9. Hello Mama 2

   Hétfő óta gyötörnek az olykor felbukkanó rosszullétek és most csütörtök van az orvos mégsem tudja megmondani, hogy mi a bajom. Biztonság esetére nem hagyhatom el a szigetet, mert, ha fertőző akkor nem tudnak mit csinálni vele, és Kei-en kívül mindenki hazament. A mai napon még nem volt hányingerem, de a fáradtság miatt csak délután ébredtem. Mert igen, az utóbbi pár napban nagyon fáradt voltam, és a hányingerek ellenére is naponta minimum kettő kilót híztam, de egyenlőre nem tudjuk, hogy miért.

   Amikor felébredtem egyedül voltam a szobámban, Kei biztos a laptopján nézegetett megint orvosi oldalakat, hogy rájöjjön mi bajom van. Kisettenkedtem a konyhába és valami szagtalan ételt pakoltam magamba. Fél óra intenzív evést követően, ezúttal hányinger nélkül hagytam el a konyhát. A szobámba érve egy furcsa lökést éreztem belülről ezért leülve az ágyamra a hasamra tettem a kezem.

   A lökés megismétlődött, de nem értettem, hogy miért. Azután eszembe jutott egy beszélgetés Apuval mielőtt meghalt. De nem! Ennek az esélye... Nagy. Ó, hogy az a, nagyon nagy! Még védekezni se védekeztünk! Megijedtem és gondolkozni szerettem volna, ezért egy cetlire leírtam Kei-nek, hogy ne keressen, majd jövök, és egy celluxszal az ajtómra ragasztottam.

   Kinyitva a bejárati ajtót megcsapott a meleg, így a pólómat levettem, és miután bekentem magam naptejjel, elmentem sétálni. Lépten nyomon állatokba ütköztem és legyen ragadozó, növényevő, apró illetve nagy, mindegyik hozzám bújt, majd rövid idő után utat adott a következőnek. Fura. Tény és való, hogy az állatok jobban szeretnek a kelleténél, de nem szoktak így viselkedni.

   Egy óra múlva, miután megkértem az egyiküket, hogy vezessen valami vízlelőhelyhez, a tenger mellett találtam magam. Félkör alakban sziklák vették körül és egy barlangon keresztül mentünk oda, de a kilátás gyönyörű, a víz pedig kristálytiszta volt. Kivételesen nem változtam át, pedig nagy volt a kísértés, csak levettem a nadrágom és, mivel fürdőgatya volt alatta, felfeküdtem a vízre. 

   Kellemesen hűvös volt, és a halak is hozzám jöttek, így rájuk bízva magam a hasamra tettem a kezem és elaludtam. Amikor felkeltem egy sziklán voltam és egy medve mama bújt hozzám a bocsaival, így a hideg messze elkerült, de a csillagokat a fejem fölött semmi se takarta el. Már teljesen megszáradtam, ezért igencsak későre járhat így egy kicsit pánikba estem.

   Körülnézve eszembe jutott, hogy nem tudom hol vagyok ezért a vízbe vetettem magam és úszni kezdtem a part mellett. Egy magányos delfin úszott felém ezért eszembe jutott átváltozni és így már sokkal gyorsabban haladtam. Kétségbeesetten kerestem a stéget, de sehol sem láttam. Már ott tartottam, hogy feladom amikor fényeket láttam a távolban. A delfin végig mellettem úszott tartva velem az iramot, így nem féltem a sötétségtől, ami sikertelenül próbált bekebelezni.

   A stégen még épphogy fel tudtam kapaszkodni, de felállni már nem sikerült. Mindenem fázott és a víz súlya is lehúzott, a fáradtságról nem is beszélve. Most jutott az eszembe, hogy ott maradt a nadrágom, de inkább úgy döntöttem, hogy majd máskor megyek vissza érte. Egy ideje lihegtem már miközben a hasamat próbáltam melegíteni, amikor észrevettem, hogy a delfin még mindig mellettem úszkál, le nem véve rólam a szemeit.

   Erőtlenül felé nyújtottam a kezeim és közelebb úszva beletette a fejét. Egy picit néztem, de egy újabb rúgás a hasamra térítette a figyelmemet. Ha jobban megnéztem, már látható volt, hogy természetellenesen egy halom dudorodott rajta. Nem tudom, hogy nem vettem eddig észre,mert most szinte kiszúrta a szememet akkora volt. Még, ha igazak is a feltételezéseim, biztos vagyok benne, hogy nem kellene ilyen gyorsan nőnie. Azaz nőniük. Mert valamiért biztos vagyok abban, hogy nem egyedül van.

   A súly eltűnt a kezemből ezért megint oldalra néztem, így pont elkapva azt a pillanatot amikor a delfin helyét egy férfi veszi át. Ó, hogy az a! Annyira kétségbe voltam esve, hogy nem éreztem, hogy nem egy állattal van dolgom. Párduccá változtam, és morogva hátrálni kezdtem az erdő felé.

  -Yuki, változz vissza!- mondta az ismeretlen és meglepve vettem észre, hogy visszaváltoztam.

   Öntudatlanul nyüszítettem fel és megpróbáltam felállni, de a lábaim remegésével még az adrenalin sem tudott segíteni, így újra térdre hulltam.

  -Azért ennyire nem lehetek ijesztő- mondta és kijött a vízből.

   Alaposan megnéztem és egy harmincas éveinek elején járó kék szemű, fehér hajú férfinak tűnt. Rövidnadrág, és egy póló volt rajta, de a lábán cipőt nem viselt... Fehér?! Újra a hajára néztem, és nem tűnt festettnek, mert a szemöldöke és a szempillái is ugyanolyan színűek voltak. 

  -Ki vagy te?- kérdeztem tőle bambán, de nem foglakozott vele. Odajött hozzám, levette magáról a pólóját, majd gyengéden rám rakta és szorosan átölelt. Eddig ismeretlen melegség töltött el és immár biztonságban érezve magam, hozzábújtam.

  -Csak mond, hogy tudod, hogy mi történik veled!- könyörgött.

  -Tudom. De azt még nem, hogy te ki vagy...- válaszoltam felnézve rá, bár már sejtettem a választ, mert valami derengeni kezdett.

  -Ez lehet, hogy hülyén fog hangzani, de az anyád- nem hittem, hogy valaha újra látni fogom őt. Mindig is azt hittem, hogy csak álmodtam az egészet, és Apuék csak viccelődnek velem -Azaz, hááát, hogy is mondjam... Egyszerűen mondva én szültelek. Tudom, bonyolult, meg minden, de ha felfogod a helyzetedet akkor sokkal könnyebben- egyre idegesebb lett, ezért cselekvésre szántam magamat.

   Átöleltem a nyakát és szorosan magamhoz húztam. Apu, és a húga (akiről sokáig azt hittem, hogy tényleg az, hogy az anyám) sokszor elmagyarázták, hogy különleges vagyok. Eddig nem teljesen hittem el, de a már engem ölelő férfit nézve, meg a rugdosódókat a hasamban érezve, kénytelen vagyok elfogadni, hogy igenis mindkét szülőm férfi volt. Ez azért nem olyan egyszerű.

  -Miért mentél el?- ezt sose értettem, mert azt mondták, hogy nagyon szeretett, de nem magyarázták el, hogy miért hagyott magamra.

  -Kénytelen voltam rá! Haza kellett mennem, hogy rájöjjek miként volt lehetséges, hogy teherbe essek, meg neked is tudnod kellett, hogy honnan származol. De a régi kastélyunk nagyon rossz állapotban volt, a naplókat pedig macskakaparással írták és a hetekből hónapok, a hónapokból pedig évek lettek, amikor pedig végre rájöttem, hogy mi történt, már nem találtalak titeket. Azt is hallottam, hogy apád meghalt és csak remélni tudtam, hogy ti rendben vagytok- hadarta a könnyeinek szabad utat engedve -Annyira sajnálom kincsem! Mindent megtettem, hogy megtaláljalak titeket, de nagyon jól rejtőztetek! Eszembe se jutott, hogy nem hagytátok el az országot!

  -Elhagytuk, de a szülinapomkor mindig visszajöttünk. Mindketten meghaltak! Azt hittem, már te is meghaltál!- zokogtam a vállába és szorosabban átölelt -Még a neveteket se tudom- suttogtam amikor mindketten lenyugodtunk egy kicsit.

  -Az mégis, hogy lehet?- nézett mélyen a szemembe.

  -Sose mondták.

  -Hmm. Ezt nem értem. Mondjuk most már mindegy. Az apád Shotaro volt, a húga pedig Satsuki. Amawake Shotaro, és Satsuki. Én pedig Shiro. Tomei Shiro. Neked pedig, mivel mindketten meghaltak hivatalosan is én vagyok a gyámod, így Tomei Yuki a neved. Reméltük, hogy ez nem következik be, de benne volt a végrendeletükben. Apáddal az iskolában találkoztunk, és amikor kiderült, hogy terhes vagyok már dolgoztunk. Satsuki eljátszotta, hogy ő vár gyereket, miközben mindent megtettünk, hogy ne jöjjenek rá, hogy én vagyok az. Satsuki volt a szülésznőm, és az egyetlen szerencse az az volt, hogy annak tanult, bár állatként szültem, de nem volt nehéz, mert amikor átváltoztam mindig nőivarú lettem. Észrevetted? Az előbb te is az voltál- hadarta szinte egy szuszra.

  -Nem- most először hallottam az egészet. Eddig csak annyit mondtak, hogy férfi szült -Te tudtad, hogy egyedül fogok megszületni?- kérdeztem amikor újabb rúgást érzékeltem.

  -Igen, de az is besegített, hogy ultrahanggal ellenőriztük. Te tudod?- csillant fel a szeme, mire egy kicsit elmosolyodtam.

  -Egyenlőre csak annyit, hogy többen lesznek- nevettem fel.

  -Már rúgnak?

  -Ma éreztem először. Érzed? Most is mozognak- megfogtam az egyik kezét és a hasamra tettem.

   A gyerekek egy kicsit lenyugodtak, de hamar újra rugdosni kezdtek.

  -Mintha tudnák, hogy róluk van szó. Na és az apjuk tud róla?- hirtelen megfeszültem, és nem válaszoltam -Yuki, mond, hogy elmondtad neki!

  -Nem. Én is ma tudtam meg. Miután Any-, Satsuki meghalt minden olyan gyorsan történt. Ő olyan kedves volt velem! Folyamatosan védett és engedte, hogy hozzábújjak. Aztán a hétvégén idejöttünk pihenni és valami italt ittunk és nagyon jól éreztük magunk és olyan jó volt az érintése, és és NA! Utána reggel, már jöttek a rosszullétek meg a fáradtság. Minden újra összezavarodott, csak ma jutott eszembe, hogy Apu mindenre figyelmeztetett, de annyira megijedtem, hogy inkább elmenekültem!- sírtam újra el magam.

  -Mióta ismeritek egymást?- kérdezte hűvösen. Felnéztem és úgy döntöttem jobban teszem, ha csöndben maradok -MIÓTA?- üvöltötte el magát.

  -Két hete- suttogtam.

  -Tessék? Nem hallottam.

  -Két hete- néztem ezúttal a szemébe.

  -Hogy hívják?

  -Kei.

  -Itt van a szigeten?

  -Itt.

  -Hol találom?

  -Arra- mutattam az út felé.

  -Szálj fel.

   Először nem értettem, hogy mit akar,de amikor lóvá változott nyilvánvalóvá vált. Mivel ő nem volt olyan kicsi ezért nehezen, de felhúzódzkodtam, majd miután megkapaszkodtam rögtön kilőtt. Egész úton azon gondolkoztam, hogy ezt mégis, hogy úszom meg, így hirtelen ért a megállás és majdnem leestem. Miután leszálltam róla, átváltozott és megfogva a kezemet maga után húzott.

  -MOST AZONNAL GYERE ELŐ KEI! NE AKARD, HOGY ÉN KERESSELEK MEG!-üvöltötte amikor becsapta az ajtót.

   Pár másodpercnyi csönd után ismerős lábdobogás hallatszott. Kei kétségbeesetten érkezett meg, de amikor meglátott minket egy kicsi megnyugodott, majd összeráncolta a homlokát

  -Maga mégis kics-

  -Tőlem te ne kérdezz semmit! Arra ugyan van mentséged, hogy mi történik most Yuki-val, de arra nem, hogy leitattad és utána megbasztad! Könyörgöm, alig múlt el 18, és két hete ismerted meg!- folytatta Shiro egy kicsit nyugodtabban, de még mindig idegesen. Azaz Anyu. 

  -Először is, én is ugyanúgy részeg voltam, de nem ellenkezett egy picit se! Másodszor, nem tehetek róla, hogy első látásra beleszerettem! Harmadszor, mégis kicsoda maga és mit tud az állapotáról?- miközben beszélt egyre közelebb jött, végül egy erős rántással kitépett a kezéből és magához ölelt.

   Anyu összefonta a karjait és sokkal nyugodtabban folytatta.

  -Na ez egy húzós menet lesz. Ajánlom, hogy mindannyian üljünk le valahova- folytatta már egészen gyengéden és kezdtem megérteni, hogy miről is van szó.
   Félve pillantottam Anyámra, mert aggodalmat éreztem a hangsúlyában.
  -Mindenek előtt Yuki-nak egy forró fürdőre, önnek pedig valami ruhára lenne szüksége. Én addig csinálok valami ételt, mert mióta észrevettem, hogy elmentél nem nagyon ettem- összekócolta a hajam, és elment az ebédlő felé.
  -Gyere- fogtam meg Shiro-anyu kezét.
   Rekord sebességgel fürödtem le, a lehető legkevesebbet pillantva a hasamra, de nem bírtam ki, néha-néha megsimogattam őket. Nem az ő hibájuk. Egy törülközőt csavartam a derekamra és amikor kiléptem a szobámba amíg felöltöztem Anyu végig a domborodó pocakom nézte.
  -Túl gyorsan nőnek. Mondjuk te is kinn voltál hat hónapon belül, de ők hamarabb meglesznek- gondolkodott hangosan.
  -Ez egyenlőre még ráér- átmentem Kei szobájába és magamhoz vettem egy pólót -Egyenlőre el kell hitetnünk az apával, hogy gyerekei lesznek.
  -Az nem lesz nehéz. Azon csodálkozom, hogy eddig nem vettétek észre, akkora a hasad.
  -Az utóbbi időben, sokkal többet ettem, ráadásul tegnap feleekkora se volt még- emlékszem vissza.
  -Készen vagytok?- nyitott be Kei.
  -A haja még vizes, egy kicsit kimennél még?- húzta az időt Anyu.
  -Persze- felelte zavarodottan.
  -Amúgy, hogy hívjalak?- jutott hirtelen az eszembe.
  -Örülnék neki, ha egyszer, majd "Anyu"-nak szólítanál, de addig is megfelel a Shiro- felelte reménykedve.
  -Shiro.. Illik hozzád- a hajának nem volt olyan ezüstös beütése mint az enyémnek, de nagyon szép volt, és a bőre is egy kicsit sötétebb volt mint az enyém -Az Anyut még nehéz lenne megszokni, de emiatt ne aggódj. Hidd el, szeretlek téged. Nagyon is- öleltem át.
  -Köszönöm- suttogta.
   Mivel magasabb volt mint én, kényelmesen elfértem a karjai között.
  -Remélem tudod, hogy ez húzós menet lesz. Nem akarlak ennél jobban is megrémíteni, de apáddal mi is majdnem szakítottunk amikor kiderült, hogy terhes vagyok. Egy hétnél tovább nem bírtuk ki, de ettől függetlenül bármi megtörténhet. És te szerencsére egyedül voltál. Benned pedig... Hát csak annyit tudok biztosra, hogy én melletted leszek, bármi történjék is.
   Halkan sétáltunk a nappali felé, és egész úton a kezét szorongattam. Kei már várt minket, és bár nyújtotta felénk a kezét, nem figyeltem rá, hanem inkább Shiro ölébe bújtam amin ő lepődött meg a legjobban.
  -Most már tényleg kíváncsi vagyok arra, hogy ki maga- szólt hűvösen Kei, és jobban összehúztam magam, hogy még véletlenül se látszódjon a hasam mérete.
  -Gyors, vagy lassú mesét akarsz? Előre figyelmeztetlek, hogy mindenképpen megrázó lesz!- szólt elnézően Shiro.
  -Gyorsat, egy névvel megtoldva- mondta tömören.
  -Te akartad. Na akkor jól figyelj. A nevem Tomei Shiro, és Yuki anyja vagyok. És azért vagyok itt, mert részegen felcsináltad Yuki-t- na ez tényleg rövid volt. Még kisebbre húztam magam össze,és próbáltam visszatartani a sírást.
  -... Mi?- jött a megdöbbent kérdés, és megpróbáltam elmenekülni, de Anyu sokkal erősebbnek bizonyult.
  -Jól hallottad. Én szültem őt, és mivel a sokkhatás miatt kiment a fejéből, drága fiam elfelejtette, hogy akár nála is előfordulhat. Elmondása szerint ma jutott eszébe.
  -De hát bizton állíthatom, hogy egyikőjük sem nő!- értetlenkedett.
  -Ha nekem nem is hiszel a szemednek kénytelen leszel- mondta Shiro -Yuki mutasd a hasad!
  -Nem akarom- most már zokogtam, a szememet eltakarva.
  -Muszáj lesz drágám, másképp nem hiszi el- simogatott gyengéden.
   Nagy levegőt vettem és felálltam az öléből, ahova eddig bújtam. A teljes mértékben összezavarodott Kei-re nézve nem javult az állapotom, de Anyu meglökött hátulról. Most már minden mindegy alapon levettem a pólómat és elé lépve megfogtam a kezét majd a hasamra tettem. Megrándult amikor hozzáért, de gyengéden simogató mozdulatokkal mozgatta rajta.
  -Még, ha igazat is mondotok, és semmit se tudok a terhességről, de nekem ez túl nagynak érződik- még nem ért oda a keze ahol éppen mocorognak, de jó úton járt.
  -Sokkal gyorsabb lefolyású az első terhességünk, különösen az övé. Ráadásul többen vannak- mondta gyengéden Shiro, amikor nem szólaltam meg.
   Kei keze megállt a mozdulat közepén, ezért megfogtam és a jó helyre tettem. Elállt a lélegzete és rögtön elkapta kezeit, mintha tűzbe nyúlt volna. Már kezdtem megnyugodni, de erre görcsös zokogás döntött le a lábamról. Ha nem akar minket én nem bírom ki!
   Lerogytam a földre és a lehető leghalkabban próbáltam maradni, de a vállam egyértelműen rángatózott és valami halk nyöszörgés is kijött belőlem. Pár másodperccel később, valaki esetlenül a karjaiba vett és leült velem a fotelba.
  -Sss. Semmi baj- suttogta Kei. Szorosan hozzábújtam és éreztem, hogy a bennem lakók egyre kétségbeesettebben rugdosódnak.
  -Kicsim, próbálj meg lenyugodni. Nem tesz jót a gyerekeknek, ha pánikolni kezdesz- hallottam Anyu hangját a távolból.
   Mély levegő, vár, kifúj. Megismételtem párszor és szép lassan abbamaradt a sírás. Kei öleléséből egy kicsit kibújtam, és elhelyezkedtem a karjai között.
  -Úgy látszik, rám ütöttél. Én is síró várandós voltam- erre mindannyian elnevettük magunk.
  -Minden rendben?- kérdeztem Kei-t.
   Rárakta kezét a hasamra és miután megtalálta a rugdosódókat kifújta az addig bent tartott levegőt.
  -Igen, valahogy csak megoldjuk.
   Elmosolyodtam, de a semmiből egy nagy erejű fáradtságlöket eltalált, és egy suta "joccakát" kinyögése után nyugovóra tértem.