Amióta csak az eszemet tudom, mindig menekültünk. Az elején még a szüleimmel, de Apunak nem volt szerencséje. Azóta a nap óta mióta lelőtték csak Anyu maradt nekem. Legtöbbször kedvenc párduc alakomat vettem fel, mert Apu is mindig az volt. Anyu és Apu valamiért csak egy állattá változott át, míg én többé is át tudtam. Apu párduccá, Anyu leopárddá. Amikor először változtam át párduc helyett leopárddá nagyon megijedtek.
Alig voltam pár hónapos, de mindenre emlékszem mintha csak tegnap történt volna. Nagyon nehezen felejtek, pedig sokszor kívántam bár ne így lenne. Másnap hajnalban muszáj volt költöznünk, mert nem akartam visszaváltozni. Onnantól kezdve mindig menekültünk. Valaki meglátott engem és felismerte Anyuékat, majd amikor rájött, hogy mi nem stimmel, Aput lerázva futott el.
Amikor legközelebb a nememet is megváltoztatva ezúttal egy hófehér macskává változtam Anyuék megkértek rá, hogy ne cserélgessem a fajomat, de nem tudtam visszatartani magam, a párduchoz meg a leopárdhoz vissza-vissza térve minimum hetente egyszer változtattam fajomon. Emberként nem változott rajtam soha semmi, csak az idő múlásával természetellenesen lassan nőttem. Öt évesen amikor Aput elvesztettem még mindig úgy néztem ki mint egy három éves, járni tudtam, ha nagyon muszáj volt folyékonyan beszélni is, de hófehér hajam amiről a Yuki nevet is kaptam és kék szemeim semmit sem változtak. Anyu megpróbálta párszor befesteni a hajamat valamivel, de egy órával később mindig újra fehér voltam.
Bármilyen állattá változtam is a szemszínem és a szőrszínem mindig állandó volt. Állatként sokkal többet kommunikáltam Anyuval, mert bár szerettem mellette lenni a beszédet általában mellőztem. Amikor tíz éves voltam Anyu elmagyarázta nekem, hogy több száz év óta én vagyok az első alakváltoztató aki feltételezhetőleg mindenné át tud változni, mivel eddig mindenki azt hitte, hogy kihalt faj lettünk, de úgy látszik valahogy "felélesztettem". Megértettem miért félnek tőlem a többiek. Onnantól kezdve még ritkábban változtam emberré és többet voltam párduc mint bármi más.
Amikor tizenöt lettem Anyu szerint elértem a végleges kinézetemet, mert az egyik este amikor elaludtam, mire felkeltem 153 cm-ről 166-ra nőttem. Nagyon fura volt hirtelen megváltozni. Állati alakjaim is megnőttek, és bár az átlagnál ugyan kisebb voltam, de Anyu azt mondta ne aggódjak miatta, így hát nem tettem. Nagyon ritkán telepedtünk le kisebb falukban, általában erdőkben aludtunk és amikor nagy ritkán betértünk egy egy házba mindig nagyon rosszul voltam. Anyu szerint egy kis enyhe klausztrofóbiában szenvedek, és amikor elmagyarázta, hogy ez mit jelent teljesen egyetértettem vele. Nem szerettem emberekhez érni, kivéve anyuhoz, és ha bezártak valahova nem kaptam levegőt. Pompás.
Tizenhét éves koromra a hajam fiú létemre derekamig ért és lányos arcom miatt sokan néztek nőnek. Csak Anyuval beszéltem, ha bementünk valahova fürödni, illetve aludni mindig cica alakban voltam.
Most tizennyolc vagyok, a világról sok mindent tudok, de még mindig menekülünk a kísérletek elől. Mert igen, Anya a múlt évben elárulta, hogy tudósok üldöznek minket annak érdekében, hogy megvizsgáljanak engem. Minden általam látott/ismert állattá át tudok alakulni és emberi alakomban viselem a testi illetve lelki tulajdonságaiknak egy részét. Ha elmegy előttem egy egér megkergetem, ha egy cica megugatom és ultrahang segítségével látok a sötétben, de ha nem jut eszembe a denevér, még mindig ott vannak a kedvenc macskafajaim, meg például a baglyok.
Alig voltam pár hónapos, de mindenre emlékszem mintha csak tegnap történt volna. Nagyon nehezen felejtek, pedig sokszor kívántam bár ne így lenne. Másnap hajnalban muszáj volt költöznünk, mert nem akartam visszaváltozni. Onnantól kezdve mindig menekültünk. Valaki meglátott engem és felismerte Anyuékat, majd amikor rájött, hogy mi nem stimmel, Aput lerázva futott el.
Amikor legközelebb a nememet is megváltoztatva ezúttal egy hófehér macskává változtam Anyuék megkértek rá, hogy ne cserélgessem a fajomat, de nem tudtam visszatartani magam, a párduchoz meg a leopárdhoz vissza-vissza térve minimum hetente egyszer változtattam fajomon. Emberként nem változott rajtam soha semmi, csak az idő múlásával természetellenesen lassan nőttem. Öt évesen amikor Aput elvesztettem még mindig úgy néztem ki mint egy három éves, járni tudtam, ha nagyon muszáj volt folyékonyan beszélni is, de hófehér hajam amiről a Yuki nevet is kaptam és kék szemeim semmit sem változtak. Anyu megpróbálta párszor befesteni a hajamat valamivel, de egy órával később mindig újra fehér voltam.
Bármilyen állattá változtam is a szemszínem és a szőrszínem mindig állandó volt. Állatként sokkal többet kommunikáltam Anyuval, mert bár szerettem mellette lenni a beszédet általában mellőztem. Amikor tíz éves voltam Anyu elmagyarázta nekem, hogy több száz év óta én vagyok az első alakváltoztató aki feltételezhetőleg mindenné át tud változni, mivel eddig mindenki azt hitte, hogy kihalt faj lettünk, de úgy látszik valahogy "felélesztettem". Megértettem miért félnek tőlem a többiek. Onnantól kezdve még ritkábban változtam emberré és többet voltam párduc mint bármi más.
Amikor tizenöt lettem Anyu szerint elértem a végleges kinézetemet, mert az egyik este amikor elaludtam, mire felkeltem 153 cm-ről 166-ra nőttem. Nagyon fura volt hirtelen megváltozni. Állati alakjaim is megnőttek, és bár az átlagnál ugyan kisebb voltam, de Anyu azt mondta ne aggódjak miatta, így hát nem tettem. Nagyon ritkán telepedtünk le kisebb falukban, általában erdőkben aludtunk és amikor nagy ritkán betértünk egy egy házba mindig nagyon rosszul voltam. Anyu szerint egy kis enyhe klausztrofóbiában szenvedek, és amikor elmagyarázta, hogy ez mit jelent teljesen egyetértettem vele. Nem szerettem emberekhez érni, kivéve anyuhoz, és ha bezártak valahova nem kaptam levegőt. Pompás.
Tizenhét éves koromra a hajam fiú létemre derekamig ért és lányos arcom miatt sokan néztek nőnek. Csak Anyuval beszéltem, ha bementünk valahova fürödni, illetve aludni mindig cica alakban voltam.
Most tizennyolc vagyok, a világról sok mindent tudok, de még mindig menekülünk a kísérletek elől. Mert igen, Anya a múlt évben elárulta, hogy tudósok üldöznek minket annak érdekében, hogy megvizsgáljanak engem. Minden általam látott/ismert állattá át tudok alakulni és emberi alakomban viselem a testi illetve lelki tulajdonságaiknak egy részét. Ha elmegy előttem egy egér megkergetem, ha egy cica megugatom és ultrahang segítségével látok a sötétben, de ha nem jut eszembe a denevér, még mindig ott vannak a kedvenc macskafajaim, meg például a baglyok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése