7. Emberlét

  Az az egyetlen szerencsém a mai nap, hogy  vasárnap van, és ilyenkor nincs közös ebéd. A délelőttöt Ami megismerésével töltöttem. Nem is olyan ijesztő, ha az ember figyelmen kívül hagyja, hogy néha felemelik és megpörgetik. A krokodil énjére csupán ez az egy probléma emlékeztet, amúgy nagyon kedves nő.
  -Yuki? Mi történt? Elbambultál- legyezte kezeit Kei az arcom előtt.
  -Semmi különös. Hogyhogy az ebédlőben eszünk? Úgy tudtam ma nem eszünk együtt a többiekkel.
  -Nem is, de van köztünk valaki aki nem bírja a kicsi helyiségeket- borzolta meg a hajam Kai.
  -Héé! Mégis, hogy néz ki szegény kölyök! Gyere ide, majd én összefogom rendesen- mivel nem szeretem a hajas kosztot Ami-re bízom magam -Gyere Xen. segíts nekem.
   Miközben a lányok két fonatba formázták a hajam, a fiúk sutyorogtak valamit. Néha hátranéztek ellenőrizni, hogy figyel-e rájuk valamelyikünk és amikor látták, hogy csak én sunyin vigyorogva visszafordultak.
  -Kész!- kiáltott fel egyszerre a két fodrász, minek hatására megugrottam. Nincs mit tenni, megijedtem -Ne ugrándozz! Még elő kell kerítenünk valahonnan kettő hajgumit! Xen fogd csak meg ezt is, majd én körül nézek- folytatta Ami.
  -Nagyon szép hajad van! Majd, ha elég nagy leszek hozzá én is átfesthetem ilyenre?
  -Ha szeretnéd. De nekem ez a természetes hajszínem.
  -Tudom, de láttam már ilyen hajat.
  -Mikor?- kérdeztem, valószínűleg túl gyorsan. Én még csak hasonló színt se láttam soha. Azaz akkor amikor még csak járni se tudtam, néha valami meleg fehérség rémlene...
  -Nem tudom. Akkor még nem ismertük Kai-ékat. Akkor jutott eszembe amikor először láttalak. Mondjuk annak a bácsinak rövidebb haja volt. Nem sokkal, de határozottan rövidebb.
  -Oh, értem- hangolódtam le.
  -Fehéret nem találtam, jó lesz a fekete is?- zökkentett ki Ami.
  -Igen.
  -Lányok, ha végeztetek üljetek le a helyetekre, hoznák az ételt.
   Az ebéd kellemesen telt. Körülöttem végig beszélgettek, valamikor én is.
  -Délután átmegyünk a szomszédos szigetre, akartok jönni?- kérdezte Kai amikor álltunk volna fel.
  -Ma nem, csajos programokat tartunk- felelte Ami.
  -Kei?- bólintás -Akkor én is megyek- feleltem.
  -Zavarna, ha Daichi is jönne?- az meg ki? Valószínűleg Kai láthatta a fejemen az érzéseimet, mert folytatta -Csődör.
   Na és az... Jaa. Megvan. A fekete ló.
  -Nem- végül is nem kell vele beszélgetnem, mármint nem muszáj.
   Egy órával később egy hajón álltam és a lányoknak integettem. Nagyon sok mindent bepakoltunk, ezért valószínűleg maradunk egy kicsit. Az út majdnem két óráig tartott, de nem unatkoztunk. Először nézelődtünk, majd amikor megjelent mellettünk egy delfin csorda én is beugrottam melléjük. Volt ott egy fiatalabb egyed is, vele nagyon sokat szórakoztam. Átugrált felettem, kergetőztünk, vagy csak egyszerűen versenyeztünk, mondjuk sose nyertem. A delfineknek több tapasztalatuk volt a játékban mint nekem.
  -Fel tudsz jönni?- "igen Kei" bólintottam -Akkor gyere, mert mindjárt kikötünk.
   A sziget nem volt nagy, de nagyrészt erdő fedte. Egy terepjáró kocsi várt ránk a kikötőben, és bár elfért benne minden csomag, nagyon nehéz volt bepakolni.
  -Miket raktunk el?- tettem fel Kai-nak, a már eléggé esedékes kérdést.
  -Ruhákat, ételt, italt,- itt valamiért összenézett Daichi-val -Néhány filmet, egy gitárt, meg mindenféle piperecuccot- itt befejezte ezért Kei-hez fordultam.
  -Molyirtó, naptej, zsebkendő, WC-papír, tusfürdő, dezodor, sampon, fogkefe és fogkrém. Mindenkinek egyet, plusz a tartalékok. És biztos vagyok benne, hogy kártyánk is van. Én raktam be.
  -Öveket becsatolni, rázós útnak nézünk elébe!- kiáltotta hirtelen Kai.
   Öt másodperc múlva, (épphogy sikerült becsatolnom,) már el is indult. Az út tényleg rázós volt, így a beszélgetéssel nem próbálkoztam, csak ezerrel kapaszkodtam mindenbe amit elértem. Ez néha egy fogantyú, szerencsétlenebb esetben pedig Kei volt, de egyszer Daichi nyakát is sikerült elkapnom, aminek valamiért nem örült...
   A kitátás csupa, csupa növényből állt, az utat csak tippelni tudtam. Fél óra rázkódás után, egy villához értünk. Vagyis azt hiszem, mert nem lehetett teljesen látni, viszont eléggé nagynak tűnt.
  -Kezdjetek el kipakolni, én addig bekapcsolom a napelemeket- azok meg mi? Mindegy. Kai biztos tudja, hogy mit akar.
  -Hallottátok őfelségét! Pakolni, nem menekülni- fogta meg Daichi kapucniját Kei.
  -Tch!
   A már szinte természetessé vált pakolás után, amit a kocsiból a nappaliba ejtettünk meg, gyanúsan pontosan Kai is végzett a dolgával.
  -Kei-nek és nekem van saját szobánk, így csak nektek kell választanotok, de szerintem  jó lesz úgy, ha Yuki a Kei-ével szembeni szobát, Daichi pedig az enyémmel szembenit kapná meg.
  -Messzebbit kérek- jelentette ki az utolsónak említett.
  -Akkor te az istállóban fogsz aludni! Vita lezárva!
   Ezek után Kei megmutatta nekem a szobámat (hatalmas és hangszigetelt /kipróbáltuk/), Kai pedig gondolom Daichi-nak az istállót és megint pakolászni kezdtünk. Minden szobának van egy külön fürdőszobája (az is nagy) így oda rakhattam a dolgaimat ahova akartam. Össze-vissza! Otthon édes otthon...
   Kopogás rántott vissza a valóvilágba, így mentem ajtót nyitni. Kei volt az.
  -Jössz enni?- "most hogy így, éhes vagyok" árult el a hasam -Akkor kövess.
   Kint már éppen sötétedett amikor a hatalmas konyhába értünk. A konyhát és az ebédlőt csak egy pult választotta el, ezért tűnik olyan nagynak. Az asztalnál már csak ránk vártak, amikor leültünk neki is kezdtek.
  -Jó étvágyat!- motyogtam magamnak.
   Mindenki tele szájjal beszélt a tőle legtávolabb ülővel. Avagy próbálkozott, de amikor Daichi észrevette, hogy magával beszél elfordult tőlem és a mellette lévő Kai-nak súgott valamit, majd távozott az asztaltól.
  -Úgy ítéltük meg, hogy mivel még nem ünnepeltük meg, hogy csatlakoztál, iszunk egyet!- de hát már ittunk... És finom volt. Szeretem a baracklét.
  -Itt is vannak- tolt be az ebédlőbe Daichi egy palackokkal teli zsúrkocsit.
   Mialatt Kei a mosogatóba rakta a piszkos tányérokat és egyebeket, Kai apró poharakat hozott a konyhából.
  -Az ünnepelt kezdi- csapott le elém egy rossz szagú itallal töltött poharat Daichi.
  -Ne vágj pofákat! Idd meg!- Kei megfogta a löttyel teli apróságot, majd az orromat befogva a számba töltötte.
   Reflexből lenyeltem, de nagyon rosszul tettem, mert végig égette a torkomat. Próbáltam felköhögni, de a testem nem engedelmeskedett.
  -Vizet!- krákogtam, és Daichi egy átlátszó folyadékot töltött a poharamba amit kérdezés nélkül megittam. Nem víz volt!
  -Tud ám az öcskös!- veregette meg a hátam Kai miközben újból köhögni kezdtem.
   A világ kezdett tompulni, csak mellékesen fogtam fel, hogy ők is iszogatni kezdenek. Egy kis noszogatás, na meg enyhe erőszak alkalmazása után újabb és újabb ismeretlen eredetű italok kerültek le a torkomon, ami egyre érzéketlenebbé vált.
   "De szép a csillár. Jé, egy lepke! Ja nem, az is csak a csillár. De, miért fénylik ennyire?" Ez és ehhez hasonló magas röptű gondolatok cikáztak a fejemben, amikor súlyt éreztem a vállamon.
  -Né' má'! Ezek beaudtak- röhögte tompa hangon a fülembe Kei -Hol is vannak a filcek- mondta ezúttal egy kicsit értelmesebben.
   Szememmel követtem a mozdulatait, de engem semmiisten fia nem tudott volna rávenni arra, hogy egy tengert játszó parkettán lépkedjek, de nem ám!
  -Éés... Kész a mestermű!- kiáltott fel hirtelen -Bocsesz- jött oda hozzám, mert amíg megijedtem a szék is táncra perdült -De finom illatod van! Olyan ééédes- motyogta miután a karjaiba kapott -Ideje keresni egy ágyat...
   Valahogy figyelmen kívül hagyva a hullámzást ismerős folyosókon megy keresztül. Mielőtt a szobámhoz ért volna egy másik ajtón nyitott be.
  -Ez nem a én szobám- mondtam, illetve próbáltam.
  -Tudom. Az enyém- suttogta Kei a fülembe, majd az ágyra dobott.
   Nyekkenve érkeztem a rugós alkalmatosságra és pattantam még párat. Ez idő alatt Kei fölém lopakodott és a fülem mögött kezdett szaglászni.
  -Kei, ez csikiz!- kuncogtam, de megváltozott a véleményem amikor beleharapott. Az eddig növekvő melegség most hirtelen megduplázódott és valami végigszaladt a gerincemen -Keii- nyöszörögtem, mert nem akarta abbahagyni.
  -Kicsit sós, de határozottan édes- motyogta a fülembe -Vajon...- ezzel lefelé kezdett haladni.
   A fülemet az arcom széle, majd a nyakam követte. Eközben én csak a nevét voltam képes nyögdécselni. Mindenem zsibbadt, légzésem érzéseim szerint a másodpercenkénti ezret is megütötte.
  -Szerintem erre most nincs szükséged- motyogta a nyakamnak. Az ingemet kigombolta és meglepő gyengédséggel lesimogatta rólam.
   Az alattam lévő takarót gyűrögetve hagytam, hagy munkálkodjon, miközben végig az arcát néztem. A szemei a kezeit követték és úgy éreztem egy sült csirke vagyok. "Határozottan ropogós sült csirke aki finom illatokat áraszt" gondoltam amikor nyelvét végigvezette rajtam, olykor megharapva. A melegség nemhogy csillapodott volna a felső eltávolítását követően, hanem megerősödve hódította meg testem egyre nagyobb részét.
  -Kei, könyörgöm- pihegtem a pólóját rángatva, mire felnézett -Megsülök.
  -Milyen akaratos...
  -Keiii... -kérleltem és ezúttal ő kuncogott fel.
   Minden porcikámmal éreztem amikor kigombolta a nadrágomat, megsimogatva egy különösen meleg helyen. Elállt a lélegzetem, csak azért, hogy utána akadozva térjen vissza. A nadrágtól megszabadítva egy enyhe szellőt éreztem lábujjaimon, majd valami nedves érintést ami jóleső borzongást indított útjára. Lenézve láttam, hogy Kei arcomat fürkészve nyalogat ezúttal lassan, felfele vándorolva.
   A boxeremig jutott, majd felemelkedett és a mellkasomra hajolt. Először csak nyalogatta egyik mellbimbóm, de hirtelen feldurvulva erősen megharapta. Hangosan nyögtem fel, egyszerre a fájdalom és a vágy hatására. Mert nagyon vágytam valamire. Még több pucér felületre, de ezúttal rajta, mondjuk rajtam is jól jönne, mert még mindig meleg van.
   Rángatni kezdtem a felsőjét, de a kezeinél megakadtam, mert egyikkel oldalamat cirógatta, másikkal a szabad mellbimbómat kényeztette.
  -Ke- ezúttal nem tudtam befejezni, mert felemelkedett róla és egy szó nélkül levette a pólóját. Meg a nadrágját.
   Amíg a nadrágjával foglalkozott egy belső késztetést követve a hasára vezettem a kezemet. Az izmok megrándultak az érintésemre, de nem érdekelt! Ezúttal én fedeztem fel a felsőtestét, majd felhajolva a nyakára nyomtam egy puszit. Nyakamat erőtlennek ítéltem meg, így visszahanyatlottam az ágyra, és a kezeimet a fejem felé ejtve néztem a szemeibe.
   Újra csirkének éreztem magamat, de vigasztalt a tudat, hogy hasonló tekintetekkel pislogtam felé.
  -Úgy érzem ebből még bajok lesznek- motyogta és az ajkaimra hajolt.
   Emlékeim szerint éppen csókolgatta a számat amikor végignyalt rajta. Meglepettségemben szétnyíltak ajkaim és a kis helyet kihasználva becsúsztatta rajta a nyelvét. Ezúttal a számba is bepréselte lángjait a bennem égő tűz és az utolsó pillanatban vettem levegőt orromon keresztül. Kezeimet a hajába vezettem és azt markolászva nyögdécseltem tovább.
   Kezeit mindenhol éreztem és egyszerre sehol se. Bárcsak lenne neki még egy pár! Ajkaimat pihentetve egyre lejjebb és lejjebb araszolt csókjaival az őrületbe kergetve, de a boxeremnél megállt. Rá emeltem fátyolos tekintetem és börtöneibe zárta sajátjaival. Szemem sarkában láttam, hogy felemelte egyik kezét, ezért erővel elszakítottam szemeink kapcsolatát és követtem azt.
   Kezeit a furcsán domborodó fehérneműre ejtette, minek hatására csillagokat láttam. Miközben továbbra is ugyanott tartva ujjait simogatni kezdett, nyögéseim egyre hangosabbak lettek, a szabad kezével elkezdett megszabadítani az utolsó engem takaró ruhától. Ujjait körém zárta és finoman húzogatni kezdte rajta a bőrt, de valami mozgolódást éreztem magam mellett.
   Halványan érzékeltem, hogy szabad kezével a komódban turkál, majd egy halk káromkodást követően egy flakont, és valami kicsi tárgyat vesz elő. A flakont maga mellé tette, és halk pattintást hallatva letörte a folyadékkal teli tárgynak a kupakját.
  -Ne lepődj meg, nem ez lesz a legjobb érzés- suttogta a füleimnek.
   Motoszkálást éreztem a fenekemnél és egy kellemetlen szúrást követően hidegség áradt szét bennem. Igaza volt, de az elöl munkálkodó keze valamelyest enyhített a körülményeken. Sőt! Visszájára fordította azokat.
  -Végy egy nagy levegőt! Próbálj meg ellazulni- nyugtatgatott amikor valami elkezdte szétfeszíteni bejáratomat. Mert igenis, per pillanat úgy érzem, mintha egy faltörő kossal próbálnának kinyitni. Sikeresen.
   A fájdalom először mindig jelentkezett, de szép lassan átváltozik valami erősen kellemessé. A sokadik méretnövekedést követően, hirtelen üresség veszi át az eddig engem betöltő kellemességet, és nyögéseimet szüneteltetve, kinyitom a szememet.
  -Most viszont, egyenesen szörnyű lesz, de csak az elején- mondja miközben ő is leveszi a boxerét. A flakonból valami zselésen folyékonyat nyom a kezeire, majd az ágaskodó óriásra kenegeti és újfent fölém hajol -Nagy levegő...
    És... AU! Ez nagyon rossz! Sírva próbálok menekülni, de magához ölel és csókolgatni kezd, az istenért se hagyva abba.
  -Sss! Sss! Minden rendben, bent van- suttogja a fülembe az értelmetlen szavakat, mert semmi sincs rendben!
  -De még mindig fá- próbáltam sopánkodni, de szájával megakadályozott.
   Újra körém zárta ujjait és mozgatni kezdte. Mindenét. A fájdalom már megint tünedezni kezdett amikor egyszer csak eddig ismeretlen forróság hullámzik keresztül rajtam. Az eddigi meleghez képest, ez a forróság olyan mintha a jeget viszonyítanánk a forrásban lévő vízhez. Ég és föld.
  -E-ez meg mi?- nyögdécseltem akadozva.
  -Ez drágám a te gyenge pontod- dörmögte és újra eltalált azon a bizonyos ponton.
   Könnyeim ezúttal a földön túli élvezettől kezdenek folyni. Már sokadszorra élvezünk el mindketten amikor a fáradtság kezd elhatalmasodni rajtam.
  -Kei... N-nem bírom tovább- nyöszörgök újfent.
  -Egyet értek- jön az életmentő válasz -Gyere,le kell fürödnünk- húz fel magával.
   Nem sikerül lábra állnom így karjaiban teszem meg a rövid utat. Berak a sokszemélyes kádba, megnyitja a csapot, majd mögém ül. Karjainak ölelésében elhelyezkedek és nem küzdök tovább, elalszom.