Reggel szép lassan tértem magamhoz. Az éjszaka folyamán figyelemfelkeltően sokat mozgolódtunk. Valamikor félálomban átváltozhattam, mert kedvenc párduc alakomban gömbölyödtem össze szerencsétlen mellkasán. Miután sikertelenül megpróbáltam felkelni, elzsibbadt lábaimnak hála nagyot nyögve estem vissza, kipréselve tüdejéből a levegőt, amit heves szitkozódással hálált meg.
-Ha ez még egyszer megismétlődik, ne akard megtudni, hogy mit teszek veled- fenyegetőzik, miután mellső lábaim alatt megfogta és maga elé emelt.
Békítőleg dorombolok neki egy sort, majd mancsaimnak matracot érése után nyújtózkodni kezdek.
-Jó reggelt- mondja, már sokkal barátságosabban, miután kikelt az ágyból.
Lepattanva a csempére követem őt és mellé érve lábához dörgölőzök üdvözlés gyanánt, na meg nagyra nyitott számmal jelzem neki, hogy éhes vagyok.
-Esetleg még valami?- kérdezi, de választ nem várva hagy a szoba közepén, reggeli mosakodásom közepette.
A délelőtt hamar elmegy, Kei megmutatta a kastély térképét. A Falra vetített alaprajzot néztem és azon gondolkoztam, hogy a kertet vagy a medencéket látogassam-e meg először, amikor kopogtattak az ajtón.
-Szabad!- kapcsolta fel a lámpát Kei.
-Hogy érzitek magatok?- jött be Kai, maga mögött becsukva az ajtót.
-Most mutattam meg neki a kastély alaprajzát.
-Az jó- egy kis szünetet tartott -Úgy döntöttem, hogy a mai ebédnél mutatjuk be Yukit a többieknek- közölte ünnepélyes hangon.
-Akkor ezek szerint van egy óránk valami ünnepiesebb ruhát szerezni neki- morgolódott az órára nézve Kei- Viszont mi most rohanunk is keresni valami- nyitotta ki az ajtót -Yuki, gyere! Kai, ha kérhetlek zárd be az ajtót magad után.
Nem várta meg, hogy elinduljak ezért Kai-ra néztem és már rohantam is utána. Meglepetten láttam, azaz nem láttam, hogy senkivel sem találkoztunk az odaúton.
-Kyouko-néni szükségünk lenne egy- mondatát már nem tudta befejezne, mert a kedves asszony a kezébe nyomott egy halom ruhát.
-Gyermekem, te csak foglalkozz a saját dolgoddal és öltözködj! Te pedig, ha nem akarsz meztelenül bemutatkozni, azt ajánlom változz vissza és kövess- hadarta csillogó szemekkel és azonnal húzott is magával egy szekrénycsoport felé, miután visszaváltoztam.
-Hmm. Fekete? Nem, az túl sötét. Fehér? Az meg világos. Esetleg rózsaszín?- gondolkozott hangosan engem nézegetve -Az se jó, még azt hinnék lány vagy. Ááá- csapta össze boldogan kezeit, megijesztve engem -Tudom már.
Keresgélni kezdett és nem telt el egy perc sem, egy kék inget, fehér öltönyt, mellényt és nadrágot, valamint egy szürkéskék nyakkendőt vett elő. Legalábbis ezt mondta, de nem igazán tudtam megmondani, hogy mi, mi mert még sose hordtam ilyesmiket.
-Már csak egy fehér cipőt kellene valahonnan előásnom a te méretedben- ment be egy szobába, engem otthagyva a ruhákkal.
Kétségbeesetten néztem rá, a már felöltözött társamra. Ő egy a hajszínével megegyező, barna (a sajátomból kiindulva) inget, fekete kabátot, bocsánat, öltönyt, meg nadrágot vett fel, szintén fekete cipővel.
-Segítsek?- jött hozzám nevetve.
-Rám férne.
Mire Kyouko-néni visszajött már csak az a sálhoz hasonlatos kemény cucc hiányzott rólam.
-Jól néztek ki- mondta elégedetten ránk nézve -gyere csak ide.
Megkötötte a már most utált, fojtogató sálat, majd elővet egy ezüst szalagot és egy részét elől kihagyva, összefogta a hajam.
-A cipőt még vedd fel, és szabadok vagytok.
Miután elköszöntünk tőle, hogy ő is elkészülhessen, elmentünk az ebédlőként is használható bálterembe.
-Ti vagytok az elsők. Hamar végeztetek- üdvözölt minket kedvesen Kai -Kei te csak foglalj helyet, Yuki neked egy kicsit el kellene bújnod, hogy kellően meglephesd a többieket.
Még megmutatta, hogy hol fogok ülni, (mellette, Kei-vel szemben és Kyouko-nénivel az oldalamon) majd felvettem a sas alakom és felröppentem az egyik tartógerendára. Kei addig engem nézett amíg meg nem jött az első ember. A terem szerencsére óriási volt, így amiatt nem kellett aggódnom, de minél többen jöttek be annál rosszabb lett. Végül nagyjából százan lettek (minden konyhai dolgozóval együtt, akik szintén az asztalhoz ültek).
Kai hangosan megkocogtatta a poharát és hátratolva a székét felállt.
-Gondolom mindenki tudja, hogy miért kellett ma mindenkinek együtt ebédelnie. A tegnapi nap folyamán egy emberrel többen lettünk, és kérem legyenek tisztelettel arra, hogy nem bírja a tömeget. Nem mellesleg egy eddig kihaltnak hitt fajba tartozik, így nem szabad a hírt terjeszteni, ezt értsétek meg. Kandúr? Lennél szíves...?- fejezte be Király a beszédet.
Kei felállt, majd miután mindenki szemébe belenézett, megszólalt.
-A neve Yuki és ne tévesszen meg a kinézete senkit, 18 éves múlt, és jó ideje felnőtt már- ezzel felnézett rám és előre nyújtotta a kezét
Mindenki egy emberként kapta fel a fejét irányomba, de megpróbáltam figyelmen kívül hagyni őket, és a lehető leggyorsabban a legrövidebb úton szálltam le az alkarjára. Sugdolózás támadt, de Kei rájuk szólt.
-Kérem, emberek! Minél hangosabbak annál jobban megijed!- elcsendesedtek -Yuki?- ránéztem -Megmutatnád nekik?
Először arra gondoltam, hogy mindent sutbavágva elröppenek a lehető legmesszebb, de mintha a gondolataimba látna, Kei megfogva a lábaim a szemembe nézett.
-Menni fog- suttogta.
Lehunytam a szemem, és hátat fordítottam az embereknek, majd egy kellően magas állatra gondoltam. A lónál döntöttem, de számításaimban hiba csúszott. Elfelejtettem, hogy tegnap átformáztam egyszarvúvá, így leereszkedés után azzá sikeredett válnom.
-Mint láthatjátok, szabadon tudja változtatni, hogy mivé váljon- rám nézett -Leakarja valaki tesztelni?
Hallottam, hogy valaki feláll, és kopogott a lábai a kőpadlón, de mielőtt hozzámérhetett volna, eltávolodtam tőle, Kei mögé bújva.
-Csak nagyon kevés embertől viseli el, ha hozzáérnek, kérlek ne nagyon próbáld megérinteni.
-Rendben- hallatszott a fiatal női hang -Elnézést, csak meg akartam közelebbről is nézni, de innen is ugyanaz a véleményem. Nem túlzottan nagy, egy felnőtthöz képest.
-Valószínűleg ez a hátulütője annak, hogy mindenné át tud alakulni. Yuki, átváltoznál emberré, hogy mindenki megnézhessen? Távolról- mondta amikor székek csikordultak.
A nő is a helyére ment, miközben enyhe morajlás vette kezdetét az emberek között.
-Könyörgöm, viselkedjenek már felnőttként! Lehet, hogy azt mondtam, hogy 18 éves, de nem nagyon volt dolga emberekkel eddig, így ha kérhetném mégiscsak kezeljék gyerekként. Ma lát életében először ennyi embert egyszerre. Mármint valószínűleg- nézett hátra, majd egyetértő bólintásom után amit a tömeget nézve intéztem visszafordult -Ha lehetne maradjon mindenki a seggén és fogja be! Kösz.
A kirohanása nem lehet valami gyakori, mert mindenki lefagyott, csak Kai-t rázza a nevetés. Kei dühösen hátrafordul és kénytelen vagyok eleget tenni a kérésének. Mire átváltozom újra a tömeget nézi, egy olyan "Na mit szóltok hozzá?!" arckifejezéssel.
-Khm. Már ne haragudj, de nincs ott senki- szólal meg egy perc múlva egy öngyilkosjelölt.
-Yuukiiii- morogja a falam, majd maga elé ráncigál, de szorosan becsukom a szemem, hogy ne lássak senkit.
Gyanúsan hosszú ez a csend. Szééép lassan kinyitom a szemeimet, és azt látom, hogy mindenki, aki még nem ismert, tátott szájjal bámul.
-De cuki!- kiáltja először egy hölgy, de őt minden különböző korú nő követi.
És itt ment minden tönkre. Székek hada csikordult fel majdnem egyszerre, és érzéseim szerint ötszáz nő támadt rám, hogy megölelgessenek. Egyre rosszabbul éreztem magam, és csak halványan fogtam fel, hogy valaki a nevemet ismételgeti. Hányingerrel és átmeneti vaksággal küzdtem amikor feladtam és párduccá változva felüvöltöttem.
Körülnéztem a lefagyott emberek seregén és Kei-re vetettem magam. Még mindig csak az én szűkölésemet lehetett hallani amikor elkezdett nyugtatgatni,de nem hagytam abba a remegést.
-MAGUKNAK ELMENT AZ ESZE?! DIREKT MONDTUK, HOGY NEM BÍRJA A TÖMEGET- üvöltötte Kai, felénk furakodva -MINDENKI MENJEN EL INNEN!
Mindenhonnan bűntudatos sajnálkozás hallatszott és a testvéreken kívül mindenki elhagyta az ebédlőt.
-Héé. Yuki? Most már nincs semmi baj! Visszaváltoznál? Belém eresztetted a karmaid- csitítgatott Kei.
-Mi-mindenki elment?- szipogtam, belé préselve magamat.
-Igen mindenki. Csak Kai és én maradtunk. Na meg persze te. Na gyere már, nincs semmi baj.
Megpróbáltam felállni, de annyira remegett a lábam, hogy összecsuklottam, így kénytelen volt karjaiba venni.
-Ma már nem leszünk elérhetőek senki számára! Bárki bármit akar, nem fogom kinyitni az ajtót!
-Rendben. Majd viszek egy kis kamilla teát, hátha az majd segít egy kicsit- simogatta meg a fejem Kai.
Nem tartott sokáig az út,mert majdhogynem futólépésben tette meg, de még csukott szemmel is érzékeltem, hogy mindenki minket néz. A férfiak aggódóan, a nők szégyenkezve.
-Akarsz fürödni?- bólintás -Vetkőzz le, addig előkészítem a kádat.
Miután levetkőztem farkassá alakultam és bementem a fürdőszobába, mert barátság ide, vagy oda én még mindig félénk voltam.
-Törülköző és pizsama a helyén, a mosdószereket pedig ismered- simogatta meg a fejem.
Ezúttal sokáig áztattam magam, de mire végeztem lenyugodtam annyira, hogy elálljon a szipogásom. Felöltöztem és kimentem hajat szárítani,átadva neki a fürdőt. Mikor végzett még mindig vizes volt a hajam, de nem érdekelt, csak összegumiztam és bebújtam az ágyba. Még éreztem, hogy átölel, védve engem a külső ingerektől amikor a jótékony sötétségbe merültem.
-Ha ez még egyszer megismétlődik, ne akard megtudni, hogy mit teszek veled- fenyegetőzik, miután mellső lábaim alatt megfogta és maga elé emelt.
Békítőleg dorombolok neki egy sort, majd mancsaimnak matracot érése után nyújtózkodni kezdek.
-Jó reggelt- mondja, már sokkal barátságosabban, miután kikelt az ágyból.
Lepattanva a csempére követem őt és mellé érve lábához dörgölőzök üdvözlés gyanánt, na meg nagyra nyitott számmal jelzem neki, hogy éhes vagyok.
-Esetleg még valami?- kérdezi, de választ nem várva hagy a szoba közepén, reggeli mosakodásom közepette.
A délelőtt hamar elmegy, Kei megmutatta a kastély térképét. A Falra vetített alaprajzot néztem és azon gondolkoztam, hogy a kertet vagy a medencéket látogassam-e meg először, amikor kopogtattak az ajtón.
-Szabad!- kapcsolta fel a lámpát Kei.
-Hogy érzitek magatok?- jött be Kai, maga mögött becsukva az ajtót.
-Most mutattam meg neki a kastély alaprajzát.
-Az jó- egy kis szünetet tartott -Úgy döntöttem, hogy a mai ebédnél mutatjuk be Yukit a többieknek- közölte ünnepélyes hangon.
-Akkor ezek szerint van egy óránk valami ünnepiesebb ruhát szerezni neki- morgolódott az órára nézve Kei- Viszont mi most rohanunk is keresni valami- nyitotta ki az ajtót -Yuki, gyere! Kai, ha kérhetlek zárd be az ajtót magad után.
Nem várta meg, hogy elinduljak ezért Kai-ra néztem és már rohantam is utána. Meglepetten láttam, azaz nem láttam, hogy senkivel sem találkoztunk az odaúton.
-Kyouko-néni szükségünk lenne egy- mondatát már nem tudta befejezne, mert a kedves asszony a kezébe nyomott egy halom ruhát.
-Gyermekem, te csak foglalkozz a saját dolgoddal és öltözködj! Te pedig, ha nem akarsz meztelenül bemutatkozni, azt ajánlom változz vissza és kövess- hadarta csillogó szemekkel és azonnal húzott is magával egy szekrénycsoport felé, miután visszaváltoztam.
-Hmm. Fekete? Nem, az túl sötét. Fehér? Az meg világos. Esetleg rózsaszín?- gondolkozott hangosan engem nézegetve -Az se jó, még azt hinnék lány vagy. Ááá- csapta össze boldogan kezeit, megijesztve engem -Tudom már.
Keresgélni kezdett és nem telt el egy perc sem, egy kék inget, fehér öltönyt, mellényt és nadrágot, valamint egy szürkéskék nyakkendőt vett elő. Legalábbis ezt mondta, de nem igazán tudtam megmondani, hogy mi, mi mert még sose hordtam ilyesmiket.
-Már csak egy fehér cipőt kellene valahonnan előásnom a te méretedben- ment be egy szobába, engem otthagyva a ruhákkal.
Kétségbeesetten néztem rá, a már felöltözött társamra. Ő egy a hajszínével megegyező, barna (a sajátomból kiindulva) inget, fekete kabátot, bocsánat, öltönyt, meg nadrágot vett fel, szintén fekete cipővel.
-Segítsek?- jött hozzám nevetve.
-Rám férne.
Mire Kyouko-néni visszajött már csak az a sálhoz hasonlatos kemény cucc hiányzott rólam.
-Jól néztek ki- mondta elégedetten ránk nézve -gyere csak ide.
Megkötötte a már most utált, fojtogató sálat, majd elővet egy ezüst szalagot és egy részét elől kihagyva, összefogta a hajam.
-A cipőt még vedd fel, és szabadok vagytok.
Miután elköszöntünk tőle, hogy ő is elkészülhessen, elmentünk az ebédlőként is használható bálterembe.
-Ti vagytok az elsők. Hamar végeztetek- üdvözölt minket kedvesen Kai -Kei te csak foglalj helyet, Yuki neked egy kicsit el kellene bújnod, hogy kellően meglephesd a többieket.
Még megmutatta, hogy hol fogok ülni, (mellette, Kei-vel szemben és Kyouko-nénivel az oldalamon) majd felvettem a sas alakom és felröppentem az egyik tartógerendára. Kei addig engem nézett amíg meg nem jött az első ember. A terem szerencsére óriási volt, így amiatt nem kellett aggódnom, de minél többen jöttek be annál rosszabb lett. Végül nagyjából százan lettek (minden konyhai dolgozóval együtt, akik szintén az asztalhoz ültek).
Kai hangosan megkocogtatta a poharát és hátratolva a székét felállt.
-Gondolom mindenki tudja, hogy miért kellett ma mindenkinek együtt ebédelnie. A tegnapi nap folyamán egy emberrel többen lettünk, és kérem legyenek tisztelettel arra, hogy nem bírja a tömeget. Nem mellesleg egy eddig kihaltnak hitt fajba tartozik, így nem szabad a hírt terjeszteni, ezt értsétek meg. Kandúr? Lennél szíves...?- fejezte be Király a beszédet.
Kei felállt, majd miután mindenki szemébe belenézett, megszólalt.
-A neve Yuki és ne tévesszen meg a kinézete senkit, 18 éves múlt, és jó ideje felnőtt már- ezzel felnézett rám és előre nyújtotta a kezét
Mindenki egy emberként kapta fel a fejét irányomba, de megpróbáltam figyelmen kívül hagyni őket, és a lehető leggyorsabban a legrövidebb úton szálltam le az alkarjára. Sugdolózás támadt, de Kei rájuk szólt.
-Kérem, emberek! Minél hangosabbak annál jobban megijed!- elcsendesedtek -Yuki?- ránéztem -Megmutatnád nekik?
Először arra gondoltam, hogy mindent sutbavágva elröppenek a lehető legmesszebb, de mintha a gondolataimba látna, Kei megfogva a lábaim a szemembe nézett.
-Menni fog- suttogta.
Lehunytam a szemem, és hátat fordítottam az embereknek, majd egy kellően magas állatra gondoltam. A lónál döntöttem, de számításaimban hiba csúszott. Elfelejtettem, hogy tegnap átformáztam egyszarvúvá, így leereszkedés után azzá sikeredett válnom.
-Mint láthatjátok, szabadon tudja változtatni, hogy mivé váljon- rám nézett -Leakarja valaki tesztelni?
Hallottam, hogy valaki feláll, és kopogott a lábai a kőpadlón, de mielőtt hozzámérhetett volna, eltávolodtam tőle, Kei mögé bújva.
-Csak nagyon kevés embertől viseli el, ha hozzáérnek, kérlek ne nagyon próbáld megérinteni.
-Rendben- hallatszott a fiatal női hang -Elnézést, csak meg akartam közelebbről is nézni, de innen is ugyanaz a véleményem. Nem túlzottan nagy, egy felnőtthöz képest.
-Valószínűleg ez a hátulütője annak, hogy mindenné át tud alakulni. Yuki, átváltoznál emberré, hogy mindenki megnézhessen? Távolról- mondta amikor székek csikordultak.
A nő is a helyére ment, miközben enyhe morajlás vette kezdetét az emberek között.
-Könyörgöm, viselkedjenek már felnőttként! Lehet, hogy azt mondtam, hogy 18 éves, de nem nagyon volt dolga emberekkel eddig, így ha kérhetném mégiscsak kezeljék gyerekként. Ma lát életében először ennyi embert egyszerre. Mármint valószínűleg- nézett hátra, majd egyetértő bólintásom után amit a tömeget nézve intéztem visszafordult -Ha lehetne maradjon mindenki a seggén és fogja be! Kösz.
A kirohanása nem lehet valami gyakori, mert mindenki lefagyott, csak Kai-t rázza a nevetés. Kei dühösen hátrafordul és kénytelen vagyok eleget tenni a kérésének. Mire átváltozom újra a tömeget nézi, egy olyan "Na mit szóltok hozzá?!" arckifejezéssel.
-Khm. Már ne haragudj, de nincs ott senki- szólal meg egy perc múlva egy öngyilkosjelölt.
-Yuukiiii- morogja a falam, majd maga elé ráncigál, de szorosan becsukom a szemem, hogy ne lássak senkit.
Gyanúsan hosszú ez a csend. Szééép lassan kinyitom a szemeimet, és azt látom, hogy mindenki, aki még nem ismert, tátott szájjal bámul.
-De cuki!- kiáltja először egy hölgy, de őt minden különböző korú nő követi.
És itt ment minden tönkre. Székek hada csikordult fel majdnem egyszerre, és érzéseim szerint ötszáz nő támadt rám, hogy megölelgessenek. Egyre rosszabbul éreztem magam, és csak halványan fogtam fel, hogy valaki a nevemet ismételgeti. Hányingerrel és átmeneti vaksággal küzdtem amikor feladtam és párduccá változva felüvöltöttem.
Körülnéztem a lefagyott emberek seregén és Kei-re vetettem magam. Még mindig csak az én szűkölésemet lehetett hallani amikor elkezdett nyugtatgatni,de nem hagytam abba a remegést.
-MAGUKNAK ELMENT AZ ESZE?! DIREKT MONDTUK, HOGY NEM BÍRJA A TÖMEGET- üvöltötte Kai, felénk furakodva -MINDENKI MENJEN EL INNEN!
Mindenhonnan bűntudatos sajnálkozás hallatszott és a testvéreken kívül mindenki elhagyta az ebédlőt.
-Héé. Yuki? Most már nincs semmi baj! Visszaváltoznál? Belém eresztetted a karmaid- csitítgatott Kei.
-Mi-mindenki elment?- szipogtam, belé préselve magamat.
-Igen mindenki. Csak Kai és én maradtunk. Na meg persze te. Na gyere már, nincs semmi baj.
Megpróbáltam felállni, de annyira remegett a lábam, hogy összecsuklottam, így kénytelen volt karjaiba venni.
-Ma már nem leszünk elérhetőek senki számára! Bárki bármit akar, nem fogom kinyitni az ajtót!
-Rendben. Majd viszek egy kis kamilla teát, hátha az majd segít egy kicsit- simogatta meg a fejem Kai.
Nem tartott sokáig az út,mert majdhogynem futólépésben tette meg, de még csukott szemmel is érzékeltem, hogy mindenki minket néz. A férfiak aggódóan, a nők szégyenkezve.
-Akarsz fürödni?- bólintás -Vetkőzz le, addig előkészítem a kádat.
Miután levetkőztem farkassá alakultam és bementem a fürdőszobába, mert barátság ide, vagy oda én még mindig félénk voltam.
-Törülköző és pizsama a helyén, a mosdószereket pedig ismered- simogatta meg a fejem.
Ezúttal sokáig áztattam magam, de mire végeztem lenyugodtam annyira, hogy elálljon a szipogásom. Felöltöztem és kimentem hajat szárítani,átadva neki a fürdőt. Mikor végzett még mindig vizes volt a hajam, de nem érdekelt, csak összegumiztam és bebújtam az ágyba. Még éreztem, hogy átölel, védve engem a külső ingerektől amikor a jótékony sötétségbe merültem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése