Egy hatalmas erdő terült el körülöttem. Tátott szájjal néztem keresztül a kerten, de nem láttam sehol, se a végét.
-Hol vagyunk?- tettem fel a lényegre törő kérdést Kei-nek.
-A családunk magánszigetén. Még a szüleink vették, de miután meghaltak ide költöztünk.
-Ti gazdagok vagytok?
-Mondjuk inkább úgy, hogy gyűjtögetők. Ritkán kötekedünk, és embereknek segítünk. Amikor találkoztunk azért voltunk ott, mert kaptunk egy fülest, hogy embereket tartanak fogva a pincében, de vaklármának bizonyult, úgyhogy fogtuk a pénzt, meg titeket, és leléptünk.
-Minket?
-Téged és anyád- mondta halkan.
-Értem- mostanra annyi minden történt, hogy szinte elfeledkeztem róla. De muszáj megpróbálnom.
Anyu azt mondta, hogy ha egyszer valami miatt örökre el kell válnunk, ne bánkódjak, mert a végén minden jóra fordul. Most egy gyönyörű erdőben sétálok egy kedves emberrel, és hosszú idő óta először nem akar bántani senki. Ránézek Kei-re és egy nagyon jó dolog jut az eszembe. Amikor nem engem néz meglököm és kedvenc alakom felvéve futok el előle. Amikor megérzem, hogy ő is átváltozott nagyobb iramra kapcsolok. Csak akkor jut eszembe, hogy nem ajánlatos egy gepárddal fogócskázni amikor játékosan a farkamhoz kapott.
Gyorsan én is gepárdra váltok, de a hirtelen közelsége amit az azonos fajta eredményezett, lábra terít. Pislogni sincs időm átesik rajtam, így magamhoz tudok térni a hirtelen sokkból. Én még viszonylag friss vagyok ő pedig már teljesen lefáradt. A zöld világ közepén nézünk "gepárdszemet" és bármilyen szép is a táj, nem tudom elszakítani tőle a tekintetem. Még mindig fekszem amikor feláll és körözni kezd körülöttem. Követem minden mozdulatát, de egyre jobban megbabonáz és bárhogy próbálok, nem tudok a futásra még csak gondolni se.
Megérezheti a kedélyállapotom, mert egyre jobban közeledik. Körülöttünk madarak ezrei csiripelnek sok száz különböző nyelven, és egyszer csak megértem mit magyaráznak. Tavasz révén eléggé zavarba hoz így felpattanva a sűrűbe ugrom. A víz csobogása egyre közelebbről hallatszik, majd egy gyönyörű vízeséssel találom szemben magam. Nem gondolkozom csak belevetem magam az őt körülölelő lélegzetelállítóan kék tóba.
A hideg hatására megrezzenek, de egy másodpercet sem töltök a víz alatt, már át is változtam. Ezúttal csak részlegesen egy kék hallá változok, és mivel a kék szín az egyetlen amit fel tudok venni a szemeim miatt, uszonyomon a pikkely megtartja az eredeti színét. Egy kicsit összemegyek, füleim elhegyesednek és megnyúlnak, ujjaim között hártyák nőnek és mellkasom eltűnik, csak a csontok sejlenek át pikkelyeimen melyek a kopoltyúim vonaláig fokozatosan eltünedeznek.
Még akkor kísérleteztem ki ezt a fajt amikor Anyuval egy eldugott tengerparton jártunk és megkért, hogy próbáljam meg a részleges átalakulást, majd a kezembe adott egy halat és ő is velem jött a tengerbe. Nem fájt csak tipikusan az a "valamit még nem fejeztem be" érzés vett rajtam úrrá, de a negyedik próbálkozásra már teljesen el tudtam különíteni az embertől és a haltól is egyaránt. Az egyetlen ami nem sikerült, az a hangszálaim megtartása így teljesen néma lettem, a parton is tudtam létezni, mert a tüdőm összement, de ugyanúgy működött kisebb teljesítményben, de ha kiszáradtam kénytelen voltam visszaváltozni.
A víz hőmérsékletét nem érzem, de nyugtató hatását megtartja, pillanatok alatt elveszek a vízben lévő élőlények hadának csodálásával. Eddig számomra ismeretlen növények hadai közt különböző fajtájú állatok sokszínű egyedei jöttömre először megijednek, de hamar kíváncsivá válnak. Mindannyian körülöttem úszkálnak és én mosolyogva forgok körbe körbe viszonozva hangulatokat, beszélve nyelvükön, mely a víz alatt az én számból kiejtve furcsa dallamnak tűnik csupán. Megrezzenek amikor hallok egy csobbanást és a körülöttem lévők hirtelen bújnak a takarásomba, ami nem mellesleg nem sikerül, mert többen vannak mint amennyit el lehetne rejteni a testemmel.
Lassan fordulok meg és a döbbenettől lefagyott Kei-el találom magam. Nézem egy kicsit, majd körülbelül egy perc elteltével megfogom a kezét és felhúzom magammal a felszínre. Hajam súlya húz lefelé a levegőn, de figyelmen kívül hagyom és magam elé emelem a megdermedt embert, aki miután felfogta, hogy itt van levegő magához térve falatozza az életmentő oxigént.
-Te most komolyan sellővé változtál?- kérdezi két köhögés között.
Lebukok a víz alá és magamhoz hívok egy olyan halat akiről magamat mintáztam. Félve közelít felém, de nyugtatgatások közepette gyengéden magamhoz ölelem és a víz alatt tartva kidugom fejem a víz felé. Ránézek Kei-re, majd a karjaim között nyugodtan úszkáló gyönyörre mutatok utána pedig magamra. Ezt még meg kell ismételnem párszor míg felfogja, hogy miről van szó. Ez idő alatt a vízi élővilág minden mozgásképes tagja újra körülöttem, körülöttünk úszkál.
-Részlegesen is tudsz átalakulni?- bólintás -Én még nem próbáltam, de a macskafajtáknak általában menni szokott- gondolkozott hangosan -Viszont másoknak, csak nagyon ritkán. Az, hogy egy hal alapú is megtudja ezt csinálni szinte elképzelhetetlen, annyira különböznek az emberektől. Megfoghatlak?
Válaszadás helyett a torkomra mutatva figyelmeztetem, hogy vegyen levegőt és lehúzom magammal a víz alá. A körülöttünk lévő halakra emeli a szemét, de nem enged el, így finoman lefeszegetem magamról a kezét. Rám kapja értetlen pillantását, de hagyja magát, majd távolabb úszva tőle felemelem uszonyom, hogy vízszintesen legyek és lehunyva a szemem, fekszem a halak gyűrűjében.
Érzem a víz mozgásából, hogy egy felszíni levegővétel után felém közelít. Megrezzenek a finom simogatásra az uszonyomon és énekelni kezdek a halakkal. A simogatás nem marad abba, fokozatosan halad egyre feljebb a combomról a hasamra ugorva. Nyilván nem tudja, hogy ebben az alakomban nincs semmi olyan testrészem ami miatt egy kicsit is zavarban kéne lennem, hogy esetleg hozzányúlnak, de nem feszegetem a dolgot csak élvezem, ahogy elkezd gyengéden a hasamra fordítani.
Az eddig körülöttem lebegő hajam arrébb tolja és végigsimít a gerincemen. A halak körülöttünk egyirányú örvénylésbe kezdenek fokozódó énekem hallatán, de nem sikerül visszafognom magam. Ijedten nyitom ki szemeim és gyors uszonycsapásokkal hagyom ott az újfent meglepett egyént. A színes örvényen keresztül látom, hogy a kezeit nézi. Néhány nagyobb sikló a kérésemre felfelé kezdik noszogatni, hogy ne felejtse el megint, hogy nem vízi lény, nincs kopoltyúja.
Míg ő fent van nyugtatgatom magamat, és próbálok rájönni mi történhetett az előbb. Még mindig reszketek, de az éneklést már abbahagytam. A körülöttem lévők abbahagyják a körözést, de nem mennek el a közelemből, hátha megint történik valami. Karjaimat magam köré kulcsolva hagyom, hogy újra megközelítsen.
Egy kezet érzek az arcomon és szemeim kinyitva dőlök az érintésébe. Felfelé mutogat, és megfogva egyik kezem, húzni kezd. Ebben a testemben sokkal nehezebb vagyok így nehezen megy neki ezért én is úszni kezdek mellette.
-Minden rendben?- bólintás -Miért nem beszélsz?- mondok valamit, majd lehúzom a víz alá és ott is megismétlem. Fenn csupán tátogásnak tűnt, de lent egy szelíd dallam kúszott ki az ajkaim közül -Szép hangod van- mosolygott -Lassan vissza kell mennünk. Ma megint együtt ebédelünk a többiekkel. Ne vágj ilyen fancsali képet! Amíg nem szoknak meg téged muszáj lesz- simogatta meg ezúttal az arcom nyugtatóan.
Míg ő kifelé úszkált én szomorúan elköszöntem a többiektől. Kinyújtottam kezeim, és a legkisebbtől a legnagyobbik mindegyik hozzám ért, majd kifele vettem az utat. Egy sziklára csusszantam és a napon kezdtem száradni. Kei is odajött mellém és félszemmel láttam, hogy csillogó pikkelyeim nézte.
Amikor kezdett kényelmetlenné válni a szárazság emberré változtam. Ruháim szárazak voltak, mert azt nem érte víz így már csupán napoztam a sziklán. Elaludhattam, mert arra nyitottam a szemem, hogy Kei a karjai közt sétál velem visszafelé, de kényelmesen elhelyezkedtem és onnan néztem a mellettünk elsuhanó tájat.
-Ezúttal nem kell kiöltözni. Mármint az ebédre. Jók lennénk így is, de a vízben történt időtöltésünk miatt ajánlatos lenne átöltöznünk- célzott tapintatosan a halszagunkra, de nem válaszoltam.
Egy órával később már a hajamat szárítottam felöltözve, míg ö is megfürdött. Mindketten farmert és egy pólót vettünk, fel mivel idebent hűvösebb van mint kint.
-Készen vagytok?- lépett be egyszerre Kei a fürdőszobából, Kai pedig a folyosóról -Látom igen. Tegnap tartottunk egy gyűlést amíg ti aludtatok és megbeszéltem, velük, hogy ha bárki zaklatni meri Yuki-t az büntetést kap. Nem szokás itt a büntetés így mindenki komolyan veszi majd- csitítgatott -Most viszont menjünk, mert mindenki rátok vár.
Kei felém nyújtotta a kezét, és várt. Nem akartam, hogy megismétlődjön a tegnapi nap.
-Ne aggódj Yuki. Ha nem akarsz nem kell embernek lenned. Csak részt kell venned az ebéden.
Kai egyetértően bólogatott mellette, így megfogtam a kezét és változtam. Indiai kobrává. Tudtommal az a leghalálosabb kígyó. Éreztem, hogy megrázkódik alattam, de tovább mentem és a nyaka köré tekeredtem. Nem szorítottam meg egy kicsit se, viszont tudhatta, hogy még így is félek, mert meg-meg rázkódtam, és minden erőmmel azon voltam, hogy ne sziszegjek.
-Minden rendben, ne félj!- suttogta percenként és mivel nem változott egyszer se a helyzet simogatni kezdett.
Mire elértük az ebédlő folyosóját egy kicsit jobb lett, de amikor beléptünk mindenki elcsöndesedett. Próbáltam a lehető legláthatatlanabb lenni, de a fehér pikkelyek nagyon elütöttek a barna bőrtől.
-Mint látják nagyon rossz élményt nyújtottak a tegnapi nap, így melegen ajánlom, hogy viselkedjenek, mert Yuki nem kap büntetést, ha valakit megmar!- közölte a megnyugtató tényt Kai -Jó étvágyat!- csak szerintem volt kétértelmű ez a mondat?
Az asztalnál egy idő után megnyugodtam és úgy döntöttem helyet változtatok és Kei bal karján keresztül lecsusszantam az asztalra. Az emberek abbahagyták a beszélgetést és engem néztek. Először Kai felé vettem az irányt és kezein átmenve felnéztem rá. Bátorítóan mosolygott, cserébe egy picit megszorítottam a csuklóját és Kyouko-néni felé vettem az irányt. Szemben vele felegyenesedtem és ezúttal én vártam.
Értetlen kifejezését szép lassan váltotta fel a meleg mosoly miközben felém nyújtotta a kezét. Körülöttünk az ismeretleneknek egyszerre akadt el a lélegzetük amikor a simogatás közben a néni másik kezére csúsztam. Hátrapillantottam Kei-re, mintegy engedélyt kérve. A bólintást követően a lehető legszorosabban összecsukva a számat a kecses nyak köré tekeregtem. A szemem lecsukása után öt szívdobbanást követően megértették, hogy nem akarom bántani és összezavarodottan ettek tovább.
Az ebéd végén úgy kellett felébreszteni miután mindenki elment. Kyouko-néniről egy ideje már leszedhettek, ugyanis ő se volt már ott.
-Nem vagy éhes?- szeretlek Kai!
-De!- változtam emberré.
-Akkor ülj le és ne kényeskedj!
Ártatlan szemekkel pislogtam az óriásra és Kei hátának takarásával az asztalhoz lopóztam, majd nekiálltam. Isteni volt! Az ebéddel végezve újra kimentünk az erdőbe, de ezúttal társaságunk is volt. Gyerekek vettek körül minket, és Kei bocsánatot kérve szabadkozott, hogy elfelejtette, délután szabad kimenőjük van.
-Hé, hé! Változz valamivé!
-Tudom már! Pillangóvá!
-Nem! Anyu mesélte, hogy tud egyszarvút is!
-Úúúú! Imádom a szárnyas pacikat!
-Az egyszarvúnak nincs szárnya!
-De lehetne!
A kicsik egymással veszekedtek, lehetetlen volt eldönteni, hogy melyik hang kihez tartozik. Az idősebbek kimaradtak a szócsatából és hátulról figyelték az eseményeket.
-Valami baj van, Aranyom?- mentem oda egy kislányhoz akinek a közelében senki sem tartózkodott.
-Ne vele foglalkozz! Az az undok kígyó megvan egyedül is! Inkább mutass nekünk valamit!- kiabálta valahonnan egy kisfiú, mire mindenki elcsöndesedett.
Körülnéztem és mindenhonnan bólogató fejeket láttam. Kei szégyenkezve hajtotta le a fejét, és az eddig távolról figyelő idősebbek rosszallón csóválták a náluknál alig fiatalabb gyerekek szavai hallatán a fejüket. Leguggoltam a kislányhoz és megfogtam a kezét.
-Tudod mivé szoktál átváltozni?- kérdeztem a szemeibe nézve halkan.
-Piton.
-Változz át nyugodtan! Gyere csak!- felé nyújtottam a kezem, de nem mert rám siklani úgyhogy felvettem a földről és gyengéden Kei kezébe nyomtam a csöppnyi kígyót -Kei, vigyél oda minket ahol reggel voltunk- kértem.
Én is átváltoztam egy pitonná és a kislányt körülölelve feltekeregtem a kezére. A kisebb gyerekek megvetéssel a szemükben egy kicsit értetlenül nézték a jelenete, de a nagyok tisztelettel figyelték az elvonulásunkat. Éreztem, hogy valaki követ minket, és lenézve a földre egy nagyobb piton volt az. Szisszentettem Kei-nek és a fejemmel odaböktem mire őt is felvette. A piton megnyugtatón sziszegett és társához dörgölte a fejét.
Mire elértük a vízesést eltelt egy óra is. Kei leült és a gyerekek a vízbe csusszantak, de én egy kicsit még emberré változtam.
-Mi most itt maradunk. Kérlek menj vissza és mond meg a szüleiknek, hogy ma és holnap egy ideig velem maradnak. Utána hozz valami finomságot.
Bólintott és egy szó nélkül visszafordult. A pitonok a fejüket kidugták a vízből és engem néztek.
-Csak kövessetek, most nem pitonná változom, de ha mondani akartok valamit érteni fogom.
A víz a csobbanást követően langyosan ölelt körül. Megint a félig hal alakom vettem fel és magamhoz hívtam egy halat. Kérdésemre válaszolva elmondta a sajátos tátogó nyelvén, hogy a "függöny" mögött (valami hasonlót emlegetett a vízesésre pillantgatva) van egy barlang ami az ismeretlen világba torkollik.
Elindultam a gyerekeket hívogatva magam után és útközben az egyik teknőst megkértem, hogy szóljon, ha visszatért a reggel velem látott fura lény. Észrevettem, hogy nem követnek ezért visszaúsztam hozzájuk. Mindketten engem néztek, de hagyták, hogy egymás utána kezeimre csavarjam őket.
A vízesés mögött tényleg volt egy kisebb barlang majd homokos part emelkedett ki belőle. A fejemet kidugtam a vízből és csodálatos látvány tárult elém. Valamiféle kristályokkal borított kövek vettek körül minket és ahogy a nap a lyukakon bevilágított mindenhova meleg fény áradt. Emberként lépkedtem ki a langyos víztől és leültem egy sziklára.
-Itt most egyedül vagyunk, nekem elhihetitek, senki sem talál meg minket- a kislány a jobb oldalamra csúszott, az utóbbi mint kiderült fiú, pedig a balra és mindketten átváltoztak.
-Mi a nevetek?
-Simon.
-Xelena.
-Én Yuki. Sajnos nem tudok sokat segíteni nektek, mert azt se tudom, hogy hogyhogy hozzátok merek szólni. Őszintén megmondom, életemben először látok nálam fiatalabb embert, úgyhogy lehet, hogy ezért- valamit jól csinálhatok, mert nevetni kezdtek -Miért voltál egyedül?- fordultam Xelena-hoz.
-A többiek nem szeretik a kígyókat. Pedig én nem bántok senkit!- győzködött -De mindenki elkerül és nem tudom mit tegyek.
-És te, Simon?
-Nemrég érkeztem, a szüleimet a múlt hónapban vették be. Engem nem bántanak, de nem beszéltem még senkivel.
Sok mindenről beszélgettünk és kiderült, hogy Xelena hét éves kora óta árva (Kai viseli gondját, de ritkán találkoznak), képes változtatni a színét, és bár nem látszik, de 12 éves. Simon 14 éves, a szülei indiaiak, de egyikük sem tud hindiül, mert nem ott születtek. Kei két órával később jött meg telepakolva mindennel így kimentünk hozzá, ugyan úgy ahogy bejöttünk.
-Simon szülei üzenik,hogy átküldenek neki váltóruhát, de Kai csatlakozni fog hozzánk sötétedés után- mondta miközben lerakodtunk a délelőtt használatba vett sziklára.
Innentől kezdve visszavonultam a beszélgetésből és párducként Kei ölébe gömbölyödtem. Simogatásának hatására nem telt el fél óra és a mai nap folyamán sokadszorra aludtam el este előtt. Legközelebb már otthon ébredtem, de mivel Simon és Xelena úgy látszik összebarátkoztak, így fürödni mentem. Xelena letámadott amikor visszaérkeztem és kérdezés nélkül fonni kezdte a hajamat. A jobb oldali fonatnál tartott amikor Kai megérkezett kezében sok-sok édességgel.
-Na jól van. Hol az én hercegnőm?- üvöltötte el magát megijesztve engem és Simont (a többiek úgy látszik megszokták).
-Kai!- ugrott az említett nyakába Xelena.
-Jól van, Xen, én is szeretlek- nevette a nagydarab fickó a csöppséget forgatva.
Ezt nem értem. Az előbb még a hajamat fonta, de nem telt el két másodperc és már tíz méterre tőlem van. Hát minden esetre gyors.
-Hogyhogy ennyire megnyíltatok? Se te, se pedig Yuki nem egy társasági lény- kérdezte Kai Xelena-t.
-Nem kerül el és nagyon kedves- csicseregte.
-Úgy látszik Yuki szereti a gyerekeket- folytatta egy kicsit esetlenül Kei a hajfonatomat -Amikor nincs felnőtt a közelben, egy idő után mintha megváltozna a személyisége. Különösen, ha gyerekek vannak a közelében.
-Gyerekek elől még sose kellett menekülnöm- suttogtam elkomorodva.
-Szeretlek!- ölelt át a semmiből Xelena -Meg persze mindenkit!- folytatta fülig érő szájjal -Kai? Hol van Ami?
-Elment, de nemsokára visszajön. Ha nem lesz hirtelen vihar, majd reggelre érkezik.
-Ki az az Ami?
-Xelena nővére és a bátyám menyasszonya. Szeretni fogod. Ő egy krokodil, de nagyon kedves természetű és imádja a húgát. Bár neki fekete haja van nem pedig barna, de még a szemük kékjei is ugyanolyanok. Képzeld el Xena-t nagyobb kiadásban.
Nagyon sokáig beszélgettünk és először Xena aludt el, akit a kanapéra fektettünk. Őt követte Simon, de neki már elő kellett venni egy matracot. Ezt követően a testvérek is megfürödtek, majd Kai befeküdt Xena mellé, mi pedig Kei-val az ágyba bújtunk.
-Ha kapok egy saját lakrész kérek hozzá minimum kettő vendégszobát is- ásítottam a paplan alá kucorogva.
-Akkor nem szabadulsz meg tőlem. Kezdem élvezni a társaságod- jött mellőlem az álmos válasz és valami ismeretlen melegség árasztott el engem.
A homlokomra tettem a kezem, de nem éreztem melegnek. Ez fura. Meg mernék rá esküdni, hogy mintha melegebb lenne mint az előbb... Pedig nem vagyok hívő. Az álom még egy idejig elkerült, de amikor mindenki lélegzete megnyugodott én is követtem őket
-Hol vagyunk?- tettem fel a lényegre törő kérdést Kei-nek.
-A családunk magánszigetén. Még a szüleink vették, de miután meghaltak ide költöztünk.
-Ti gazdagok vagytok?
-Mondjuk inkább úgy, hogy gyűjtögetők. Ritkán kötekedünk, és embereknek segítünk. Amikor találkoztunk azért voltunk ott, mert kaptunk egy fülest, hogy embereket tartanak fogva a pincében, de vaklármának bizonyult, úgyhogy fogtuk a pénzt, meg titeket, és leléptünk.
-Minket?
-Téged és anyád- mondta halkan.
-Értem- mostanra annyi minden történt, hogy szinte elfeledkeztem róla. De muszáj megpróbálnom.
Anyu azt mondta, hogy ha egyszer valami miatt örökre el kell válnunk, ne bánkódjak, mert a végén minden jóra fordul. Most egy gyönyörű erdőben sétálok egy kedves emberrel, és hosszú idő óta először nem akar bántani senki. Ránézek Kei-re és egy nagyon jó dolog jut az eszembe. Amikor nem engem néz meglököm és kedvenc alakom felvéve futok el előle. Amikor megérzem, hogy ő is átváltozott nagyobb iramra kapcsolok. Csak akkor jut eszembe, hogy nem ajánlatos egy gepárddal fogócskázni amikor játékosan a farkamhoz kapott.
Gyorsan én is gepárdra váltok, de a hirtelen közelsége amit az azonos fajta eredményezett, lábra terít. Pislogni sincs időm átesik rajtam, így magamhoz tudok térni a hirtelen sokkból. Én még viszonylag friss vagyok ő pedig már teljesen lefáradt. A zöld világ közepén nézünk "gepárdszemet" és bármilyen szép is a táj, nem tudom elszakítani tőle a tekintetem. Még mindig fekszem amikor feláll és körözni kezd körülöttem. Követem minden mozdulatát, de egyre jobban megbabonáz és bárhogy próbálok, nem tudok a futásra még csak gondolni se.
Megérezheti a kedélyállapotom, mert egyre jobban közeledik. Körülöttünk madarak ezrei csiripelnek sok száz különböző nyelven, és egyszer csak megértem mit magyaráznak. Tavasz révén eléggé zavarba hoz így felpattanva a sűrűbe ugrom. A víz csobogása egyre közelebbről hallatszik, majd egy gyönyörű vízeséssel találom szemben magam. Nem gondolkozom csak belevetem magam az őt körülölelő lélegzetelállítóan kék tóba.
A hideg hatására megrezzenek, de egy másodpercet sem töltök a víz alatt, már át is változtam. Ezúttal csak részlegesen egy kék hallá változok, és mivel a kék szín az egyetlen amit fel tudok venni a szemeim miatt, uszonyomon a pikkely megtartja az eredeti színét. Egy kicsit összemegyek, füleim elhegyesednek és megnyúlnak, ujjaim között hártyák nőnek és mellkasom eltűnik, csak a csontok sejlenek át pikkelyeimen melyek a kopoltyúim vonaláig fokozatosan eltünedeznek.
Még akkor kísérleteztem ki ezt a fajt amikor Anyuval egy eldugott tengerparton jártunk és megkért, hogy próbáljam meg a részleges átalakulást, majd a kezembe adott egy halat és ő is velem jött a tengerbe. Nem fájt csak tipikusan az a "valamit még nem fejeztem be" érzés vett rajtam úrrá, de a negyedik próbálkozásra már teljesen el tudtam különíteni az embertől és a haltól is egyaránt. Az egyetlen ami nem sikerült, az a hangszálaim megtartása így teljesen néma lettem, a parton is tudtam létezni, mert a tüdőm összement, de ugyanúgy működött kisebb teljesítményben, de ha kiszáradtam kénytelen voltam visszaváltozni.
A víz hőmérsékletét nem érzem, de nyugtató hatását megtartja, pillanatok alatt elveszek a vízben lévő élőlények hadának csodálásával. Eddig számomra ismeretlen növények hadai közt különböző fajtájú állatok sokszínű egyedei jöttömre először megijednek, de hamar kíváncsivá válnak. Mindannyian körülöttem úszkálnak és én mosolyogva forgok körbe körbe viszonozva hangulatokat, beszélve nyelvükön, mely a víz alatt az én számból kiejtve furcsa dallamnak tűnik csupán. Megrezzenek amikor hallok egy csobbanást és a körülöttem lévők hirtelen bújnak a takarásomba, ami nem mellesleg nem sikerül, mert többen vannak mint amennyit el lehetne rejteni a testemmel.
Lassan fordulok meg és a döbbenettől lefagyott Kei-el találom magam. Nézem egy kicsit, majd körülbelül egy perc elteltével megfogom a kezét és felhúzom magammal a felszínre. Hajam súlya húz lefelé a levegőn, de figyelmen kívül hagyom és magam elé emelem a megdermedt embert, aki miután felfogta, hogy itt van levegő magához térve falatozza az életmentő oxigént.
-Te most komolyan sellővé változtál?- kérdezi két köhögés között.
Lebukok a víz alá és magamhoz hívok egy olyan halat akiről magamat mintáztam. Félve közelít felém, de nyugtatgatások közepette gyengéden magamhoz ölelem és a víz alatt tartva kidugom fejem a víz felé. Ránézek Kei-re, majd a karjaim között nyugodtan úszkáló gyönyörre mutatok utána pedig magamra. Ezt még meg kell ismételnem párszor míg felfogja, hogy miről van szó. Ez idő alatt a vízi élővilág minden mozgásképes tagja újra körülöttem, körülöttünk úszkál.
-Részlegesen is tudsz átalakulni?- bólintás -Én még nem próbáltam, de a macskafajtáknak általában menni szokott- gondolkozott hangosan -Viszont másoknak, csak nagyon ritkán. Az, hogy egy hal alapú is megtudja ezt csinálni szinte elképzelhetetlen, annyira különböznek az emberektől. Megfoghatlak?
Válaszadás helyett a torkomra mutatva figyelmeztetem, hogy vegyen levegőt és lehúzom magammal a víz alá. A körülöttünk lévő halakra emeli a szemét, de nem enged el, így finoman lefeszegetem magamról a kezét. Rám kapja értetlen pillantását, de hagyja magát, majd távolabb úszva tőle felemelem uszonyom, hogy vízszintesen legyek és lehunyva a szemem, fekszem a halak gyűrűjében.
Érzem a víz mozgásából, hogy egy felszíni levegővétel után felém közelít. Megrezzenek a finom simogatásra az uszonyomon és énekelni kezdek a halakkal. A simogatás nem marad abba, fokozatosan halad egyre feljebb a combomról a hasamra ugorva. Nyilván nem tudja, hogy ebben az alakomban nincs semmi olyan testrészem ami miatt egy kicsit is zavarban kéne lennem, hogy esetleg hozzányúlnak, de nem feszegetem a dolgot csak élvezem, ahogy elkezd gyengéden a hasamra fordítani.
Az eddig körülöttem lebegő hajam arrébb tolja és végigsimít a gerincemen. A halak körülöttünk egyirányú örvénylésbe kezdenek fokozódó énekem hallatán, de nem sikerül visszafognom magam. Ijedten nyitom ki szemeim és gyors uszonycsapásokkal hagyom ott az újfent meglepett egyént. A színes örvényen keresztül látom, hogy a kezeit nézi. Néhány nagyobb sikló a kérésemre felfelé kezdik noszogatni, hogy ne felejtse el megint, hogy nem vízi lény, nincs kopoltyúja.
Míg ő fent van nyugtatgatom magamat, és próbálok rájönni mi történhetett az előbb. Még mindig reszketek, de az éneklést már abbahagytam. A körülöttem lévők abbahagyják a körözést, de nem mennek el a közelemből, hátha megint történik valami. Karjaimat magam köré kulcsolva hagyom, hogy újra megközelítsen.
Egy kezet érzek az arcomon és szemeim kinyitva dőlök az érintésébe. Felfelé mutogat, és megfogva egyik kezem, húzni kezd. Ebben a testemben sokkal nehezebb vagyok így nehezen megy neki ezért én is úszni kezdek mellette.
-Minden rendben?- bólintás -Miért nem beszélsz?- mondok valamit, majd lehúzom a víz alá és ott is megismétlem. Fenn csupán tátogásnak tűnt, de lent egy szelíd dallam kúszott ki az ajkaim közül -Szép hangod van- mosolygott -Lassan vissza kell mennünk. Ma megint együtt ebédelünk a többiekkel. Ne vágj ilyen fancsali képet! Amíg nem szoknak meg téged muszáj lesz- simogatta meg ezúttal az arcom nyugtatóan.
Míg ő kifelé úszkált én szomorúan elköszöntem a többiektől. Kinyújtottam kezeim, és a legkisebbtől a legnagyobbik mindegyik hozzám ért, majd kifele vettem az utat. Egy sziklára csusszantam és a napon kezdtem száradni. Kei is odajött mellém és félszemmel láttam, hogy csillogó pikkelyeim nézte.
Amikor kezdett kényelmetlenné válni a szárazság emberré változtam. Ruháim szárazak voltak, mert azt nem érte víz így már csupán napoztam a sziklán. Elaludhattam, mert arra nyitottam a szemem, hogy Kei a karjai közt sétál velem visszafelé, de kényelmesen elhelyezkedtem és onnan néztem a mellettünk elsuhanó tájat.
-Ezúttal nem kell kiöltözni. Mármint az ebédre. Jók lennénk így is, de a vízben történt időtöltésünk miatt ajánlatos lenne átöltöznünk- célzott tapintatosan a halszagunkra, de nem válaszoltam.
Egy órával később már a hajamat szárítottam felöltözve, míg ö is megfürdött. Mindketten farmert és egy pólót vettünk, fel mivel idebent hűvösebb van mint kint.
-Készen vagytok?- lépett be egyszerre Kei a fürdőszobából, Kai pedig a folyosóról -Látom igen. Tegnap tartottunk egy gyűlést amíg ti aludtatok és megbeszéltem, velük, hogy ha bárki zaklatni meri Yuki-t az büntetést kap. Nem szokás itt a büntetés így mindenki komolyan veszi majd- csitítgatott -Most viszont menjünk, mert mindenki rátok vár.
Kei felém nyújtotta a kezét, és várt. Nem akartam, hogy megismétlődjön a tegnapi nap.
-Ne aggódj Yuki. Ha nem akarsz nem kell embernek lenned. Csak részt kell venned az ebéden.
Kai egyetértően bólogatott mellette, így megfogtam a kezét és változtam. Indiai kobrává. Tudtommal az a leghalálosabb kígyó. Éreztem, hogy megrázkódik alattam, de tovább mentem és a nyaka köré tekeredtem. Nem szorítottam meg egy kicsit se, viszont tudhatta, hogy még így is félek, mert meg-meg rázkódtam, és minden erőmmel azon voltam, hogy ne sziszegjek.
-Minden rendben, ne félj!- suttogta percenként és mivel nem változott egyszer se a helyzet simogatni kezdett.
Mire elértük az ebédlő folyosóját egy kicsit jobb lett, de amikor beléptünk mindenki elcsöndesedett. Próbáltam a lehető legláthatatlanabb lenni, de a fehér pikkelyek nagyon elütöttek a barna bőrtől.
-Mint látják nagyon rossz élményt nyújtottak a tegnapi nap, így melegen ajánlom, hogy viselkedjenek, mert Yuki nem kap büntetést, ha valakit megmar!- közölte a megnyugtató tényt Kai -Jó étvágyat!- csak szerintem volt kétértelmű ez a mondat?
Az asztalnál egy idő után megnyugodtam és úgy döntöttem helyet változtatok és Kei bal karján keresztül lecsusszantam az asztalra. Az emberek abbahagyták a beszélgetést és engem néztek. Először Kai felé vettem az irányt és kezein átmenve felnéztem rá. Bátorítóan mosolygott, cserébe egy picit megszorítottam a csuklóját és Kyouko-néni felé vettem az irányt. Szemben vele felegyenesedtem és ezúttal én vártam.
Értetlen kifejezését szép lassan váltotta fel a meleg mosoly miközben felém nyújtotta a kezét. Körülöttünk az ismeretleneknek egyszerre akadt el a lélegzetük amikor a simogatás közben a néni másik kezére csúsztam. Hátrapillantottam Kei-re, mintegy engedélyt kérve. A bólintást követően a lehető legszorosabban összecsukva a számat a kecses nyak köré tekeregtem. A szemem lecsukása után öt szívdobbanást követően megértették, hogy nem akarom bántani és összezavarodottan ettek tovább.
Az ebéd végén úgy kellett felébreszteni miután mindenki elment. Kyouko-néniről egy ideje már leszedhettek, ugyanis ő se volt már ott.
-Nem vagy éhes?- szeretlek Kai!
-De!- változtam emberré.
-Akkor ülj le és ne kényeskedj!
Ártatlan szemekkel pislogtam az óriásra és Kei hátának takarásával az asztalhoz lopóztam, majd nekiálltam. Isteni volt! Az ebéddel végezve újra kimentünk az erdőbe, de ezúttal társaságunk is volt. Gyerekek vettek körül minket, és Kei bocsánatot kérve szabadkozott, hogy elfelejtette, délután szabad kimenőjük van.
-Hé, hé! Változz valamivé!
-Tudom már! Pillangóvá!
-Nem! Anyu mesélte, hogy tud egyszarvút is!
-Úúúú! Imádom a szárnyas pacikat!
-Az egyszarvúnak nincs szárnya!
-De lehetne!
A kicsik egymással veszekedtek, lehetetlen volt eldönteni, hogy melyik hang kihez tartozik. Az idősebbek kimaradtak a szócsatából és hátulról figyelték az eseményeket.
-Valami baj van, Aranyom?- mentem oda egy kislányhoz akinek a közelében senki sem tartózkodott.
-Ne vele foglalkozz! Az az undok kígyó megvan egyedül is! Inkább mutass nekünk valamit!- kiabálta valahonnan egy kisfiú, mire mindenki elcsöndesedett.
Körülnéztem és mindenhonnan bólogató fejeket láttam. Kei szégyenkezve hajtotta le a fejét, és az eddig távolról figyelő idősebbek rosszallón csóválták a náluknál alig fiatalabb gyerekek szavai hallatán a fejüket. Leguggoltam a kislányhoz és megfogtam a kezét.
-Tudod mivé szoktál átváltozni?- kérdeztem a szemeibe nézve halkan.
-Piton.
-Változz át nyugodtan! Gyere csak!- felé nyújtottam a kezem, de nem mert rám siklani úgyhogy felvettem a földről és gyengéden Kei kezébe nyomtam a csöppnyi kígyót -Kei, vigyél oda minket ahol reggel voltunk- kértem.
Én is átváltoztam egy pitonná és a kislányt körülölelve feltekeregtem a kezére. A kisebb gyerekek megvetéssel a szemükben egy kicsit értetlenül nézték a jelenete, de a nagyok tisztelettel figyelték az elvonulásunkat. Éreztem, hogy valaki követ minket, és lenézve a földre egy nagyobb piton volt az. Szisszentettem Kei-nek és a fejemmel odaböktem mire őt is felvette. A piton megnyugtatón sziszegett és társához dörgölte a fejét.
Mire elértük a vízesést eltelt egy óra is. Kei leült és a gyerekek a vízbe csusszantak, de én egy kicsit még emberré változtam.
-Mi most itt maradunk. Kérlek menj vissza és mond meg a szüleiknek, hogy ma és holnap egy ideig velem maradnak. Utána hozz valami finomságot.
Bólintott és egy szó nélkül visszafordult. A pitonok a fejüket kidugták a vízből és engem néztek.
-Csak kövessetek, most nem pitonná változom, de ha mondani akartok valamit érteni fogom.
A víz a csobbanást követően langyosan ölelt körül. Megint a félig hal alakom vettem fel és magamhoz hívtam egy halat. Kérdésemre válaszolva elmondta a sajátos tátogó nyelvén, hogy a "függöny" mögött (valami hasonlót emlegetett a vízesésre pillantgatva) van egy barlang ami az ismeretlen világba torkollik.
Elindultam a gyerekeket hívogatva magam után és útközben az egyik teknőst megkértem, hogy szóljon, ha visszatért a reggel velem látott fura lény. Észrevettem, hogy nem követnek ezért visszaúsztam hozzájuk. Mindketten engem néztek, de hagyták, hogy egymás utána kezeimre csavarjam őket.
A vízesés mögött tényleg volt egy kisebb barlang majd homokos part emelkedett ki belőle. A fejemet kidugtam a vízből és csodálatos látvány tárult elém. Valamiféle kristályokkal borított kövek vettek körül minket és ahogy a nap a lyukakon bevilágított mindenhova meleg fény áradt. Emberként lépkedtem ki a langyos víztől és leültem egy sziklára.
-Itt most egyedül vagyunk, nekem elhihetitek, senki sem talál meg minket- a kislány a jobb oldalamra csúszott, az utóbbi mint kiderült fiú, pedig a balra és mindketten átváltoztak.
-Mi a nevetek?
-Simon.
-Xelena.
-Én Yuki. Sajnos nem tudok sokat segíteni nektek, mert azt se tudom, hogy hogyhogy hozzátok merek szólni. Őszintén megmondom, életemben először látok nálam fiatalabb embert, úgyhogy lehet, hogy ezért- valamit jól csinálhatok, mert nevetni kezdtek -Miért voltál egyedül?- fordultam Xelena-hoz.
-A többiek nem szeretik a kígyókat. Pedig én nem bántok senkit!- győzködött -De mindenki elkerül és nem tudom mit tegyek.
-És te, Simon?
-Nemrég érkeztem, a szüleimet a múlt hónapban vették be. Engem nem bántanak, de nem beszéltem még senkivel.
Sok mindenről beszélgettünk és kiderült, hogy Xelena hét éves kora óta árva (Kai viseli gondját, de ritkán találkoznak), képes változtatni a színét, és bár nem látszik, de 12 éves. Simon 14 éves, a szülei indiaiak, de egyikük sem tud hindiül, mert nem ott születtek. Kei két órával később jött meg telepakolva mindennel így kimentünk hozzá, ugyan úgy ahogy bejöttünk.
-Simon szülei üzenik,hogy átküldenek neki váltóruhát, de Kai csatlakozni fog hozzánk sötétedés után- mondta miközben lerakodtunk a délelőtt használatba vett sziklára.
Innentől kezdve visszavonultam a beszélgetésből és párducként Kei ölébe gömbölyödtem. Simogatásának hatására nem telt el fél óra és a mai nap folyamán sokadszorra aludtam el este előtt. Legközelebb már otthon ébredtem, de mivel Simon és Xelena úgy látszik összebarátkoztak, így fürödni mentem. Xelena letámadott amikor visszaérkeztem és kérdezés nélkül fonni kezdte a hajamat. A jobb oldali fonatnál tartott amikor Kai megérkezett kezében sok-sok édességgel.
-Na jól van. Hol az én hercegnőm?- üvöltötte el magát megijesztve engem és Simont (a többiek úgy látszik megszokták).
-Kai!- ugrott az említett nyakába Xelena.
-Jól van, Xen, én is szeretlek- nevette a nagydarab fickó a csöppséget forgatva.
Ezt nem értem. Az előbb még a hajamat fonta, de nem telt el két másodperc és már tíz méterre tőlem van. Hát minden esetre gyors.
-Hogyhogy ennyire megnyíltatok? Se te, se pedig Yuki nem egy társasági lény- kérdezte Kai Xelena-t.
-Nem kerül el és nagyon kedves- csicseregte.
-Úgy látszik Yuki szereti a gyerekeket- folytatta egy kicsit esetlenül Kei a hajfonatomat -Amikor nincs felnőtt a közelben, egy idő után mintha megváltozna a személyisége. Különösen, ha gyerekek vannak a közelében.
-Gyerekek elől még sose kellett menekülnöm- suttogtam elkomorodva.
-Szeretlek!- ölelt át a semmiből Xelena -Meg persze mindenkit!- folytatta fülig érő szájjal -Kai? Hol van Ami?
-Elment, de nemsokára visszajön. Ha nem lesz hirtelen vihar, majd reggelre érkezik.
-Ki az az Ami?
-Xelena nővére és a bátyám menyasszonya. Szeretni fogod. Ő egy krokodil, de nagyon kedves természetű és imádja a húgát. Bár neki fekete haja van nem pedig barna, de még a szemük kékjei is ugyanolyanok. Képzeld el Xena-t nagyobb kiadásban.
Nagyon sokáig beszélgettünk és először Xena aludt el, akit a kanapéra fektettünk. Őt követte Simon, de neki már elő kellett venni egy matracot. Ezt követően a testvérek is megfürödtek, majd Kai befeküdt Xena mellé, mi pedig Kei-val az ágyba bújtunk.
-Ha kapok egy saját lakrész kérek hozzá minimum kettő vendégszobát is- ásítottam a paplan alá kucorogva.
-Akkor nem szabadulsz meg tőlem. Kezdem élvezni a társaságod- jött mellőlem az álmos válasz és valami ismeretlen melegség árasztott el engem.
A homlokomra tettem a kezem, de nem éreztem melegnek. Ez fura. Meg mernék rá esküdni, hogy mintha melegebb lenne mint az előbb... Pedig nem vagyok hívő. Az álom még egy idejig elkerült, de amikor mindenki lélegzete megnyugodott én is követtem őket
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése