Merem állítani, hogy a gyermekeim a legcsöndesebb egyhetesek a világon. Bár amikor emberek sokat dumcsiznak a körülöttük lévő elő és élettelen dolgokkal is, de nem sírtak egyszer sem. Még nem tudják koordinálni a mozgásukat, így jópárszor előfordult egy-egy keresetlen ujj egy másik ember szájában, orrában (,az első még hagyján, de a második már elég kellemetlen) miközben játszottunk velük, de ilyen alkalmakkor csak érdeklődve tapogatták az ismeretlen objektumot.
A fürdetés nem mindig zajlott zökkenő mentesen, mivel a hab egyszer kis híján belement Azumi szemébe, mert egyik baba se vette a fáradtságot, hogy becsukja a szemét. A pelenkáztatás már egy egészen más lapra tartozott. Anyu kénytelen volt besegíteni, mert Kyouko-néni ránk hagyta a dolgot, de végül annyit bénáztunk, hogy inkább átvállalta a mi "adagjainkat" is. Kai és Ami hazament a központi szigetre, de a többiek itt maradtak babázni.
Egész nap különbségeket kerestünk Akira és Ao között. Nehezen ment, de a nap végére megállapítottuk, hogy Ao sokkal élénkebb mint a testvérei. Akira és Azumi sokkal többet aludtak, mint Ao, így a kezem mindig vele volt tele. Az etetést nem úszhattuk meg, még akkor se, ha egyszerre nagyon sokat ittak, ezért a nap nagy részét én is gepárdként töltöttem.
Kei jól bírta. Nem ájult el sem a puki, sem az időnkénti pisi támadástól, pedig sűrűn előfordultak, mind a fiúk, mind Azumi részéről.
-Miért van az, hogy mindig akkor támadnak amikor pelenkát cserélünk?- kérdezte kissé idegesen egy csomaggal megáldott Akira című szellentést követően.
-Nézd a jó oldalát, Legalább tudjuk, hogy egészséges a bélmozgásuk!- kuncogtam ördögien.
-Legközelebb csak azért is befogom munkára a kisasszonyt!- duzzogta.
Xena az első balesetet követően midig elhagyta a süllyedő hajót, nem mellesleg irigyeltük is érte rendesen.
-Lesz ez még jobb is, úgyhogy reménykedjetek, hogy hamar átszoknak a bilire- nevetett Anyu, mi pedig kétségbeesetten egymásra néztünk.
-Amúgy van egy jó hírem- mondta Anyu egyik nap, amikor a kicsik aludtak éppen, mi pedig pihenhetünk.
-Feltaláltak egy pelenkázó gépet?- reménykedett Kai.
-Nem tudok róla- lombozta le a lelkesedését egy mondattal -A kutatók szervezete megszűnt!
-Nem mondod komolyan?!- ugrottam fel a székről.
-De. A kormány felfedezte, hogy többek között gyerekeken hajtanak végre kísérleteket, ezért az összes tagot életfogytiglan börtönre ítélték. Még valamikor két éve.
-Miért nem mondtad hamarabb?- tapsikoltam örömömben.
-Mert voltak sokkal fontosabb dolgaink is, és ami azt illeti még van pár eldönteni valónk- komolyodott el.
Időközben Kei felkapott és megpörgetett párszor, de most letett és újra helyet foglaltunk.
-Folytasd kérlek- köszörülte meg a torkát.
-Először is. Ki kéne találnotok, hogy mikor lesz az esküvő! Nem hagyom, hogy az egyetlen gyermekem hivatalosan szingliként nevelje fel az unokáimat. Másodszor!- fojtotta belém a szót -Másodszor nem lakhattok örökre itt. Amikor felnőnek kelleni fognak barátok a gyerekeknek, és szocializálódniuk is kell! Legalább ők ne szokjanak bele a bujdosásba- stimmel.
-A házassággal nem lesz semmi gond, már megvannak a gyűrűk- suttogta a csöndbe a párom, egy perc elteltével.
-A- Mi??? Gyűrűket mondtál?!- kaptam a kezem a szám elé.
-Igen.
És ekkor olyat tett amit sose hittem volna. Felállt odament egy cserepes növényhez (???), kiemelte belőle földestől, mindenestől (???) és egy fémdobozt vett ki alóla. Nem tudtam eldönteni, hogy sírjak-e vagy nevessek, de Anyu feje megadta a végső löketet, így végül is sírva nevettem.
-Na szóval- térdelt le elém- Hölgyuram, engedelmével nekikezdenék- fordult Anyám felé, akinek csak bólintásra tellett -Yuki, hozzám jönnél fele-... Fér-... Izé... Hozzám jönnél?- fújta ki a levegőt diadalittasan.
-Hát persze, hogy- éééés. A végét földrengető üvöltés rázta meg. Úgy látszik a gyerekek felébredtek, és megtanulták használni a hangszálaikat -Add a gyűrűt, a válaszom igen!
Miután gyorsan felhúzta az egyébként dögnehéz aranygyűrűt, rohantunk a kicsikhez. Egy eseménytelen pelenkázást követően megetettem őket, majd egy babakocsiba tettük őket és kimentünk a késő délutáni napfényben tündöklő móló melletti homokos partra.
-Van bármi ötleted, hogy hova költözzünk?- kérdezte meg, miután leültünk egy padra.
-Valami forgalmas kertvárosba. Sok szomszéd, széles választék a gyerekeknek, hogy hova akarjanak suliba menni, és sok barátjuk legyen. Meg én is szeretnék végre normális életet élni. Nem mellesleg le kell vetkőznöm a félelmeimet- gondolkodtam hangosan.
-Jő ötlet. A pénz miatt nem kell aggódni. Kai azt mondta, hogy ha rendszeresen láthatnak minket fizeti a ház körüli költségeket. Nekünk csak az ételről, a ruhákról, meg minden olyanról kell gondoskodnunk ami a mindennapokhoz kell.Végre hasznát vesszük annak a flancos diplomámnak.
-Diploma? Ilyen fiatalon?- lepődtem meg.
-Ja. Ráadásul sok. Magántanulóként gyorsabban haladtam, és mivel unatkoztam mindenbe belekóstoltam. A szakácstól a rendőrön keresztül az orvosig mindenhol helyt állok- düllesztette ki a mellét.
-És én mégis mihez kezdjek magammal?! Semmihez sem értek!- szomorkodtam -Hacsak a bujdosás nem számít munkakőrnek...
-Majd kitanulsz valamit- vigasztalt -Anyuddal mi lesz?
-Azt mondta, hogy ha már nem lesz rá szükség utazgatni kezd. Mint kiderült elég sok megtakarított pénze van- emlékeztem vissza egy nemrégen megtörtént beszélgetésre.
-Értem. Azért majd meglátogatja a piciket?
-Nem túl gyakran, de igen.
Még egy kicsit kinn maradtunk, de hamar meguntuk. Bent a tiszteletbeli nagymama és nővérke kisajátította a piciket, ezért megtámadtuk a fürdőt.
-Mond csak. Mekkora az esélye egy újabb terhességnek?- kérdezte már a kádban, hátulról átölelve.
-Hmm. Amíg szoptatok gyakorlatilag semennyi. Miért is?- emeltem fel a nyakam, hogy hozzáférhessen.
-Akkor jó.
Megfordított és magáénak nyilvánította az ajkaimat. Először az alsó, majd felső ajkamat harapdálta kicsit, majd egy erősebb harapás után végignyalt az alsón. Beengedtem a számba és vidám harcba kezdtünk. Kezeimmel a hajába markoltam, ő pedig felfedezésre indult. Olyan volt mintha mindenhol ott lenne, de cseppet se bántam. Sőt!
Amikor a köldökömhöz ért hirtelen felkapott az ölébe, így, hogy biztosan fennmaradjak, átkulcsoltam derekát a lábaimmal. Férfiasságunk összeértek, amit mindketten hangos nyögéssel jutalmaztunk, majd beljebb indult. A falnak nyomta a hátamat és belém vezette az egyik ujját. Ennek igencsak ideje volt már.
Hangosan nyögdécseltem minden egyes megmozdulására, annak dacára, hogy elől még hozzám se ért. Szájával birtokba vette egyik mellbimbómat és azzal kezdett el játszani. Azt hittem megőrülök mire kihúzta ujjait belőlem.
-Felkészültél?- majd választ se várva belém hatolt.
Csillagokat láttam, és rögtön elélveztem. Miközben pihegni kezdtem, nem fejezte be. Körém fonta ujjait és amikor felélénkültem leült. A vízbe. Miközben még mindig bennem volt. Felsikoltottam, mert ezek után lábaimat a nyakába tette és sokkal mélyebbre hatolt. Kezeivel emelgetett, mivel ujjaival széjjelebb feszegette bejáratom a víz is betolult síkosítóként furakodva közénk.
A lökések gyorsasága egyre csak nőtt amikor végre megfeszült, és elélvezett. Belsőmet elöntötte a langyos folyadék ami a vízzel keveredett, és pár lökés után én is követtem.
-Hogy bírod?- kérdezte később, a nyakszirtem csókolgatva. Éreztem ahogy fokozatosan újra keményedik bennem.
-Ugh. Talán. Még. Egyszer. Menni. Fog- minden szó után egy kicsit kijjebb mozdult, míg végül teljesen üres lettem és háttal fordított magának.
-Akkor készülj fel.
Nyelvével végignyalt a gerincemen és amikor a nyakamhoz ért hátulról belém hatolt,és minden kezdődött elölről. Mire befejeztük mozdulni se tudtam a jóleső fáradtságtól. Leeresztette a vizet, és egy gyors zuhany után, mindkettőnket felöltöztetett.
A fogmosást követően átcipelt a gyerekekhez, ami miatt kicsit furcsán bűnösnek éreztem magam a történtekre gondolva, de a gepárddá változás után még épphogy érzékeltem, hogy ő is követett, a picikhez bújva elaludtam.
A fürdetés nem mindig zajlott zökkenő mentesen, mivel a hab egyszer kis híján belement Azumi szemébe, mert egyik baba se vette a fáradtságot, hogy becsukja a szemét. A pelenkáztatás már egy egészen más lapra tartozott. Anyu kénytelen volt besegíteni, mert Kyouko-néni ránk hagyta a dolgot, de végül annyit bénáztunk, hogy inkább átvállalta a mi "adagjainkat" is. Kai és Ami hazament a központi szigetre, de a többiek itt maradtak babázni.
Egész nap különbségeket kerestünk Akira és Ao között. Nehezen ment, de a nap végére megállapítottuk, hogy Ao sokkal élénkebb mint a testvérei. Akira és Azumi sokkal többet aludtak, mint Ao, így a kezem mindig vele volt tele. Az etetést nem úszhattuk meg, még akkor se, ha egyszerre nagyon sokat ittak, ezért a nap nagy részét én is gepárdként töltöttem.
Kei jól bírta. Nem ájult el sem a puki, sem az időnkénti pisi támadástól, pedig sűrűn előfordultak, mind a fiúk, mind Azumi részéről.
-Miért van az, hogy mindig akkor támadnak amikor pelenkát cserélünk?- kérdezte kissé idegesen egy csomaggal megáldott Akira című szellentést követően.
-Nézd a jó oldalát, Legalább tudjuk, hogy egészséges a bélmozgásuk!- kuncogtam ördögien.
-Legközelebb csak azért is befogom munkára a kisasszonyt!- duzzogta.
Xena az első balesetet követően midig elhagyta a süllyedő hajót, nem mellesleg irigyeltük is érte rendesen.
-Lesz ez még jobb is, úgyhogy reménykedjetek, hogy hamar átszoknak a bilire- nevetett Anyu, mi pedig kétségbeesetten egymásra néztünk.
-Amúgy van egy jó hírem- mondta Anyu egyik nap, amikor a kicsik aludtak éppen, mi pedig pihenhetünk.
-Feltaláltak egy pelenkázó gépet?- reménykedett Kai.
-Nem tudok róla- lombozta le a lelkesedését egy mondattal -A kutatók szervezete megszűnt!
-Nem mondod komolyan?!- ugrottam fel a székről.
-De. A kormány felfedezte, hogy többek között gyerekeken hajtanak végre kísérleteket, ezért az összes tagot életfogytiglan börtönre ítélték. Még valamikor két éve.
-Miért nem mondtad hamarabb?- tapsikoltam örömömben.
-Mert voltak sokkal fontosabb dolgaink is, és ami azt illeti még van pár eldönteni valónk- komolyodott el.
Időközben Kei felkapott és megpörgetett párszor, de most letett és újra helyet foglaltunk.
-Folytasd kérlek- köszörülte meg a torkát.
-Először is. Ki kéne találnotok, hogy mikor lesz az esküvő! Nem hagyom, hogy az egyetlen gyermekem hivatalosan szingliként nevelje fel az unokáimat. Másodszor!- fojtotta belém a szót -Másodszor nem lakhattok örökre itt. Amikor felnőnek kelleni fognak barátok a gyerekeknek, és szocializálódniuk is kell! Legalább ők ne szokjanak bele a bujdosásba- stimmel.
-A házassággal nem lesz semmi gond, már megvannak a gyűrűk- suttogta a csöndbe a párom, egy perc elteltével.
-A- Mi??? Gyűrűket mondtál?!- kaptam a kezem a szám elé.
-Igen.
És ekkor olyat tett amit sose hittem volna. Felállt odament egy cserepes növényhez (???), kiemelte belőle földestől, mindenestől (???) és egy fémdobozt vett ki alóla. Nem tudtam eldönteni, hogy sírjak-e vagy nevessek, de Anyu feje megadta a végső löketet, így végül is sírva nevettem.
-Na szóval- térdelt le elém- Hölgyuram, engedelmével nekikezdenék- fordult Anyám felé, akinek csak bólintásra tellett -Yuki, hozzám jönnél fele-... Fér-... Izé... Hozzám jönnél?- fújta ki a levegőt diadalittasan.
-Hát persze, hogy- éééés. A végét földrengető üvöltés rázta meg. Úgy látszik a gyerekek felébredtek, és megtanulták használni a hangszálaikat -Add a gyűrűt, a válaszom igen!
Miután gyorsan felhúzta az egyébként dögnehéz aranygyűrűt, rohantunk a kicsikhez. Egy eseménytelen pelenkázást követően megetettem őket, majd egy babakocsiba tettük őket és kimentünk a késő délutáni napfényben tündöklő móló melletti homokos partra.
-Van bármi ötleted, hogy hova költözzünk?- kérdezte meg, miután leültünk egy padra.
-Valami forgalmas kertvárosba. Sok szomszéd, széles választék a gyerekeknek, hogy hova akarjanak suliba menni, és sok barátjuk legyen. Meg én is szeretnék végre normális életet élni. Nem mellesleg le kell vetkőznöm a félelmeimet- gondolkodtam hangosan.
-Jő ötlet. A pénz miatt nem kell aggódni. Kai azt mondta, hogy ha rendszeresen láthatnak minket fizeti a ház körüli költségeket. Nekünk csak az ételről, a ruhákról, meg minden olyanról kell gondoskodnunk ami a mindennapokhoz kell.Végre hasznát vesszük annak a flancos diplomámnak.
-Diploma? Ilyen fiatalon?- lepődtem meg.
-Ja. Ráadásul sok. Magántanulóként gyorsabban haladtam, és mivel unatkoztam mindenbe belekóstoltam. A szakácstól a rendőrön keresztül az orvosig mindenhol helyt állok- düllesztette ki a mellét.
-És én mégis mihez kezdjek magammal?! Semmihez sem értek!- szomorkodtam -Hacsak a bujdosás nem számít munkakőrnek...
-Majd kitanulsz valamit- vigasztalt -Anyuddal mi lesz?
-Azt mondta, hogy ha már nem lesz rá szükség utazgatni kezd. Mint kiderült elég sok megtakarított pénze van- emlékeztem vissza egy nemrégen megtörtént beszélgetésre.
-Értem. Azért majd meglátogatja a piciket?
-Nem túl gyakran, de igen.
Még egy kicsit kinn maradtunk, de hamar meguntuk. Bent a tiszteletbeli nagymama és nővérke kisajátította a piciket, ezért megtámadtuk a fürdőt.
-Mond csak. Mekkora az esélye egy újabb terhességnek?- kérdezte már a kádban, hátulról átölelve.
-Hmm. Amíg szoptatok gyakorlatilag semennyi. Miért is?- emeltem fel a nyakam, hogy hozzáférhessen.
-Akkor jó.
Megfordított és magáénak nyilvánította az ajkaimat. Először az alsó, majd felső ajkamat harapdálta kicsit, majd egy erősebb harapás után végignyalt az alsón. Beengedtem a számba és vidám harcba kezdtünk. Kezeimmel a hajába markoltam, ő pedig felfedezésre indult. Olyan volt mintha mindenhol ott lenne, de cseppet se bántam. Sőt!
Amikor a köldökömhöz ért hirtelen felkapott az ölébe, így, hogy biztosan fennmaradjak, átkulcsoltam derekát a lábaimmal. Férfiasságunk összeértek, amit mindketten hangos nyögéssel jutalmaztunk, majd beljebb indult. A falnak nyomta a hátamat és belém vezette az egyik ujját. Ennek igencsak ideje volt már.
Hangosan nyögdécseltem minden egyes megmozdulására, annak dacára, hogy elől még hozzám se ért. Szájával birtokba vette egyik mellbimbómat és azzal kezdett el játszani. Azt hittem megőrülök mire kihúzta ujjait belőlem.
-Felkészültél?- majd választ se várva belém hatolt.
Csillagokat láttam, és rögtön elélveztem. Miközben pihegni kezdtem, nem fejezte be. Körém fonta ujjait és amikor felélénkültem leült. A vízbe. Miközben még mindig bennem volt. Felsikoltottam, mert ezek után lábaimat a nyakába tette és sokkal mélyebbre hatolt. Kezeivel emelgetett, mivel ujjaival széjjelebb feszegette bejáratom a víz is betolult síkosítóként furakodva közénk.
A lökések gyorsasága egyre csak nőtt amikor végre megfeszült, és elélvezett. Belsőmet elöntötte a langyos folyadék ami a vízzel keveredett, és pár lökés után én is követtem.
-Hogy bírod?- kérdezte később, a nyakszirtem csókolgatva. Éreztem ahogy fokozatosan újra keményedik bennem.
-Ugh. Talán. Még. Egyszer. Menni. Fog- minden szó után egy kicsit kijjebb mozdult, míg végül teljesen üres lettem és háttal fordított magának.
-Akkor készülj fel.
Nyelvével végignyalt a gerincemen és amikor a nyakamhoz ért hátulról belém hatolt,és minden kezdődött elölről. Mire befejeztük mozdulni se tudtam a jóleső fáradtságtól. Leeresztette a vizet, és egy gyors zuhany után, mindkettőnket felöltöztetett.
A fogmosást követően átcipelt a gyerekekhez, ami miatt kicsit furcsán bűnösnek éreztem magam a történtekre gondolva, de a gepárddá változás után még épphogy érzékeltem, hogy ő is követett, a picikhez bújva elaludtam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése