést már abbahagytam. A körülöttem lévők abbahagyják a körözést, de nem mennek el a közelemből, hátha megint történik valami. Karjaimat magam köré kulcsolva hagyom, hogy újra megközelítsen.
   Egy kezet érzek az arcomon és szemeim kinyitva dőlök az érintésébe. Felfelé mutogat, és megfogva egyik kezem, húzni kezd. Ebben a testemben sokkal nehezebb vagyok így nehezen megy neki ezért én is úszni kezdek mellette.
  -Minden rendben?- bólintás -Miért nem beszélsz?- mondok valamit, majd lehúzom a víz alá és ott is megismétlem. Fenn csupán tátogásnak tűnt, de lent egy szelíd dallam kúszott ki az ajkaim közül -Szép hangod van- mosolygott -Lassan vissza kell mennünk. Ma megint együtt ebédelünk a többiekkel. Ne vágj ilyen fancsali képet! Amíg nem szoknak meg téged muszáj lesz- simogatta meg ezúttal az arcom nyugtatóan.
   Míg ő kifelé úszkált én szomorúan elköszöntem a többiektől. Kinyújtottam kezeim, és a legkisebbtől a legnagyobbik mindegyik hozzám ért, majd kifele vettem az utat. Egy sziklára csusszantam és a napon kezdtem száradni. Kei  is odajött mellém és félszemmel láttam, hogy csillogó pikkelyeim nézte.
   Amikor kezdett kényelmetlenné válni a szárazság emberré változtam. Ruháim szárazak voltak, mert azt nem érte víz így már csupán napoztam a sziklán. Elaludhattam, mert arra nyitottam a szemem, hogy Kei a karjai közt sétál velem visszafelé, de kényelmesen elhelyezkedtem és onnan néztem a mellettünk elsuhanó tájat.
  -Ezúttal nem kell kiöltözni. Mármint az ebédre. Jók lennénk így is, de a vízben történt időtöltésünk miatt ajánlatos lenne átöltöznünk- célzott tapintatosan a halszagunkra, de nem válaszoltam.
   Egy órával később már a hajamat szárítottam felöltözve, míg ö is megfürdött. Mindketten farmert és egy pólót vettünk, fel mivel idebent hűvösebb van mint kint.
  -Készen vagytok?- lépett be egyszerre Kei a fürdőszobából, Kai pedig a  folyosóról -Látom igen. Tegnap tartottunk egy gyűlést amíg ti aludtatok és megbeszéltem, velük, hogy ha bárki zaklatni meri Yuki-t az büntetést kap. Nem szokás itt a büntetés így mindenki komolyan veszi majd- csitítgatott -Most viszont menjünk, mert mindenki rátok vár.
   Kei felém nyújtotta a kezét, és várt. Nem akartam, hogy megismétlődjön a tegnapi nap.
  -Ne aggódj Yuki. Ha nem akarsz nem kell embernek lenned. Csak részt kell venned az ebéden.
   Kai egyetértően bólogatott mellette, így megfogtam a kezét és változtam. Indiai kobrává. Tudtommal az a leghalálosabb kígyó. Éreztem, hogy megrázkódik alattam, de tovább mentem és a nyaka köré tekeredtem. Nem szorítottam meg egy kicsit se, viszont tudhatta, hogy még így is félek, mert meg-meg rázkódtam, és minden erőmmel azon voltam, hogy ne sziszegjek.
  -Minden rendben, ne félj!- suttogta percenként és mivel nem változott egyszer se a helyzet simogatni kezdett.
   Mire elértük az ebédlő folyosóját egy kicsit jobb lett, de amikor beléptünk mindenki elcsöndesedett. Próbáltam a lehető legláthatatlanabb lenni, de a fehér pikkelyek nagyon elütöttek a barna bőrtől.
  -Mint látják nagyon rossz élményt nyújtottak a tegnapi nap, így melegen ajánlom, hogy viselkedjenek, mert Yuki nem kap büntetést, ha valakit megmar!- közölte a megnyugtató tényt Kai -Jó étvágyat!- csak szerintem volt kétértelmű ez a mondat?
   Az asztalnál egy idő után megnyugodtam és úgy döntöttem helyet változtatok és Kei bal karján keresztül lecsusszantam az asztalra. Az emberek abbahagyták a beszélgetést és engem néztek. Először Kai felé vettem az irányt és kezein átmenve felnéztem rá. Bátorítóan mosolygott, cserébe egy picit megszorítottam a csuklóját és Kyouko-néni felé vettem az irányt. Szemben vele felegyenesedtem és ezúttal én vártam.
   Értetlen kifejezését szép lassan váltotta fel a meleg mosoly miközben felém nyújtotta a kezét. Körülöttünk az ismeretleneknek egyszerre akadt el a lélegzetük amikor a simogatás közben a néni másik kezére csúsztam. Hátrapillantottam Kei-re, mintegy engedélyt kérve. A bólintást követően a lehető legszorosabban összecsukva a számat a kecses nyak köré tekeregtem. A szemem lecsukása után öt szívdobbanást követően megértették, hogy nem akarom bántani és összezavarodottan ettek tovább.
   Az ebéd végén úgy kellett felébreszteni miután mindenki elment. Kyouko-néniről egy ideje már leszedhettek, ugyanis ő se volt már ott.
  -Nem vagy éhes?- szeretlek Kai!
  -De!- változtam emberré.
  -Akkor ülj le és ne kényeskedj!
   Ártatlan szemekkel pislogtam az óriásra és Kei hátának takarásával az asztalhoz lopóztam, majd nekiálltam. Isteni volt! Az ebéddel végezve újra kimentünk az erdőbe, de ezúttal társaságunk is volt. Gyerekek vettek körül minket, és Kei bocsánatot kérve szabadkozott, hogy elfelejtette, délután szabad kimenőjük van.
  -Hé, hé! Változz valamivé!
  -Tudom már! Pillangóvá!
  -Nem! Anyu mesélte, hogy tud egyszarvút is!
  -Úúúú! Imádom a szárnyas pacikat!
  -Az egyszarvúnak nincs szárnya!
  -De lehetne!
   A kicsik egymással veszekedtek, lehetetlen volt eldönteni, hogy melyik hang kihez tartozik. Az idősebbek kimaradtak a szócsatából és hátulról figyelték az eseményeket.
  -Valami baj van, Aranyom?- mentem oda egy kislányhoz akinek a közelében senki sem tartózkodott.
  -Ne vele foglalkozz! Az az undok kígyó megvan egyedül is! Inkább mutass nekünk valamit!- kiabálta valahonnan egy kisfiú, mire mindenki elcsöndesedett.
   Körülnéztem és mindenhonnan bólogató fejeket láttam. Kei szégyenkezve hajtotta le a fejét, és az eddig távolról figyelő idősebbek rosszallón csóválták a náluknál alig fiatalabb gyerekek szavai hallatán a fejüket. Leguggoltam a kislányhoz és megfogtam a kezét.
  -Tudod mivé szoktál átváltozni?- kérdeztem a szemeibe nézve halkan.
  -Piton.
  -Változz át nyugodtan! Gyere csak!- felé nyújtottam a kezem, de nem mert rám siklani úgyhogy felvettem a földről és gyengéden Kei kezébe nyomtam a csöppnyi kígyót -Kei, vigyél oda minket ahol reggel voltunk- kértem.
   Én is átváltoztam egy pitonná és a kislányt körülölelve feltekeregtem a kezére. A kisebb gyerekek megvetéssel a szemükben egy kicsit értetlenül nézték a jelenete, de a nagyok tisztelettel figyelték az elvonulásunkat. Éreztem, hogy valaki követ minket, és lenézve a földre egy nagyobb piton volt az. Szisszentettem Kei-nek és a fejemmel odaböktem mire őt is felvette. A piton megnyugtatón sziszegett és társához dörgölte a fejét.
   Mire elértük a vízesést eltelt egy óra is. Kei leült és a gyerekek a vízbe csusszantak, de én egy kicsit még emberré változtam.
  -Mi most itt maradunk. Kérlek menj vissza és mond meg a szüleiknek, hogy ma és holnap egy ideig velem maradnak. Utána hozz valami finomságot.
   Bólintott és egy szó nélkül visszafordult. A pitonok a fejüket kidugták a vízből és engem néztek.
  -Csak kövessetek, most nem pitonná változom, de ha mondani akartok valamit érteni fogom.
   A víz a csobbanást követően langyosan ölelt körül. Megint a félig hal alakom vettem fel és magamhoz hívtam egy halat. Kérdésemre válaszolva elmondta a sajátos tátogó nyelvén, hogy a "függöny" mögött (valami hasonlót emlegetett a vízesésre pillantgatva) van egy barlang ami az ismeretlen világba torkollik.
   Elindultam a gyerekeket hívogatva magam után és útközben az egyik teknőst megkértem, hogy szóljon, ha visszatért a reggel velem látott fura lény. Észrevettem, hogy nem követnek ezért visszaúsztam hozzájuk. Mindketten engem néztek, de hagyták, hogy egymás utána kezeimre csavarjam őket.
   A vízesés mögött tényleg volt egy kisebb barlang majd homokos part emelkedett ki belőle. A fejemet kidugtam a vízből és csodálatos látvány tárult elém. Valamiféle kristályokkal borított kövek vettek körül minket és ahogy a nap a lyukakon bevilágított mindenhova meleg fény áradt. Emberként lépkedtem ki a langyos víztől és leültem egy sziklára.
  -Itt most egyedül vagyunk, nekem elhihetitek, senki sem talál meg minket- a kislány a jobb oldalamra csúszott, az utóbbi mint kiderült fiú, pedig a balra és mindketten átváltoztak.
  -Mi a nevetek?
  -Simon.
  -Xelena.
  -Én Yuki. Sajnos nem tudok sokat segíteni nektek, mert azt se tudom, hogy hogyhogy hozzátok merek szólni. Őszintén megmondom, életemben először látok nálam fiatalabb embert, úgyhogy lehet, hogy ezért- valamit jól csinálhatok, mert nevetni kezdtek -Miért voltál egyedül?- fordultam Xelena-hoz.
  -A többiek nem szeretik a kígyókat. Pedig én nem bántok senkit!- győzködött -De mindenki elkerül és nem tudom mit tegyek.
  -És te, Simon?
  -Nemrég érkeztem, a szüleimet a múlt hónapban vették be. Engem nem bántanak, de nem beszéltem még senkivel.
   Sok mindenről beszélgettünk és kiderült, hogy Xelena hét éves kora óta árva (Kai viseli gondját, de ritkán találkoznak), képes változtatni a színét, és bár nem látszik, de 12 éves. Simon 14 éves, a szülei indiaiak, de egyikük sem tud hindiül, mert nem ott születtek. Kei két órával később jött meg telepakolva mindennel így kimentünk hozzá, ugyan úgy ahogy bejöttünk.
  -Simon szülei üzenik,hogy átküldenek neki váltóruhát, de Kai csatlakozni fog hozzánk sötétedés után- mondta miközben lerakodtunk a délelőtt használatba vett sziklára.
   Innentől kezdve visszavonultam a beszélgetésből és párducként Kei ölébe gömbölyödtem. Simogatásának hatására nem telt el fél óra és a mai nap folyamán sokadszorra aludtam el este előtt. Legközelebb már otthon ébredtem, de mivel Simon és Xelena úgy látszik összebarátkoztak, így fürödni mentem. Xelena letámadott amikor visszaérkeztem és kérdezés nélkül fonni kezdte a hajamat. A jobb oldali fonatnál tartott amikor Kai megérkezett kezében sok-sok édességgel.
  -Na jól van. Hol az én hercegnőm?- üvöltötte el magát megijesztve engem és Simont (a többiek úgy látszik megszokták).
  -Kai!- ugrott az említett nyakába Xelena.
  -Jól van, Xen, én is szeretlek- nevette a nagydarab fickó a csöppséget forgatva.
   Ezt nem értem. Az előbb még a hajamat fonta, de nem telt el két másodperc és már tíz méterre tőlem van. Hát minden esetre gyors.
  -Hogyhogy ennyire megnyíltatok? Se te, se pedig Yuki nem egy társasági lény- kérdezte Kai Xelena-t.
  -Nem kerül el és nagyon kedves- csicseregte.
  -Úgy látszik Yuki szereti a gyerekeket- folytatta egy kicsit esetlenül Kei a hajfonatomat -Amikor nincs felnőtt a közelben, egy idő után mintha megváltozna a személyisége. Különösen, ha gyerekek vannak a közelében.
  -Gyerekek elől még sose kellett menekülnöm- suttogtam elkomorodva.
  -Szeretlek!- ölelt át a semmiből Xelena -Meg persze mindenkit!- folytatta fülig érő szájjal -Kai? Hol van Ami?
  -Elment, de nemsokára visszajön. Ha nem lesz hirtelen vihar, majd reggelre érkezik.
  -Ki az az Ami?
  -Xelena nővére és a bátyám menyasszonya. Szeretni fogod. Ő egy krokodil, de nagyon kedves természetű és imádja a húgát. Bár neki fekete haja van nem pedig barna, de még a szemük kékjei is ugyanolyanok. Képzeld el Xena-t nagyobb kiadásban.
   Nagyon sokáig beszélgettünk és először Xena aludt el, akit a kanapéra fektettünk. Őt követte Simon, de neki már elő kellett venni egy matracot. Ezt követően a testvérek is megfürödtek, majd Kai befeküdt Xena mellé, mi pedig Kei-val az ágyba bújtunk.
  -Ha kapok egy saját lakrész kérek hozzá minimum kettő vendégszobát is- ásítottam a paplan alá kucorogva.
   -Akkor nem szabadulsz meg tőlem. Kezdem élvezni a társaságod- jött mellőlem az álmos válasz és valami ismeretlen melegség árasztott el engem.
   A homlokomra tettem a kezem, de nem éreztem melegnek. Ez fura. Meg mernék rá esküdni, hogy mintha melegebb lenne mint az előbb... Pedig nem vagyok hívő. Az álom még egy idejig elkerült, de amikor mindenki lélegzete megnyugodott én is követtem őket

4. Rémálom

   Reggel szép lassan tértem magamhoz. Az éjszaka folyamán figyelemfelkeltően sokat mozgolódtunk. Valamikor félálomban átváltozhattam, mert kedvenc párduc alakomban gömbölyödtem össze szerencsétlen mellkasán. Miután sikertelenül megpróbáltam felkelni, elzsibbadt lábaimnak hála nagyot nyögve estem vissza, kipréselve tüdejéből a levegőt, amit heves szitkozódással hálált meg.
  -Ha ez még egyszer megismétlődik, ne akard megtudni, hogy mit teszek veled- fenyegetőzik, miután mellső lábaim alatt megfogta és maga elé emelt.
   Békítőleg dorombolok neki egy sort, majd mancsaimnak matracot érése után nyújtózkodni kezdek.
  -Jó reggelt- mondja, már sokkal barátságosabban, miután kikelt az ágyból.
   Lepattanva a csempére követem őt és mellé érve lábához dörgölőzök üdvözlés gyanánt, na meg nagyra nyitott számmal jelzem neki, hogy éhes vagyok.
  -Esetleg még valami?- kérdezi, de választ nem várva hagy a szoba közepén, reggeli mosakodásom közepette.
   A délelőtt hamar elmegy, Kei megmutatta a kastély térképét. A Falra vetített alaprajzot néztem és azon gondolkoztam, hogy a kertet vagy a medencéket látogassam-e meg először, amikor kopogtattak az ajtón.
  -Szabad!- kapcsolta fel a lámpát Kei.
  -Hogy érzitek magatok?- jött be Kai, maga mögött becsukva az ajtót.
  -Most mutattam meg neki a kastély alaprajzát.
  -Az jó- egy kis szünetet tartott -Úgy döntöttem, hogy a mai ebédnél mutatjuk be Yukit a többieknek- közölte ünnepélyes hangon.
  -Akkor ezek szerint van egy óránk valami ünnepiesebb ruhát szerezni neki- morgolódott az órára nézve Kei- Viszont mi most rohanunk is keresni valami- nyitotta ki az ajtót -Yuki, gyere! Kai, ha kérhetlek zárd be az ajtót magad után.
   Nem várta meg, hogy elinduljak ezért Kai-ra néztem és már rohantam is utána. Meglepetten láttam, azaz nem láttam, hogy senkivel sem találkoztunk az odaúton.
  -Kyouko-néni szükségünk lenne egy- mondatát már nem tudta befejezne, mert a kedves asszony a kezébe nyomott egy halom ruhát.
  -Gyermekem, te csak foglalkozz a saját dolgoddal és öltözködj! Te pedig, ha nem akarsz meztelenül bemutatkozni, azt ajánlom változz vissza és kövess- hadarta csillogó szemekkel és azonnal húzott is magával egy szekrénycsoport felé, miután visszaváltoztam.
  -Hmm. Fekete? Nem, az túl sötét. Fehér? Az meg világos. Esetleg rózsaszín?- gondolkozott hangosan engem nézegetve -Az se jó, még azt hinnék lány vagy. Ááá- csapta össze boldogan kezeit, megijesztve engem -Tudom már.
   Keresgélni  kezdett és nem telt el egy perc sem, egy kék inget, fehér öltönyt, mellényt és nadrágot, valamint egy szürkéskék nyakkendőt vett elő. Legalábbis ezt mondta, de nem igazán tudtam megmondani, hogy mi, mi mert még sose hordtam ilyesmiket.
  -Már csak egy fehér cipőt kellene valahonnan előásnom a te méretedben- ment be egy szobába, engem otthagyva a ruhákkal.
   Kétségbeesetten néztem rá, a már felöltözött társamra. Ő egy a hajszínével megegyező, barna (a sajátomból kiindulva) inget, fekete kabátot, bocsánat, öltönyt, meg nadrágot vett fel, szintén fekete cipővel.
  -Segítsek?- jött hozzám nevetve.
  -Rám férne.
   Mire Kyouko-néni visszajött már csak az a sálhoz hasonlatos kemény cucc hiányzott rólam.
  -Jól néztek ki- mondta elégedetten ránk nézve -gyere csak ide.
   Megkötötte a már most utált, fojtogató sálat, majd elővet egy ezüst szalagot és egy részét elől kihagyva, összefogta a hajam.
  -A cipőt még vedd fel, és szabadok vagytok.
   Miután elköszöntünk tőle, hogy ő is elkészülhessen, elmentünk az ebédlőként is használható bálterembe.
  -Ti vagytok az elsők. Hamar végeztetek- üdvözölt minket kedvesen Kai -Kei te csak foglalj helyet, Yuki neked egy kicsit el kellene bújnod, hogy kellően meglephesd a többieket.
   Még megmutatta, hogy hol fogok ülni, (mellette, Kei-vel szemben és Kyouko-nénivel az oldalamon) majd felvettem a sas alakom és felröppentem az egyik tartógerendára. Kei addig engem nézett amíg meg nem jött az első ember. A terem szerencsére óriási volt, így amiatt nem kellett aggódnom, de minél többen jöttek be annál rosszabb lett. Végül nagyjából százan lettek (minden konyhai dolgozóval együtt, akik szintén az asztalhoz ültek).
   Kai hangosan megkocogtatta a poharát és hátratolva a székét felállt.
  -Gondolom mindenki tudja, hogy miért kellett ma mindenkinek együtt ebédelnie. A tegnapi nap folyamán egy emberrel többen lettünk, és kérem legyenek tisztelettel arra, hogy nem bírja a tömeget. Nem mellesleg egy eddig kihaltnak hitt fajba tartozik, így nem szabad a hírt terjeszteni, ezt értsétek meg. Kandúr? Lennél szíves...?- fejezte be Király a beszédet.
   Kei felállt, majd miután mindenki szemébe belenézett, megszólalt.
  -A neve Yuki és ne tévesszen meg a kinézete senkit, 18 éves múlt, és jó ideje felnőtt már- ezzel felnézett rám és előre nyújtotta a kezét
   Mindenki egy emberként kapta fel a fejét irányomba, de megpróbáltam figyelmen kívül hagyni őket, és a lehető leggyorsabban a legrövidebb úton szálltam le az alkarjára. Sugdolózás támadt, de Kei rájuk szólt.
  -Kérem, emberek! Minél hangosabbak annál jobban megijed!- elcsendesedtek -Yuki?- ránéztem -Megmutatnád nekik?
   Először arra gondoltam, hogy mindent sutbavágva elröppenek a lehető legmesszebb, de mintha a gondolataimba látna, Kei megfogva a lábaim a szemembe nézett.
  -Menni fog- suttogta.
   Lehunytam a szemem, és hátat fordítottam az embereknek, majd egy kellően magas állatra gondoltam. A lónál döntöttem, de számításaimban hiba csúszott. Elfelejtettem, hogy tegnap átformáztam egyszarvúvá, így leereszkedés után azzá sikeredett válnom.
  -Mint láthatjátok, szabadon tudja változtatni, hogy mivé váljon- rám nézett -Leakarja valaki tesztelni?
   Hallottam, hogy valaki feláll, és kopogott a lábai a kőpadlón, de mielőtt hozzámérhetett volna, eltávolodtam tőle, Kei mögé bújva.
  -Csak nagyon kevés embertől viseli el, ha hozzáérnek, kérlek ne nagyon próbáld megérinteni.
  -Rendben- hallatszott a fiatal női hang -Elnézést, csak meg akartam közelebbről is nézni, de innen is ugyanaz a véleményem. Nem túlzottan nagy, egy felnőtthöz képest.
  -Valószínűleg ez a hátulütője annak, hogy mindenné át tud alakulni. Yuki, átváltoznál emberré, hogy mindenki megnézhessen? Távolról- mondta amikor székek csikordultak.
   A nő is a helyére ment, miközben enyhe morajlás vette kezdetét az emberek között.
  -Könyörgöm, viselkedjenek már felnőttként! Lehet, hogy azt mondtam, hogy 18 éves, de nem nagyon volt dolga emberekkel eddig, így ha kérhetném mégiscsak kezeljék gyerekként. Ma lát életében először ennyi embert egyszerre. Mármint valószínűleg- nézett hátra, majd egyetértő bólintásom után amit a tömeget nézve intéztem visszafordult -Ha lehetne maradjon mindenki a seggén és fogja be! Kösz.
   A kirohanása nem lehet valami gyakori, mert mindenki lefagyott, csak Kai-t rázza a nevetés. Kei dühösen hátrafordul és kénytelen vagyok eleget tenni a kérésének. Mire átváltozom újra a tömeget nézi, egy olyan "Na mit szóltok hozzá?!" arckifejezéssel.
  -Khm. Már ne haragudj, de nincs ott senki- szólal meg egy perc múlva egy öngyilkosjelölt.
  -Yuukiiii- morogja a falam, majd maga elé ráncigál, de szorosan becsukom a szemem, hogy ne lássak senkit.
   Gyanúsan hosszú ez a csend. Szééép lassan kinyitom a szemeimet, és azt látom, hogy mindenki, aki még nem ismert, tátott szájjal bámul.
  -De cuki!- kiáltja először egy hölgy, de őt minden különböző korú nő követi.
   És itt ment minden tönkre. Székek hada csikordult fel majdnem egyszerre, és érzéseim szerint ötszáz nő támadt rám, hogy megölelgessenek. Egyre rosszabbul éreztem magam, és csak halványan fogtam fel, hogy valaki a nevemet ismételgeti. Hányingerrel és átmeneti vaksággal küzdtem amikor feladtam és párduccá változva felüvöltöttem.
   Körülnéztem a lefagyott emberek seregén és Kei-re vetettem magam. Még mindig csak az én szűkölésemet lehetett hallani amikor elkezdett nyugtatgatni,de nem hagytam abba a remegést.
  -MAGUKNAK ELMENT AZ ESZE?! DIREKT MONDTUK, HOGY NEM BÍRJA A TÖMEGET- üvöltötte Kai, felénk furakodva -MINDENKI MENJEN EL INNEN!
   Mindenhonnan bűntudatos sajnálkozás hallatszott és a testvéreken kívül mindenki elhagyta az ebédlőt.
  -Héé. Yuki? Most már nincs semmi baj! Visszaváltoznál? Belém eresztetted a karmaid- csitítgatott Kei.
  -Mi-mindenki elment?- szipogtam, belé préselve magamat.
  -Igen mindenki. Csak Kai és én maradtunk. Na meg persze te. Na gyere már, nincs semmi baj.
  Megpróbáltam felállni, de annyira remegett a lábam, hogy összecsuklottam, így kénytelen volt karjaiba venni.
  -Ma már nem leszünk elérhetőek senki számára! Bárki bármit akar, nem fogom kinyitni az ajtót!
  -Rendben. Majd viszek egy kis kamilla teát, hátha az majd segít egy kicsit- simogatta meg a fejem Kai.
   Nem tartott sokáig az út,mert majdhogynem futólépésben tette meg, de még csukott szemmel is érzékeltem, hogy mindenki minket néz. A férfiak aggódóan, a nők szégyenkezve.
  -Akarsz fürödni?- bólintás -Vetkőzz le, addig előkészítem a kádat.
   Miután levetkőztem farkassá alakultam és bementem a fürdőszobába, mert barátság ide, vagy oda én még mindig félénk voltam.
  -Törülköző és pizsama a helyén, a mosdószereket pedig ismered- simogatta meg a fejem.
   Ezúttal sokáig áztattam magam, de mire végeztem lenyugodtam annyira, hogy elálljon a szipogásom. Felöltöztem és kimentem hajat szárítani,átadva neki a fürdőt. Mikor végzett még mindig vizes volt a hajam, de nem érdekelt, csak összegumiztam és bebújtam az ágyba. Még éreztem, hogy átölel, védve engem a külső ingerektől amikor a jótékony sötétségbe merültem.