Földrengés! Volt az első gondolatom amikor kinyitottam a szememet, de alaposabban körülnézve fájó homlokommal megállapíthattam, hogy az ágy mellett szenvedő Kei ébresztett föl. Úgy látszik keményebb fejem van mint neki, mert nekem azért annyira nem fájt.
-Minden rendben? Hogy kerültem én ide?- kérdeztem, mert egy ismeretlen szobában voltunk.
-Nem köszönöm minden rendben!- dörmögte miközben felállt -Míg aludtál megérkeztünk, de nem tudtunk felkelteni így a szobámba hoztalak. Vagy szeretnél sajátot? Az is megoldható- bizonytalanodott el rám nézve.
-Nem, jó lesz ez így- nyugtattam meg és ülve felé nyújtottam a karjaimat. Úgy gondoltam megölel és esetleg egy puszit is bezsákmányolok, de ehelyett felemelt -Hova megyünk?- kérdeztem, miközben a átöleltem és szorosan hozzá bújtam.
A hasamon nem vettem észre változást, még mindig gömbölyödött.
-Már egy órája megérkeztek a többiek. Te most szépen megfürdesz, az Apád, vagy esetleg Anyád? Mindegy, na az, pedig amíg elő nem kerülünk megpróbál rávezetni a történtekre. Elmesél egy nagyon különleges történetet egy különleges párról, majd annak igencsak különleges fiáról. Vagy valami ilyesmi- eközben már be is értünk egy fürdőszobában és elkezdett levetkőztetni. Hát mit ne mondjak, Wow. Most már legalább tudom, hogy nincs közöttünk félreértés.
Minden egyes ruha darab eltávolítását követően egyre átszellemültebb fejjel nézett rám, és meg mertem volna fogadni, hogy még a nyálát is csorgatta volna, ha nem beszélt volna éppen. Én pedig újfent a sültcsirkévé válás boldog útjára léptem. Éppen a tollaimtól fosztottak meg, és a végére jogosan éreztem magamat pucérnak. Mert az is voltam.
Ha lejjebb pillantottam, valami igencsak kemény dolgot ismerhettem fel, de próbáltam nem folyamatosan azt nézni, hanem egész végig mélyen a szemét figyelni. Nem jött össze. Mivel a kádat előre feltöltötték (olyan hatalmas volt, hogy a fürdőszoba nagy része abból állt) Felemelt és gyengéden belerakott.
-Akkor én szépen el- már fordult volna meg amikor utána kaptam.
-Levetkőzöl- jelentettem ki ellentmondást nem tűrően.
-Ha én most oda bemegyek, annak nem lesz jó vége- mondta sokat sejtetően.
-Miért is?- annak nem örülnék...
-Nem hiszem, hogy kibírnám anélkül, hogy hozzád érnék- sajnálkozott.
-Ó- elengedtem,és megfordulva magamhoz öleltem a lábaimat.
-Naa. Ezen nem kell annyit siránkozni! Majd eljön annak az ideje is- tényleg? Felcsillant a szemem, de nem láthatta, mert még mindig háttal voltam neki. Sóhajtást hallottam, amit ruha susogás követett -Ezt még nagyon meg fogom bánni... Meny beljebb! És ne mocorogj olyan sokat!
Követtem utasításait és elmerülve a vízben félig hallá változtam,de egy másodperc múlva levegőért kapkodva erőlködtem fel magam a víz fölé. Ez fájt! A hasamat szorongattam és a kín emlékétől nyüszítve próbáltam megszabadulni.
-Yuki!- a csobbanást követően erős karok vettek körül -Mi történt?
-Nem tudom, de annyira fájt!- minden erőmmel azon voltam, hogy belepréselődjek bőrének melegébe.
-És most? Yuki, mond, hogy most már minden rendben! Kérlek!- hallottam a hangján, hogy sírás közeli állapotban van már, így egy kicsit magamba néztem.
-Már nem fáj- csak valami tompa zsibbadtságot éreztem -Viszont nem hiszem, hogy meg tudnék-e fürödni- ha pontosabb akartam volna lenni a kezeim is lehanyatlottak az erőtlenségtől.
Nem éreztem fáradtnak magam, csak az izmaim nem tudtam használni.
-Biztos sokkot kapott a tested. Majd megmosdatlak. Nem hiszem, hogy a közeljövőben rád ugranék- jegyezte meg halkan -Az előbb túlságosan megijedhettem.
Tíz perc múlva már tisztán vártam,egy törülközőbe csavarva, hogy előkeressen egy hajszárítót.
-Mi is történt az előbb?- kérdezte amikor visszaért.
-Megpróbáltam félig hallá-
-Sellő.
-Sellővé változni. Ez lett a vége- gondolkozott egy picit, majd hozzálátott a hajszárításnak. Lényegesen könnyebben ment.
Miután felöltöztetett (még az se ment, egyedül) felvett és elindultunk valamerre. A berendezés hasonlított Kai-nak a házáéhoz, de ez sokkal egyszerűbb volt. Sehol egy régi festmény, illetve szobor vagy váza, csak néhány kép volt felrakva. Többségükön két fiú volt látható, de néha a szüleik is megjelentek.
-Mi vagyunk- felkukkantottam a fejem fölé és pirulva vettem tudomásul, hogy mosolyogva figyel és egy ideje már megállhattunk egy ajtó előtt.
-Szép család.
-Köszönöm. Itt vannak bent. Felkészültél?- kérdezte komolyan. Nem éppen.
-Igen- válaszoltam helyette és miközben kinyitotta az ajtót egy nagy levegőt vettem.
-Mi tartott eddig?- kérdezte szinte rögtön Anyu, de amikor megfordult lefagyott egy pillanatra -Lényegtelen, minden rendben?- rohant oda hozzánk.
Úgy látszik, szembe tűnő lehet a világfájdalom a fejemen.
-Most már igen, de akadt egy kis problémánk az előbb- mondta Kei, és sóvárogva nézett a kezeire, mert Anyu kikapott onnan és megpróbált lábra állítani.
-Ez nem fogy összejönni- mondtam gyorsan mielőtt még elengedhetett volna.
-Yuki, az isten szerelmére, mégis mi folyik itt?- kérdezte, és ha nem lettem volna terhes tuti, hogy megrázott volna, de ehelyett csak felkapott a karjaiba. Úgy látszik ez a mai nap erről szól.
-Mégis mi folyik itt? Már órák óta itt ülünk és egy végtelenített gyerekmesét hallgatunk. Elmagyaráznátok, hogy miről is maradtunk le?- kérdezte egy ideges hang tulajdonosa.
A szoba közepén egy kanapén ülve ott ült Kai, Kyouko-néni, Xena és Ami.
-A fiamról meséltem, mégis mi nem tettszett neked ebből, fiatal ember?- csattant fel Anyám, mire Kai összehúzta magát.
-De hát én úgy tudtam, hogy az apja már meghalt- jegyezte meg csendesen.
-Igen nagyokos, csakhogy senki se mondta, hogy az apja vagyok! Mivel én szültem, természetesen csakis az Anyja lehetek!- bejelentését mély csend követte.
Kei és én csak meredtünk Anyámra és még véletlenül se fordultunk a négy újonnan beavatott felé.
-Hallottam már ilyenről, de sose hittem volna, hogy tényleg igazak a speciális férfiakról szóló mendemondák- hallatszott a néni döbbent árnyalatú hangja.
-Pedig hidd csak el, mert igencsak egyértelmű alapokon alapszik. Yuki, szerintem át kellene változnod.
-Nem hiszem, hogy ez jó ötlet- mondtam neki miközben letett a földre.
-Ez nem csak egy ötlet volt! Yuki, lovat, most!- mondta és éreztem, hogy változni kezdek.
Gyorsan négykézlábra görnyedtem, hogy rögtön a patáimra léphessek, mert bár nem szabhatja meg, hogy mivé válhassak, de nincs időm gondolkodni. Kínomat, megpróbáltam nem mutatni, de Kei igencsak aggódva közelített meg, mivel egész testemben remegtem. Bár most nem fájt annyira mint a múltkor, de nem volt elhanyagolható. Egy cseppet sem.
-Mond, hogy ez nem az amire gondolok- sápadt le Kai. Hátra néztem, és megállapíthattam, hogy a hasam enyhén, de határozottan dudorodik.
-Ha nem hiszed, érintsd meg- mondta Kei miközben megfogta a fejem -Minden rendben Yuki?- kérdezte halkan, de nem válaszoltam.
Becsuktam a szemem és a fejem megtartását teljes egészében rá hagytam. Egy kiállítási tárgynak éreztem magam, egészen addig amíg meg nem éreztem az első kezet a hasamon. Legszívesebben megcsíptem volna, mert már így is kellemetlenül éreztem magam, de miután egy kicsit arrább léptem Anyám rám szólt és jobbnak láttam türtőztetni magam.
-Hihetetlen! Érezni lehet a magzatokat! Mond csak mióta is tart a terhesség?- kérdezte öt percnyi tapizás után Kyouko-néni. Xena és Ami átment a jobb oldalamra, míg ő és Kai a bal oldalamon szorgoskodott.
-Rúgott egyet!- kiáltott fel kacagva Xena.
-Ez itt a probléma- nézett szúrósan Kei-re Anyu -Kevesebb mint egy hete.
-Az lehetetlen!- sápadt el látványosan az állatdoki.
-Valami baj van?- kérdezte Anyu -Én is a 29. hétben szültem- jegyezte meg mellékesen.
-Igen ám, de, ha szerencsénk van akkor is maximum 2 hét van hátra a szülésig!
Eddig bírtam. Kei háta mögé bújva a lehető legtávolabbra húzódtam a többiektől, de a lábaim egymásba gabalyodtak, hogy hogy azt nem tudom. Amikor összeestem rögtön oldalra fordultam, hogy a lehető legkisebb súly nehezedjen rájuk.
-Yuki! Könyörgöm, ha emberré nem is, de változz már át valami mássá- guggolt le hozzám Kei.
-Mi történt?- na ezt pedig mindenki más mondta folyamatosan.
Becsuktam a szemem, de mivel Anyu nem mondta, hogy visszaváltozhatok, úgy döntöttem megpróbálkozom a kiscicával. Nem sokkal később már Kei simogatását élvezve doromboltam, miközben a kanapén ülve magyarázott.
-Ha maga- itt Anyura nézett -Megvárta volna, míg elmondjuk miért késtünk, ez nem történt volna meg. Úgy látszik nem mindegy, hogy mivé változik, mert amikor a sellővel próbálkozott sokkal jobban fájt neki. Most kibírta pár percig, de akkor még egy másodpercig se.
-Ez, hogy lehetséges?- kérdezte a már kevésbé sokkos Kai.
-Lehet, hogy ez összefügg az utódok számával?- gondolkozott hangosan Anyu -Én csak egyet szültem, így nem vagyok biztos benne, de mintha olvastam volna a jegyzetek között, hogy csak annyit szülhetnek a férfi anyák amennyit az apák állatfaja képes kihordani. Vagy valami ilyesmi.
-Logikus. A ló maximum kettő csikót ell, a sellő pedig gyakorlatilag nem is létezik. De akkor mégis mennyi gyermeket vár?- kérdezte Ami.
-Legutóbbi értesüléseink szerint hármat. Yuki?- Nyávogtam egyet Kei kérdésére választ adva.
-Ezt így meg tudja mondani?- lepődött meg Ami.
-Igen. Nemsokára azt is tudni fogja, hogy fiúk, vagy lányok lesznek- fiút már most garantálni tudok, de ez egyenlőre lényegtelen.
-Hihetetlen! Várjunk csak egy percet- asszem most kezd el felszállni a köd Kai szeme elől -Ha Yuki terhes akkor mégis kitől...?- kinyitva a szemeim látom, hogy Kai teljes mértékben ledöbbenve, tátott szájjal nézi Kei -Jól sejtem, hogy?
-Igen. Én vagyok az apa- mondta a testvére nyugodt hangon.
-Akkor ez azt jelenti, hogy neked hamarabb összejöttek a kölykök, mint nekem?- kérdezte felháborodottan minek jutalma egy tockos a menyasszonyától.
-Ja így is felfoghatod- vigyorgott fülig érő szájjal Kei, így ő egy szép mély karmolást kapott a combjába, de folytattam a dorombolást.
-És a nevek már megvannak?- Kérdezte mindenki legnagyobb meglepetésére Xena.
-Nem- válaszolta Kei rám nézve.
Mivel úgy gondoltam, már nyugodtan vissza változhatok, így meg is tettem.
-Azt hiszem mi most szépen megtámadjuk a laptopodat- húztam magam után a kezénél fogva -Anyu, készítenél valami enni? Éhen halok- adtam az említettnek puszit.
-Máris viszem, de ne szokd meg! Nem vagyok a személyi pincéred! Azaz valamilyen szinten minden anya a gyermeke szolgája, úgyhogy mégis...
Pár órával, vagy ezer oldallal és még több névvel később fáradtan nyúltam el az ágyon.
-Feladtam! Én már kiválasztottam a számomra szóba jövőket, ha valamelyik tettszik akkor azt megtartjuk. Egy fiunk mindenképp lesz, de többet nem tudok megállapítani. Talán majd holnap, de most aludnom kell!- hadartam el két levegővel.
-Akkor aludj csak. Itt leszek melletted!- mivel már egy ideje az ágyban, meg persze pizsamában voltunk, csak letette a komódra a laptopot és lekapcsolta a lámpát.
-Egész jól ment.
-Az a szerencsénk, hogy Kyouko-néni tudott arról a bizonyos elméletről. Eléggé jól fogadta a hírt a családod. Mármint, hogy te vagy az apa.
-Hááát. Már régóta egyértelmű volt, hogy nem éppen a megszokott testrészeket preferálom az emberekben.
-Prefe mi?- asszem még bandzsítottam is miközben kimondani próbáltam.
-Preferálom. Tudomásom szerint azt jelenti, hogy előnyben részesíteni valamit.
-Ó, értem- hatalmasra nyitottam a számat, majd egy könnycseppel később álmos hangon folytattam -Jocaká'!- és már aludtam is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése