-Kai!- ordibálta egy ismeretlen hagy tulajdonosa.
-Ami!- szólt ezúttal egy kissé fáradtabb, de szintén boldogan Xelena.
-Amily én tényleg örülök neki, hogy megjöttél, de lejjebb vehetnéd a hangerőt. Vannak akik hajnalban még aludnának- jött ezúttal mellettem.
Kinyitottam a szemem és nagy nehezen ülésbe erőlködtem magam. Xena és a feltételezett nővére ölelgették egymást, a takarásban pedig Kai settenkedett feléjük.
-Hííí- kiáltottak fel hihetetlenül magasan amikor felemelte őket és forogni kezdett.
-Isten hozott!- puszilta meg Kai a nőt hosszasan, miután letette őket.
-Menjetek szobára, vagy bárhova máshova, csak ne itt csókolgassátok egymást könyörgöm...
-Kei? Ki az ott, melletted?- kérdezi a nő engem látva, de gyorsan a takaró alá bújok.
-Yuki, most csatlakozott hozzánk. Rövid, de szomorú történet. Kai kimennétek? Simont "haza" kéne kísérni és elmagyarázhatnád a történteket a menyasszonyodnak is.
-Rendben. Simon, Xena mosakodjatok meg. Ami, ha kérhetlek összepakolnál? Majd én összecsukom a kanapét, de beszélnem kellene velük.
-Igenis- hangzott a három felelet.
Hallottam, hogy hozzánk sétál, majd a szivacs besüppedése mutatja, hogy mellém ül.
-Ne félj már ennyire Yuki, nem fog bántani- mondja gyengéden miközben lehúzza rólam a takarót -Olyan mint Xena csak nagyobb kiadásban, Xena-tól pedig nem félsz. Nem de?
-De Xelena nem ő! Ő nagy és félelmetes...
-Nagy? Mégis hol? Legfeljebb egy magasak vagytok. Talán, ha mindketten krokodilokká válnátok nagyobb lenne mint te, de nálad mindenki nagyobb- ránézve a lányra igazat kell adnom neki.
-Kei, velem jössz?- szorítom meg a kezét még mindig az ismeretlenre nézve.
-Gyere te kisegér.
Kei mögött megközelítem a célpontot, majd egy szuperhalk köhintést követően felénk fordul.
-Amelia, had mutassam be neked Yuki-t. Yuki, ő Amelia. Amelia, ő itt Yuki- lökdös Kei Ameliához közelebb.
-Örvendek Yuki. Hívj csak Ami-nek- nyújtja kezét.
-Kei...- nyöszörgöm kínomban, de nem menekülhetek a mosolygó nő elől -Örvendek- fogom meg végül a kezeit, csak azért, hogy utána rögtön Kei mögé bújjak.
-Na de Yuki!- háborog Kei, és próbálna megfordítani, de nem hagyom neki. Siklóvá válok és a bokájára csavarodok -Ne most játsszál ékszeresdit!- mondja gyengéden.
-Hagyjad csak, majd megbékél! Biztos megijedt.
-Igen Sherlock? Erre honnan jöttél rá?!
-Fogd vissza magad Kei!
-Nem fogom! Képzeld a helyébe magad! Nem minden 18 éves ment keresztül olyan dolgokon amin ő! És a nagy részéről még nem is tudunk!
-Könyörgöm, nagyfiú már! Ne kezeld gyerekként!
-Mondod te aki még csak tavaly nőtt fel. Vedd már észre magad! Még ő is régebb óta felnőtt mint mi!
-Ne feledd hol a helyed!
-Na hol? Mondjad csak, hallgatom!
-Alattam, de még mennyire!
-Ha még igaz is lenne akkor sem fogom hagyni, hogy gúnyolódj a legjobb barátommal!
-Na jó! Most már elég! Fogjátok be! Megijesztitek a gyerekeket! A fiúról nem is beszélve!- üvöltötte el magát Ami.
És milyen igaza van! Simon és Xelena a fürdőszoba ajtó mögött bujdokolnak, én meg egy lepke képében a plafonon lapulok.
-Bocs. Igazad van. És neked is Kai. Hallod Yuki? Sajnálom- hajol le a bokájához -Ó, hogy az a-! Yuki? Nem láttátok merre ment? Nincs itt.
-Majd csak előkerül- nyugtatgatja Ami.
-Az nem olyan biztos. Nem ismerem még annyira jól, lehet, hogy nem jön elő. Franca már! Yuki? Gyere ide, kérlek!
-Csak semmi pánik! Gyereket nézzetek körül a fürdőben és itt, Ami tied a konyha, ha nincs ott segíts a gyerekeknek. Én a kastélyban nézek körül és mindenkinek szólok, hogy segítsen. Kei irány az erdő!
Egyiküknek se jut eszébe az, hogy átváltozzon pedig akkor éreznének. Kei-t követve kimegyek a szabadba, majd amikor eltávolodik tőlem emberként futni kezdek. Nem a legjobb ötlet, mert a kiküldött emberek üldözni kezdenek, így kínomban galambbá változok és a vízeséshez repülök. Felmegyek a tetejére és a félig hal énemet felvéve a folyásiránnyal ellentétesen kezdek úszni. Mögöttem az üldözők közül néhányan követik a példám, de a többség a földön folytatja az útját. Nem tudom, hogy hol vagyok, de nem érdekel, csak minél messzebb kerüljek tőlük.
Déltájban az óceánhoz érek. Vagy tenger? Nem tudom, valami nagy víztömeg. Érzem, hogy vannak mögöttem, így nem állok meg. Lemegyek a mélybe és várok. Nem kell sok idő máris látótávolságban vannak. Amikor meglátnak mindannyian ledermednek. Vannak ott különböző hüllők és halak, de még egy delfin is. Mielőtt még magukhoz térnének kilövöm magam a felszín felé. Megpróbálnak ugyan megállítani, de gyorsabb vagyok náluk.
Amikor felszínt érek még a vízben elkezdek változni. Ezúttal az Anyu rajzáról ismert hüllővé változok. Azt mondta Anyu, hogy ezt csak akkor vehetem fel, ha vele történt valami és menekülnöm kell. Sose mondta meg a nevét, de még csak magamat se láttam, hogy mi lett a végeredmény. Annyit tudok róla, hogy hatalmas, fehér, pikkelyes és, hogy ha akarom minden megfagy körülöttem. Teszteltük.
A szaglásom, a hallásom és a látásom is felerősödik, de nem szédülök bele, mert ebben az alakban sokkal több mindenre tudok odafigyelni mint bármelyik eddig ismertben. A felhők fölé szállok és figyelem, hogy mi történik odalenn. Ilyenkor sose félek mert mindenki olyan kicsinek tűnik. Visszaemlékezve az üvöltözésre így nyugodt fejjel észreveszem, hogy Kei csak engem védett.
Kellemetlen vas szaga terjed a levegőben. Szememet lehunyva a hallásra koncentrálok.
-Ha bármi történik vele, én kinyírlak!- milyen fura a hangja...
-Nem láttad, hogy mivé változott?! Sárkánnyá! Még kilométerekkel onnan is hatalmasnak láttuk. Egy perc se telt el azóta, vagy talán elfelejtetted?
-Nem felejtettem, de ha nem jön vissza, nem úszod meg egy törött orral!
-Kei, nem lesz semmi baj! Ha másban nem is, de benned és a gyerekekben bízik! És ha lehet hagyd abba a bőgést! Megijesztesz, évek óta nem láttalak sírni!- SÍR?!
-Utána küldök valakit, hogy megpróbálja lehozni. Egy gyereket úgysem fog bántani.
-Ami, a gyerekek nem tudnak addig felrepülni!
-Kei? Azt ajánlom nézz fel az égre.
-Mégis miért Ka- nem tudta befejezni, mert a könnytől maszatos arcának látványának hatására elüvöltöttem magam.
-A jó édesbe! Ez fáj!
-Kai ne nyavalyogj! Inkább hagyjuk magukra őket mielőtt Yuki összetaposna minket.
Amint meghallottam, hogy Kei sír rögtön összehúztam a szárnyaim a két oldalamra, de még a tüskéimet is magamhoz húztam, ahogy csak tudtam. Másodpercekkel később az üvöltés közben kinyitottam szárnyaim és abbahagytam az ereszkedést. Nem akarok én összetaposni senkit se, így kilométerekkel az ismeretlen tisztás fölött körözni kezdtem.
Kei szemébe nézek miközben leereszkedek. A földre érve még mindig egymást nézzük, de nem akarok visszaváltozni. Így legalább nem félek.
-Te óriás hülye!!! Tudod mennyire megijedtem?!- rohan felém és segítve neki lehajtom a fejemet a földre.
Körülöttünk az emberek gyülekeznek, így amikor már kezd feszélyezni a farkammal megfogom Kei-t és a fejem mögé teszem.
-Mégis mit akarsz Yuki?- kérdezi miközben megfogja a füleimet. Még szerencse, hogy azok is olyanok mintha szarvak lennének.
Egy picit megszorítom, majd elengedem a farkammal és felemelem a fejem a földről. Szárnyaimat kitárom majd egy kicsit hajlítgatom, és óvatosan felemelkedem. Kei folyton kéreget, hogy rakjam le, de nem hallgatok rá. A tenger felé veszem az irányt, majd kellő távolságra befagyasztom a vizet, és leszállok rá.
-Te hülye! Tudsz róla, hogy eszméletlenül hideg vagy most?!- didereg, de igaza van.
Becsusszanok a vízbe, majd a hátamra fordulok és a hasamra rakom. Ezt követően a jég eltűnik,és mivel a hasam az egyetlen hely rajtam ami meleg, kissé nyugodtabb fejjel nézelődik tovább.
-Szóóóval... Miért is hoztál ide?- értelmetlen kérdését hallva karmommal óvatosan letörlöm a sírásának utolsó bizonyítékait, mire édesen elpirul -Jól van, nagyfiú. Viszont vissza kéne mennünk. A végén még megijednek, hogy hova vittél.
Bólintok egyet és lassan elkezdek megfordulni. Mintha valami játék lenne elkezd egyre gyorsabban futni, és annak érdekében, hogy ne essen le, én is követni kezdem a tempóját. Egy ideig engem is szórakoztat a kacagása, de amikor kezd hányingerem lenni fokozatosan lelassulok.
-Na! Pedig olyan muris volt!
Felhorkanok és hátranézve hideg levegőt fújok rá.
-Értettem no! Milyen bátrak lettünk, uraság!- morogta amikor a nyakamra ült.
A hazaúton le-le csukódott a szemem, így a földet érést követően, amint leszállt rólam rögtön cicává alakultam és összegömbölyödtem. Hát mit ne mondjak, nem ez volt életem legsimább hete, de szerencsére, úgy látszik a vége fele közelít...
Elmélkedés közben éreztem, hogy felemelnek, és némi ringatózást követően, egy már ismerős ágyon adtam fel minden fennmaradással kapcsolatos próbálkozásom.
-Ami!- szólt ezúttal egy kissé fáradtabb, de szintén boldogan Xelena.
-Amily én tényleg örülök neki, hogy megjöttél, de lejjebb vehetnéd a hangerőt. Vannak akik hajnalban még aludnának- jött ezúttal mellettem.
Kinyitottam a szemem és nagy nehezen ülésbe erőlködtem magam. Xena és a feltételezett nővére ölelgették egymást, a takarásban pedig Kai settenkedett feléjük.
-Hííí- kiáltottak fel hihetetlenül magasan amikor felemelte őket és forogni kezdett.
-Isten hozott!- puszilta meg Kai a nőt hosszasan, miután letette őket.
-Menjetek szobára, vagy bárhova máshova, csak ne itt csókolgassátok egymást könyörgöm...
-Kei? Ki az ott, melletted?- kérdezi a nő engem látva, de gyorsan a takaró alá bújok.
-Yuki, most csatlakozott hozzánk. Rövid, de szomorú történet. Kai kimennétek? Simont "haza" kéne kísérni és elmagyarázhatnád a történteket a menyasszonyodnak is.
-Rendben. Simon, Xena mosakodjatok meg. Ami, ha kérhetlek összepakolnál? Majd én összecsukom a kanapét, de beszélnem kellene velük.
-Igenis- hangzott a három felelet.
Hallottam, hogy hozzánk sétál, majd a szivacs besüppedése mutatja, hogy mellém ül.
-Ne félj már ennyire Yuki, nem fog bántani- mondja gyengéden miközben lehúzza rólam a takarót -Olyan mint Xena csak nagyobb kiadásban, Xena-tól pedig nem félsz. Nem de?
-De Xelena nem ő! Ő nagy és félelmetes...
-Nagy? Mégis hol? Legfeljebb egy magasak vagytok. Talán, ha mindketten krokodilokká válnátok nagyobb lenne mint te, de nálad mindenki nagyobb- ránézve a lányra igazat kell adnom neki.
-Kei, velem jössz?- szorítom meg a kezét még mindig az ismeretlenre nézve.
-Gyere te kisegér.
Kei mögött megközelítem a célpontot, majd egy szuperhalk köhintést követően felénk fordul.
-Amelia, had mutassam be neked Yuki-t. Yuki, ő Amelia. Amelia, ő itt Yuki- lökdös Kei Ameliához közelebb.
-Örvendek Yuki. Hívj csak Ami-nek- nyújtja kezét.
-Kei...- nyöszörgöm kínomban, de nem menekülhetek a mosolygó nő elől -Örvendek- fogom meg végül a kezeit, csak azért, hogy utána rögtön Kei mögé bújjak.
-Na de Yuki!- háborog Kei, és próbálna megfordítani, de nem hagyom neki. Siklóvá válok és a bokájára csavarodok -Ne most játsszál ékszeresdit!- mondja gyengéden.
-Hagyjad csak, majd megbékél! Biztos megijedt.
-Igen Sherlock? Erre honnan jöttél rá?!
-Fogd vissza magad Kei!
-Nem fogom! Képzeld a helyébe magad! Nem minden 18 éves ment keresztül olyan dolgokon amin ő! És a nagy részéről még nem is tudunk!
-Könyörgöm, nagyfiú már! Ne kezeld gyerekként!
-Mondod te aki még csak tavaly nőtt fel. Vedd már észre magad! Még ő is régebb óta felnőtt mint mi!
-Ne feledd hol a helyed!
-Na hol? Mondjad csak, hallgatom!
-Alattam, de még mennyire!
-Ha még igaz is lenne akkor sem fogom hagyni, hogy gúnyolódj a legjobb barátommal!
-Na jó! Most már elég! Fogjátok be! Megijesztitek a gyerekeket! A fiúról nem is beszélve!- üvöltötte el magát Ami.
És milyen igaza van! Simon és Xelena a fürdőszoba ajtó mögött bujdokolnak, én meg egy lepke képében a plafonon lapulok.
-Bocs. Igazad van. És neked is Kai. Hallod Yuki? Sajnálom- hajol le a bokájához -Ó, hogy az a-! Yuki? Nem láttátok merre ment? Nincs itt.
-Majd csak előkerül- nyugtatgatja Ami.
-Az nem olyan biztos. Nem ismerem még annyira jól, lehet, hogy nem jön elő. Franca már! Yuki? Gyere ide, kérlek!
-Csak semmi pánik! Gyereket nézzetek körül a fürdőben és itt, Ami tied a konyha, ha nincs ott segíts a gyerekeknek. Én a kastélyban nézek körül és mindenkinek szólok, hogy segítsen. Kei irány az erdő!
Egyiküknek se jut eszébe az, hogy átváltozzon pedig akkor éreznének. Kei-t követve kimegyek a szabadba, majd amikor eltávolodik tőlem emberként futni kezdek. Nem a legjobb ötlet, mert a kiküldött emberek üldözni kezdenek, így kínomban galambbá változok és a vízeséshez repülök. Felmegyek a tetejére és a félig hal énemet felvéve a folyásiránnyal ellentétesen kezdek úszni. Mögöttem az üldözők közül néhányan követik a példám, de a többség a földön folytatja az útját. Nem tudom, hogy hol vagyok, de nem érdekel, csak minél messzebb kerüljek tőlük.
Déltájban az óceánhoz érek. Vagy tenger? Nem tudom, valami nagy víztömeg. Érzem, hogy vannak mögöttem, így nem állok meg. Lemegyek a mélybe és várok. Nem kell sok idő máris látótávolságban vannak. Amikor meglátnak mindannyian ledermednek. Vannak ott különböző hüllők és halak, de még egy delfin is. Mielőtt még magukhoz térnének kilövöm magam a felszín felé. Megpróbálnak ugyan megállítani, de gyorsabb vagyok náluk.
Amikor felszínt érek még a vízben elkezdek változni. Ezúttal az Anyu rajzáról ismert hüllővé változok. Azt mondta Anyu, hogy ezt csak akkor vehetem fel, ha vele történt valami és menekülnöm kell. Sose mondta meg a nevét, de még csak magamat se láttam, hogy mi lett a végeredmény. Annyit tudok róla, hogy hatalmas, fehér, pikkelyes és, hogy ha akarom minden megfagy körülöttem. Teszteltük.
A szaglásom, a hallásom és a látásom is felerősödik, de nem szédülök bele, mert ebben az alakban sokkal több mindenre tudok odafigyelni mint bármelyik eddig ismertben. A felhők fölé szállok és figyelem, hogy mi történik odalenn. Ilyenkor sose félek mert mindenki olyan kicsinek tűnik. Visszaemlékezve az üvöltözésre így nyugodt fejjel észreveszem, hogy Kei csak engem védett.
Kellemetlen vas szaga terjed a levegőben. Szememet lehunyva a hallásra koncentrálok.
-Ha bármi történik vele, én kinyírlak!- milyen fura a hangja...
-Nem láttad, hogy mivé változott?! Sárkánnyá! Még kilométerekkel onnan is hatalmasnak láttuk. Egy perc se telt el azóta, vagy talán elfelejtetted?
-Nem felejtettem, de ha nem jön vissza, nem úszod meg egy törött orral!
-Kei, nem lesz semmi baj! Ha másban nem is, de benned és a gyerekekben bízik! És ha lehet hagyd abba a bőgést! Megijesztesz, évek óta nem láttalak sírni!- SÍR?!
-Utána küldök valakit, hogy megpróbálja lehozni. Egy gyereket úgysem fog bántani.
-Ami, a gyerekek nem tudnak addig felrepülni!
-Kei? Azt ajánlom nézz fel az égre.
-Mégis miért Ka- nem tudta befejezni, mert a könnytől maszatos arcának látványának hatására elüvöltöttem magam.
-A jó édesbe! Ez fáj!
-Kai ne nyavalyogj! Inkább hagyjuk magukra őket mielőtt Yuki összetaposna minket.
Amint meghallottam, hogy Kei sír rögtön összehúztam a szárnyaim a két oldalamra, de még a tüskéimet is magamhoz húztam, ahogy csak tudtam. Másodpercekkel később az üvöltés közben kinyitottam szárnyaim és abbahagytam az ereszkedést. Nem akarok én összetaposni senkit se, így kilométerekkel az ismeretlen tisztás fölött körözni kezdtem.
Kei szemébe nézek miközben leereszkedek. A földre érve még mindig egymást nézzük, de nem akarok visszaváltozni. Így legalább nem félek.
-Te óriás hülye!!! Tudod mennyire megijedtem?!- rohan felém és segítve neki lehajtom a fejemet a földre.
Körülöttünk az emberek gyülekeznek, így amikor már kezd feszélyezni a farkammal megfogom Kei-t és a fejem mögé teszem.
-Mégis mit akarsz Yuki?- kérdezi miközben megfogja a füleimet. Még szerencse, hogy azok is olyanok mintha szarvak lennének.
Egy picit megszorítom, majd elengedem a farkammal és felemelem a fejem a földről. Szárnyaimat kitárom majd egy kicsit hajlítgatom, és óvatosan felemelkedem. Kei folyton kéreget, hogy rakjam le, de nem hallgatok rá. A tenger felé veszem az irányt, majd kellő távolságra befagyasztom a vizet, és leszállok rá.
-Te hülye! Tudsz róla, hogy eszméletlenül hideg vagy most?!- didereg, de igaza van.
Becsusszanok a vízbe, majd a hátamra fordulok és a hasamra rakom. Ezt követően a jég eltűnik,és mivel a hasam az egyetlen hely rajtam ami meleg, kissé nyugodtabb fejjel nézelődik tovább.
-Szóóóval... Miért is hoztál ide?- értelmetlen kérdését hallva karmommal óvatosan letörlöm a sírásának utolsó bizonyítékait, mire édesen elpirul -Jól van, nagyfiú. Viszont vissza kéne mennünk. A végén még megijednek, hogy hova vittél.
Bólintok egyet és lassan elkezdek megfordulni. Mintha valami játék lenne elkezd egyre gyorsabban futni, és annak érdekében, hogy ne essen le, én is követni kezdem a tempóját. Egy ideig engem is szórakoztat a kacagása, de amikor kezd hányingerem lenni fokozatosan lelassulok.
-Na! Pedig olyan muris volt!
Felhorkanok és hátranézve hideg levegőt fújok rá.
-Értettem no! Milyen bátrak lettünk, uraság!- morogta amikor a nyakamra ült.
A hazaúton le-le csukódott a szemem, így a földet érést követően, amint leszállt rólam rögtön cicává alakultam és összegömbölyödtem. Hát mit ne mondjak, nem ez volt életem legsimább hete, de szerencsére, úgy látszik a vége fele közelít...
Elmélkedés közben éreztem, hogy felemelnek, és némi ringatózást követően, egy már ismerős ágyon adtam fel minden fennmaradással kapcsolatos próbálkozásom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése